Isten tudja... isten tudja

Pedofília, molesztálás és a vallások

Megelőzhető-e a papok, vallási vezetők által elkövetett szexuális zaklatás?
Korábban a témában:

A gyermekek, a nők és a gyengék molesztálása sajnos az egész társadalmunkban hatalmas probléma. Jelen van mindenhol, legyen szó bármilyen alá-fölé rendeltségi viszonyról, ami a visszaélésre adhat lehetőséget. Megtörténhet – és sajnos sokszor meg is történik – családon belül, iskolában, munkahelyeken. Ez minden esetben szörnyű és fájdalmas, de talán még fájóbb ez, amikor vallási vezetők, tanítók élnek vissza hatalmukkal, akik pont a lélek megnyugvását, a szellem fejlődését szolgálni vállalták hivatásukat. Minden vallásban, a világ minden pontján találkozhatunk ilyen esetekkel, mi leginkább persze a keresztény/katolikus papok által elkövetett eseteket ismerjük, hiszen Európában és a nyugati világban ez a legelterjedtebb vallás. Ferenc pápa is elkötelezte magát a probléma megoldása mellett és „mindenre kiterjedő, átfogó küzdelemre szólította fel a katolikus egyházat” a gyermekek szexuális molesztálásával kapcsolatban. Ez a téma számtalan kérdést vet fel, melyek közül

mi most ezt tettük fel:

Az ön vallásában milyen módon mérik fel a papok, tanítók alkalmasságát és hogyan kísérik figyelemmel őket, hogy azok ne élhessenek vissza a rájuk ruházott hatalommal, például nők, vagy gyerekek sérelmére?

Dobosy Antal, zen buddhista tanító

A buddhista közösségek vezetői elsősorban szellemi vezetők, és ezzel természetesen felelősség is jár. Szellemi vezetők azokból lesznek, akik rendszeresen gyakorolják a megkívánt gyakorlatokat, amik nem könnyűek, és éveken át tartó erőfeszítést, kitartást igényelnek. Azok, akiknek nincs elég kitartásuk, és felhagynak a közös gyakorlással, nem lehetnek a közösség vezetői. A kitartás és elkötelezettség fokozottabb önkontrollt jelent, feltételezi a vágyakon és az érzelmeken való uralmat, és utal az illető vezetői képességeire is.

Azonban

sokszor úgy találjuk, hogy az, aki vezető helyzetbe kerül, nagyon megváltozik.

Bár lehet, hogy ezek a tulajdonságok mindig is megvoltak benne, csak nem került olyan helyzetbe, ahol ezek előtérbe kerülnek, így nem is lehet addig tudni róluk. Így például egy emberről, aki nem képes adakozni, mert nincs miből, gondolhatjuk azt, hogy fukar. De ha egyszer gazdag lesz, kiderülhet, hogy arany szíve van, és minden módon igyekszik adományokkal is másokon segíteni.

Az emberi tulajdonságok igen sokfélék, mindig lesznek olyanok, amelyek csak akkor derülnek ki, ha egy konkrét helyzet nyilvánvalóvá teszi.

Ezek egyaránt lehetnek emberi gyengeségek, de erősségek is. Az élet és a vallásos tevékenység megegyezik abban, hogy ahogy telik az idő, úgy egyre több helyzet adódik, és így előbb utóbb kiderül, hogy az ember miként állja meg a helyét azon a területen, ahová került. A szellemi tanítókkal sincs másként. Sokan elbuknak, amikor vezető helyzetbe kerülnek, de ezt előre megjósolni  szinte lehetetlen.

Egy zen közösségben legföljebb azt tehetjük, hogy teremtünk olyan helyzeteket, melyekben nagyobb valószínűséggel ismerhetjük fel a rejtett emberi motivációkat. A cél az, hogy mindenki maga jöjjön rá, hogy mire képes, és mire nem. Azokon a motivációkon és mozgató erőkön, melyek nem kívánt irányba visznek el, tudatosan igyekszünk dolgozni, igyekszünk ezeket megszüntetni. Ez a buddhizmus gyakorlatának egyik igen fontos törekvése.

