Isten tudja... isten tudja

Anyaság és istenhit

Anyának lenni misztérium, csoda, de vajon mit tanítanak a vallások az anyákkal kapcsolatban?

Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. Mi emberek, mindannyian anyától származunk, így bátran kijelenthető, hogy most egy tényleg mindenkit érintő kérdéssel fordultunk a vallások tanítóihoz.

Konkrétan ezt kérdeztük:

Melyik a legfontosabb tanítás az anyákkal, az anyasággal kapcsolatban az ön vallásában?

Darvas István, rabbi

Az anyák (és apák) tiszteletére vonatkozó legismertebb szöveg a Tízparancsolat, ahol azzal a lehetőséggel kecsegtet a Tóra, hogy amennyiben megfelelően hajtjuk végre a parancsot, akkor meghosszabbodnak napjaink a földön. Ezt lehet szó szerint is érteni, hiszen elképzelhető, hogy valaki azért élhet többet az eredetileg tervezettnél, mert tiszteli a szüleit, vagy pont fordítva, de talán érdemes átvitt értelemben is végigondolni a dolgot. Ha így teszünk akkor addig is eljuthatunk, hogy az anyákkal való tiszteletteljes és/vagy nagyon szoros kapcsolat olyan minőségi többletet ad mindenki számára, amit a bibliai szöveg a hosszabb élet szavakkal akar érzékeltetni.

Nem csak tisztelni, szeretni lehet az anyákat, tanulni is sokat lehet tőlük. Joseph B. Soloveitchik rabbi két tradíciót említett, amelyek végighúzódnak a zsidó nép történelmén, apai és anyai tradíciónak nevezte ezeket. A következő versre hivatkozott: „Halljad fiam atyád oktatását, és el ne hagyjad anyád tanítását” – azt állítva, hogy a két szülő a hagyomány egymással feltétlenül összefüggő, de semmiképpen sem megegyező részeinek átadásában tud maradandó alkotni.

Az anyák tiszteletét célzó isteni parancs nem csak az emberekre terjed ki. Azt írja a Tóra: „Ha madárfészek kerül eléd az úton, valamelyik fán vagy a földön, fiókák vagy tojások, és az anya ül a fiókákon vagy a tojásokon, ne vedd el az anyát a fiókákkal együtt. Bocsásd el az anyát, és a fiókákat elveheted, hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy”. A Ramban szerint azért kell elküldeni az anyamadarat, hogy ne a szeme láttára legyen elfogva a fiókája, hiszen ez rettenetes aggodalmat okozna az anyamadárnak, és nem tehetünk különbséget a gyermekek iránti érzések kapcsán állatok és emberek köztött.

Nem kevésbé fontos, amit Joszef Háim Sonnenfeld mond: „vajon mikor képes az ember elkapni egy egészséges madarat? Csak abban az esetben, ha a fiókáira vigyáz, hiszen egyébként könnyűszerrel elrepül. Vagyis a Tóra arra figyelmeztet, hogy tilos kihasználni a gyermekét, fiókáját óvó anya védtelenségét”.

Ha a madarak esetében figyelni kell az anyák sérülékenységére, akkor az embereknél fokozottan érvényes ez a kötelezettség.

Madhupati dász (Mérő Mátyás), vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A védikus irodalom szerint az embernek hét anyja van: a szülőanyja, a dajkája, a guru felesége, a brahmana felesége, a király felesége, a tehénanya és a Földanya. Ezek közül a nyugati ember életében is több tekinthető relevánsnak: magától érthető a szülőanya kitüntetett szerepe, de a gyermeket tápláló dajkával, illetve gondozóval is találkozunk; a tehén a tejével táplál bennünket, ezért bánunk vele tisztelettel és szeretettel, valamint a Földanya az, aki végső soron táplál és fenntart bennünket, közvetve vagy közvetlenül.

Az édesanyáknak sokkal fontosabb szerepe van az életünkben, mint pusztán a táplálás.

