A twitterezés korlátozásának törökországi tervezete kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a szólásszabadság témakörében.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
Ha a szólás-, és véleményszabadság kérdéséről általánosságban akarunk beszélni, akkor elmondható, hogy a tradicionális zsidó gondolkodás bővelkedik a vélemények sokszínűségében és a különböző megközelítésekben, és ez a helyzet a zsidó joggal is.
Van egy megállapítás, miszerint a zsidóság nem más, mint kétezer év vitairodalma, ami nagyon pontosan szól arról, hogy a zsidóságban milyen jelentősége volt és van ma is a különböző érvek és ellenérvek folyamatos ütköztetésének.
A rabbinikus irodalom ezzel a témával kapcsolatos észrevételekben is bővelkedik, a teljességre való törekvés igénye nélkül idéznék kettőt: „Ha valaki nagy embertömeget lát, akkor mondja ezt az áldást: Áldottak a titkok tudói! Mert miként arcuk különbözik, éppúgy eltérnek nézeteik is..”
Mestereink többsége nem talál semmi kivetnivalót az internethasználatban, sőt, kijelenthetjük, hogy az utóbbi években a hagyományos zsidó oktatás, és a közösségszervezés új terepévé és eszközévé vált. Két megjegyzéssel: egyrészt tartózkodnunk kell a nem megfelelő tartalommal bíró oldalak használatától, gondolok itt elsősorban az erőszakos vagy pornográf tartalmú site-okra, másrészt van azért kevéssé megengedő rabbinikus vélemény is, mint például Háim Kanievski rabbié, aki állítólag így vélekedik a kérdésről: „bárki, aki IPhone-t vagy internetet használ, annak nem lesz helye az Eljövendő Világban”, vagyis a legsúlyosabb bűnök elkövetői közé sorolható.
A második szöveg a talmudi kor két legnagyobb iskolájának vitáját rögzíti. Bét Hillél és Bét Sámmáj három éven át vitatták meg a vallásjogi kérdéseket, és ezzel kapcsolatban mondja a Talmud, hogy a Bátkol (égi hang) kimondta: „mindkettő az élő Isten szava”, de a törvény Hillél szerint van. Joggal merült fel kérdésként, hogy mi alapján lett Hillél a “győztes”? “Mert „engedékenyek és alázatosak voltak és egyaránt megtanulták a saját és Bét Sámmáj nézeteit is”.
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A belső úthoz tudnunk kell használni azt, ami éppen rendelkezésünkre áll, ami éppen történik velünk. A szellemi úton minden a felismerést szolgálja. A zen buddhizmus belső út, nem függ társadalmi helyzettől és törvényektől. Minden körülmény között járható. Ha szólásszabadság van egy társadalomban, akkor az egy lehetőség arra, hogy felismerjük a magunk szabadságát. Ha nincs szólásszabadság, akkor az egy lehetőség arra, hogy felismerjük a magunk szabadságát. Minden helyzet alkalmas és egyúttal lehetőség is arra, hogy a belső utat gyakoroljuk.
A buddhizmus harmadik legfontosabb fogadalma a tanítványsággal kapcsolatos. Törekvés a megismerésre, törekvés arra, hogy képesek legyünk tanulni mindenből és mindenkitől.
Ha nincs szólásszabadság, akkor az a dolgunk, hogy elgondolkozzunk azon, vajon korlátoz-e ez a helyzet minket abban, hogy meglássuk saját belső motivációinkat, hogy megismerjük azt, hogy igazán milyen életet szeretnénk, és azt, hogy milyen emberek szeretnénk lenni. Véleményünk szerint nem korlátoz, sőt inkább felveti ezeket a kérdéseket. Megoldást követel, így a belső utat is segítheti.
Ha van szólásszabadság, akkor a nehézség abban van, hogy kiszűrjük a sok különböző vélemény közül azt, amelyik nekünk segít, és azt, amelyikkel igazán egyet tudunk érteni. A bőség zavara késztet elgondolkodásra. El kell döntenünk, hogy melyik információnak engedünk utat, és melyik hatást engedjük érvényesülni magunkban. Ez alkalom arra, hogy felismerjük azt, hogy a külvilág miként befolyásol minket. De ha ezt már látjuk, akkor érdemes elgondolkozzunk azon, hogy vajon ismerjük-e igazi belső motivációnkat, tudjuk-e, hogy mi magunk milyen életet szeretnénk, és tudjuk-e, hogy milyen emberek szeretnénk lenni. Mások véleményétől függetlenül.
Kép forrása: Thinkstock
Oláh Miklós
görögkatolikus lelkész
A gyermeket védeni kell, szabadságának akár teljes korlátozásával is. Gyermekek vagyunk-e még? A felnőtt személynek – és társadalomnak – nagyon becses ajándéka a szabadság. Ennek azonban vannak nagy veszélyei is. Ezt igazolja nagyon egyértelműen például a Közlekedési Szabályzat is. A szabadság zsarnoksága tönkreteszi az embert, és elpusztítja az emberiséget. Ezért mondja Ferenc pápa: „Mi a jóra vagyunk szabadok! Éppen ezért ne féljetek, hogy árral szemben úsztok, még ha ez nem is könnyű!”
Erre figyelmeztet Pál apostol is: „Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.” (1Kor 6.12) Péter is hangoztatja: „nem arra való a szabadságotok, hogy a gonoszság takarójának használjátok”(IPét.2.16) „Miként a vallásnak szüksége van szabadságra, ugyanúgy a szabadságnak is szüksége van a vallásra.” (XVI. Benedek pp) A szabadság nem teheti feleslegessé az értékrendet!
Vannak tehát határai is: a személyes szabadság határa ott van, ahol a másik ember szabadsága kezdődik. Az értelem nem lehet szabad az igazságtól, a szabad akarat a jóságtól.
Az ember szabadsága nagy érték, kiemelkedő rang. A kereszténység, egyebek mellett, ebben látja azt, hogy Istenhez vagyunk hasonlók. Szabadság nélkül nincs szeretet! De a szabadsággal együtt jár a felelősség is! A szólás-szabadság nem hatalmaz fel a megtévesztésre, pedig kiválóan alkalmas erre. Óriás visszaélés történik a szólásszabadsággal világszerte. „A beszéd jellemkérdés.” (Illyés Gyula)
A Tízparancsolat 167 szó, Az EU, csak a káposztákra vonatkozó Szabályzata 26.911 szó. „A szó a legerősebb kábítószer, amelyet az emberiség valaha feltalált.” (Kipling) „Ki menti meg lelkemet az emberek szavától?” (G. von le Fort)
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám vallás az igazság követésére és a méltányosságra hívja követőit. Az igazság követéséhez tartozik az is, ne tegyünk felelőtlen kijelentéseket és adjuk tovább mások vélekedését, aminek igazságáról nem bizonyosodtunk meg. Allah azt mondja a Koránban: „Ó ti, akik hisztek! Kerüljétek a sok feltételezést! Bizony a feltételezések egy része bűn! És ne kémkedjetek, és ne rágalmazzátok egymást!” (49:12) A méltányosságot illetően Ibn Szirin vallástudós azt mondta: „Ha a testvéred felől valamiről értesültél, akkor keress mentséget neki, és ha nem találsz, akkor mondd: Lehet, hogy van olyan indoka, amit nem ismerek.” A közösségi oldalakon azonban nagyon sokszor az igazság és a méltányosság teljes hiányával találkozunk, s ilyen esetekben sehová sem tudunk jogorvoslatért fordulni, hiszen általában azt sem lehet tudni, hogy a valótlan információ kitől származik. Jogorvoslat kérése esetén olyan válaszokat kapunk, hogy ez a szólásszabadság, meg azt, hogy ezek külföldi magáncégek, s ilyen kérdésekbe az ország, ahová a magáncéget bejegyezték, nem szól bele.
Az iszlám vallás hangsúlyozza a vezetők felelősségét, illetve azt is, hogy a vezetőknek jár az engedelmesség, amíg nem kérnek engedetlenséget Istennel szemben. Az emberek vezetőket választanak, akik képviselik őket és döntenek helyettük, és viselik a döntések felelősségét és beszámolással is tartoznak az emberek felé. Ezért egy ország vezetőinek joguk van döntéseket hozniuk – hiszen erre kaptak felhatalmazást –, így joguk van bizonyos dolgok megtiltására és megengedésére is mindaddig, amíg ezt a társadalom, a közjó vagy valamilyen nagyobb rossz elkerülése érdekében teszik. Ezért – az igazság és a méltányosság alapelveiből kiindulva – minden esetben mérlegelni kell az okokat és a következményeket, illetve meg kell adnunk másoknak is a vélemény, a szólás és a cselekvés szabadságát akkor is, ha azzal nem értünk egyet vagy az valakinek az üzleti érdekeit sérti.
Végezetül hangsúlyozni kell, hogy a véleménynyilvánításnak számos – a névtelen internetesnél felelősségteljesebb – formája van, ahol tényeket is közölni kell, s nem lehet a névtelenség vagy álnevek mögé bújva bárkit szabadon rágalmazni vagy valótlan információkat terjeszteni.
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (krisna-hívő) lelkész
Hogyan vélekedik a vallásom? Az én vallásom nem szeret vélekedni anélkül, hogy ne ismerné behatóan minden résztvevő fél álláspontját. E kérdésnek ezért a második felére, a tágabb szólásszabadságra vonatkozóan adhatok kielégítő választ.
A modern társadalmak egyik nagy erkölcsi dilemmája a demokráciákat jellemző szólásszabadság kérdésköre. A szabad véleménynyilvánítás eredendően nem elítélhető, hisz lehet jó és rossz célra is használni, a téma azonban több kérdést is felvet. Nem mindegy például, ki és kinek beszél, mi a szándéka, mennyire felvilágosult a témában. Van tehát határa a szólás szabadságának, ami minden esetben egyedi. Természetesen a hallgatóra is vonatkoznak bizonyos kérdések: felelősen tud-e választani, kit hallgat meg, s ha így tesz, az jelent-e kockázatot.
Modern világunkban előszeretettel használjuk a világhálót arra, hogy kifejtsük gondolatainkat, amik nem feltétlenül igazak, jó szándékúak, és objektívek. Sajnos az ember a benne rejlő gyarló természete miatt könnyen rávehető arra, hogy másokkal vitába szálljon, panaszkodjon, kritizáljon. Ennek azonban romboló hatása lehet, hiszen az objektív tudással nem rendelkezőket megzavarhatja, így azok elvesztik hitüket az emberi jóakaratban, a bizalomban, a rendszerben. A beszélő tehát hamis, vagy negatív állításai által megmérgezheti a gondolatokat, kárt, sérelmet okozhat másoknak. A rossz szándék a karma törvénye alapján végső soron annak elindítójára hat majd vissza negatívan.
A szabad véleménynyilvánítás tehát mindaddig jogos, míg a beszélő nem sért másokat. Az ősi védikus törvények szerint, aki sértő véleménye által túllép a jó erkölcsön, azt ne hagyjuk szabadon megnyilvánulni. Igenis van, amit nem jó kimondani, és van, amit nem jó meghallgatni – a döntés azonban mindig az egyén szabad akaratán múlik.