Fotó: iStockphoto

A szexualitással kapcsolatos erő az élővilág legerősebb hajtóereje, tudjuk, hogy ennek megfékezése a legnehezebb. A mi közösségeink nagyrészt világi gyakorlókból állnak, ők sokszor családosak, munkahelyeken dolgoznak, és idejük nagyobb részét világi tevékenységekkel töltik, őrájuk ugyanaz az erkölcsi követelmény vonatkozik, mint bárki másra a társadalomban, akkor is, ha egyúttal vallási közösség vezetői is. Erkölcsi helytállásuk a vezetői tevékenység közben derül ki. Ha hibát követnek el, akkor természetesen nem maradhatnak tovább vezetői pozícióban.

Szerzetesek esetében a szexuális absztinencia is követelmény, így az ezzel kapcsolatos erkölcsi kritériumok sokkal erősebben vonatkoznak rájuk, mint a laikusokra.

Ha ezt egy szerzetes megszegné, akkor a szabályzatoknak megfelelően súlyos retorziók várnak rá.

Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus

Egy papnak sokféleképp alkalmasnak kell lennie hivatására: az erkölcsi belátásában, a jellembéli képességeiben is meg kell felelnie szigorúan meghatározott és számonkért követelményeknek. A tulajdonságok meglétét a toborzási, kiválasztási folyamat során kell felmérni: régebben ez egy hosszabb folyamat volt, már tizenéves korban megkezdődött a kisszemináriumban.

Manapság jellemzően a húszas évek, a fiatal felnőttkor szolgál e feladatra.

Az elterjedt intézményi forma a szemináriumi képzés: a kispapok a felszentelésre közös élettel, napirenddel és együttlakással készülnek, amelynek során azért elég sok minden kiderül.

A latin rítusban (ellentétben az összes többi rítussal) a római katolikus hagyomány az elmúlt évszázadokban csak a nőtlen életmódra is hivatással rendelkező jelentkezőkből válogat. Teljesen igaz, hogy ezáltal minden bizonnyal rengeteg olyan papi szolgálatot elveszteget az egyház, amelyek esetében a házasságra és a lelkészi feladatra egyaránt szól az elhívás; de csak a szerzetesi szigorúságú életmódot is vállalók szentelhetők áldozópappá.

Az ember természetesen az egész élete folyamán változik, és ezért az erkölcsi tartás alakulására és a jellem megfelelő irányú fejlődésére folyamatosan figyelni kell a papi hivatás esetén: ez az elöljárók, püspökök eladata.

A pap is ember, és az őt körülvevő közösség jogosult és köteles is a viselkedésének az ellenőrzésére, és kihágások esetén a baráti figyelmeztetésére, megintésére.

A gyengébbek zaklatása, a nőkkel, beosztottakkal, fiatalokkal kapcsolatos visszaélések elsősorban hatalmi természetűek: ezt bizonyítja az is, hogy

a visszaélések nem kevésbé gyakoriak a házasságban élők között, vagy a gyerekekkel foglalkozó nem vallásos emberek között sem.

Az eddigi botrányos esetekben a felelősséget az súlyosbítja, hogy a panaszokat sok esetben nemhogy kivizsgálták volna a felettesek, hanem felelősségre vonás helyett még el is tussolták az ügyeket. A mostani válság arra mindenképpen jó, hogy a jövőben minden bejelentést ki kell vizsgálni, független szakértők bevonásával, a következményeket pedig kérlelhetetlenül érvényesíteni kell.

Radnóti Zoltán, rabbi

A zsidóságban vannak alapfeltételek ahhoz, hogy valaki rabbi, tanító legyen. Ha valaki ezeknek megfelel, akkor elkezdhet tanulni, elkezdhet járni ezen a rögös úton. Mi nem vagyunk hatóság, nem nyomozhatunk a másik után. Mi is alapvetően a másik emberben a jót akarjuk látni.

Nincsen olyan vizsga – gondolom, hogy sehol sem – ahol ezeket a szörnyű tetteket előre ki lehet szűrni.

