Öt vallás tanítóját kérdeztük, így:
Mi a véleménye arról, hogy embriókat fagyasztanak le a későbbi beültethetőségért, a majdani születésért?
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Galgóczi István
muszlim tanító, arabista, politológus
Azért nehéz bölcsnek lennem, mert van egy fiam, és boldog apa vagyok.
Fura a kérdés. Mert:
Ha két embernek megadatik a gyermek, a legtermészetesebb, hogy az anya kihordja és megszüli a babát. Ha ez nem történhet meg, szóba jöhet a mesterséges megtermékenyítés, a szülők testéből. Ezt az iszlám elfogadja, sok iszlám országban élnek is vele. De ennek az a feltétele – és ebben a vallás határozott, országtól, néptől függetlenül –, hogy a nő és a férfi törvényes házastárs.
És ha az egyikőjük nem lehet szülő?
Ha az egyik szülő sejtje nem a törvényes házastárstól van, az már a paráznaság kategóriába tartozik. Az viszont bűn.
Olvasom egy cikkben, hogy egy hölgy megszült egy babát, aminek nem ő a vér szerinti anyja, és nem a férje a vér szerinti apja.
Paráznák? Vagy életmentők?
Megmentettek egy embriót, akit, feltételezem, az ősszülők azért adtak be az embrióközpontba, mert nem akarták abortusszal megölni. Így a házaspár megmentett egy emberpalántát, életet adva neki. Vajon ez bűn?
Természetesen megértem azokat, akik az ilyen családalapítást ellenzik. Biztosan vannak ilyenek. Én azt gondolom,
hagyjuk, hogy az emberek boldogok legyenek.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A „gyermekhez való jog” téves felfogáson alapszik.
A gyermek Isten ajándéka, akivel kapcsolatban a szülők kötelessége, hogy Isten-tudatos nevelést biztosítsanak számára, annak érdekében, hogy hozzásegítsék a születés-halál, öregség, betegség szenvedésekkel teli körforgásából való kiszabaduláshoz.
Az úgynevezett „segített szaporodás” nem áll ellentétben a Krisna-tudat elveivel, amennyiben a létrejött életet tiszteletben tartjuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a házaspár ivarsejtjeivel végzett
mesterséges, in vitro megtermékenyítés esetén az összes zigótát be kell ültetni az anyaméhbe,
mégpedig úgy, hogy valamennyinek reális esélye legyen a megszületésre. A Krisna-tudat szerint ugyanis a lélek, a testet elfogadó és majdan megszületendő személy már a megtermékenyítés pillanatában bekerül a zigótába, tehát annak elpusztítása gyilkosság.
Az összes megtermékenyített petesejt beültetése elvének ellent mond, ha, úgymond, egy későbbi terhesség érdekében a megtermékenyített petesejtet lefagyasztják. Ez a megoldás ugyanis magában hordozza a későbbi „selejtezés”, azaz az embrió megölésének kockázatát, sőt tulajdonképpen már a lefagyasztás sem kockázatmentes művelet. Az idő múlásával az embrió „szülei” helyzete megváltozhat, betegség, válás, bármi egyéb miatt lemondhatnak az embrió beültetéséről, ami már etikailag védhetetlen helyzetet eredményez.
Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész
Az, hogy új élet létrejöhet, világra születhet, mindenképpen csoda.
A világ gazdagszik általa.
A tudomány az életet kutatja, keresi és segíti.
A vallás az élet életfelettiségét mutatja, segíti.
Az Éden kertjében a jó és a rossz tudásának fájáról az ember nem ehetett volna. Nem elsősorban azért, mert akkor megtudta volna, mi a jó és mi a rossz. Ha ezért lett volna, akkor most pontos választ tudnánk adni e kérdésre. Azért nem ehetett, mert azzal világát, a teljességet korlátozta maga számára. Kettőssé tette. Jóvá és rosszá. Belesüllyedt az élet nehézségeivel való megbirkózásba. Nem tartott immár állandó kapcsolatot Teremtőjével, s így elvesztette őt. Isten “meghalt” számára. Miközben e tettével az ember vonta magára a szimbolikus és konkrét halálát.
A kettősség világában élünk, keresztény fogalmakkal a bűnbeesés világában, a megkülönböztetés, a nem egység világában.
És közben nem tudjuk pontosan azt sem, hogy mi a rossz s mi a jó.
Szempontok vannak:
A lefagyasztott és beültetett embrió szempontja. Számára lehet jó az élet, ha megtapasztalhatja. Mi az ára ennek?
A lefagyasztott és be nem ültetett embriók szempontja, akik ezt nem tapasztalhatják meg. Számukra milyen ez? Mi a lefagyasztottságuk ára?
A lefagyasztott és beültetett embriók szempontja, akik nem élik túl a beültetést. Mert rendszerint nem egyetlen embrió beültetésére kerül sor, hanem három vagy négy, hogy közülük egyetlen életben maradjon. Milyen számukra ez? Mi az ő életük ára?
Az orvos szempontja, aki mindezt végzi. Kiválasztja az embriókat. És nem választ ki más embriókat. Mi ennek az ára?
Az édesanya szempontja, aki igénybe veszi a tudomány segítségét, és egészséges gyermeket szül a világra? Mi ennek az ára?
Az édesapa szempontja. Mert ennek is ára van.
És:
a Teremtő szempontja… Ő vajon hogy gondol minderre?
Végh József
buddhista tanító
A buddhista hagyományban
a magzat fogantatása pillanatától szándékkal, akarattal bíró lénynek számít,
ahogyan ez magyar nyelven elterjedt, „érző lénynek”. Ez a tettek és a következményeik miatt fontos. Mivel van saját akarata, (amit a tudományos kutatások is igazolnak) tetteinek a következményeit is el kell szenvednie, illetve fel kell tudnia vállalni. Ez azonban születéséig még nem különíthető el az anyja szándékaitól és tetteitől. Ebből következik, hogy a magzat életéről, a vele kapcsolatos problémákról, amíg a megszületett gyermek nem képes a szándékait kinyilvánítani, a tettei következményeit vállalni, a szülei döntenek. Amíg testük együtt van, addig a magzattal kapcsolatos következmények közvetlenül érintik az anyát, ezért
erről elsősorban az anya dönt.
Amikor a gyermek már megszületett, ezekbe a következményekbe bevonódik a család és a közösség is, amelynek a családtagok is a részei. Ezekkel összhangban, ha az anya, a család valamint a közösség érdekei úgy kívánják, ha így menthető meg egy élet, ha az érintettek felelőssége tiszta, döntésükkel nem ártanak más érző lényeknek, akkor elfogadható egy ilyen döntés.
A testből való kiemelés szempontjából hasonló a következmények mérlegelése, mint a szervátültetésnél, de mivel a gyermek egyébként is világra jönne, és mivel már önálló tudatú lénynek számít, aki testében még tehetetlen, gyámolításra szorul, a közös döntés a fontos. Ennek mérlegeléséhez, ha nem látjuk, nem értjük a kérdés orvosi felét, egy, vagy inkább több élő példa szolgálhat alapul, vagyis ha már történt ilyen átültetés, és a következményei láthatóan nem ártottak senkinek, sőt, segítettek, akkor ez is támogathatja a további hasonló döntéseket. Ebből a szempontból nem számít, hogy a folyamat mennyi ideig tart. A tettek közösen felvállalt következménye a fontos.
Verő Tamás
rabbi
A Talmud egyik reprezentáns mestere, Hilél, előkelő családból származott, de igen szegény körülmények között élt. Napszámosként dolgozott, keresetének egyik felét élelemre költötte, a másik felét odaadta a jeruzsálemi főiskola gondnokának, a samesznek, hogy esténként engedje be a tanházba, hadd hallgathassa az előadásokat és a vitát. Az egyik téli napon azonban nem keresett semmit, ezért nem jutott be a tanházba. Felmászott hát az üvegtetőre, hogy az oda kiszivárgó hangfoszlányokat hallgassa. Hilél azonban olyan fáradt volt, hogy rövidesen elaludt. Hűvös éjszaka következett, és csak másnap, szombaton reggel, az imára érkezők vették észre, hogy valami vagy valaki van a tetőn. Megtalálták az összefagyott fiút, a samesz elmondta, miért kerülhetett a tetőre. A diákok megkérdezték a mesterüket, Smáját, szabad-e vizet forralni a szombati tilalom ellenére, hogy felélesszék. Smája így szólt:
— Az életmentés érdekében mindig meg lehet szegni a szombatot, de egy ilyen ifjú érdekében kötelességünk is.
Mérlegelés: kötelességünk van. Mennyire számít az embrió lefagyasztása az élet megóvásának? A tóra legelső parancsolata a “szaporodj és sokasodj” előírás. Ennek módozatáról is nagy az irodalmunk, de a mostani írásmagyarázók között sem lehet egy teljesen egységes szabályt találnunk erre a kérdésre. Vannak megengedőbb és vannak szigorú előírásokat követő rabbik is. Egy dolog azonban biztosan állítható és kijelenthető. Nem próbálhatunk fellépni isteni döntések meghozóiként. Annak az utódnak, akinek most kell megszületnie, annak most van itt az ideje, nem szabad várni,
nem szabad kitolni egy élet érkezését, megszületését.
Nem lehet csak a mi kényelmünk érdekében elhalasztani, és lefagyasztani az embriót.
A tudomány lehetőségeivel azonban élni lehet,
de csak a szabályok és előírások teljes figyelembe vételével, például olyan esetben, ahol a születendő gyermek, vagy maguk a szülők veszélynek vannak kitéve, vagy veszélybe kerülhetnek (betegség, amelynél az idő kitolásával esély van, hogy megtalálja az orvostudomány a megoldást). Ilyen esetekben szinte kötelességünk így eljárni, és megadni az élethez a jogot, a lehetőséget az embriónak, valamint szüleinek.
