Az ország vezetőit jelenleg mi, állampolgárok választjuk a politikai élet jelöltjei és önjelöltjei közül. És mi a helyzet a vallások világában?
Ezúttal erre voltunk kíváncsiak:
Választhatnak-e vallási vezetőt az ön vallásában a hívek? Hogyan lesz valakiből vallási vezető?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
A Buddha, hasonlóan a nagy világvallások alapítóihoz, nem hagyott maga után örököst. Utolsó tanítói beszédében közvetlenül a halála előtt úgy fogalmazott, hogy
mindenki magában lelje meg a menedéket, a maga szigete legyen.
És úgy válhat a maga szigetévé, ha az éberség négy alapját gyakorolja, a testre, az érzésekre, a tudatra és a jelenségekre fordított figyelmet. Természetesen a távozása után a Közösség nem működhetett vezető nélkül, így az egyik fő tanítványt kérték meg a vezetésre. A Buddha tanítványai később a tanítás különféle aspektusait ragadták meg, ennek következményeként tizennyolc iskolára szakadt a Közösség, mindegyiknek saját választott vezetője volt.
A Zen hagyománya mégis beszél pátriárkák soráról, ami azt jelenti, hogy a vezető még életében kijelöli az utódját, átadja legfontosabb tanításait neki. A pátriárkák, legalábbis a Zen tanításai szerint örökölték a Buddha köntösét, botját és alamizsnás szilkéjét (edényét). Ezek az ereklyék Kínában vesznek el, pontosabban úgy tartják, hogy a Hatodik Csan (japánul Zen) pátriárka elviszi az ereklyéket és már nem adja át másoknak. Ez azt jelenti, hogy innentől már a Zenben sem mutatható fel egy mindenki által elfogadott vezető, a különféle Zen iskolák saját vezetővel rendelkeznek.
A Thai buddhizmusban választják a legfőbb pátriárkát, de például a tibeti buddhizmusban az előző vezető következő megtestesülését keresik meg és ültetik a tanítás trónjára. Ma is a buddhizmus szerteágazó világában létezik az áthagyományozott vezetői státusz, tehát a megelőző Mester kijelöli utódját, létezik az a rendszer, hasonlóan a Pápasághoz, hogy a vezető halála után egy közösség megválasztja az utódot és létezik az a rendszer is, ahol pedig a megelőző vezető következő testetöltése viszi tovább az adott iskola irányítását, például a Dalai Láma esetén. Ma tehát
nincs a buddhizmusnak egységesen elfogadott vezetője (Őszentsége a dalai Lámát mindenki elfogadja, mint a buddhizmus képviselőjét,
de főleg a tibeti vonalak), hanem mindegyik irányvonalnak megvannak a vezetői, akiknek a megválasztása a fent említett három módon történik. Visszatérve az elejére, a Buddha nem hagyott maga után utódot.
Darvas István
rabbi
Napjainkban a világ legtöbb zsidó közösségében
a helyieknek joguk és lehetőségük van, hogy vallási vezetőt, rabbit válasszanak maguknak.
Általában meghirdetik az állást, és részletesen ismertetik, hogy milyen elvárásaik vannak a jelöltekkel szemben, és persze azt is, hogy mit tudnak kínálni az érdeklődőknek. Az elvárásokat, tehát a keresleti oldalt leginkább az határozza meg, hogy melyik zsidó vallási irányzathoz tartoznak, míg a kínálatot az adott zsinagógai közösség anyagi helyzete szabja meg. Rabbik kizárólag született vagy betért zsidók lehetnek, egyes helyeken nők és férfiak egyaránt, máshol kizárólag az utóbbiak közül történhet a választás.
Fontos szempont, hogy az adott irányzat ideológiáját elfogadják,
és általában az is, hogy annak legmagasabb szintű képzési intézményének hallgatói és végzettjei legyenek tanulmányaik során.
