A tudomány kérdésekre keresi a választ, a miértekre, a hogyanokra. Számtalan területen. Ilyen például az agykutatás is. A tudomány világában időről időre előkerül – de úgy is fogalmazhatunk, hogy szinte folyamatosan jelen van – a hit, a vallásosság megmagyarázásának vágya. Egy új kutatásban a tudósok arra (is) keresték a választ, hogy: lehet-e összefüggés az agy bizonyos területei és a vallásosság között? Okozhat-e az agy bizonyos területének sérülése olyan változást valakiben, hogy az hatással legyen a hitére? Mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mit szólnak a különböző vallások tanítói a tudomány ilyen irányú kutatásaihoz.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Dr. Anwar Aimen
muszlim hitoktató
Minden agyterületnek van funkciója és bizonyos agyterületek közösen végeznek egy adott funkciót. Más agyterületek gátló funkciót látnak el. Ez a következménye annak, hogy a homloklebeny-frontális lebeny bizonyos részeinek károsodását követően egyes betegek kritikátlanok lesznek, vagyis a szociális szempontból kifogásolható viselkedés-formák legátolása károsodik.
Az agy különböző funkciói, a szellemi, kognitív funkciók mérhető változásokat eredményeznek az agyban. Ezeket a változásokat különböző eszközökkel mérhetjük. Napjaink legkedveltebb és legelterjedtebb módszerei közé tartozik a mágneses rezonancián alapuló funkcionális MR és az agy elektromos tevékenységét mérő EEG, vagy kiváltott válasz vizsgálatok.
A vallásos tevékenységek, mint például az áhítat, ima, szent szöveg olvasás szellemi, többnyire módosult tudatállapottal járó kognitív tevékenységek, persze csak ha jól végezzük azokat.
Mint ahogy a kognitív funkciók többségét, ezeket is lehet mérni a fenti módszerekkel. Ezek a mérések hozzásegíthetik a kutatókat ahhoz, hogy megértsék a vallásos élmények és tevékenységek élettanát, azt, hogy milyen idegrendszeri szerkezetek, és egyéb szervek aktiválódnak és ezek rendszeres végzése hosszútávon milyen hatást gyakorolhat az adott egyénre, milyen változást hozhat az adott egyén különböző funkcióiban, működésében.
Természetesen, mint ahogyan minden kutatás esetén itt is fenntartásokkal kell fogadni e kutatások eredményeit, illetve csak megfelelő körül tekintés mellett szabad értelmezni őket. A fenti módszerekkel nem lehet mérni, hogy egy vallás jobb-e a másiknál. Csupán arra lehet következtetni, hogy az adott egyénekben az adott vallásos tevékenység milyen hatást vált ki, illetve az adott tevékenység során milyen élettani folyamatok zajlanak a vizsgált egyénekben. Ennek kapcsán említeném meg, hogy az EEG feltalálója Hans Berger a telepátiára akarta megtalálni a választ gépének megalkotása során, ehelyett azonban rengeteg más kérdésre talált megoldást.
Cser Zoltán
buddhista tanító
Létezik egy érdekes írás, melynek szerzője Padmaszambhava, melyben a karmát nem elfogadó embereket négy csoportba osztja. Az első csoportba tartoznak az úgynevezett laposok, akiket nem érdekel az élet mélyebb értelme, ezért nem is rendelkeznek megfelelő etikával. A második csoportba tartoznak a világi mantrák követői, akik tulajdonképpen a ma ismert ezoterikusok. Valójában nem hisznek az ok-okozat működésében, tehát abban, hogy jelenlegi körülményeink és adottságaink korábbi megnyilvánulásaink következménye. A harmadik kategóriába sorolja az írás a tudományos vagy materialista szemléletű embereket, akik azt gondolják, hogy az anyagból jön létre a tudat, az agyat tekintik a tudati folyamatok forrásának, és elképzeléseik szerint, ha az agy sérül, akkor a tudatban is jelentős változások állnak be. A buddhizmus szerint az agy is csak következmény, méghozzá a tudat minőségeinek a folyománya, valamint ahogy anyagból anyag lesz, ugyanígy a tudatból tudat, ugyan hatnak egymásra, de nem alakulnak egymásból egymásba. Ez azt jelenti, hogy
a vallásosság nem lehet egy agyi deviancia következménye, épp ellenkezőleg a vallásos tudat tud változásokat előidézni az agyban, amire éppen az utóbbi időkben végzett kísérlet volt a bizonyíték.
Szingapúrban vizsgáltak olyan buddhista szerzeteseket, akik több mint 16 000 órát töltöttek már meditációs gyakorlatokkal és azt tapasztalták, hogy az együttérzés meditáció végzésénél az agy hiperaktivitást mutatott és új agysejtek keletkeztek, ami a tudomány eddigi állása szerint lehetetlen volt. A mai felfogás szerint a 26 éves kor után az agysejtek elkezdenek visszafordíthatatlanul pusztulni. A kísérlet bizonyította, hogy inkább a tudat hat az anyagra, az agyra, nem pedig fordítva. Természetesen az agyi elváltozások is hathatnak a tudati működésekre, de ebbe a kategóriába a vallásosság nem tartozik bele. A tudat nem egyenlő az aggyal, és ha az anyag felől nézzük, még egy sejtnek is van tudata.
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
Az egykori szovjet propaganda mindenáron be akarta bizonyítani, hogy a vallásosság, az istenhit csupán az emberiség megtévesztését szolgálja, és semmiféle bizonyítható alapja nincsen, ellentétben a racionalitáson, a kézzel fogható, látható, elemezhető dolgokon alapuló materializmussal. Erre nézve az egyik legfőbb érvük a híres asztronauta, Gagarin szájából hangzott el: „Én nem látok innen semmiféle Istent.” A következtetést könnyű volt levonni: ami nem látható, az nincs.
Persze az ember ambivalens lény, hiszen máskor meg éppen azt akarja megmérni, számokkal igazolni, ami megfoghatatlan. Valóban 21 grammot nyom a lelkünk? A szerelem csak kémiai reakció? A hit csak bizonyos agyi részek sérülésének következménye?
A világ megismerésének, megértésének vágya kezdettől fogva bennünk van, és minél több eszköz van a kezünkben, annál tovább merészkedünk. Amit megértünk, megismerünk, azt birtokolhatjuk – ez a tapasztalat biztonságérzetet ad az embernek.
A tudomány és a teológia, a hit nem ellentétei egymásnak, hanem a világ megismerésére és befogadására irányuló más-más út. A tudomány elemez, boncol, részekre szedi a valóságot és leírhatóvá teszi azt. A kisgyermek is úgy fedezi fel a körülötte levő világot, hogy kézzel fogható tapasztalatokat szerez róla, megízleli, megfogja, szétszedi. Szükségünk van ezekre a tapasztalatokra is, hiszen ezen a világon élünk, ebből a földből vétettünk.
A teológia azonban a teljességre mutat, és azt mondja „a hit a remélt dolgokban való bizalom és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”(Zsid11,1), azaz tud arról, hogy a valóságnak ez csak egy része, amit magunk körül látunk.
A világ sokkal több annál, mint amit rációval felérhetünk.
János evangéliumában egy Tamás nevű tanítványról olvasunk, aki mindenáron látni és megtapintani akarta a feltámadt Jézus sebeit. Jézus pedig megadta neki ezt a lehetőséget: „Nyújts ide az ujjaidat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő… Majd így szólt hozzá: Mivel látsz engem hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Jn20,25; 27; 29)
Ísvara Krisna Dásza (Tasi István)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Az indiai védikus írások szerint az ember vallásos hajlama nem az agyban rejlik. Eredendően minden élőlény örökkévaló tudatos önvaló, egy szikra a Legfelsőbb Tűzből, Istenből. Istenszerető lények voltunk, ám az anyag birodalmába vetettük magunkat, ahol anyagi testet öltöttünk. E sokkoló élmény hatására többé-kevésbé elfeledkeztünk Istenről (aki Krisnának is neveznek), és megszédítettek minket az anyagi világ látszólagos élvezetei. A változékony és múlandó anyag fogságában sok illúzióba került lélek azt gondolja, hogy ő maga nem több, mint a teste, gondolatai és érzelmei pedig csupán az agyában zajló vegyi reakciók eredményei.
Valójában azonban az agy nem forrása a gondolatoknak és az érzéseknek, hanem csak csatornázza, továbbítja a test felé a lelki és pszichikai szintről származó tudatállapotokat.
Szép számmal vannak tudósok, akik szerint a kutatások is ezt a modellt igazolják. (Például Mario Beauregard magyarul sajnos még nem elérhető könyve: „Spirituális agy – egy neurológus érvei a lélek létezése mellett”).
A szentírásokban foglalt isteni üzenetek képesek felébreszteni minket, feledékeny élőlényeket. Megérthetjük, hogy visszanyerhetjük örök boldogságunkat, ha sikerül kiszabadítanunk magunkat az anyagi világ szorító öleléséből. Istennek tetsző, erkölcsös élettel, valamint lelki gyakorlatok (például mantra-meditáció) segítségével megszabadulhatunk a szükségtelen vágyaktól és jellemhibáktól. Újra önzetlen, Istenhez hűséges lelkekké válhatunk, aminek eredményeként életünk végén visszatérhetünk az Ő társaságába.
Nem az agyunk vagyunk, hanem használjuk az agyunkat. Használhatjuk arra, hogy ésszerűtlen és rugalmatlan módon próbáljuk tagadni Isten létezését és elutasítani a segítségét. Vagy pedig arra, hogy megértsük és elfogadjuk az Ő kedves hívását, és fokozatosan visszanyerjük eredeti, örömteli tudatállapotunkat.
Verő Tamás
rabbi
Hívő és nem hívők között több módon tudunk választófalat húzni, de kijelenthetjük tapasztalatok alapján, hogy amennyiben valaki nem hisz I’sten-ben attól még a vallási szokásaink őrzője, továbbvivője lehet nyugodt szívvel. Tradícióink meg-, és betartásához nem feltétel az Örökkévalóban való hit, de azért alap, hogy a zsidó vallás sarokköve az egy alkotóba való elkötelezettség. A zsidóságban minden generációban, minden korban voltak, akik keresték, és kutatták a bizonyosságot, a megalapozottságot, hogy létezik a mindenható. Ennek a tudományos jelleggel és tudomány felhasználásával való kutatás nem tilos, sőt, emberi tulajdonság a kíváncsiság, a keresés a kutatás. A tudomány eszköztára találhat indokot, és megalapozottságot több különleges és egyedi történésre. Egyszerű példát szeretnék hozni. A tíz csapás szinte valamennyi csapására hoztak tudományos magyarázatokat. Vérré vált a víz- vörös algák szaporodtak el a Nílusban, békák – nagy melegben elkezdtek vonulni, vadállatok és dögvész – egy vírusfertőzés söpört végig Egyiptomon. A szabadságba vezető úton, a száraz lábbal való vörös tengeren átkelésre is hoztak a tudósok a kutatók magyarázatot: volt egy hatalmas földrengés, és az egy cunamit hozott létre és ez volt az, ami lehetőséget hozott a zsidó népnek arra, hogy elmenekülhessenek. Ezek alapján is azt mondhatjuk, hogy szinte mindig és mindenre van magyarázat, és ezeknek az elfogadottsága rá van bízva az emberekre, de hogy ezek megtörténtségének és egybeesésének, akkor és ott való megtörténéséhez mégis kell a hit, és kell a hívő ember érzése érzete.
Nincs gond a tudományos kutatásokkal, és az eredményekkel sem, de a hívő embert ez csak és kizárólag megerősíti, hogy van I’sten és ő, az Örökkévaló az, aki csodákat tett és tesz, és a világmindenség nem lehetne a Mindenható megalkotása nélkül.
