I. Ferenc pápa nemrég az abortuszon átesett nőknek való megbocsátásra szólított fel, így ezúttal erről a témakörről kérdeztük a vallások képviselőit. Kíváncsiak voltunk miként állnak ők a művi terhesség-megszakítás témaköréhez.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
A buddhizmus tanításai két igazságról beszélnek; az egyik a Végső Igazság, a másik a Viszonylagos Igazság. A Végső Igazság azt tanítja, hogy egyetlen jelenség sem rendelkezik önálló léttel, minden dolog csak ok-okozati összefüggésként, viszonyokként létezik.
Ha például keressük egy asztal valódi létét, nem találjuk, mert ha elkezdjük felbontani részeire, egyre inkább eltűnik az asztal mivolta, tehát ha a rész és az egész szempontjából tekintjük, nem találunk semmilyen végső valóságot benne. Hasonlóan, ha az időből tekintve vizsgáljuk, hogy jött létre, milyen módon létezik, hova tűnik, a végső, magától létező asztalt nem leljük. Az asztal egy fogalommal, funkcióval ellátott jelenség, de a fogalmak is viszonylagosak, ráadásul más-más nyelveken más-más fogalom tartozik az úgynevezett „asztal” mibenléthez. Vajon miért van értelme az ilyen fajta elemzésnek? A válasz az, hogy éppen azért szenvedünk, mert nem értjük a jelenségek természetét, nem látjuk át, hogy a végső szinten megfoghatatlanok, üresek. Ragaszkodunk egy vélt személyiséghez, azt gondoljuk, hogy a testünk állandó, ragaszkodunk a tárgyak valóságához és közben nem értjük a tudatunk természetét. A buddhizmus szempontjából a végső megértése a kulcs a megvilágosodáshoz, a lét kényszereiből való megszabaduláshoz, a belső béke megvalósításához.
A viszonylagos szinten a kölcsönös függőség felismerése a cél, tehát annak a belátása, hogy minden dolog függ a saját okaitól, körülményeitől, függ attól, hogy éppen milyen társadalmi normák terjednek el, milyen tudományos elképzelések uralkodnak, milyen társadalmi réteg uralkodik, milyen a közoktatás és folytathatnánk. A viszonylagos szinten tehát a viszonyok felismerése valamint a nem-ártás elve az irányadó, ennek révén válhatunk képessé megérteni, hogy mi a helyes cselekvés, így juthatunk el a külső béke megvalósításához. Mint minden viszonylagos jelenség, az abortusz kapcsán is a fentiek szerint érdemes gondolkodni.
Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
„Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” – mondja Krisna a Bhagavad-gitában. [2. fejezet 12. vers]
De hogyan jut a lélek az új testbe? A Srimad Bhágavatam ezt is megmagyarázza.
Testünk a szexuális érintkezés egy bizonyos pillanatában keletkezik. Az apa ondósejtje egyesül a petesejttel, felveszi egy borsó formáját és az élőlény, a lélek ebben a formában talál menedéket, és mivel menedéket talált, keze, lába, szeme stb. fejlődik ki. Ez a fejlődés a hetedik hónapban lesz teljes, a kilencedik hónapban pedig az emberi lény kijön a méhből. A magzat azért tud fejlődni, mert a lélek jelen van. Ha a lélek nincs jelen, nincs fejlődés, a gyerek halva születik. Tartósíthatjuk ezt a halott testet vegyszerekben, akkor sem fog fejlődni.
Ebből megérthetjük, hogy a magzat a fogantatás pillanatától autonóm személynek tekintendő. A terhesség megszakítása, az abortusz a magzat megölése, tehát gyilkosság, ami magától értetődően tilos.
Szokás hivatkozni arra, hogy a nő joga, hogy eldöntse, megszüli-e a gyermeket. Ez az érvelés sántít. Még az öngyilkossághoz való jog elismerése is aggályos, hiszen az ember nem tulajdonosa a testének, amit az öngyilkossággal elpusztít, azt csak használatra kapja Istentől, aki mindennek a tulajdonosa. Az abortuszt végeztető nő azonban másvalaki életéről dönt, ráadásul a méhében levő gyermek védekezésre, tiltakozásra képtelen, és ezzel a kiszolgáltatott helyzetével élnek vissza, amikor megölik.
Köves Slomó
rabbi
A Biblia leírása szerint az első emberpár, Ádám és Éva megteremtését követően Isten a következőt mondta (1Mózes 1:28., 22): „Megáldotta őket Isten és mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet”.
Isten később, az Özönvíz után megismétli ezt a parancsolatot, melynek célja, „az emberi faj fenntartása”. „Azért, hogy a világ be legyen népesítve, mivel hogy az Örökkévaló kívánja, hogy belakjuk azt, miként írva van (Jesájá 45:18.): »nem pusztaságnak teremtette, hanem arra alkotta, hogy lakják…«. E kötelesség megtartásával marad fenn az emberiség, és adódik egyáltalán lehetőség a Biblia további parancsolatainak megtartására, hiszen »nem az angyaloknak adatott (a törvény), hanem az embernek””. (Talmud Bráchot 25b.)
Továbbá a gyermekáldás által teljesedik ki a házasság, ahogyan maga a Biblia tesz erről tanúbizonyságot Éva teremtése után (1Mózes 2:24.): „Ezért hagyja el a férfi az ő atyját és anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy legyenek egy testté.” – Az egy testté válás pedig a közös gyermek nemzésével lehetséges.
A fentieknek megfelelően általánosságban a zsidó vallási törvény tiltja az abortuszt. Ennek a konkrét tilalomnak a megfogalmazását a Talmud (Szánhedrin 57b) a Nóénak adott tilalomból vezeti le: „…aki ember vérét ontja az emberben…” (1Mózes 9:6.) – tehát az olyan vérontás is tilos, ahol az áldozat még (egy másik) „emberben”, vagyis az anyai méhben van.
De mint mindig, itt is a részletekben rejlik a lényeg. Konkrét esetben mindig érdemes egy hozzáértő rabbi véleményét kikérni. A főbb szabályok:
a) Az embrió „potenciális ember” és ezért tilos vérét ontani. Azonban csak „potenciális ember”, tehát amíg közte és az anya élete között kell választani, akkor az anya élete mindenképp előbbre való.
b) Egészséges embrió abortusza tilos, mivel az embrió potenciális ember, és „a legtöbb magzat megmarad”.
c) Ha teljes bizonyossággal lehet tudni, hogy a magzat súlyosan károsult, akkor egyes vallási szaktekintélyek szerint még természetes terhesség esetén is megengedett a mesterséges elvetélés.
d) További vélemények azon az állásponton vannak, hogy negyven napos terhesség előtt az embrió kevésbé szigorú elbírálás alá esik, hiszen „negyven napig csupán víz az”(Talmud, Jövámot 69b).
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
A földi élet értelme és célja az, hogy ” élni akar”. Ennek a mindent átható életösztönnek a bizonyítékául még a legsivárabb körülmények között is kisarjad, megszületik, létezik életjelenség, sőt magasabb szintű növényi, állati élet is. A természet mindig „küzd” az életért, a fennmaradásért –ösztönösen, tudattalanul is.
A létezésnek ebben az áramlatában az ember sajátos helyet foglal el – mert tudatos lény. Megadatott neki a döntés lehetősége: „… előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és az utódaid is!”(5Móz30,19)
Az abortusszal kapcsolatos első kérdés tehát az, hogy az ember hogyan tekint az életre, hogyan tekint a saját életére, a világban betöltött helyére. A Szentírás szerint embernek lenni, szabad akarattal, döntéssel rendelkezni felelősségvállalást jelent: az élet legapróbb megnyilvánulásaiért is.
Nőként és anyaként biztosan tudom, –legyenek bár erről tudományos viták – hogy a foganás után emberi életet hordozok magamban és nem valami test-és létidegen szövettani elváltozást. Innentől kezdve felelős vagyok ezért az életért. Keresztyén emberként pedig a bennem megfoganó, fejlődő magzatot Isten ajándékának, életet teremtő szándékának kell tekintenem, melynek semmiképpen nem birtokosa vagyok, hanem részese. Erre utal Bonhoeffer megállapítása, mi szerint „a magzat megölése az anyaméhben annak az élethez való jognak a megsértése, amellyel Isten ruházza fel a fejlődő életet.”
Azonban, mint minden nagy etikai kérdés, úgy az abortusz kapcsán is számtalan lehetőséget, határhelyzetet, motivációt kell figyelembe vennünk. Az elvi fejtegetések mellett nem szorulhat háttérbe az egyén sorsa, élethelyzete, döntésének kiváltó okai. Az egyház felelőssége nem az ítélkezésben rejlik, hanem a nehéz döntéshelyzetbe került anya, esetleg pár, vagy család segítésében, a születendő élet melletti kiállás támogatásában, illetve a már elvégzett beavatkozás utáni lelkigondozásban, a megbocsátás-feldolgozás folyamatában való részvételben.
Dr. Tóth Csilla
muszlim hitoktató
A téma tárgyalásához az alábbi két alapelv ismerete elengedhetetlen:
Az iszlám vallásban az emberi élet kiemelkedően fontos: „Aki életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna.”(Korán 5:32)
A gyermekek megölését tiltja a Korán: „Ne öljétek meg a gyermekeiteket a szegénységtől félve, – Mi ellátunk benneteket és őket.” (Korán 17:31)
Éppen ezért az elektív abortusz egészséges anya és életképes magzat esetén súlyos bűncselekménynek minősül, egyenértékű a gyilkossággal, tehát tilos.
Azonban az iszlám rugalmas; egy-egy döntés meghozatalakor az egyedi körülményeket mérlegeli. Az iszlám etika egyik alapelve, hogy szükséghelyzetben a tilalomtól el lehet tekinteni, ha így nagyobb kár hárítható el, mint ami a tilalom betartásával. Ezek alapján az abortusz engedélyezetté válik, ha a terhesség folytatása a terhes nő halálát vagy súlyos, visszafordíthatatlan egészségkárosodását okozhatja.
Ugyanez igaz azokra az esetekre is, amikor a magzatnál letális, azaz élettel össze nem egyeztethető rendellenességek mutathatók ki. A fenti körülmények között a terhesség teljes időtartama alatt engedélyezett lehet annak megszakítása, de törekedni kell arra, hogy a fogantatástól számított 120. nap előtt történjen meg.
Ha egyéb súlyos, de nem letális fejlődési rendellenesség mutatható ki, akkor szintén engedélyezett lehet a terhesség megszakítás a fogantatástól számított 120. nap előtt. A 120. nap után azonban már nem, mert akkor költözik a testbe a lélek, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) tanította: „Bizony, mindegyiktek teremtése (megalkotása) az anyja hasában negyven napig csepp alakjában, ugyanannyi ideig „vérrög” alakjában, majd ugyanannyi ideig falatnyi húsdarab alakjában történik. Akkor elküldetik hozzá az angyal, és belefújja a lelket…”
Erőszak, háborús bűncselekmény, vérfertőzés következtében létrejött terhesség esetén szintén megengedhető lehet az abortusz. A döntést egyéni mérlegelés alapján minden esetben egy muszlim tudósokból és orvos-szakértőkből álló csoport hozza meg.