Magyarországon több zsidó irányzat jelen van, én elsősorban a sajátomról, a neológiáról szólnék. Hosszú évtizedekig csak olyan rabbik vezethettek neológ közösséget, akik az ORI, vagy a későbbiekben OR-ZSE végzettjei voltak. Én magam – a legújabbkori standard szerint – hét évet jártam az utóbbiba, és tanulmányaim végén rabbivizsgát kellett tennem. Ezt követően kerülhetett sor a felavatásomra, ahol mestereimtől megkaptam az úgynevezett szemihát, vagyis a rabbi címet. Az utóbbi években már más intézmények, sőt, nem egyszer más irányzatok végzettjei is ellátnak rabbi feladatot a neológ közösségek élén, vagyis változásban vagyunk. E folyamat egyenlőre távolinak látszó pillanatában még az is megtörténhet, hogy a közösségek szellemileg és anyagilag függetlenek lesznek, és – a maitól eltérő módon – maguknak szabhatják meg, hogy milyen zsidó utat kívánnak követni, és ebből fakadóan a számukra legalkalmasabb rabbit is módjuk lesz kiválasztani. Úgy legyen, ámen.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
Keresztény vallási vezetőről háromféle értelemben beszélhetünk: vannak fölszentelt személyek, akik elsődleges föladata a szertartások vezetése, a szentségi élet összefogása.
Vannak avatott személyek, akik tanítóként a teológiai tudás és bölcsesség továbbgondolására és -adására hivatottak, hozzájárulva az Egyház örök és naprakész értelmi komolyan vehetőségéhez.
Vannak közösségi vezetők, akik az Egyház sokszínű szolgálatát, társadalmi jelenlétét szervezik, összefogják; biztosítva kapcsolatát a mindennapi valósággal, a kortársak életkérdéseivel, igényeivel.
A római katolikus hagyományban az egyházi rendnek három fokozata van: a püspöki, a papi és a diakónusi. Mindhárom esetben fölszenteléssel válik valaki ilyen szentségi vezetővé.
A beavató szentséget hosszas képzési és kiválasztási folyamat előzi meg, amely a tekintélyen alapszik: fölülről lefelé ismeri föl és támogatja az eredetileg belülről megérzett elhivatást.
Több rítusban – még néhány latin rítusú egyházmegyében is – van olyan, hogy a püspököt a hívek egy meghatározott része választja.
Róma püspökét, vagyis Isten szolgáinak szolgáját egy bíborosokból álló testület választja.
A tanítói szolgálatot ellátó vezetők hosszas hittudományi képzésen vesznek részt, amely a képességeiken és a szorgalmukon alapul, ámde folyamatos vizsgák során rostálódik és vezet a képesítésig (amelynek különböző tudományos szintjei és fokozatai lehetnek). Az oktatási intézményeken belül a vezetőket az oktatók testülete választja.
A közösségi vezetők egyházi szervezetekben fönnálló tagság, szolgálat s föladatkörök betöltése révén fokozatosan válnak egyre jelentősebbé, a tagság, vagyis a hívők megbízása, választása alapján.
Kivételes esetnek tekinthető az, amennyiben még nem létezik az adott közösség, hanem magával ragadó rátermettséggel s tehetséggel, valamint kitartással létre kell azt hozni.
A szentségi élet, a tanítás s a közösség vezetése ritkán talán lehet egy kézben, de e képességek általában élesen elválnak, s egyik megléte sem biztosíték az alkalmasságra a többi téren.
Az Egyház egyik metaforája a test: a testrészek együtt alkotják a szent közösséget, ahol bizonyos szervek a területükön
vezető szerepet vihetnek ugyan; de az egésznek a feje Jézus Krisztus.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám tanítása szerint az emberiség egy családot alkot, hiszen minden ember Ádám (béke legyen vele), az első ember, leszármazottja. Az emberek közötti igazi különbség ezért nem a származásban, a bőrszínben, a vagyoni helyzetben vagy az anyanyelvben, hanem a tettekben mutatkozik meg. E tanítás alapján
az iszlám egyetlen embert sem zár ki abból, hogy egy közösség vezetője lehessen.
