A szexualitás kérdésköre – szinte kivétel nélkül – minden embert érint. Sokak szerint a vallások tabuvá teszik a szexualitást. A különböző vallások, más és más módon tesznek ajánlásokat, esetleg fogalmaznak meg különböző tiltásokat. Az Isten tudja válaszadói ezúttal a szexualitás és a vallások témájában feltett kérdésünkre válaszoltak. A téma népszerűsége okán, a keresztény tanítók közül ezúttal egy katolikus és egy protestáns tanítót is megkérdeztünk.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
Számos szabállyal van körbebástyázva a hívő zsidók szexuális élete. A Tóra elsősorban a tiltott szexuális kapcsolatokat sorolja fel, olyan tilalmak ezek, melyek napjainkban egészséges emberek számára már magától értetődőek. A későbbi szabályok közül néhány fontosat emelnék csak ki. “Minden férfi köteles feleséget venni, hogy sokasodjék és szaporodjék”, törvényeink szerint a szexuális élet első lépése a házasságkötés. “Egészséges és életerős férfiak…minden éjszakán kielégíthetik házastársi kötelességük idejét”, itt először a mondat második feléről írnék.
Egy átlagos hónapban nagyjából két hétig tiltott a szex, a nő menstruációja, illetve az azt követő egy hétben. A tilalmi idő végeztével az asszony kötelessége, hogy elmenjen a rituális fürdőbe (mikve), és ezt követően “egészséges és életerős férfiak”, stb. Ugyancsak fontos szabály: „ne közösüljön nejével, csak az ő beleegyezésével, akaratával, de ha az nem akarja, ne érintkezzék vele”, de ezt sem árt átültetni a gyakorlatba: „ha valaki látja, hogy a felesége kelleti magát, kedveskedik neki és cicomázza magát előtte, hogy magára vonja a figyelmét, köteles ezt tekintetbe venni…és méltó, derék fiai lesznek”.
Bölcseink tényleg igyekeztek mindenre gondolni: “szoptató asszony ne közösüljön, csak amikor gyermeke alszik, utána pedig ne szoptassa meg azt, csak egy órával később, kivéve, ha a gyermek sír”. Azért is kell(ett) ennyire körültekintőnek lenni, mert “azt mondják az orvosok: ezer közül egy ember hal meg más betegségben, az ezer többsége a sok magvesztés által”. Az idézetek a Kicur Sulhan Aruh c. törvénygyűjteményből (1864) vannak.
Farkas Pál
buddhista tanító
Az alapvető különbség a világi hívőkre és a szerzetesekre vonatkozó ajánlásokban van. Az öt fogadalmat tartó világi hívők ezt erősítik meg: „Megfogadom, hogy tartózkodom a felelőtlen szexuális viselkedéstől (szó szerint: a vágyból eredő rossz tettektől).” Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az embernek van párja, csak a párjával él nemi életet, akár házasságról, akár jegyességről, akár tartós együttlétről van szó. Amennyiben nincs állandó párja, abban az esetben partnerei kiválasztásakor körültekintően jár el, és azokat felelőtlenül nem váltogatja. Csak olyan emberrel lép kapcsolatba, akivel kapcsolata egyenrangú, aki felelőssége teljes tudatában és zavartalan tudatossággal egyezik bele a kapcsolat létesítésébe. Tehát határozott tiltás alatt áll más felesége/férje, menyasszonya/vőlegénye, tartós szerelmi partnere, és a kiskorú személyek.
Rajtuk kívül mindazok, akik nincsenek tudatosságuk teljes birtokában (például ittasak, betegek, gyógyszer befolyása alatt állnak, stb.), vagy akik kapcsolata kiszolgáltatottságuk miatt nem lehet egyenrangú (például orvos és beteg, tanár és diák, főnök és beosztott, börtönőr és elítélt, stb.).
