A tűzvészektől a világ pusztulásáig

Globális felmelegedés, olvadó sarkkörök, természeti katasztrófák, az utóbbi hónapokban pedig egyre több tűzvészről érkezik híradás. Sokan már a világvégét emlegetik és a különböző szentírásokra mutogatnak. Lássuk mit mondanak az írások ismerői, a vallási tanítók, akik

erre a kérdésünkre válaszoltak:

Ön szerint a világunkban megjelenő természeti katasztrófákra úgy kell tekintenünk, mint a világot fenyegető jelekre? Az ön vallásában mit jelent a tűzvész?

Galgóczi István, muszlim tanító, arabista, politológus

Azért én a meleg miatt nem esnék kétségbe. Bárhogy is nézzük a dolgokat, a tudomány szerint még mindig egy glaciális korszakban élünk, hiszen a sarkköröket jég borítja. Persze az eljegesedés időszakaiban lehetnek melegebb időszakok, talán ezt éljük most. De semmi esetre sem gondolom azt, hogy egyik napról a másikra elkezdődik egy globális felmelegedés, csak azért mert valamikor valaki bedobta a köztudatba, és már mindenki ezzel magyaráz mindent, még a déli ebéd odakozmálását is.

Természetesen a környezet pusztulásért az ember a hibás, pedig az iszlám is annak védelmére szólít fel. „És ne romboljatok a Földön, miután az megjavíttatott!”(Korán 7:56)

Bár sok muszlim él a „nem rombolás” állapotában, sok iszlám ország az olaj, gáz, és szén égetésével hozzájárul a környezet pusztulásához.

2015-ben muszlim szakemberek hívták fel az iszlám világ figyelmét a veszély komolyságára, és javasolták az alternatív energiák alkalmazását. Jordániában a 6300 mecsetből már 400 napenergiával működik, és Marokkóban is folyamatban van 600 mecset „naposítása”, miközben ott épül a világ legnagyobb napenergiát előállító telepe is. Mert „Isten teremtését nem lehet megváltoztatni.” (30:30)

A tűzzel az iszlámban is találkozunk, mint a Pokol egyik jelképe. A pokolban a bűnösök tűz által fognak bűnhődni. Magára a pokolra több szó is van az arab nyelvben: dzsahannam, al-nár, dzsahím. A büntetésről Isten dönt, de ez előtt van a Végítélet Napja. Ennek pontos ideje nem ismert, jelei vannak, többek között a nagy tűzvészek.

Mézes Zsolt László, evangélikus lelkész

A természeti katasztrófák csupán emberi rátekintésből katasztrófák, amikor az ember életterét veszélyeztetik. A természet folyton változik, alakul, de az ember, mint a természet része ezt már közvetve, vagy közvetlenül elő is idézheti.

Az „idők jelei” kifejezést a végítélet előtti történésekre használja a Biblia. Azt, hogy e katasztrófákra hogyan tekintsünk, egyedül az a gyakorlati nézőpont határozhatja meg, hogy jutunk-e előrébb, ha így tekintünk rájuk? Az élet, mint olyan nem csak élet, hanem valami több felé vezethet. Ha viszont csak életként tekintünk rá, akkor annak végét, amely óhatatlanul bekövetkezik, eleve katasztrófaként éljük meg.

A Biblia nagyon sokszor szimbólumokban beszél, amelyek képzeletünket megérintve, valami ősit, tudatunk mögöttit hívnak elő bennünk. Az életnek és a halálnak összetartozása mutatkozik meg a tűz motívumában is, de ide sorolhatjuk többi alapelem: a víz, a levegő vagy szél és a föld minőségeinek szentírásbeli megjelenését is.

A tűz lehet pusztító, de lehet megváltó erő is, utóbbi olyan értelemben, hogy a pusztítót gyógyító, építő erővé változtatja.

De ez az ellentét a bibliai szimbolikától függetlenül megfigyelhető a természetben is: a tűzvészek tragikusan rombolóak lehetnek, de a tűz, mint fény és melegség egy sötét éjszakában barátságos meleget teremt tábortűz képében. A Szentírásban a tűz Isten haragját, a pusztító ítéletet, a pokol kínjait jeleníti meg. De valójában a tűz élő tűz, energia, erő, Isten lényének megmutatkozása. A csipkebokor ég, de el nem emésztetik, a Szentlélek erejét lángnyelvek jelenítik meg. A megváltás útján járó embert nem emészti el a tűz, hanem megtisztítja, mint tűzben próbált aranyat. Az Istennel való találkozás az egyiknek ítélet és pokol, a másiknak tisztító kohó.

Ebben az értelemben nemcsak a katasztrófákra, de végül is életünk minden eseményére tekinthetünk úgy, hogy közelebb visznek életünk élet feletti célja felé, vagy életünk veszélyeztetésével, mindazt, aminek gondoljuk magunkat radikálisan fenyegetik.

Radnóti Zoltán, rabbi

A zsidó hagyomány egyértelmű: nem Isten okozza a szél minden fuvallatát, vagy minden csepp esőt. Ő a teremtés pillanatában mozgásba hozta törvényeket, amelyek uralják a földet és az egész világmindenséget.

Salamon király így fogalmazza meg: „A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé.”

Mindezek mellett a héber Biblia át van szőve a természet rendjébe való isteni beavatkozással. Az özönvíztől, a Nap és Hold megállításán keresztül, a Sás-tenger ketté válásáig. Azaz Isten jogosult azt általa teremtett rendbe beleszólni. Erről beszél az a talmudi rendelet, ami különleges imát rendelt el aszály idejére. Ám ez az ima nem Istenről, hanem az ember megtéréséről szól, mondván, hogy a katasztrófa miattunk történt.

Ez az alapelv mutatkozik meg egy másik talmudi rendeletben: áldást kell mondani – többek között – a hegyre, a tengerre, a villámlásra, a mennydörgésre, a jó hírre és a rossz hírre, így egy katasztrófára is. Ez utóbbira a következő áldás van: „áldott az igaz bíró”, mondván minden Istentől van, akitől viszont nincsen rossz, legfeljebb mi nem értjük. Meg kell tanulni, hogy alázattal viszonyuljunk a teremtett világhoz és a természeti történésekhez!

Mint látjuk, ez ellentmond annak a primitív alapelvnek, hogy egy haragvó Isten öncélú tettének tudja be a drámai természeti eseményeket, amire válaszként egyes népek akár emberáldozatokat is bemutattak, hogy így békítsék meg a tenger-, a föld-, vagy más veszélyforrások isteneit.

Ezek a tragédiák felkiáltójelek vagy visszhangok az emberi tevékenységre. Lehetne hosszan beszélni arról, hogy mire kényszeríti a gazdálkodókat az élelem iránt mutatkozó szükség. A Föld kizsákmányolásáról vagy az erdők termőfölddé alakításáról. A talajerózióról vagy a túlzsúfolt szegénynegyedekről ahonnan nem lehet menekülni, ha egy zárlat miatt láng csapna fel.

Az idők jeleit mi helyezzük a teremtett földre és nem Isten, és mi is tudjuk kijavítani, nem Isten.

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné), vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A természeti katasztrófák okaként elsősorban a vallásos élet hiányát jelölik meg a védikus írások. A Bhagavad-gítában (3.14) Krisna azt mondja, hogy minden élőlény teste gabonafélékből épül fel, melyek az esőnek köszönhetően növekednek, az eső forrása pedig nem más, mint a yajna, azaz az áldozat. Az áldozat pedig az előírt kötelességek teljesítéséből fakad. A teremtéskor ezt a feladatot, felelősséget kapta az emberiség.

Ha követjük a vallásos előírásokat, azzal hálát adunk mindazért, amivel az Úr ellát bennünket. Erre a különféle vallások különböző módszereket javasolnak; a hindu templomokban naponta több alkalommal is mutatnak be olyan rítust, mely során a világot alkotó elemeket ajánlják fel az Úrnak áldozat gyanánt. Emellett a Haré Krisna mantra éneklése is ilyen áldozat, elégedetté teszi az Urat, aki bőséggel viszonozza hívei hűségét és odaadását.

Ha az emberek rendszeresen mutatnak be áldozatokat, nemcsak elegendő eső fog esni, és kellő mennyiségű élelmiszer terem, hanem az esőzés is rendszeres lesz. A korábbi korszakokról, amikor az emberek vallásosabb életet éltek, úgy számolnak be a védikus írások, hogy akkoriban az eső csak éjszaka esett, hogy ne zavarja meg a mindennapi élet menetét, ne okozzon kellemetlenséget. Ennek köszönhetően sivatagok helyett jellemzőbb volt a dús erdők, és a friss patakok jelenléte.

A tűzvész a nézeteltéréseket, vitákat szimbolizálja az írásaink szerint, és azt, hogy az emberek nem követik az előírt utasításokat.

Jelenleg tehát a vallás szemszögéből nézve jobb, ha megpróbálunk az Úr kedvében járni, hisz az Ő engedélye nélkül még egy fűszál sem mozdulhat. A teremtés végéig még több százezer év van hátra, jobban tesszük hát, ha bevetjük a rendelkezésre álló eszközeinket és örömet okozunk az Úrnak.

Végh József, buddhista tanító

A buddhizmusban a természeti események a világban élő élőlények korábbi tetteink közösen megtapasztalandó következményei, közös karmája. Aki nem hisz az újra megtestesülésben, nehezen tudja elfogadni, hogy minden, ami most velünk történik, előző életeinkben végrehajtott cselekedeteink eredménye. Azt viszont igen, hogy tüdőnk, a génjeinken keresztül olyan lények tettei miatt jött létre, akik évmilliókkal ezelőtt a kiszáradt vizes élőhelyeiken küzdöttek az életükért, és sokuk halála árán kialakult a szárazföldi életre alkalmas légzőszerv. A fölöslegessé vált kopoltyúból később pedig a hallószervünk. A fülünkre és a tüdőnkre ilyen értelemben mondhatjuk, hogy korábban élt lények tetteinek a gyümölcsei.

Az indiai hagyományok szerint a tudatban is hasonló öröklődés van. Buddha szerint nem egy egyéni lélek, hanem az önmagán túlmutató szándékok születnek újjá. Ilyen szempontból a karma energia és információ is. A katasztrófák értelmezéséhez többféle szempontot adott Buddha. Első szinten ezekben az esetekben az okozott szenvedést kell megtapasztalnunk. Második szinten azt, hogy mi az amit ebből meg kell tanulnunk, hogy ha nem akarjuk, hogy még egyszer bekövetkezzen.

A legmagasabb szinten Buddha útmutatásával megérthetjük, hogy minden kölcsönös függésben összekapcsolódva keletkezik, és képessé válhatunk a dolgok létrejöttének a pillanatában szabadon dönteni róluk.

Az indiai világkép szerint világkorszakokban ciklikusan létesülnek újra a lények, hogy tudatukkal, a világ színpadán megtanulják az ártás nélküli cselekvést. Ezeknek az éráknak a végén a fizikai világ egésze feloldódik az elemi energiákban, hogy karmikus szélként egy új, tiszta világot hozhasson létre. Az érzékelhető anyagi formáknak először az összetartó ereje szűnik meg, oldódik a víz elembe, majd a belső tűz az egészet lerombolja, hogy fel tudjon oldódni az emberi lélegzettől a csillagokig mindenütt jelenlévő energiaszélben. Ezek a jelenségek nem a hírekben látható katasztrófák, de fontos emlékeztetői ennek a tanításnak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/David McNew