Az édesanya adja meg azt az érzelmi köteléket, biztonságot, a kultúra, a hit, a bizalom és a vallás magvait, ami egy életen át elkísér bennünket. Ezt a szerepet veszi át később a dajka vagy a tanító. Hatalmas lehetőség és óriási felelősség ez a szerepkör.

Az anyaság szolgálat, ezt minden édesanya tudja. Az anya a gyermekét pusztán szeretetből, minden ellenszolgáltatás vagy viszonzás elvárása nélkül szolgálja. Ez a tiszta, feltétel nélküli és önzetlen szeretet az az érzelem, amely a legközelebb áll a tiszta istenszeretethez, amelynek felébresztése a Krisna-tudatos lelki folyamat célja, ezért kiváló gyakorlási lehetőséget ad az anyák (és az apák) számára a lelki gyakorlatban.

Fotó: iStockphoto

A vaisnava (Krisna-tudatos) tanítások szerint az emberi élet célja az, hogy visszamenjünk Krisnához, Istenhez, a lelki világba, ahonnan sok-sok élettel ezelőtt azért jöttünk el, hogy Tőle függetlenül keressük meg a boldogságot. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha felébresztjük a szívünkben szunnyadó istenszeretetet. Az olyan társadalmi szerepek, mint a családalapítás, gondozás, az anyaság, vagy a gyerek kötelessége a szüleik felé, a dharma, a vallásos társadalmi élet szabályait képviselik, és segítenek abban, hogy kifejlesszük magunkban azt az odaadó attitűdöt, amely később istenhez vezet bennünket.

Mézes Zsolt László, evangélikus lelkész

Mindenki, aki ezen a földön megfogant két vér szerinti szülővel rendelkezik, a magyar nyelv szép szavaival: édesanyával és édesapával. Az Istenhez és az emberhez való viszonyaink esszenciáját a kereszténységben Tízparancsolatként ismert, az emberi élet kereteit meghatározó, isteni igék tartalmazzák. Ezeknek első fele a teremtőhöz való viszonyra vonatkozik, vagyis a magasabb valóságok rendjére, a második pedig az emberi rendekre, a felebaráthoz, embertársainkhoz kötődő viszonyokra.

Ez utóbbiak bevezető igéje az ötödik parancsolat: „Tiszteld apádat és anyádat, ahogyan megparancsolta neked Istened, az úr, hogy hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen azon a földön, amelyet istened, az úr ad neked!” . Nincs külön tárgyalva benne az apa, vagy anya tisztelete, ezek elengedhetetlenül összetartoznak, így ez a legfontosabb tanítás mind édesanyánkra, és édesapánkra vonatkozóan.

Pozitívan megfogalmazott tanítás ez, amely az élet, a „jó élet” folytonosságának fenntartásáról és biztosításáról szól, arról, hogy az új nemzedéknek hogyan kell fogadnia az előttük járók élettapasztalatait. 

A legfontosabb ezért a tisztelet és a megbecsülés, amely mintegy tükre az Istenhez fűződő emberi viszonyainknak, és teológiai, erkölcsi tanításán túl a minőségi élet megfelelő kereteit mutatja. Azzal, hogy az élet számára hidat képez az időben a generációk között, megerősíti az életerőt: hogy „hosszú ideig élhess, és jó dolgod lehessen a földön“.

Ugyanis ha nem ismerjük azt el, hogy életünk földi lehetőségét szüleinktől kaptuk – legyenek ők bármilyen személyek – és ilyen értelemben az életben előttünk járnak, akkor egy olyan renddel találjuk magunkat szembe, amelynek következménye saját életünk, így saját magunk sorsának és „jó dolgának” megnehezítése.

Sulok Zoltán Szabolcs, muszlim hitoktató

Az iszlám vallásjog (Saria) egyik alapelve a szülőkkel szembeni jó bánásmód. Allah azt mondta a Koránban: „Meghagytuk az embernek, hogy jó legyen a szüleivel szemben.” Az iszlám védi a szülők jogait, illetve a szülőkkel szembeni jóságot, a velük való törődést a vallás részévé, istenszolgálattá tette. „És elrendelte a te Urad, hogy csupán Őt szolgáljátok, és hogy [legyetek] jók a szülőkhöz! Ha kettőjük közül az egyik, vagy mindketten élemedett korba jutnak, ne mondd nekik azt, hogy Pfúj! és ne becsméreld őket, hanem tisztelettel beszélj velük! És terjeszd föléjük könyörületességből az alázatosság szárnyát és mondd: Uram! Légy hozzájuk irgalmas, amiképpen ők fölneveltek engem, amikor kicsi voltam!”

A szülők közül az iszlám kiemelt helyet biztosít az édesanyának, hiszen ő az, aki a legnagyobb áldozatot hozza a gyermekéért.

Egyszer egy férfi elment Allah Küldöttéhez és azt kérdezte tőle: Ó, Allah Küldötte, ki jogosult a legjobban arra, hogy jó legyek hozzá? Azt felelte: Az édesanyád! Azt kérdezte: Utána kicsoda? Az édesanyád! – felelte újból a Próféta, mire a férfi megint megkérdezte: És azután? Az édesanyád! – felelte a Próféta harmadszor is. A férfi megkérdezte: És utána kicsoda? Allah Küldötte azt mondta: Az édesapád! – olvashatjuk.

Mohamed Próféta tanítása alapján az anya joga a jó bánásmódra, a szeretetre, a tiszteletre, a könyörületre háromszorosan előzi meg az apa jogát.

Az iszlám azt tanítja, hogy a gyermeknek úgy kell az édesanyával jól bánni, hogy ő érezze is a jó bánásmódot, érezzen elégedettséget gyermeke iránt. Mohamed azt mondta: „A Paradicsom az édesanyák lába alatt van.” Ennek alapján az iszlám szerint olyan ember nem fog bejutni a Paradicsomba az Ítélet Napján, aki rosszul bánt az édesanyjával (akár tettel, akár szóval), akármilyen más jótetteket hajtott is végre.

Fotó: iStockphoto

Végh József, buddhista tanító

Buddha minden hagyományában, több gyakorlatban is megjelenik az anyák kiemelt jelentősége. A feltétel nélküli, és így a ragaszkodástól is mentes szeretet példái, akiktől mindannyian azt az értékes emberi testet és életet kaptuk, amely a megvilágosodás, a megszabadulás lehetőségét rejti.

Ez Buddhánál és az őt követő hagyományvonalakban másként jelenik meg, mint a mai modern nyugati világban a továbblétesülés, az újjászületés végtelen körforgásának a tanítása miatt félreérthető lehet. Például a mérhetetlen együttérzés megszabaduláshoz vezető, rendíthetetlen és kiegyensúlyozott, barátot és ellenséget egyformán szerető szintjét sokan azzal a gondolattal fejlesztik ki, hogy a születések kezdettelen körforgásában mindenki volt már legalább egyszer az anyánk és a gyermekünk.

Ebbe keleten is nagyon nehéz belegondolni, nem csak azért, mert a létforgatagban való vándorlás elképzelhetetlen hosszú ideje tarthat már, hanem azért is, mert Buddha tanítása szerint nem mulandó és változó énünk születik meg egy másik testben, hanem tetteink ereje, lendülete teremti meg az újabb testetöltés okait és feltételeit. Ebből következően, már egyik életről a másikra váltva is, tetteink energiái szorosan összekötnek bennünket a többi egy időben és egy térben élt érző lénnyel, valamint tartós lenyomatot hagynak környezetünkön.

Ráadásul a halál traumája miatt nem is emlékszünk arra, hogy mi minden történt velünk, milyen erőkkel vittük végig testünket, beszédünket és tudatunkat életutunkon, és ezek miként módosultak a többi lény hatására.

Az anyaság a jelképe a megvilágosodás bölcsességének is. A valóságot tisztán olyannak mutató tökéletes bölcsességet egy, a szüléssel nőiségét teljesen kivirágoztatott fiatal nővel szokták ábrázolni. Már csak azért is, mert az anyákra jellemző együttérzés és szeretet nélkül nem létezhet a bölcsesség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik