Léteznek olyan társadalmak, ahol a saját házasságáról nem dönthet egy fiatal lány, vagy épp fiú, mert a szülei, netán a vallási vezetője dönti el, kivel élje le az életét. Ne gondoljuk, hogy nálunk nincs ilyen. Elég egy erős akaratú szülő, egy befolyással bíró tanító, egy a vagyonát féltő nagyszülő… Kényszerházasságok, nem szabad akaratból született frigyek szerte a világon köttetnek. Kíváncsiak voltunk, mit mondanak erről a vallások tanítói.
Ezt kérdeztük tőlük:
Ön szerint eldönthetik-e a szülők, vagy a vallási tanítók/vezetők, hogy kivel köthet házasságot a gyermekük, vagy a közösségükbe tartozó fiatal?
Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus
Amikor az ember az elköteleződést választja, számos szempontra figyelnie kell és érdemes; de sajnos a szerelmében elvakult fiatal ritkán vesz tekintetbe néhánynál több megfontolást. Ajánlatos külső szemlélők véleményét figyelembe venni, akiket nem kápráztat el a forrófejűség vihara. E személyek közül kiemelkednek a (nagy)szülők, a rokonok, a nagycsalád. Csak akkor lehet valóban hasznos egy ilyen rokoni segítségnyújtás, ha valóban ismerik mindkét fiatalt, és nem csak felszínes jelek alapján hoznak ítéletet. A vallási tanítók, lelki vezetők is csak akkor siethetnek a fiatalok segítségére, ha valóban élő, egyszerre lelki és közösségi a kapcsolatuk a helyi egyházzal.
Bármely ember házasságáról egyetlen ember dönthet: ő maga. E döntését egyeztetnie kell egy szintén önmagáról döntő másik emberrel. Csak ha a két, önállóan megérlelt szándék egybeesik, merülhet fel egyáltalán a házasság.
Különös fényt kap a kérdés, ha az egyik fél kiskorú. Az államok különbözőképp szabályozzák e kérdést, és a nagykorúság alóli felmentés időpontját is sokszínűen határozzák meg, bár e téren nemzetközileg egységesülés tapasztalható. A főszabály ekkor is ugyanez: senki más nem döntheti el a házasságot, csak maguk a felek. Ha a törvények szerint néhány évet még várniuk kell, akkor ezt felkészüléssel tölthetik a közeli házasságukra.
A kiskorúságon kívül még rengeteg akadályt gördíthetnek a házasulandók útjába az egy középpontú körök rendszere szerint köréjük szerveződő különféle közösségek. Beleszólhatnak például, hogy csak milyen nemzet gyermekével nézik jó szemmel a házasságot. A vallások, felekezetek hagyományosan minden lehető módon igyekeztek és igyekeznek keresztbe tenni a nem azonos hitvilághoz tartozó fiatalok egybekelésének. De igenis lehet lényeges indok nem nagykorú emberek házasságának engedélyezésére: egy már megfogant emberi élet ugyanis semmi mással össze sem mérhető érték, istenképmás, akinek cseperedéséhez egy már létrejött család hatalmas segítséget jelenthet. A nagykorúság eléréséig ilyenkor a családtól a társadalomig mindenkinek fokozott a felelőssége.
Sulok Zoltán Szabolcs, muszlim hitoktató
Az iszlámban a házasság nagyon fontos dolog, szinte vallási kötelességnek tekinthető. Minden muszlim számára – aki képes rá – kifejezetten ajánlott házasságot kötni. A házasságkötés során a menyasszony érdekeit az ún. wali képviseli, aki – egy ügyvédhez hasonlóan – ügyel arra, hogy a menyasszony jogai ne sérüljenek. A wali általában az édesapa. Ha már nem él, akkor a soron következő felnőtt férfirokon. Ha nincs ilyen rokon, akkor a menyasszony meghatalmaz valakit, akiben megbízik.
A képviselő ugyanakkor nem kényszerítheti a nőt, hogy olyan emberrel kössön házasságot, akivel nem szeretne, mivel Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A szűzlány nem házasítható meg, csak a beegyezésével.” (al-Bukhári, Muszlim). Imán al-Bukhari magyarázata szerint a nő beleegyezésének szükségessége nemcsak a szűzlányokra, hanem az elvált nőkre is vonatkozik. A képviselőnek a nő jelenlegi és jövőbeli érdekeit szem előtt tartva tanácsot kell adnia a kérőkkel kapcsolatban, hiszen ő nemcsak a házasságkötéskor képviseli a nő érdekeit, hanem a házasság teljes időtartama alatt is. A képviselő a házasságkötést ok nélkül nem akadályozhatja meg.
A kiemelkedő vallásjogtudós, Ibn Tajmijja azt mondta: „Egy nő megházasítása akkor, amikor ő nem akarja, ellenkezik a vallási alapelvekkel és a józan ésszel is. A wali nem kényszerítheti a nőt üzleti tranzakcióra, vagy evésre és ivásra vagy, hogy olyan ruhát hordjon, amilyet nem akar. Ezek után hogyan is kényszeríthetné arra, hogy olyan emberrel aludjon és éljen, akivel nem akar aludni és élni! Allah szeretetet és irgalmat rendelt el a házastársak között. Hogyan lenne ez megvalósítható, ha egy nő egyenesen utálja azt, akivel él? Milyen szeretet és könyörület lenne egy ilyen esetben?”
Továbbá a nő akarata ellenére megkötött házassági szerződés érvénytelen, azaz a házasság sem jött létre. Egyszer egy lány jött a Prófétához (béke legyen vele) és azt mondta: „Az apám hozzáadott a bátyja fiához, hogy ezzel növelje a tekintélyét.” A Próféta (béke legyen vele) a lány kezébe tette a döntést (a házasság folytatásával kapcsolatban). A lány azt mondta: „Elfogadom, amit apám tett, de azt akartam (azzal, hogy felvetettem a kérdést), hogy a nők tudják, hogy az apjuknak nincs joguk ezt tenni velük.” (Ibn Mádzsa)
A kényszerházasság tilalma a fiúk esetében is fennáll. Mivel az iszlámban a férfi a család fenntartója, így egy felnőtt fiúnak nincs képviselője a házasságkötésnél, a saját nevében jár el. Szülei tanácsát azonban el kell fogadnia a vallási alapelvek és a józan ész keretein belül, akik viszont nem kényszeríthetik, illetve ok nélkül nem akadályozhatják fiuk házasságkötését.
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné), vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Valahol teljesen természetes, hogy segíteni szeretnénk a gyermekeinknek, amikor előre látjuk, hogy semmi jó nem fog kisülni egy kapcsolatból. Ám egy felnőtt sem tud mindig elég okos lenni, arról nem is beszélve, ha történetesen alkalmatlan szülőnek. A Manu szamhitá szerint több módja létezik a házasságnak aszerint, hogy az ember milyen háttérből jön. A legalacsonyabb rendű az, amikor az ifjú a kiszemelt hölgyet leüti, felteszi a szekérre és jól hazaviszi magának. A félistenek házasságkötése áll a túlsó végen, és ez bizony tartalmazza a szülőtől való áldáskérést, azt, hogy az apa elajándékozza lányát, a leendő férj szülei pedig házukba fogadják az ifjú feleséget, mint új családtagot. Az ilyen – egyébként evilágban is gyakorolható – házasságban nagy szerepe van a papoknak is, hiszen ők adják össze a párt, és ők végzik az áldozati szertartást az Úr elégedettsége és áldásának elnyerése érdekében. Ezt a felelősséget csak kedvező esetben vállalják, ha minden körülmény megfelelő.
Hogy a mai világban ez hogyan valósul meg, az más kérdés. Egyrészt csökkenőben van a józan választásra képes szülők száma. Másrészt lázadó gyermekeink legkevésbé sem törekszenek arra, hogy elnyerjék szüleik jóindulatát, inkább mennek a fejük és túlfűtött érzelmeik után. Szerencsés a szülő, akinek kikérik a véleményét, nem beszélve arról, ha még hallgatnak is rá. Ennél csak az az ideálisabb, ha a megbízható vallási vezető is rendelkezhet némi beleszólással.
Nyugtázhatjuk, hogy van azért példa erre is, a mi egyházunkban biztosan. Az előrelátó ifjú pár – vagy néha a szüleik – kikérik egy asztrológus elemzését a személyiségi kompatibilitást illetően, és ha ez kedvező, a lelki tanítómester engedélyét is kérik a házassághoz. Utóbbi univerzális és személyes tanításokkal látja el őket, mely segít megérteni azt, hogy a vallás gyakorlása hogyan képes összetartani őket nehéz idők esetén is. A jóakaró szülők és az ideális vallási vezetők tanácsai, áldásai tehát nélkülözhetetlenek egy jó házassághoz.
