„Ha valamit be kéne tiltani, azok nem a jelképek, hanem a háborúk.”

Németországban, a videojátékokban újra engedélyezik a horogkereszt megjelenítését. Számos kérdést felvet ez az egyetlen mondat, mi most

erre kérdeztünk rá:

Ön mit gondol, be kell-e tiltani bármilyen szimbólumot, vagy jelképet?

Darvas István, rabbi

Érzésem szerint igazán hatékonyan betiltani bármit is csak diktatúrában lehet, ott is csak átmenetileg. Örök időkre érvényes, mondjuk úgy, megnyugtató betiltás nincs.

Természetesen vannak szimbólumok, melyeket az ember nem lát szívesen sehol, különösen akkor, ha biztosan tudható, hogy sokakat sértenek, de ha nem parancsuralmi rendszerben élünk, akkor ezek betiltásával csak azt érhető el, hogy az adott szimbólumok mögötti ideológiával azonosuló emberek elfogadott megoldásokat keresnek a szeretett jelkép helyettesítésére, ráadásul meg is találják. Ebben az esetben lehet elölről kezdeni a betiltási procedúrát, ami természetesen nem a magára üldözöttként tekintőből vesz ki több erőt, sokkal inkább az üldöző fárad bele. Egyes szélsőjobbos portálok fejlődő nyelvi leleménye tilalmakból táplálkozott, talán a tárgykultúra vonatkozásban nem kellene hasonló módon inspirálni a „kreatívokat”.

Vannak helyzetek persze amikor a tiltáson kívül sok mindent nem lehet tenni, de törekedni kell, hogy az egyértelműen provokatív cselekedeteket akadályozzuk meg, ne tárgyaknak vagy jelképeknek üzenjünk hadat, mert azok nagyon könnyen pótolhatók.

„Ha nem akarja Isten a bálványimádást, miért nem szünteti meg? Azt válaszolták: ha a bálvány, amit szolgálnak olyasmi lenne, amire nincs szüksége a világnak, akkor megszüntetné, de a Napot, a Holdat, a csillagokat, a planétákat szolgálják. Rombolja le Isten a Világát e bolondok miatt?! Azt mondták: ha ez így van, akkor romboljon le valamit, amire nincs szüksége a világnak, és hagyja meg, amire szüksége van! Azt felelték: ha így tenne, akkor mi is a bálványimádók kezeit erősítenénk, mert azt mondanák: biztosan tudhatod, hogy ezek istenek, mivel nem szüntette meg ezeket (Isten)”.

A bálványimádás kapcsán mestereink igyekeztek megértetni, hogy voltaképpen bármiből készíthető bálvány, ezért a jelenség ellen viselt harc elsősorban szellemi természetű kell legyen, nagyjából ugyanez lehet az elsődleges teendő a szimbólumokkal is.

Farkas Pál, buddhista tanító

Az eredeti hír három hozzászólója ragyogóan világította meg a kérdés politikai aspektusait. Azaz, ha valamit be kéne tiltani, azok nem a jelképek, hanem a háborúk. Ha jól emlékszem egy hírre, Olaszország valamelyik városában fönnhagyták a régi utcanévtáblákat, csak a régieket áthúzták. Játsszunk el a gondolattal, mi lenne, ha az Oktogon tábla alatt áthúzva a Sztálin tér, az alatt meg a Hitler tér nevet látnánk. Keserű mosolyra húzódna a szánk, mint az olaszoknak, de legalább emlékezetünkben őrződne, és figyelmeztetőleg újra meg újra felidéződne saját befolyásolhatóságunk, végső soron ostobaságunk.

A Buddha tanítása szerint ostobaságunk alapvető oka, hogy vágyaink és ellenérzéseink átszínezik gondolkodásunkat, sosem látunk tisztán. Érdekek és ellenérdekek tűnnek föl, mert nem tudjuk elfogadni a mulandóság tényét, nem észleljük, hogy ez fokozza szenvedéssé belőle következő kielégíthetetlen sóvárgásunkat, és nem ismerjük föl, hogy helyzetünket megoldhatatlanná nehezítjük, ha nem tudatosítjuk az elkeseredetten rögzíteni igyekezett személyiségkép viszonylagosságát.

Háborúkat, harcokat magukat érdekcsoportokhoz tartozni vélő emberek vívnak, akik országokkal, zászlókkal, hatalmi jelképekkel, nem pedig szenvedő, de a szenvedéstől szabadulni képes ember voltukkal azonosulnak.

A jelképek betiltása tüneti kezelés. A gyógyítás a belső bizonytalanság és elégtelenség okozta vágyakon alapuló külső harc és fájdalom létezésének felismerése, okainak feltérképezése, annak felismerése, hogy van ettől szabad emberi állapot, és az odavezető út meglelése.

Buddha tanítása szerint ez az út nem más, mint az erények és a tudat művelésének, és ezekre támaszkodva a helyes szemlélet kialakításának, és a belőle fakadó helyes szándék meglelésének nemes nyolcas útja.

Fodor Kata, vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Ez nagyon összetett kérdés, mert egyes szimbólumok betiltásával a törvényhozók nyilvánvalóan nem a jelképet, hanem a mögötte lévő destruktív, társadalmilag veszélyes ideológiát kívánják korlátozni. A jelkép azonban, ahogy a nevében is szerepel, egy jelentéssel felruházott kép, és a jelentés társadalmi megegyezésen múlik. Ám néhány jelkép ősi, vallási eredetű, és a mai közmegegyezéses jelentése egyszerűen hibás.

Jó példa erre az Indiából eredő szvasztika, amit a nácik egészen egyszerűen kisajátítottak ideológiájuk szimbolizálására. A szvasztika szanszkrit szó, jelentése: kedvező jel. Az élet kereke, az élet folytonosságát és örökös körforgását szimbolizálja, és szerencsét hoz. Indiában gyakran szerepel a templomokon. Asztrológiai/asztronómiai elképzelés szerint a szvasztika a legismertebb cirkumpoláris csillagkép, a Göncöl-szekér négy stációját ábrázolja a négy évszak folyamán. A kérdés ezért inkább az, hogy joga van-e bárkinek kisajátítani egy jelképet? Nem inkább az ideológia ellen kellene harcolnunk?

Mi Krisna-hívők gyakran találkozunk azzal, hogy a különféle szanszkrit kifejezéseket ─ mint például a karma ─, félreértik és pontatlanul használják. Máskor olyan jelentéssel töltik meg ─ például az avatár szót vagy a homlokjelre emlékeztető szimbólumot Az utolsó léghajlító című filmben ─, ami nem releváns.

Betiltás helyett jobbnak tartjuk megismertetni ezeknek az ősi jelképeknek az eredeti jelentését. A probléma ugyanis mindig a tudás hiányából fakad, ahogy a hibás ideológiák is. Küzdeni ellenük is csak tudással lehetséges.

Ugyanakkor tény, hogy pszichológiai szempontból egy, a közösség minden tagja által használt szimbólum összetartó erővel bír. Ha pedig ez valakiben félelmet kelt, arra megoldást kell találni. Ám bizonyos jelképek szakrális eredetűek, így nem a szimbólum használatát, hanem az emberi jelentéstorzítást kellene inkább megakadályozni. Ha tudást szerzünk egy jelkép valódi jelentéséről, azzal kihúzhatjuk a félelem, vagy akár az ideológia méregfogát is.

Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus

A 20. században mindkét totalitárius berendezkedés, vagyis a nemzeti és a nemzetközi szocializmus is kíméletlen harcot folytatott a vallások, különösen a kereszténység ellen. A 21. századi kereszténység tehát a szélsőbal és a szélsőjobb egyidejű, tökéletesen határozott elutasításával kell, hogy jelen legyen a közéleti színtéren.

Ha a törvények tiltják az elnyomó irányzatok jelképeinek használatát, akkor ez jó döntés, mely támogatásra érdemes; de csak ha mindkét tömeggyilkos eszmerendszer jelképeire azonos módon vonatkozik.

Az Egyházon belül azonban nemcsak közéleti jelképek válthatnak ki idegenkedést, hanem vallási jellegűek, vagy épp bármily okból illetlennek, megbotránkoztatónak tartott jelképek is. A szent művészetben a nem támogatott minősítést és megítélést kaphatják például a nemi szempontból (erkölcsi) megbotránkozást okozó jelképek, ábrák, jelenetek és utalások. Kívül kerülhetnek a megengedett ábrázolásmód keretein az olyan jelképek, melyek egyházellenes jelentéseket, tartalmakat hordozhatnak, például a szabadkőművesség vagy a rózsakeresztesek jelképei.

Vannak olyan jelképek is, melyek a legteljesebb mértékben keresztények ugyan, ám túlságosan kötődnek az egyik felekezethez, ekképp pedig a múlt megterhelő történelmi tapasztalataihoz, így használatukat más felekezetek következetesen kerülni igyekeznek. Ilyen jelképnek számít érdekes módon bizonyos keresztény körökben maga a kereszt is, melyet számos protestáns közösségben egyértelműen a római katolikus felekezettel azonosítanak.

Végül, eléggé el nem ítélhető módon, más vallások jelképei is ellenjavalltak lehetnek keresztény közegben; különösen, ha a vallás nem anyavallása a kereszténységnek (mint a zsidóság), és nem is tartozik vele egy vallási családba (mint az egyistenhívő, szemita, ábrahámi vallások). A pogánynak minősített vallási jelképek használatának kerüléséért rengetegen életüket is áldozták az üldözések idején, a kereszténység világméretűvé válása során pedig az idegen jelképek a kultúrába ágyazódás legfőbb kihívásait jelentették és jelentik ma is.

Sulok Zoltán Szabolcs, muszlim hitoktató

Az iszlám alapforrásai a jelképek használatával kapcsolatban nagyon pontos útmutatást tartalmaznak. A Korán és a Szunna alapján

a muszlimok számára határozottan tilos a hittagadók, a romlást okozók imitálása a tettekben, a beszédben vagy a megjelenésben. Szintén nem megengedett más vallások, ideológiák követőinek az utánzása, jelképeik használata.

Ahogy Allah mondta a Koránban: „És ne kövesd a hiábavaló vágyaikat és óvakodj tőlük (ó Mohammed) nehogy eltérítsenek annak egy részétől, amit Allah leküldött hozzád!” (Korán 5:49)

Az előzőekből az is következik, hogy a nem muszlimok használhatják saját vallásuk vagy ideológiájuk jelképeit, amíg ezzel nem okoznak romlást a földön, nem sértik mások jogait. Az iszlám vallásjog, a saria szerint egy adott területen a hatalom gyakorlója jogosult arra, hogy jogsértések esetén eljárjon, egy jelképet használata, jelentése szempontjából megvizsgáljon, illetve, ha annak használata a társadalom, a közösség szempontjából veszélyesnek vagy károsnak bizonyul, akkor rendelkezzen használatának betiltásáról.

A kérdésben megjelenő szvasztika – ami egy nagyon ősi kulturális és vallási jelkép – használata a muszlimok számára tilos, mivel egy másik vallás jelképe. A nem muszlimok által történő használatáról való rendelkezés az iszlám szerint a hatalom képviselőinek a kezében van: amennyiben a használat módja veszélyt jelent a társadalomra (annak bármelyik, bármilyen hitű tagjára), a közösségre, a vezető rendelkezhet a jelkép részleges vagy teljes betiltásáról.

Kiemelt kép: Collection Roger-Viollet / AFP