Isten tudja...

Van olyan, hogy végtelen?

Tán már ön is felismerte mind az öt végtelent. Isten tudja.

Legutóbb a semmit jártuk körbe, most a végtelent választottuk.

A végtelent – akár a semmit – régóta használja a tudományos világ, legalábbis számol vele, még ha bizonyítani nem is nagyon sikerült. Van egyáltalán végtelen? Mi az?

Kérdésünk így hangzott:

Létezik tanítás az ön vallásában a végtelenről?

 

Cser Zoltán
buddhista tanító

A Buddha tanításában úgy mondják, az lép az ösvényre, aki menedéket vesz a Felébredettben, az általa adott tanításban és a gyakorlók Közösségében, megtartja a nem ártás fogadalmait, valamint elfogadja a Négy Pecsétben leírtakat.

A Négy Pecsét négy kijelentés a létezésről és tulajdonképpen a buddhizmus filozófiai rendszereinek alapját képezi. Az első kijelentés így szól: “Aminek kezdete van, annak vége is, ami összetett, az szét is esik.” Ez azt jelenti, hogyha a végsőt keressük, nem bízhatunk olyan jelenségekben, melyek időbe vetettek, azaz kezdettel rendelkeznek, vagy a tér kötöttségével rendelkeznek, tehát összetettek. A kezdetnélküliség és a végnélküliség érthető időben is és a térben is, ez azt jelenti, hogy a viszonylagos körülmények között mindennek van körülhatárolható kezdete, vége, kiterjedése, valamint alkotóelemei, azonban ha a végsőről beszélünk, ott a végtelen az egyik jellemző.

A tudat határai kimutathatatlanok, ahogy azt sem tudjuk megállapítani, hol a kezdete a tudat folytonosságának.

A matematikában beszélünk megszámlálható végtelenről és megszámlálhatatlan végtelenről, hasonlóan a buddhizmusban is az életek folyama olyan, amihez hozzárendelhetünk számokat, tehát a megszámolható végtelennel mutat kapcsolatot.

Bár az életek kezdete megállapíthatatlan, azonban a tudat teréhez nem rendelhetők számok, így a megszámlálhatatlan végtelennel áll kapcsolatban.

Fotó: Thinkstock

Érdekes tanítást találunk a Mahájána buddhizmusban, ahol minden szútra úgy kezdődik, hogy öt végtelen jelenítődik meg:végtelen idő, végtelen tér, végtelen létforma, végtelen tudás és végtelen képesség, ez az öt végtelen, melynek felismerése által nyílik ki a tudat és válik olyanná, mint a Buddhák tudata, végtelenné.

Köves Slomó
rabbi

A zsidó vallásfilozófiában a végtelen fogalma egyértelműen és kizárólag a mindent kitöltő és felfoghatatlan monoteista egyisten fogalmához kapcsolódik.

Isten, mikor Mózes unszolására bemutatkozik, azt mondja „vagyok, aki vagyok” („leszek, aki leszek” – 2Mózes 3.14.), majd egy másik párbeszédben kicsit jobban kifejti:
„Ő (Mózes) pedig mondta: Engedd látnom, kérlek, dicsőségedet! És (az Örökkévaló) mondta: Nem láthatod színemet, mert nem láthat engem ember, hogy élve maradjon.“ (2Mózes 33:18-20.)
Isten felfoghatatlan, ugyanis végtelen. Más szóval, ha lennének „végei”, akkor azok alapján tudnánk definiálni is.

Az isteni egység és végtelenség fogalma számos alkalommal visszaköszön a zsidó forrásokban és liturgiában. Mindezek mellett, a legtalálóbban a racionalista középkori filozófusok közül is Maimonidesz (1137-1204) fejti ki a legegyszerűbben és legérthetőbben, miért kapcsolódik össze feltétlenül ez a két meghatározás, miért kell, hogy Isten mindenható és végtelen legyen, és miért jelenti ez egyben azt is, hogy csak egy lehet belőle:

„Isten egyetlen. Nem kettő vagy több, hanem egyetlen… Ha több isten létezne, azoknak lenne testük és formájuk, mivel, mint dolgok, csak testtel és formával kapcsolatos tulajdonságaikat tekintve különbözhetnének egymástól.
Ha a Teremtőnek lenne teste és formája, lenne határa és korlátja, mert a korlátok nélküli test lehetetlenség. Minden dolog, amely korlátozott és meghatározott, csak korlátozott és meghatározott erővel rendelkezik. Mivel a mi Istenünk, áldott legyen, korlátlan erővel rendelkezik, ebből látható, hogy az Ő ereje nem testi erő. Mivel Ő nem test, a testnek azok a jellemzői, amelyek annak felosztásával és megkülönböztetésével kapcsolatosak, az Ő esetében irrelevánsak. Következésképp lehetetlenség, hogy Ő bármi más legyen, mint egy.” (Misne Torá, A Tóra alapjainak szabályai)

A kabbalisztikus irodalomban rendszeresen megjelenik, maga az Éjn szof, azaz a Végtelen fogalma, amely az isteni esszencia kiáradást jelöli, szemben magával a Végtelen forrásával, az Esszenciával (Ácmut), az egyik oldalon, és a teremtmények szintjére redukált, véges, teremtő isteni energiával (Or hámömále) a másik oldalon.

Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

Az ősi indiai írások több szempontból is elismerik a végtelen fogalmát, legyen az számtani, térbeli vagy időbeli. A védikus irodalom egyik gyöngyszeme a következőképpen ír Istenről:

„Az Istenség Személyisége tökéletes és teljes, és mivel maradéktalanul tökéletes, mindabban, ami Belőle kiárad — s így ebben a mulandó világban is —, minden megvan ahhoz, hogy hiánytalanul teljes legyen. Bármit hozzon létre a Teljes Egész, az önmagában is teljes. Ő a Teljes Egész, ezért bár számtalan hiánytalan egység árad ki Belőle, megmarad teljes egésznek.” A szöveg teljességről beszél, de könnyen megérthető, hogy csak a végtelen lehet teljes.

Időben is értelmezhető a végtelen: Isten és az egyéni lelkek létezése végtelen. Krisna mondja a Bhagavad Gitában (2.12.): „Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.”

A védikus irodalom használ egy rokon fogalmat, a megszámlálhatatlant. Ez nem annyira elvont, mint a mi anyagi gondolkodásunkkal felfoghatatlan végtelen, mivel olyan hasonlatokkal operál, amiket napi tapasztalataink alapján könnyebben értelmezhetünk. Így például:a világok teremtésekor megszámlálhatatlan sok univerzum hagyja el Mahá Visnu testét, ezeket a szentírás egy zsák mustármaghoz hasonlítja, és ezekben az univerzumokban megszámlálhatatlan sok lélek bolyong.

Fotó: Thinkstock

Ugyanakkor Isten, mint Felső lélek jelen van minden élőlény szívében, sőt minden atomban is, és mindenről tudatos. Tehát a tudása is végtelen, szemben a véges emberi tudással.

Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész

A kereszténységnek két központi tanítása van. Az egyik a végtelenről szól, a vég nélküli létezőről, magáról Istenről. Ő az a „létező”, amelyben minden lehetséges, és a tökéletesség teljes mértékben megvan benne. Mindannyian „őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.”(ApCsel 17.28.) Tényleges végtelenség is csak Istenről állítható, míg a lehetőség szerinti végtelenség, vagy más néven végnélküliség térről, időről, az emberi lélekről is állítható, mert ezek vég nélkül tökéletesíthetők.

Isten végtelen létmódja az örökkévalóság, mely kizár minden változást, tehát nincs kezdete, sem vége. Ellentétben az idővel, melynek lényegéhez hozzátartozik a változás. Ez a fajta végtelenség, örökkévalóság vagy állandóság egyedül Isten kiváltsága. Isten „ideje”. Isten „létmódja”. Istennek ez a neve – Örökkévaló – azt a hitet fejezi ki, hogy Ő öröktől fogva mindig létezett. Erre a kezdet és vég nélküli létezésre utalnak a Szentírásban az „öröktől örökké”, illetve a „mindörökké” kifejezések.

A nyelv és a létezés korlátai miatt végtelenről csak a végesben tudunk beszélni, pontosabban abban a „véges létezésben”, amely a végtelenben „véges”, vagyis Istenen „belül”. És valószínűleg azért olyan nehezen közelíthető meg e fogalom, mert Isten is nehezen közelíthető meg véges életünk szempontjából. Ami viszont a végtelennel való kapcsolódásunkat lehetővé teszi, az nem más, mint saját létezésünk részvétele ebben a végtelenben. Nem vagyunk elválasztva tőle.

A kereszténység másik központi tanítása ugyanis ez: Jézus Krisztusban ezt az Istentől való el-nem-választottságunkat tapasztalhatjuk meg, vagyis a Végtelenhez, az Örökkévalóhoz való kapcsolódásunkat.

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám tanítása szerint, ha valamiről véleményt kell mondania az embernek, akkor vagy utána kell járni a témának, tudást szerezni arról, vagy, ha valójában nem lényeges a kérdés, tovább kell lépni, és fontosabb, felsőbbrendű dolgokkal foglalkozni, mert véleményt csak megfontoltan, körültekintően és felelősségteljes módon szabad alkotni bármilyen kérdésben.

Allah azt mondja: „Ne kövesd hát azt, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről – minderről számot kell majd adni!” (Korán, 17:36)

Az iszlám vallás explicite nem foglalkozik a végtelen fogalmával. A tanítások szerint az evilág, amelyben élünk, csak átmeneti, abban minden folyamatosan változik. Az evilágnak volt kezdete és van vége – ez az Ítélet Nap –, amikor minden megsemmisül és kezdetét veszi a túlvilág. A túlvilági helyek, a Paradicsom és a Pokol, olyan teremtmények, amelyek létezése soha nem fog véget érni, illetve az azokba kerülő emberek soha nem fogják elhagyni azokat.

Allah azt mondta a Koránban a Pokol lakóiról: „Ki akarnak majd jönni a Pokol-tűzből, ám ők nem fognak onnan kijönni. Örökké tartó gyötrelemben lesz részük.” (Korán 5:37)És azt mondta a Paradicsom lakóiról: „Jutalmuk az ő Uruknál [a Paradicsom] kertjei lesznek, amelyek alatt patakok folynak, (s) örökké ott időznek.” (Korán 98:8)

Így az iszlám tanításai érintik a végtelent, abban az értelemben, hogy az emberek a Feltámadás Napját követően nem halnak meg, létformájuk nem ér véget, állapotukban nem következik be változás.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.