Nekünk tényleg az a dolgunk, hogy éljünk zsidóként, Istent szerető emberként. Ahogy az is természetes számomra, számunkra: tiszteljük a nőket, a gyermekeinket, amiben egyszerűen nem fér bele a másik bármilyen típusú inzultálása. A Talmudban van egy érdekes rész, ahol Hillél és Sámmáj vitája zajlik a Tóráról és a zsidóság legfontosabb üzeneteiről. Itt hangzik el: „a zsidóság lényege, hogy ami számodra gyűlöletes, azt ne tedd barátoddal sem. Ez a Tóra – egyetlen mondatba sűrítve, a többi már csak ennek a részletezése.”

Amikor Isten befejezte a teremtés csodás művét, és átadta az embernek a hatalmat majd a Törvényt. Innentől kezdve mi magunk vagyunk arra képesek, hogy döntsünk a jó és a rossz között. Megkaptuk ajándékba a szabad választás lehetőségét. A Tóra, Mózes első könyvében nagyon pontosan fogalmaz erről az „ajándékról”, amikor így mondja:

„A bűn az ajtó előtt hever, utánad vágyakozik, neked le kell győznöd azt.”

Lehet tanulni rabbinak, járhat az iskolába olyan ember is, aki nem tisztességes, aki szörnyűségekre vetemedik.  Alapfeltétel: rabbidiplomát az kap, aki megfelelő emberektől tanult és megfelelő emberek előtt rabbivizsgát tett. Akár szeretem őt, akár nem, akár elismerem őt, akár nem, akár eszem a konyhájában, akár nem. Ő rabbi lesz. Ám a diploma még kevés!

Fotó: iStockphoto

Az az ember válik egy közösség rabbijává, aki az életét arra tette fel, hogy a zsidó közösségeknek segítsen és a Jóisten nevét és dicsőségét lehozza a földre és megtanítsa mindenkinek. Még tovább menve, csak az marad meg rabbinak, aki a mindennapi imában elmondott ötös alapelvet magának vallja: „Lilmod, lelámed, lismor, láászot, ulekájém”, azaz tanulja, tanítja, megőrzi, megcselekszi és fenntartja a hagyományt. És legvégül: az lesz mindenki szemében rabbi, aki a „tikun olám” és a „tikun nefesot” – a „világ jobbítása” illetve „az emberi lélek felemelése” alapelveit evidenciának tartja, és minden pillanatban – meg nem alkudva – a még jobbra törekszik. Tudja, hogy csak egy embernél kell jobbnak lennie, a tegnapi önmagánál.

Aki nem kíván ezeknek a feltételeknek megfelelni, az nem rabbi, az nem tanító, azt elhagyja a közössége. És utána természetesen a törvény szigora őt is eléri.

Sulok Zoltán Szabolcs, muszlim hitoktató

Az iszlám tanítása szerint a vallásban a megengedett és a tiltott dolgok közötti határ világos, mindenki számára érthető, megismerhető. Mohamed Próféta azt mondta: „Fehér úton hagytalak benneteket, amely éjjel is olyan világos, mint nappal. Nem téved le róla csupán az, aki a pusztulást választja.” Ennek alapján minden épeszű, felnőtt ember bármely helyzetben képes felismerni az élet minden területén azt a határt, amelyet már nem léphet át. Az iszlám arra szólítja követőit, hogy ne is kövessenek olyan embert, aki átlépi ezt a határt:

„És ne engedelmeskedjetek azok parancsának, akik semmibe veszik a határokat, akik romlást terjesztenek a földön és nem javítanak!” – írja a Korán.

A bűn felismerésével párhuzamosan az iszlám erkölcsi rendszere előírja az emberek számára a megfelelő viselkedést. Ennek részét képezi, hogy

idegen férfi és idegen nő (vagyis akik a házasságot kizáró rokonsági foknál távolabb állnak egymástól), vagy egy felnőtt és egy idegen gyerek nem maradhatnak kettesben.

Továbbá az iszlámban a gyermekeket úgy kell nevelni, hogy hét éves kora után szemérmét még a szülei sem láthatják vagy érinthetik, ami képessé teszi a gyermeket arra, hogy a szexuális zaklatást, mint nem normális dolgot, felismerje. A gyereknek azt is megtanítjuk, hogy senki sem bízhat rá olyan titkot, amit szüleinek el ne mondhatna. Ezért ha valaki ilyet kérne tőle, akkor az azonnal gyanút ébreszt benne az eltitkolandó dologgal kapcsolatban.

Az iszlám az emberek egyéni felelősségét is hangsúlyozza, illetve azt, hogy minden tettnek van (evilági és túlvilági) következménye: „És aki egy porszemnyi jót tesz, meg fogja látni azt, és aki egy porszemnyi rosszat tesz, meg fogja látni azt.” – áll a Koránban. Ha valaki erkölcstelen tett elkövetésére készül, különösen egy kiszolgáltatott személlyel szemben, akkor neki magának is tudnia kell, hogy amire készül az bűn, illetve már a bűnhöz vezető úton véteni fog az erkölcsi előírások ellen, a bűn elkövetésével pedig áthágja a határt, amelyhez közelítenie sem lenne szabad: „És ne közelítsetek a paráznasághoz! Bizony förtelmes dolog az! És milyen rossz út!” – mondja szintén a Korán.

Mindezek alapján

a vallási vagy világi vezetőkre, tudósokra vagy tanítókra ugyanazok a szabályok, ugyanazok az erkölcsi normák vonatkoznak, mint bárkire.

Ha ezektől egy kicsit is eltérnek (például kettesben maradnak olyan személlyel, akivel nem lehetne), az alkalmatlanságukra utaló jelzés, amit komolyan véve a súlyosabb dolgok megelőzhetők.

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné), vaisnava-hívő lelkész

Fotó: iStockphoto

A prevenció jegyében közösségünk az oktatásra helyezi a fő hangsúlyt. Az etikett részeként már gyermekkortól kezdve tanítjuk a nők anyaként való tiszteletét, az idősek, betegek, nők, gyermekek, sőt még a szent tehén – mint második anyánk – védelmét is. Igyekszünk megérteni azt, hogy nem a test a valódi énünk, hanem a lélek, és próbálunk a gyakorlatban is úgy tekinteni egymásra, mint lelkekre, felülemelkedve a testi adottságaink adta előnyökön és hátrányokon alapuló szemléleten.

Olyan szűrőrendszert is alkalmazunk, ami által megállapíthatjuk, ki alkalmas és ki nem az egyes feladatok ellátására. Ha élethelyzetük, pszichés alkatuk úgy változik, nálunk

a cölibátusban élő papok is bármikor dönthetnek úgy, hogy megházasodnak, és a házasság intézményén belül – nyilván a vallásos elveket követve – teljesítik be vágyaikat.

A közösségen belül működő tanácsadói rendszer segíti a szerzeteseket és a gyülekezet tagjait is, hogy megtalálják a számukra megfelelő elfoglaltságot, családi állapotot ahhoz, hogy nyugodt elmeállapotban végezhessék lelki gyakorlataikat, melyek célja a személyiség fejlesztése, a lélek felemelése és a mentális tisztaság elérése.

Közösségünk emellett egy nemzetközi szabályozáson alapuló következetes és átgondolt gyermekvédelmi rendszerrel rendelkezik, mely azon munkálkodik, hogy olyan tiszta közeget teremtsen, amiben minden rendellenesség hamar kitűnik, mint fehér vásznon a legkisebb folt.

A szerzeteseket és a gyülekezetet rendszeresen oktatják a bántalmazás elkerüléséről.

Ennek érdekében a templomok területén betartatnak bizonyos szabályokat. Ilyen például az, hogy egy felnőtt és egy 14 év alatti gyermek (a szülőjétől eltekintve) nem tartózkodhat kettesben zárt helyiségben, kocsiban vagy félreeső helyen. A férfi-nő kapcsolatokra is érvényesek ezek a gyakorlatok, de láthatjuk azt is, hogy a nemek a templomainkban elkülönítve állnak, ülnek, étkeznek, meditálnak, laknak, és a személyes érintkezést a szolgálatukra korlátozzák.

A nők vagy gyermekek terhére elkövetett bántalmazás a világi igazságszolgáltatás által kiszabott büntetésen felül egyházi bírósági eljárást és szankciókat is von maga után.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.