Válaszadóink életrajz

Tornóczky Gusztáv József

Krisna-hívő, testnevelő, doktorjelölt
Tornóczky Gusztáv József

A Testnevelési Egyetemen végzett középiskolai testnevelő tanárként és úszás szakedzőként, itt ismerkedett meg az autogén tréning relaxációs módszerével. Jelenleg a Veresegyházi Waldorf Általános Iskolában tanít és a Testnevelési Egyetem Sporttudományi Doktori Iskola doktorjelöltjeként a rendszeresen végzett jóga hatásait kutatja a pszichológiai és fizikai jóllétre.

Krisna-hívő már több mint 20 éve, a vaisnava lelkiség és a Védák tanításai nagyon érdeklik, ezért 2000-ben nemzetközi Bhakti-sastri vizsgát tett a védikus filozófiából. Indiában háromszor járt, mindegyik alkalommal egész hónapos zarándoklatokon vett részt. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége kommunikációs referenseként dolgozott 2005 és 2009 között a Társadalmi Kapcsolatok és Sajtóiroda tagjaként, majd 2012-ig a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán oktatott védikus filozófiával és kommunikációval kapcsolatos tantárgyakat. Tagja a Magyar Sporttudományi Társaságnak, a Vallásközi Párbeszéd Társasága egyik alapító tagja.

Gimnazista kora óta foglalkozik jógával, ebből a témából írta szakdolgozatát az egyetemen és végzi kutatásait doktorjelöltként. Hatha jógázik, astanga vinyasa jóga és gerincjóga tréningeket is végzett és ezeket alkalmazza gyakorlása és oktatása során. Személyes életében a Krisnába vetett hitet és a megélt lelkiséget tartja legfontosabbnak.

Tornóczky Gusztáv József válaszai »

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik