Egy amerikai fiatalembert, Riley Hancey-t az egyik kórházban azért nem vették fel a transzplantációs-listára, mivel THC-t találtak a szervezetében, tehát gyaníthatóan marihuánát fogyasztott. Ugyanezen kórház orvosa elmondta, hogy hasonlóan járnak el például egy alkoholista esetében is. Riley később egy másik kórházban felkerülhetett a szervekre várók listájára, majd el is végezték rajta a tüdőtranszplantációt, ám a szervezete sajnos már nem tudta befogadni az új szervet. Számos kérdést felvet ez az egyetlen eset. Miután fejet hajtottunk az elhunyt emléke előtt, érdemes elgondolkodnunk, hogy hasonló helyzetben vajon mi milyen döntést hoznánk? Tényleg elutasítható egy élet megmentése azért, mert valamilyen függőségben szenved valaki? Különbséget kell tenni egy ilyen helyzetben alkoholista és nem alkoholista, marihuána-fogyasztó és nem marihuána-fogyasztó között? Nehéz kérdés, amely számos orvosszakmai kérdést is felvet, ám mi ezúttal a lelkiismereti oldalra voltunk kíváncsiak, így hát a lélek embereit, különböző vallású lelkészeket, lelki, vallási tanítókat kérdeztünk a témáról.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
A judaizmus természetesen nem támogatja az alkoholizmust, a drogozást vagy akár a cigarettázást, viszont régóta és gyakran kampányol az egészséges életmód mellett. A középkorban élt zsidó bölcs, egyáltalán nem mellesleg orvos, Majmonidész egyebek közt az alábbi tanácsokat adta: „Az ember ne egyen édes ételt, ha rosszat tesz az egészségének. Tűzze ki célul, hogy teste egészséges, és erős legyen…”. De mi van akkor, ha dacára minden szabálynak, vagy éppen dacolva azokkal, az ember megbetegszik? A Talmud majd kétezer éve megtanította, hogy célszerű olyan városban lakni, ahol van orvos, a gyógyító tevékenységgel kapcsolatban pedig van egy nagyon fontos vallásjogi alapvetésünk: nincs olyan tilalom, ami súlyos beteg érdekében ne lenne áthágható. Konkrét példa: “aki nem igyekszik megszegni a szombatot súlyos beteg érdekében, az olybá vétetik, mintha a vérét ontotta volna”.
Ennek fényében: ha a tragikusan fiatalon elhunyt fiatalember túlélési esélyei nem tértek el szignifikánsan egy olyan emberétől, aki életében nem szívott el egy spanglit sem, akkor nagy hiba, hogy nem vették fel a transzplantációs listára. Ebben az esetben nem szakmai, hanem etikai alapon döntöttek (tévesen), és rendkívül veszélyes útra tévedtek. Kimondták ugyanis, hogy a gyógyításra váró emberek között – pillanatnyi állapotuktól függetlenül – lehet/kell szelektálni, azon az alapon, hogy a beteg milyen életvitelt folytat, vagy esetleg azon az alapon, hogy milyen ember. Szívemből remélem, hogy nem ez történt, hanem kizárólag szakmai érvekkel alátámasztható, hogy miért más kapta meg tőlük az élet lehetőségét. Akár így, akár úgy történt, Riley Hancey családjáért jó lesz elmondani egy imát.
Oláh Miklós
görögkatolikus lelkész
Nem tudom, hogy a marihuána, vagy az alkohol orvosilag összefér-e olyan komoly műtéttel, mint szervátültetés. Ha ennek szakmai ellentétei vannak, akkor természetes, hogy nem veszik fel a várólistára sem, hiszen nem végezhető el a tervezett műtét. Ha viszont nincs meg ez az összeférhetetlenség, akkor lehet keresni az elutasítás indítékát.
Keresztény elvek alapján semmiképpen nem lehet elfogadni a szervátültetést igénylő beteg embertársunknak a mellőzését. Hol van ebben a döntésben a szeretet? Vajon átgondolta-e a döntéshozó az emberiességnek ezt a – Jézus által megfogalmazott – alapelvét: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták.” (Máté evangélium 7. 12)
Felelősek vagyunk egymásért, ahogy Dosztojevszkij is mondja: “Felelősnek érzem magam, amint egy ember rám néz.” Egyik püspökünk (Palánki Ferenc) is kijelentette nemrég: „Az ember nem mindig felel a körülményeiért, de mindig felel a döntéseiért.
Sok évtizedes papi szolgálatom végéhez közeledve engem is nagyon foglalkoztat a felelősség azokért, akiket – Máriához és Józsefhez hasonlóan – „a templomban bemutattam” a keresztelés szertartásában. Szervátültetést végezni nem tudok, de szívembe fogadni, és a kegyelem eszközeivel segíteni azoknak, akikkel életem folyamán kapcsolatba kerültem, erre van módom és lehetőségem. És nem csak nekem, hanem mindazoknak lehetősége van, akik ismerik a szeretet Istenét.
Érdemes elgondolkozni Ferenc pápa szavain: „Legyetek mindig tanúi a találkozás szépségének!” (Magyar Kurír. 2016. IV. 19) A tapasztalat adja ezt a tanulságot: „Ahogy focizni a focizás során tanulunk meg, úgy együtt élni is az együttélés által.”
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A kérdés megválaszolásához leginkább egy orvosszakértőre lenne szükség. Látjuk, hogy az egyes intézmények különféle véleményeket formáltak arról, hogy a fiú életmentését szolgáló szervátültetés sikerrel fog-e járni, vagy sem. Az egyik a kilökődés veszélye miatt nem vállalta a kockázatot, a másik viszont más szempontokat tartott szem előtt. Az eltérő szakmai hozzáállást nem nevezném diszkriminációnak, annak tudatában végképp nem, hogy az egyetem félelme be is igazolódott – a szerv végül valóban kilökődött.
Ami azonban igazán tanulságos a történetből, az leginkább a karma szigorú törvényének a működése a fiú esetében. A fiatalember azzal, hogy drogot fogyasztott, visszaélt Istentől kapott testével, kárt okozott önmagának, ami Krisna-tudatos szempontból ugyanúgy nem megengedett, mint másnak ártani. A Krisna-hívők által követett négy szabály – a vegetáriánus étkezés, a szabályozott nemi élet, a szerencsejáték és a kábítószerek kerülése – nem csak a lelki fejlődést segíti, de tisztább, egészségesebb életet is eredményez. A fiatalember halálának kizárólagos oka azonban minden bizonnyal nem csak a drogfogyasztás, nem a füves cigi, vagy a tüdőfertőzés volt, hanem akár a korábbi életek során is elkövetett bűnös tettek „halmazati büntetése”. Ez mutatja, hogy a szegény fiúnak, annak ellenére is meg kellett halnia, hogy megkapta az esélyt a felépülésre.
Sokszor nehéz elfogadnunk a karma igazságszolgáltató törvényét, főleg amikor szemünk láttára épp a szeretteinket éri utol, és a gyászoló család érzelmi terhén vajmi keveset enyhít a karma működésének ismerete. Ennek ellenére hasznos megértenünk, hogy az az egy élet, aminek szemtanúi vagyunk, épp annyi a lét körforgásában, mint egy hosszú mozifilm egyetlen képkockája. Ahhoz, hogy a filmkocka mutatta képet igazságosan értékelhessük, ismernünk kellene a film korábbi eseményeit.
Mivel a karma Istennek a törvénye, ezért bízhatunk abban, hogy igazságos, és mindenkinek épp annyi jut az élete során, amennyit a sorsa alapján megérdemel.
Dr. Tóth Csilla
muszlim hitoktató
Az emberi élet megmentésének fontosságát már sokszor hangsúlyoztuk, hiszen ez az iszlám gondolkodás, etika egyik alaptétele.
„Aki életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna.” (Korán 5:32)
Az is közismert, hogy az iszlám vallás ellenzi a tudatmódosító szerek használatát. Hiszünk abban, hogy minden szavunkért, tettünkért felelősek vagyunk, és a Végső Napon számot kell adnunk az Isten előtt minderről, ezért minden pillanatban nagyon fontos számunkra a józan ítélőképesség megőrzése.
Az emberi élet megmentésének alapelve általános, független a vallástól, származástól, társadalmi helyzettől, erkölcsi megítéléstől. Így természetesen az alkoholistákra vagy a kábítószer-fogyasztókra is kiterjed. Az iszlám az emberek közös eredetét, egyenlőségét hirdeti:
„Ti emberek! Férfitől és nőtől teremtettünk benneteket s népekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy ismerjétek meg egymást! Allah előtt az a legnemesebb közületek, aki a legistenfélőbb. Allah (mindent) tud és (mindenről) tudomása van.” (Korán 49:13)
Figyelembe kell vennünk azt is, hogy sajnos a transzplantációs listákon mindig több a várakozó, mint amennyi a rendelkezésre álló szerv. Ilyenkor a biológiai alkalmasság és az orvosi sürgősség mellett gyakran más szempontokat is figyelembe kell venni, mert több biológiailag alkalmas betegnek is szüksége lehet ugyanarra a szervre.
Az iszlámban a döntéshozatal alapja a Korán és a prófétai hagyományok. Etikai döntéseknél fontos szempont a mérlegelés is, a „költség/haszon” arány elemzése. Például, ha több donornak lenne megfelelő a szerv, mérlegelni kell azt is, hogy mekkora haszon várható a beültetéstől illetve mekkora kárt okoz annak további halasztása az egyes betegek esetében. Ebből a szempontból a test általános állapotában, a várható szövődmények arányában, a várható élettartamban, a rehabilitálhatóságban, a várható társadalmi hasznosságban stb. jelent hátrányt az alkoholizmus vagy a kábítószer-függőség.
Végh József
buddhista tanító
Ezt a kérdést egy probléma sorként foghatjuk fel. Buddhista nézőpontból egy adott helyzetben fennálló adott feltételek alapján kell döntenünk. A döntésünkben ott lesznek az ezzel kapcsolatos korábbi tapasztalataink, de ezt ott és akkor kell meghoznunk.
Ilyenkor, ha általánosítunk, akkor figyelmen kívül hagyhatjuk a konkrétan fennálló feltételeket. Ha nem ezeket nézzük, akkor valójában nem a beteggel, hanem a saját elképzeléseinkkel foglalkozunk. Így döntésünk sokkal inkább szól rólunk, mint a mellettünk szenvedő másik lényről. Így általánosítás helyett („kábítószeres”, „alkoholista”) beláthatjuk, hogy mi és hogyan vezethetett el az aktuális problémához.
Ha emberi életekről van szó, különösen fontos a samatha meditációban kifejleszthető éleslátás, és a vipasjaná meditációkban elsajátítható, a dolgok mélyét feltáró belátás. Láthatjuk, hogy egy korábbi hiba következményeként megjelenő tényező mellett még nagyon sok esemény és szándék találkozik. Minél többet tudunk ezekből figyelembe venni, annál jobban meg tudjuk őrizni a külső és belső egyensúlyt. Ha csak az egyiket vesszük figyelembe, vagy a többi feltétel rovására aránytalanul felnagyítjuk az egyik jelentőségét, annyira kibillenünk a megszokott, harmonikus állapotból, hogy csak a háborúság és kár után tudunk újra visszatérni a kiindulási helyzetbe, amelynek értékét akkor nem becsültük meg eléggé.
Egy ilyen esetben, ha úgy fogalmazhatunk, hogy valaki „csak azért nem kap segítséget, mert…” vagy „csak azért halt meg, mert…” egyértelmű, hogy több nézőpontból igazságtalanoknak fogunk tűnni. Ilyen helyzetben a nézőpontok kölcsönös ismeretében meghozott közös döntés a célravezető, amely születhet úgy, hogy az egyik fél elfogadja azokat az információkat, amelyeket szakértelménél, képzettségénél fogva csak a másik lát.
