Isten tudja...

Nagyapa örökké élhet robotként?

Szeretné, ha elhunyt rokona személyiségét megkapná egy robot?
Korábban a témában:

A Google levédetett egy szabadalmat, ami a személyiséggel rendelkező robotok gyártásáról szól. Mi pedig a lélek és a személyiségek ismerőit, lelkészeket, vallási tanítókat kérdeztünk arról:

Ön szerint megvalósítható, hogy egy elhunyt szerettünk személyisége újraéledjen egy robotban?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Cser Zoltán
buddhista tanító

Vajon mi az a biológiai testünkben, ami lehetővé teszi, hogy egy emberi tudat működjön, megnyilvánuljon. A Buddha tanításában fontos szerepet kap a kérdés, hogy hogyan kapcsolódik a test és a tudat. Az európai filozófiák alapvetően arra épülnek, hogy a test és a tudat független egymástól, ezért egyfajta kettősségen alapuló gondolkodásmód jellemzi őket.

A Buddha tana azonban „folyamatfilozófia”,

ami azt jelenti, hogy valójában nem léteznek kettősségek, hanem két pont közötti, vagy pontok közötti folyamatok. Ez a test és tudat szemszögéből úgy néz ki, hogy az egyik végpont a test, amely a tapasztalás kiindulópontja, az érzékszervi tapasztalás után megjelennek az érzetek, majd a tapasztalat felismerése, majd egy válaszreakció, és ezáltal a tapasztalat a tudat részévé válik.
Az emlékek a tudatban raktározódnak, de ma már azt is tudjuk, hogy az emlékek kapcsolódnak a testhez is, de hogy milyen módon, ez még a kutatások tárgya. A nagy kérdés az a buddhizmus szemszögéből, hogy

egy gép képes-e helyettesíteni a tudat négy edényét, négy támaszát; a késztetéseket, felismerést, érzést és a testet?

Fotó: Thinkstock

És ha igen, akkor ezt milyen módon teszi meg. A tudat és az emlékek nem ugyanazok, az emlékek a tudattartamok, azaz a tudatban tárolódnak, ezért az sem mindegy, hogy csak az emlékeket mentik le egy számítógépre, vagy a tudat is a gép testéhez fog kötődni. Ha megnézzük a testet és tudatot összekötő öt láncszemet, akkor

az érzés az, ami nehezen elképzelhető, hogy egy gép helyettesítsen, még akkor is, ha szenzorokkal látjuk el…

Mai felfogásunk szerint egy géptől megkérdezhetjük, hogy most hideg vagy meleg van, hiszen azt szenzorokkal felfoghatja a gépi intelligencia, de azt nem kérdezhetjük meg, hogy hogy érzed magad ma, vagy, hogy érzéseid szerint mit csinálnál ma legszívesebben. Tehát az információ szempontjából elképzelhetőnek tartjuk az emlékek gépen való őrzését, de az érzések szempontjából viszont nem. Tehát egy olyan érzésekkel rendelkező gép, aki szenved, majd felismeri a szenvedés okait, majd tudati gyakorlatokba kezd, majd a szívében eléri a megvilágosodást, a nemkettősséget, ezt nem tartja reálisnak a buddhista tanítás.

Galgóczi István
muszlim tanító, arabista, politológus

Nem. És azt hiszem, hogy majdnem minden muzulmán hasonlóan gondolkodik. Mindnyájan egyedi, és megismételhetetlen teremtmények vagyunk. Két ugyanolyan ember – test, lélek, személyiség, érzelmek – még nem élt a Földön, és nem is fog. És a halált tudomásul kell venni. A halál után a halottból emberi módon valamit újraalkotni nem lehet.

Mindnyájunknak személyisége három részből áll: az isteni lélek (rúh), az emberi lélek, vagy EGO (nafsz), és a test.

Az életünk során a rúh és a nafsz inspirálja a testet, alakítja a személyiséget. Az emberi élet célja, hogy a rúh uralkodjon a testen, és úrrá legyen a nafszon. Mert amíg a rúh csak pozitív, addig a nafsz által az embert negatív érzelmek is uralják, amitől meg kell(ene) szabadulnia. Ezért is nevezik a pszichológiát arabul, ilm al-nafsz-nak. A pszichológus feladata a nafszot meggyógyítani, hogy rúh legyen belőle.
Isten rúhot lehelt Ádámba (Korán 15:29). „És kérdeznek Téged Ó Mohamed a rúhról? Mondd: A rúh az én Uram elrendelése.” (K17:85)
A nafsz szó másik jelentése: maga, ugyanaz. „Emlékezz meg az Uradról magadban (fí nafszik)!” (K7:205).

A nafsz vagyok én, az érzelmeim, és az emberi személyiségem, miközben a rúh a bennem lévő isteni.

De a személyiségünket nem csak ez a három összetevő alakítja, hanem a mindennapok ingerei is, amik közül rengeteg az olyan, hogy tudatosan nem is érzékeljük, csak a tudatalattinkban. Tehát

az ember, nem csak az a személyiség aki akkor, és ott van a pillanatban, amikor én találkozom vele, hanem benne van az egész múltja is, csak én azt nem érzékelem.

Fotó: Thinkstock

Ezért azt a személyiséget egy robotban újraéleszteni nem lehet, mert akkor végig kellene élni az életét, hogy megkapjuk a pillanatnyi érzelmeit, hangját, stb. Ez megoldhatatlan, és ezzel nem kell kísérletezni.

Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész

Az emberiség tudása olyan szintekre ért el a 21. század elejére, amelyek nagyon sok cél megvalósítását lehetővé teszik. Ez önmagában nem áll ellentmondásban a keresztény vallással. A tudás egy eszköz, amely jóra és rosszra egyaránt fordítható. Mai tudásunk viszont, ha jobban megfigyeljük, leginkább tárgyi természetű, mennyiségi és az anyag kutatásában és felhasználásában halad egyre mélyebbre.

Az ember személye és személyisége Isten megismételhetetlen egyszeri teremtése.

A tudomány és a technológia eljuthat olyan magaslatokba, vagy mélységekbe, ahol képes kívülről az eredetihez megszólalásig hasonló létezők megalkotására. Ilyen a fénykép immár másfél évszázados története, amely a legújabb időkben a virtuális tér és a digitális információk mennyiségi halmozásával éri mindezt el.
Valóban, amit látunk a képen, vagy akár a nem is oly távoli jövő robotjaiban, az lehet hasonló létező emberek képéhez. De a mennyiségi tudás soha nem vált át minőségibe.

A szerettünk személyisége újraéled a fényképeken, a mozgóképeken, és nem nehéz megjósolni, hogy újraéledhet három dimenziós tárgyakban is. De ez egy külső hasonlóság.

Ami újraéleszti ezt a mennyiségi szerveződést, az mi magunk vagyunk, saját tudatunk. Az pedig egyszeri és megismételhetetlen.
Az ember, mint Isten képmása teremthet, alkothat – ez a leginkább a Teremtőhöz hasonló jellemvonásunk. De az emberi képmás által fizikai anyagok révén teremtett képmás mindig „más“ lesz. Mása önmagának, és önmagától különböző, más is.

A keresztény élet céljának meghamisítása, egy önmagába zárt örök élet. Élettelen élet.

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

Az ember manapság már semmin nem lepődik meg. Azon sem, hogy a “töltse le Ön is szerette személyiségét” bizniszt már odaadták egy cégbirodalomnak.

Nem meglepő, hogy az ember mindig az öröklétre vágyakozik,hiszen a lélek maga örökkévaló, csak a test az, ami átmeneti, és ezzel nehezen barátkozunk meg.

Fotó: Thinkstock

Az örök élet elérésének viszont nem az a módja, hogy a Google újból „legyárt bennünket”, hanem hogy megszabadulunk az anyagi test képezte béklyóktól. Kétségtelen, hogy ezzel nagyobb munka van, mert ehhez rá kell térnünk az önmegvalósítás embert próbáló útjára, ami változást követel tőlünk, belső fejlődést, bizonyos ragaszkodásainktól, rossz beidegződéseinktől való megszabadulást, amihez bizony erőfeszítést kell tennünk, mindezt amellett, hogy közben próbálunk megélni, felnevelni a gyerekeinket, néha pihenni, stb.

Sajnos az nem működik, hogy egy szerettünk lelke – amihez a személyisége szorosan kapcsolódik – a kedvünkért elfogad egy robot testet,

bármennyit is fizessen érte egy cég és dolgozzon ki rá csúcstechnológiát. Vannak ennek a világnak bizonyos törvényszerűségei, amiket sem erőszakkal, sem pénzzel nem fogunk tudni megváltoztatni. Számtalan nagyhatalmú személyiség próbálkozott már ilyen módszerekkel a szentírásaink szerint, de mindig rossz vége lett, és rá kellett döbbenjenek, hogy amit Isten egyszer kitalált, azon mi nem fogunk tudni kényünk-kedvünk szerint változtatni.
A lélek valóban életre tud kelteni bizonyos testeket, akár egy robotét is, de attól, hogy egy illető személyiségét bizonyos algoritmusok alapján kopírozzák, a lélek még nem fogja automatikusan elfogadni azt a robot-testet, hisz a karma törvénye sodorja őt a tettei által létrehozott sorsa felé, a reinkarnáció örvényében. Ám ha egy lelketlen robot valakinek megteszi rokon gyanánt, hát vegye meg, de az

sosem lesz ugyanaz az ember, mint akire ő vágyik, csupán egy illúzió.

Verő Tamás
rabbi

Sámuel könyvének egyik verse így szól: „Mert meg kell halnunk, s úgy vagyunk, mint a földre ömlött víz, amit össze nem szed senki. Isten sem vesz el lelket, hanem gondolatokat gondol arra, hogy el ne taszítsa magától az eltaszítottat.” Ezt a szakaszt idézi Snéur Zálmán rabbi. Véleménye szerint nincs senki, akit az esetleges vétke elzár az Örökkévalótól, nem lesz örökre eltaszítva, s azt írja, hogy

minden zsidó lélek visszatér végül az Örökkévalóhoz, akár ebben az inkarnációban, akár egy másikban…

Bár nem magyarázható minden szenvedés a reinkarnáció tanával, szolgálhat azért segítséggel bizonyos tragédiák megértéséhez, amilyen például a hirtelen halál, balesetben, betegségben, háborúban. Lehetséges, hogy az illető lelkének erre a világra határozott időre kellett visszatérnie, hogy valami célt betöltsön, és mikor azt betöltötte, a lélek visszatérhetett örök lakóhelyére. Vigasztalást nyújthat olyan pároknak is, akiket lesújt a terméketlenség. Lehet, hogy az illető pár már beteljesítette a nemzés micváját, egy korábbi inkarnáció alkalmával, s ennélfogva nem szükséges, hogy újabb gyermekeik szülessenek a micva beteljesítésére. Más vélekedés szerint, az ortodox zsidóság mindig is megtartotta a halottak jövőbeni feltámadásába, mint a messiási megváltás egyik momentumába, és a léleknek a halál utáni bizonyos formájú halhatatlanságába vetett hitet.

A messiás korában elérkező feltámadásba vetett hit számos ponton része a zsidó imádságoknak,

a reggeli imában, melyben a hívő kifejezi Istenbe vetett bizalmát, hogy az Örökkévaló visszavezeti majd lelkét a testéhez az eljövendő időben (Mode áni..). A léleknek halál utáni túlélésébe vetett hit benne rejlik a halottak emlékére elmondott számos imában, és a gyászolók szokásában is, amikor elmondják a Káddist.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.