Válaszadóink életrajz

Köves Slomó

rabbi
Köves Slomó
Köves Slomó

Köves Slomó 1979-ben, Budapesten született, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Magyarországon bejegyzett három zsidó egyház egyikének vezető rabbija, 2012-től a Magyar Honvédség tábori főrabbija. 2001-ben házasodott, feleségével, Dvora Leával öt gyermekük van.

Vallási tanulmányait a világ legnevesebb jesiváiban folytatta, majd a Debreceni Egyetem történelem szakán szerzett PhD fokozatot magyar zsidó történelem témában. Disszertációja 2009-ben könyv formájában is kiadásra került Zsidó szakadás Hamburgtól Nagymihályig címmel. 2003-ban részvételével alakult meg a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, mely informális zsidó felnőttoktatást végez. A 2000-es évek elejétől fontos hangadója a „holokauszt-identitás”-tól történő elszakadásnak és a pozitív zsidó identitás újraépítésének, vagyis annak, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem mellett a zsidóság megélésében megjelenjen teljes vallási- és kulturális dimenzió is.

Kezdeményezésére 2010-ben széleskörű összefogással és támogatással újra megnyílt Budapest legrégibb zsinagógája, az Óbudai Zsinagóga, melynek azóta is rabbija. 2011-ben a vezető rabbi munkájának is köszönhető, hogy megkezdhette működését az első héber-magyar kéttannyelvű bölcsőde, óvoda, iskola, a Bét Menáchem a budapesti VII. kerületben, majd 2017-ben a Maimonidész Angol-Magyar Kéttannyelvű Zsidó Gimnázium a III. kerületben. 2012-ben kezdeményezésére zsidó közösségi összefogással megalakult a Tett és Védelem Alapítvány (TEV), amely a romló minőségű közbeszéddel, a kirekesztéssel, az antiszemitizmussal, valamint a törvényszegések elleni erélytelen jogi fellépéssel szemben kíván alternatívát nyújtani a hazai zsidó közösségnek.

Köves Slomó válaszai »

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik