A zene és a vallások

Nem mindenféle zene szállhat szabadon...
Kapcsolódó cikkek

A zene mindenkié, de vajon egy vallásgyakorló ember bármilyen zenét meghallgathat, vagy épp kedvére zenélhet? Van esetleg valamiféle szabály a zenélésre, a zenehallgatásra a különböző vallásokban? Kíváncsiak voltunk, ezért hát

ezt kérdeztük:

Miként viszonyul az ön vallás a zenéhez? Jelen van-e benne, ha igen milyen formában, és mi az oka ha nincs?

Madhupati dász (Mérő Mátyás), vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A Krisna-tudat gyakorlatában központi helyet foglal el a zene, különösen az ének. Megértésünk szerint a megtestesült élőlény szomorú helyzetében ki van téve az ismétlődő születés, halál, öregség, betegség szenvedéseinek, és ebből csak akkor tud kiszabadulni,

Fotó: Syed Mahamudur Rahman /NurPhoto

ha felébreszti a szívében szunnyadó tiszta Isten-szeretetet és ezáltal visszamegy a lelki világba, Istenhez, ahol minden szó egy ének, minden lépés egy tánc.

A jelenben, azaz az úgynevezett Kali-korban erre egy nagyon egyszerű gyakorlatot ajánlanak a szentírások: a Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré – Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré mantra éneklését. Ez a mantra Isten neveiből áll, és transzcendentális, azaz éneklésével közvetlenül kapcsolatba kerülhetünk Istennel. Éneklésével megtisztíthatjuk a szívünket a sok-sok születés során rátapadt nemkívánatos vágytól, a bűnöktől, tisztátalanságoktól, és alkalmassá válhatunk Isten szerető szolgálatára.

A Szent Név, a Haré Krisna mantra nyilvános éneklését a 15. században az Úr Caitanya Mahaprabhu, Krisna inkarnációja terjesztette el Indiában, és megjósolta, hogy ezt a mantrát az egész világon énekelni fogják. A jóslatot A. C. Bhaktivedanta Swami váltotta valóra 1965-ben kezdődött világmissziója keretében.

A hangszeres zene első képviselője a Krisna-tudatban Maga Krisna, aki mindig magával viszi fuvoláját.

Varázslatos hangja elbűvöli Vrindavan lakóit, akikben a Krisna iránti őszinte és félelemtől, tisztelettől mentes szeretet egyre erősödik.

A templomi szertartások során is központban van az éneklés, a tánc és a hangszeres zene. Hangszereink általában egyszerűek: a karatal kisméretű cintányér, a mridanga kétfenekű agyagból készült dob. Időnként használunk kis, egymanuálos kézi harmóniumot is. Nagy fesztiválokon a nyugati szimfonikus zenekarok hangszerei is bevetésre kerülhetnek.

Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus

Az ember gondnoki föladatot kapott a világban a természet vonatkozásában, és társteremtői feladatot a kultúra vonatkozásában. Istentől kapott értelmét, tehetségét, képességét használva a már megteremtett világot tovább bontakoztatja, a szellem alkotásaival mindinkább gazdagítja.

Fotó: Kátai Edit /MTI

A kultúra nem valami mellékes dolog az életben, hanem azon feladatba, küldetésbe, hivatásba illeszkedik, hogy az ember a bolygót mint kertet megművelje, egyszersmind a világot kitágítsa.

A kultúrába különböző alrendszerek tartoznak, például a tudomány vagy a művészet. A zene a művészeti ágak közül a legkevésbé kötődik az anyaghoz, ezért az anyagot leértékelő irányzatok az összes művészet közül a legnemesebbnek, legátszellemültebbnek tartották.

A zene különböző vallási vonatkozásait tekintve kiváltképpen is a közösségi ünneplés megjellegzését, a hangulatának és a méltóságának a meghatározását emelhetjük ki.

A szent liturgia, a közös imádkozás már egészen a legkorábbi időktől kezdve magában foglalta az éneklésnek az egyéni, az énekkari, és a teljes részvételű lehetőségeit és alakzatait.

Valószínűleg már igen korán hangszerek is egyre inkább bekapcsolódtak az ünneplésbe: a hálaadásba, a kérésbe, valamint a dicsőítésbe, vagyis az imádság alapműfajaiba.

Néhány kedveltebb hangszer lassan kiemelkedett a többi közül, és szinte állandó résztvevővé vált az istentiszteleten: az orgonát említhetjük, illetve az egyes leegyszerűsített vagy elektromossá tett fajtáit.

Kivételes alkalmakon a nyugati hagyományban egész zenekarok is összegyűlnek, a zeneszerzők hangversenyműveket is írnak: a mise önálló zenei műfajjá érett, amelyben a szentmise kötelező elemeinek kell szerepelniük.

Emlékezetes XX. századi vitakérdés volt a gitár beengedése a szent hangszerek közé: a kortárs „könnyűzene” e legnépszerűbb kelléke az ízlések összecsapása után fokozatosan kikövetelte a helyét a szertartási térben.

A kereszténység világvallás; és a különböző kultúrákkal találkozás és azokba ágyazódás, azok megtermékenyítése során más civilizációk hangszerei és énekvilága is mindinkább belészervesül e vallási közösség művészetébe.

Radnóti Zoltán, rabbi

A zsidó vallásban a zene nagyon fontos, már a kezdetektől fogva szerepel.

Fotó: Awad Awad /Anadolu Agency

A Mózes 1. könyvében (4:21) már szó van Jubálról, aki hangszert készített és játszott is hangszeren. Ő lett az ősatyja azoknak, akik hárfán és fuvolán játszanak.

A zsidó hagyományában Mózes nemcsak mint törvényalkotó próféta, hanem mint énekmester is megjelenik; nővérét, Mirjamot mint zsoltárköltőt, himnuszköltőt említi a Tóra.

Kezdjük az egyik legismertebb zsidó „hangszerrel”, a sófárral. Ez a legrégibb hangszerek egyike, mely eredetileg a kos szarvából készült. Maga a sófár szó is a vadkos héber nevére mutat (sefer).

A zsidó ember, ha meghallja sófárt, akkor először Ros Hásáná, a zsidó újév ugrik be neki, amikoris százszor meg kell fújni azt. Ám a sófár használata jóval szélesebb keretet tölt ki. Maga a szó, a Bibliában több mint hetvenszer fordul elő. Sőt, a Szináj-hegyi kinyilatkoztatást így írja le a Tóra: „Hangok és villámok voltak, sűrű felhő a hegyen és folyton erősödő sófár-hangok.” (2M 19:16.)

A zsoltárokban előforduló rengeteg pengetős hangszer ismert mindannyiunk előtt, amiképpen az is, hogy Dávid gyermekként zeneterápiával gyógyította a depresszív Saul királyt.

Térjünk rá az énekszóra! Mivel mással is kezdhetnénk, mint az Énekek énekével, mely bölcseink szerint az Örökkévaló és a zsidó nép „szerelmi” és örök kapcsolatát jeleníti meg. A zsinagógáinkban szinte minden imának van dallama, így énekelve hangzik el ez „házán”, azaz dallamlátnok segítségével.

Sőt, amikor Tórát vagy Talmudot tanulunk, azt is egy jellegzetes, kántáló dallam kíséri.

Még a szombati étkezések közepette is liturgikus és örömteli dallamok csendülnek fel, amelyek a szombat szentségét emelik.

Nagyon szép és különleges dallamvilága van a Szombatfogadásainknak.

Csak a terjedelem szab gátat annak, hogy leírjam:

a zsidóság, a dallamok és énekek tárháza, melyek által mindig ki tudott lépni az élet nehézségeiből, és tudott a felsőbb valósághoz kapcsolódni.

Ennek archetípusa a haszid zenéből kialakult közös templomi éneklés, amikoris egyes dallam segítségével hozzák közelebb a híveket az Örökkévalóhoz.

A legismertebb közülük a „hippirabbi”, Shlomo Carlabeach, de említhetném kiváló kollégámat és barátomat, Fináli Gábor rabbit, aki Beyn Hayamim zenekarával pont azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a modern zene segítségével ismertesse meg az embereket a Tórával és a zsidó hagyománnyal, és így hozza be őket a zsinagógába.

Sulok Zoltán Szabolcs, muszlim hitoktató

Az iszlám szerint az ember helytartónak rendeltetett a földre. Isten az emberre bízta a föld megóvását, helyreállítását és felvirágoztatását. Az ember tehát hatalmas felelősséget visel. Allah ugyanakkor megengedte az embernek a pihenést és a szórakozást is, feltéve, hogy ez Isten törvényeinek betartásával történik.

Fotó: Ahmad Gharabli / AFP

Ugyanakkor az emberek hajlamosak arra, hogy vágyaikat, saját kényüket-kedvüket kövessék és idejük (életük) akár jelentős részét a szórakozásnak szenteljek. Ezért Allah így figyelmeztetett a Koránban:

„Hát csodálkoztok ezen a recitáláson (Koránon)? És nevettek és nem sírtok? És elvesztegetitek az (értékes) életeteket szórakozással?” (Korán, 53:59-61)

Az iszlám a szórakozás (amelynek egyik eleme a zene) tekintetében is a középúton kíván maradni. Ennek értelmében Sejk Abdul-Rahman Atiyya, egyiptomi vallástudós a zenével kapcsolatban az alábbi szabályokat fogalmazta meg:

  1. Erényre és jó erkölcsre ösztönözzön.
  2. Ne vonja el az ember figyelmét Istennek való engedelmességtől. (Ezért pl. imaidőben nem szabad zenét hallgatni.)
  3. Ne ébresszen nemi vágyat és ne ösztönözzön bűnre.
  4. Az előadó megjelenése ne ütközzön az iszlám tanításaiba. (Például tilos a hiányos, szemérmetlen öltözet, illetve a másik nemre jellemző megjelenés.)
  5. A dalszövegek ne sértsék a jó modort, illetve az iszlám illemszabályait.
  6. Az iszlám által megengedett hangszereket kell használni, de tartózkodni kell a tilosnak nyilvánított hangszerek használatától.

E szabályok értelmében megengedettek Istent és a Prófétáját dicsérő, jó erkölcsre, nemes jellemre ösztönző dalok, hazaszeretetről szóló indulók vagy a jó modort nem sértő lakodalmi dalok.

A dalokat kísérheti dob, de más hangszerek alkalmazása tekintetében a vallástudósok véleménye megoszlik: vannak, akik tilosnak tekintik a húros és fúvós hangszereket, míg mások bizonyos feltételekkel megengedik ezeket is.

Végh József, buddhista tanító

Buddha idejében a szerzetesek fogadalma tiltotta a zenét és táncot. De a szerzetesek és apácák dalainak gyűjteménye tanusítja, hogy énekeltek. Így, ha jobban belegondolunk, és figyelemmel kísérjük a buddhista hagyományok kibontakozását, akkor egy ponton már határozottan világi és vallási zenéről beszélhetünk, amelyek közül, értelemszerűen

Fotó: AFP

Buddha fogadalmat tett követői számára világi indulatokat, érzéseket felkorbácsoló zene beszennyezhette az emberek tudatát, míg a vallási szertartásokkal, meditációkkal kapcsolatos zenei hangok megtisztíthatták, megerősíthették egy gyakorló elméjét.

A meditációkhoz és a buddhista ünnepekhez kapcsolódó zenék hangjait felajánlásnak, ajándéknak tekintették. A világi szórakozás hangjait pedig a tudat megtisztulását akadályozó mérgeknek, szennyeződéseknek.

Konkrét esetekben így sem könnyű eldönteni, hogy mitől és hogyan lesz valamiből felajánlás, hiszen ennek az ereje képes a szennyeződéseket is átalakítani.

Buddhánál nem a külső tiltás volt a lényeg, hanem a belső hozzáállás.

Amikor például énekelni kezd valaki, különösen, ha olyan, aki szerzetesi fogadalmat tett, tisztázza magában, mérlegeli, hogy mi célból teszi ezt. Ha nem a vágyak kiéléséről, hanem az elmélyülés segítéséről, a ragaszkodás megszüntetéséről is van szó, ha ez zavar másokat, árt valakinek, akkor mégsem szabad tovább folytatni.

Buddha belső útmutatásaiban a mai napig a tiszta szándék és a nem ártás a legfontosabb. Ezek alapján minden esetben döntenünk kell, hogy tudunk önmagunkon túlmutató hang-felajánlást tenni, és csak akkor csinálhatjuk végig, ha meggyőződtünk róla, hogy ezzel nem ártottunk, nem okoztunk kárt senkinek sem.