Katolikus teológus: „Aki jógázik, épp annyi démonnal találkozik, mint aki fallabdázik”

Nemrégiben nagy port vert fel Németh Sándornak, a Hit Gyülekezete vezető lelkészének vélekedése a jógáról és annak démonokkal való kapcsolatáról. Szerinte ugyanis

gonosz szellemekkel kerülsz kapcsolatba, a testedet gonosz szellemeknek áldozod, ha jógázol.

Az általa mondottakról ebben a hírben számolt be a 24.hu, ide kattintva pedig az említett beszéd is megtekinthető. A közvéleményt felkavaró eset miatt úgy éreztük, ideje megkérdeznünk a különböző (jógázó és nem jógázó) vallások tanítóit a témával kapcsolatban.

A kérdésünk így hangzott:
Mit tanít az ön vallása a démonokról? Az ön vallása szerint aki jógázik, az a gonosz szellemeknek ajánlja fel a testét?

Cser Zoltán, buddhista tanító

A buddhizmusban először is azt kell tisztázni, hogy mit értünk démon alatt. Vajon az antilop számára az oroszlán démon? A tanításokban nagyon fontos, hogy felismerjük a belső démonokat. A Négy Mára, a halál, az ego, a szenvedélyek és a téves látomások azok a belső kísértő erők vagy fátylak, melyek miatt nem látjuk a valóságot, és a tévedés révén cselekedeteink szenvedést eredményeznek. A külső ártó lényeket, főleg szellemeket szokták a görög eredetű démon szóval illetni, de ilyen fogalom nem létezik a szent szövegekben.

Érdekes, hogy maga a daimon eredetileg lelket jelentett. A buddhizmusban olyan lény- és szellemosztályokról beszélnek, amelyek nagyobb erővel és képességekkel rendelkeznek, mint mi. Az, hogy nem megvilágosodottak, nem jelenti azt, hogy a mi megrontásunkra törekednek. Vannak olyan lények, amelyeket provokál az, ha valaki a belső ösvényen halad, de ugyanígy mi sem szeretjük, ha legyek döngenek körül, vagy a szúnyogok csípnek. Ezért az együttérzés és a szeretet tanításaiban azt találjuk, hogy minden lényt tartsunk családtagnak, hiszen mindenki ugyanarra törekszik: a szenvedés megszüntetésére és a boldogság elérésére. Az abszolút szubjektív, hogy kit vagy mit nevezünk démonnak.

Ami a jógát illeti, egy ponton minden azzá válik, hiszen ászana minden testhelyzet, így az állás, ülés és a fekvés is. Ezek a testhelyzetek segítenek abban, hogy megtaláljuk a közepet, mindennek a forrását.

A közép az egyensúly révén található meg, ezért is fontos a tudat képzése, a meditáció, melynek révén, ha a test és a légzés egyensúlyban van, a tudat is elcsendesül, megszűnnek benne a zavaros hullámok és elérjük a meditatív egyensúlyt. Ekkor láthatjuk meg a valódi természetünk, nyílik a végtelen tudás kapuja a tisztánlátás számára. Ennek a folyamatnak segítése a jóga, nem véletlen, hogy hasonló mozgásrendszereket minden hagyományban megtalálunk, nem csak a keleti vallásokban, hanem a nyugati hagyományokban is.

Fodor Kata, vaisnava (Krisna-hívő) teológus

A jógának semmi köze a szellemekhez! A jóga mint önismereti út és mint mozgásforma, az ősi indiai hagyomány része, azaz a védikus kultúrában gyökerezik. A jóga szó a „judzs” szótőből ered, melynek jelentése: összekapcsolódni a Legfelsőbbel. A jóga tehát magára az összekapcsolódásra utal, amely során az egyéni lélek kapcsolatba léphet Istennel. A jóga a védikus hagyományban jóval tágabb kifejezés, mint az úgynevezett ászana gyakorlatsorok végzése, magában foglalja a vegetáriánus étrendet, a békés, erőszakmentes gondolkodásmódot, a tiszta életvitelt, a különféle káros cselekedetektől való tartózkodást és számos egyéb ajánlást is. A testgyakorlatok csak a jógalétra egyik fokát jelentik, de kapcsolódnak hozzá légzőgyakorlatok és meditáció is. A jógagyakorlatok királya az indiai írások szerint a bhakti-jóga, amely szó szerint azt jelenti, az odaadás jógája, és közvetlen odaadó szolgálatot jelent Istennek, amely szolgálat egyébként az emberiség, a társadalom hasznára is válik.

A jóga India ősi mozgásformája, amely segíti a fiatalság megőrzését, a vitalitás visszaállítását, számos jótékony élettani hatása is van. Végzésének folyamatát a jógaszentírások alaposan bemutatják.
A jógagyakorlatok segítik az érzékszervek feletti kontrollt, vagyis a vágyak és az ösztönös szokások felülírását, így a mentális egyensúlyt, a szellemi kibontakozást és a felemelkedést, ugyanakkor világnézettől függetlenül bárki végezheti pusztán a kedvező egészségügyi hatásai végett is!

A jógafolyamatok során a végső cél Isten megismerése és a lélek összekapcsolása a Legfelsőbbel, ennek semmi köze a szellemekhez vagy démonokhoz. A védikus kultúrában az ártó lényeket ráksaszáknak nevezik, átvitt értelemben azonban azokra is használják ezt a kifejezést, akik másokra nézve ártalmas módon élnek, anyagiasak, kizsákmányoló, erőszakos, fanatikus természetűek, pusztító a viselkedésük. A ráksaszák és a jógafolyamatok között nincs összefüggés, kapcsolat, sőt a különféle káros szellemlényektől éppenhogy megvédheti az embereket az, ha összekapcsolódnak Istennel, hasonlóan ahhoz, mint amikor egy sötét szobában valaki lángot gyújt.

Isten fénye ugyanis képes eloszlatni minden félreértést és sötétséget. Ha a jógáról hiteles forrásból szeretnénk információkhoz jutni, érdemes elolvasni a Bhagavad-gítát vagy Patandzsali Jógaszútráit.

Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus

Nyugaton kétféle értelemben beszélhetünk jógáról. Egyfelől, jelen lehet mint testgyakorlás, amely a szándéka szerint jótékonyan hathat a testi és a lelki egészségre és jóllétre, mindenféle különösebb vallási tartalom nélkül.
Aki a jógát így gyakorolja a hétköznapokban, pontosan annyi démonnal fog találkozni e tevékenysége során, mint a fallabdázás, a ritmikus sportgimnasztika vagy az asztaliteniszezés esetén.

Megtalálható azonban Nyugaton a vallási-lelki tartalommal telített jóga is; és a védikus (hindu), valamint a buddhista tanoknak a követői – Keleten és Nyugaton egyaránt – éppenséggel ezt tartják az eredeti és a hiteles jógának. Természetesen egy rendkívül gazdag, sokszínű és kifinomult kultúráról van szó a jóga esetében is, amelynek számos szintje, sok válfaja és többféle értelmezése létezik a keleti (az indiai eredetű) vallásokban.

E második, tulajdonképpeni jógáról gondolkodva, azt valamiképpen értékelni igyekezve, minden azon múlik, hogy egy adott keresztény ember miként vélekedik más világvallásokról és azoknak a különböző hagyományairól.
Általánosságban elmondható, hogy a vallásközi párbeszédtől visszariadó és azt meglehetős gyanakvással szemlélő hívők a nem keresztény vallási jelenségekben viszonylag gyakran hajlamosak valami démonit látni.

Ennek főként az az oka, hogy vonakodnak az egyetlen Istennek a jelenlétét és a működését kitapintani és fölismerni más vallási közegekben, közösségekben, gyakorlatokban.

Ezzel szemben, a vallásközi párbeszédben az Istennek a munkálkodását érzékelő és tiszteletben tartó keresztények sokkal szívesebben fukarkodnak másoknak a démonizálásával. Belátják ugyanis: az ilyesmi a legritkább esetben vezet megértéshez, még kevésbé szeretetkapcsolatok kiépítéséhez, illetve összefogáshoz a világ valóban égető nehézségeinek az enyhítésére. Az ismeretek nélküli, csípőből elutasítás helyett a tudatlanságból az kínálkozik kivezető útnak, ha az ember nyitott szívű és alázatos keresésbe fog: őszintén érdekli, hogy miként áll párbeszédben a Jóisten minden egyes emberrel, milyen utakon és módokon vonzza őket is maga felé, a saját szentségébe.

Dr. Tóth Csilla, muszlim hitoktató

Az iszlám tanításai szerint Isten az emberi világ mellett más világok, más lények, így a dzsinnek teremtője is. Ezek a párhuzamos világok az emberi érzékszervek számára többnyire teljesen érzékelhetetlenek, létezésükről és a velük kapcsolatos – az ember számára felfogható és szükséges ismeretekről – Allah kinyilatkoztatásai tájékoztatnak minket.

„A dzsinneket és az embereket azért teremtettem, hogy Engem szolgáljanak. Nem kívánom, hogy gondoskodjanak Rólam és nem kívánom, hogy tápláljanak Engem. Allah a Gondoskodó, Övé az Erő és (Ő) a Szilárd.”

(Korán 51:56-58.) Ezekből tudjuk, hogy a dzsinnek – bár az embertől sok tekintetben igen eltérőek – szintén szabad akarattal felruházott lények, akik – az emberhez hasonlóan – önként választhatnak, hogy az Isten által kijelölt iránymutatásokat követve, önmagukat neki „átadva” élik-e életüket vagy szembeszegülnek vele,

ahogy azt Iblísz tette, akit az önteltség és gőg arra vezetett, hogy Allahot saját maga és követői nevében nyíltan kihívja. Iblísz azt mondta: „Uram! Azért, mert tévútra vittél engem, tetszetősen fölékesítem majd nekik (azt, ami) a földön van és bizony, mindannyiukat félrevezetem – kivéve a Te kiválasztott szolgáidat közöttük!” (Korán 15: 39-40)

A sátánok (Iblísz és követői) sugalmazásokon keresztül igyekeznek az ember számára megszépíteni káros, ártalmas, bűnös dolgokat, és ezáltal eltávolítani az embert az Istentől. Azonban a dzsinnek és az emberek világa – az Isten ellen fellázadó dzsinnek és emberek tevékenységét leszámítva – tulajdonképpen izolált világ, véletlenszerűen – egyértelmű szándék és erre irányuló cselekvés nélkül – nem átjárható.

A jóga testi és lelki gyakorlatok széles tárházát felölelő módszer, mely többféle vallásban, kultúrában különféle filozófiai, lelki, spirituális tartalommal tölthető és töltődött fel. A modern nyugati társadalmakban inkább a kiváló izomnyújtó és állóképességet fokozó hatásáról ismert testgyakorlási formák terjedtek el, melyek egészségre gyakorolt jótékony hatása elvitathatatlan, emiatt az ászanák gyakorlatai különböző sportedzésekbe is beépültek.

Mohamed próféta azt tanította, hogy egyazon cselekedet erkölcsi megítélése különböző lehet az azt motiváló szándék alapján.

A tettek csakis a szándék alapján (ítéltetnek meg), és minden embert csakis az illet meg, amit szándékozott.

A fentiek alapján a kérdésre röviden úgy válaszolhatunk, hogy
ha a fizikai jógagyakorlatokat végző embernek az a szándéka, hogy ezzel „démonokat energetizáljon”, akkor a cselekedete így is minősül, ha azonban az a szándéka, hogy az izmait nyújtsa és az állóképességét fokozza, akkor ennek megfelelően cselekedete egyszerűen sporttevékenységnek minősül.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az iszlám tanításai szerint hétköznapi tetteink – akár a sportolás is – válhatnak istentiszteletté, ha megfelelő szándékkal párosulnak – például, ha az ember azért kívánja erősíteni, egészségesen tartani a testét, mert azt Isten bízta rá, és felelős érte.

Verő Tamás, rabbi

Tanításaim során nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy a zsidóság egyetlen kérdésre sem ad egységes választ. Nem létezik olyan, hogy a zsidóság ezt vagy azt mondja. A különböző irányzatok képviselőinek szinte minden esetben eltér a véleménye, ki így, ki úgy magyarázza a leírtakat és az azokból született hagyományokat.
Démonokról találunk történeteket a Talmudban, de a keleti zsidó népmeséknek is gyakori szereplői. Ugyanakkor a mai zsidó hagyományokból már teljesen eltűntek a démonok és az angyalok.

A zsidó vallás sokkal inkább támaszkodik a rossz és jó erőkre, amelyek a hagyomány szerint mozgatnak bennünket. A Jécer tov a jó, a jécer hárá pedig a rossz ösztön. Bölcseink úgy magyarázzák, hogy az emberekben mindkettő jelen van, és az rajtunk múlik, melyik dominánsabb a viselkedésünkben, melyik irányítja gondolatainkat, döntéseinket. A hívők azért imádkoznak az Örökkévalóhoz, hogy segítsen nekik abban, hogy a jécer tov, a jó ösztön uralkodjon rajtuk.

A zsidó vallásban kiemelkedő értéke van az emberi életnek, annak védelmének, vagyis az egészségünk őrzésének. Én nem tudok róla, hogy lenne olyan sport vagy mozgás, amelynek végzését összekötik a jécer hárá, a gonosz ösztönök előhívásával.
Nyugaton népszerű a Tóra-Jóga, amely során a jógázás ősi mozdulatsorait összekötik a szintén ősi tórai szövegekkel, idézetekkel, imádságokkal.

A testi és szellemi felfrissülés összhangba hozása nem ellenkezik a zsidó tanokkal. De persze, mint minden, ez is csak megközelítés kérdése, amit leginkább ezzel a klasszikus viccel tudok demonstrálni.

Megkérdezik a tanítványok a bölcs rabbit:
Rabbi! Mondd csak, szabad Tóra-tanulás közben cigarettázni?
Dehogy szabad! Hogy képzelhettek ilyet!
És rabbi! Cigarettázás közben Tórát tanulni?
Tórát mindig szabad tanulni!

Kiemelt kép: The Times Of India/K Sunil Prasad / AFP