Mivel azonban a vezetőt a közösség döntési joggal ruházza fel, így a közösség véleménye a vezetővel kapcsolatban megkerülhetetlen, hiszen a vezető – Isten vagy saját lelkiismerete után – a közösségnek is felel. Az iszlám ezért a vezetőkkel kapcsolatban két kritériumot fogalmaz meg:
- Alkalmasság a feladatra. Az alkalmasságot az adott közösség az adott korban, az adott helyen, az adott igények tükrében határozhatja meg (ami lehet előírt tudás, tapasztalat, megfelelő életvezetés, erkölcs stb.)
- A közösség elfogadása. Az elfogadás módját szintén a közösség határozza meg (pl. közfelkiáltás, szavazás, elektorok útján stb.), ami alapján a vezető megbízatása előre meghatározott ideig vagy addig tart, amíg a vezető a feladatát ellátja úgy, hogy nem utasít Istennek való ellenszegülésre. (Az iszlámban a vezetőt el lehet számoltatni, vissza is lehet hívni és újra is lehet választani.)
Ha a fenti feltételek bármelyike sérül, akkor a közösség nem várhatja, hogy a jó irányba menjenek a dolgok és Isten segítse őket az evilágon (és/vagy a túlvilágon).
A kérdésre válaszolva
az iszlámban lehet vallási vezetőt választani, de csak az alkalmas emberek közül.
A választott vallási vezetőnek is engedelmeskedni kell, amíg megengedett és helyénvaló dolgokra utasít, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „A muszlim embernek kötelező meghallgatnia [a vezetőt] és engedelmeskednie [neki] abban, ami tetszik és ami nem, kivéve, ha engedetlenség parancsoltatik. Ha engedetlenség parancsoltatik, akkor nincs se meghallgatás, se engedelmeskedés.” (Muszlim)
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Kétféle vallási vezetőről beszélhetünk a krisnások esetében: lelki vezető vagy operatív vezető.
Az operatív ügyek terén a GBC titkár (GBC = Governing Body Commission, azaz Vezetői Tanács) a legmagasabb beosztás egy országban, ilyen titkár tehát csak egy lehet országonként. Az ilyen vezetőt elsősorban szakértelme, rátermettsége és felelősségvállalása alapján választják ki, és a jelöléstől kezdve
egy 4-5 éven át tartó procedúra eredményeként nevezik végleg ki.
Ez idő alatt a jelölteknek írniuk kell egy 80-150 oldalas tanulmányt egy adott témában, el kell végezniük egy gyakorlattal egybekötött nemzetközi vezetői és projektmenedzseri képzést, miközben munkájukat 3 mentor is figyelemmel kíséri, végül részt kell venniük egy személyes meghallgatáson. Ezt a vezetőt tehát nem a hívek választják.
A lelki vezetőkkel szemben egészen más jellegű elvárásokat támaszt a közösség, hiszen ők azok az emberek, akik mások személyes lelki előmenetelével, problémáival foglalkoznak. Esetükben a fokozott megbízhatóság, a lelki tisztaság, a lemondott, példamutató élet a fő szempont, ami alapján a hívek elfogadják őket, valamint az, hogy menedékként tudjanak szolgálni a hozzájuk fordulók számára.
Lelki vezetők lehetnek tanítómesterek vagy tanácsadók. A lelki tanítómester vagy guru az a felhatalmazott, tiszteletben álló szent, aki elfogadhat tanítványokat, és lelki avatásban részesítheti őket, összekapcsolva így a hívőt magával az Úrral. Azokat a Krisna-hívőket pedig, akik vállalják azt, hogy másokat segítenek a lelki tanítómesterük szolgálatában, tanácsadóknak hívjuk, s ez egy önként vállalt szerep.
A gyülekezet mind a lelki tanítómesterek, mind az önkéntes tanácsadók közül szabadon választhat magának lelki vezetőt.
Gurut egy életre, tanácsadót pedig egy-egy éves időtartamra választunk, ám mindkét lelki vezető az Úr és híve között kialakuló örök szeretetteljes kapcsolatunk épülésén munkálkodik.