A szerzetesekre vonatkozó szabály ennél jóval egyszerűbb: „Megfogadom, hogy tartózkodom minden szándékos szexuális tevékenységtől (szó szerint: a szent élethez nem illő tevékenységtől).” A szerzetes azért utasítja el azt, hogy néhány, elsősorban a vágy alapján kiválasztott személyhez (és itt nem számít, hogy különböző vagy azonos nemű-e az illető) különösen közel kerüljön, hogy válogatás nélkül mindenkit részrehajlásmentesen és feltétel nélkül részesíthessen szeretetében, és eközben ne essen a megragadás csapdájába. A szabályt a Buddha annyira komolyan vette, hogy az a négy jóvátehetetlen vétek egyike, amely a rendből való azonnali kizárással jár.
Galgóczi István
muszlim hitoktató, arabista, politológus
Természetesen Isten az iszlámban is szabályozza az ember nemi életét. Mivel az iszlám a judaizmus, és a kereszténység folytatása, ezért ami a másik két vallásban tiltott, az alapvetően az iszlámban is az. Tilos a prostitúció, a rokonok, vagy az azonos neműek közötti házasság, a gyerek(ek) házassága, vagy a velük kötött házasság, és a házasságon kívüli nemi élet is, amit viszont négy tanúnak kell(ene) bizonyítania.
A kereszténység mindig is furán nézett az iszlámra a többnejűségről szóló tanítása miatt. Pedig a poligínia már az Ótestamentumban is jól ismert volt. A bűn kategóriájába sorolt testet az iszlám újból felfedezte. Ebben a vallásban nem bűn a testi szerelem, melynek nem csak a gyereknemzés a célja, hanem az örömszerzés is. Persze csakis a törvényes hitvessel, Istennek megfelelve. De bizonyos alkalmakkor kimondottan tilos a férfi-női „együttlét”: a böjti hónapban, Ramadánkor, hajnal és napnyugta között, a nő menstruációs időszakában, és szülés után 40 nappal, valamint a mekkai zarándoklat során. Az iszlámban megengedett a fogamzásgátlás, annak is a klasszikus módja, a megszakított közösülés, viszont térben és időben minden iskola tiltotta az anális szexet.
I.sz. 625-ben a muszlim csapatok Uhudnál vereséget szenvedtek a mekkai kereskedőktől, és nagyjából 70 muszlim harcos meghalt. Sok asszony özvegyen, és lány árván maradt.
Ekkor jött Istentől az útmutatás, megengedett egy muzulmán férfinek, hogy 2-3, vagy akár négy felesége is legyen. Egy muzulmán nőnek csak muzulmán férje lehet, viszont egy muszlim férfi elvehet egy olyan nőt is, aki a másik két monoteista világvallások egyikéhez tartozik. Viszont először az iszlámban jelent meg, hogy a feleség is kezdeményezhette a válást, ha úgy érzete, hogy a férje mellett nem boldog.
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
Jan M. Lochman a Szabadság útjelzői című művében a hetedik parancsolat (Ne paráználkodj!) magyarázatában részletesen foglalkozik a szexualitás témájával is. Úgy véli, hogy talán nincs is még egy olyan parancsolat, illetve etikai kérdés, amelyet ennyire szélsőségesen magyaráztak volna a történelem folyamán, illetve amelyhez ennyi törvényeskedő, moralizáló, tabuizáló gondolat tapadt volna. Mindez azonban távol áll a Biblia szellemiségétől, ami az egészséges, józan emberi viszonyok „pártján áll”. Az Ószövetségben található Énekek-éneke könyv bizonyítja azt, hogy a Szentírás tud a férfi és nő közötti szerelemről, testi kapcsolatról, és nem tiltja azt.
A paráználkodásról szóló parancsolat – éppen úgy, ahogy a többi is – útjelző, iránymutató az ember számára, azért, hogy „emberségében” ne sérüljön. „Ez a parancsolat – mondja Lochman – nem a mi magánéletünk bagatell kicsiny viszonyaival foglalkozik, hanem ember voltunk alapvető dimenzióit érinti: társas létünket. A férfi és az asszony viszonya az embertársiasság alapformája… Ezért a parancsolatnak az életre vonatkoztatásában a szexualitás tabuként való kezelésének nincs helye, mert sokkal inkább a szabadságnak kell érvényesülnie és megőrződnie ezen az életfontosságú területen.”
A szabadság azonban nem egyenlő a szabadossággal, hanem azt jelenti, hogy „az igazi felszabadulás az emberek között csak a hűségben éri el a célját.”(Jan. M. Lochman)
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
A vallásos, keresztény embernek az egész életét áthatja az istenkapcsolata. Szeretné úgy rendezni a dolgait és megélni az életét, ahogy Isten azt ajándékként és célul általában és neki személyesen is szándékozta. Az emberi élet egyik nagyon fontos létterülete a nemiség. A nemi élet elsődleges célja a hosszútávú párkapcsolatra berendezkedett nő és férfi – akik a szerelmüket házasságban képzelik el – szeretete megélésének és kibontakoztatásának egy egész személyiséget mozgásba hozó terepet adni. A felek örömet akarnak e módon is okozni a társuknak, és tőle az örömöt elfogadni.
A nemi élet másik célja az élet továbbadása, egy új istenképmás sorsának elindítása a Földön, ha Isten is úgy akarja. A gyermeket Isten áldásul adja a pár gondozásába, ugyanakkor a gyermek felelős vállalásának a család Istennel együttműködő tervezésével a pár maga igyekszik megteremteni a föltételeit (a már megfogant élet kioltása természetesen nem családtervezés).
A vallásos emberek az Egyház útmutatását kérik az életük kiemelkedő helyzeteiben, a keresztény közösség pedig a segítségükre siet szempontokkal, megfontolásokkal, ajánlásokkal és figyelmeztetésekkel. A nemiség terén az egymást szerető nő és férfi ezek figyelembevételével alakítja ki és mélyíti el, kölcsönösen figyelve egymásra, évek során a nemi életét.
A lelkiségi és erkölcsteológia egyik legsűrűbben és leggyakrabban tárgyalt területe az emberi nemiség, az erkölcsi és lelkiségi súlyát messze meghaladó mértékben, sajnos más, az istenkapcsolat tekintetében sokkal meghatározóbb életterületek és emberi tevékenységek rovására. A keresztény gondolkodók előtt álló egyik nemes föladat, hogy tiltások, előírások és szabályozások helyett az emberi nemiségben rejlő szépség, méltóság, önátadás, játék, művészet, tapintat, öröm és boldogság rétegeit, esélyeit, minőségét és távlatát segítsen föltárni a tőlük tanácsot kérő emberek előtt.
Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava oktató, jógaoktató
Krisna híveinek életében mind ajánlás, mind pedig tiltásként is beszélnek a szentírások a szexuális életről. A hívők (bhakták) célja az Isten iránti tiszta szeretet, a Krisnával való örök lelki kapcsolat elérése. Ehhez a célhoz segítenek a szabályozó elvek, ami az ember életét olyan módon tereli, hogy az minél jobban kedvezzen a szeretet eléréséhez – azaz csökkentse az anyagi élvezetek iránti kötődést és növelje a lelki ragaszkodást Istenhez. A Bhagavad-gítában Krisna kijelenti, hogy a vallásos elvek szerinti nemi élet összhangban van Vele. Ez azt jelenti, hogy a házastársak közötti szexuális érintkezés gyermekáldás érdekében tiszta és a vallásos életet segítő tett. Minden más, ami nem ebbe a kategóriába esik, kisebb-nagyobb mértékben hátráltatja a lelki gyakorlót a tiszta szeretet elérésében.
A Krisna-hívő hagyományban a vallásos szabályozó elveket két fő kategóriába sorolják: az elsődleges elvek, melyek a közvetlen Isten-tapasztalat megélését segítik, és a másodlagos elvek, amik az anyagi világhoz való kötődés csökkentését célozzák. Az elsődleges lelki gyakorlatokra példa a szentírások tanulmányozása, Isten dicsőítése énekkel, imádkozás, zarándoklat szent helyekre stb. Ezek a gyakorlatok segítik a hívőt Istennel fennálló meghitt kapcsolatának megtapasztalásában. Ez az odaadó élet szíve-lelke. A másodlagos elvek ugyanúgy fontosak, mert a lelki előrehaladás másik alappillérei – ezek között találjuk a szexuális élet irányelveit is.
Ahogy a lelki gyakorló Krisna iránti ragaszkodása és vonzalma növekszik, úgy hagynak alább a világhoz való kötődései fokozatosan.