Végh József, buddhista tanító
A hagyományos buddhista közösségekben a házasságot mindenütt a helyi szokásrend szerint intézik. A szerzetesek élete viszont mindenütt a Buddha korabeli szabályozást követi. Ezek a mai nyugati emberek számára azért nem teljesen tiszták, mert a belső úton gyakorolva, egyes hétköznapi kifejezések jelentése egy átlagember számára teljesen más lesz, ha van mögötte család vagy helyi közösség. Mint például a gyerek szónak teljesen más háttere van egy egyedül élő, magányos férfi vagy nő számára, mint egy több gyermekes vagy egy gyermekes szülő számára. A buddhizmusban a közösség a három drágakő egyike: a Megvilágosodott, a Tanítása és a Közössége. A Közössége ugyanolyan fontos, mint maga Buddha, a megvilágosodott. Így ebben a kultúrában a közösség érdekében sok olyan dolgot megtesz az egyén, amit önmagáért nem tenne. Ezen felül találjuk a világi és a buddhista közösségek különleges, buddhista hagyományonként eltérő kapcsolatát is.
A világi közösség a családdal kezdődik, amelyhez mindenütt magától értetődő, hogy a ház és a háztartás is hozzátartozik, hiszen ez a család megélhetésének, fennmaradásának az alapja. Ezért nehéz lefordítani Buddha fő támogató-körének az indiai elnevezését: a páli gahapati szó egyszerre jelent családfőt, családfenntartót, és egy háztartáshoz szorosan kapcsolódó gazdaság vezetőjét, gazdálkodót, gazdát. Ez azért is fontos, mert azt mutatja, hogy már hosszú ideje nem tudták különválasztani a család érdekét az anyagi viszonyoktól. A szeretet mindenütt azt jelentette, hogy próbálták figyelembe venni a gyerekek egyéni érdekeit is, de ezt magától értetődően alárendelték a közösség érdekeinek. Indiában eleve Manu törvénykönyve szabályozta, hogyan házasodhatnak egymás között a társadalmi rétegek. Buddha ezt saját közösségén belül tudatosan figyelmen kívül hagyta.
A tibeti világban vidékenként eltérő volt a férfi-nő arány, így előfordult, hogy egy lányhoz a szüleik egy testvérpárt adtak hozzá, hogy egyesítsék a két „feleséget”, és így létrejöhessen a saját családi vagyon.
Verő Tamás, rabbi
Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem hallgatója voltam, és végzés előtt nem sokkal egyik professzorunk az órán felhívta a figyelmünket arra, hogy az ő korában – amikor ő állt az iskola befejezése előtt –, elmondták neki, hogy csak abban az esetben kaphat diplomát, ha megházasodik. Megkérdezte, miért van ez a szabály. Szabály az nincs, de gondoljuk végig, ha egy rabbi közösség élére áll, és elkezdi építeni a zsinagógai életet, és emellett feleséget keres magának, akkor abból sok bonyodalom és gond merülhet fel. Vannak egyedülálló lányok, akikkel járhat a rabbi, de ha netán nem lesz belőle frigy, akkor utána kényes a közösségen belüli lét. Azt mondta nekünk a professzorunk, javasolja, hogy még avatásunk előtt mi is állapodjunk meg, mert ezzel példát is mutatunk a tagjainknak, hogy megállapodtunk, és a családi élet szentségéről levő prédikációk alatt mégis csak autentikusabb, ha ténylegesen megélt kapcsolatról beszélhetünk.
Most is meg kell jegyezzem, nem lehet egy általános szabályt kinyilvánítani a zsidóság valamennyi irányzatára, közegére. A nagyon vallásos családok mind a mai napig meghatározzák, hogy gyermekük kivel köti össze életét. Bár a hagyományok figyelembe veszik az érzéseket is, így az is fontos, hogy nem szabad házasságkötésre kényszeríteni egy lányt és egy fiút, akik között nincs meg az összhang. Vannak olyan irányzatok, amelyek túlságosan nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy csak az ő (szülők) vallási szintjüknek megfelelő párt keressenek és találjanak gyermeküknek. Magyarországon szinte nincs olyan zsidó esküvő, ahol a szülői kényszer, a szülők választását kell kötelezőnek tekinteni a gyermekeknek. A vallási vezetőknek lehet, sőt jó, ha megházasodnak, és ebben személyes példát is mutatnak a közösségeiknek.
Kiemelt képünkön Mireille Honein libanoni művész installációja. Fotó: Patrick Baz / AFP
