Válaszadóink életrajz

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)

24.hu
24.hu

2017. 12. 28. 10:57

vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)

1978-ban, Budapesten született.

Tanulmányai során érdeklődése a művészetek mellett a humán szakok felé fordult elsősorban. Korai tizenéves korában kezdte alapjaiban átgondolni a neveltetése és oktatása során kapott érték- és eszmerendszer alapjainak létjogosultságát. Ekkor tette le a voksot a vegetáriánus életmód mellett, valamint kezdett ismerkedni a hazánkban akkor még újdonság erejével ható keleti kultúrák mondanivalójával és értékrendjével.

Végül 1995-ben csatlakozott a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségéhez, ahol 1999-ben fogadta el a lelki avatást. Leginkább az vezérelte, hogy részese legyen egy olyan világméretű mozgalomnak, mely a világunkat barátságosabbá, tudatosabbá, élhetőbbé igyekszik tenni, és ehhez minden eszköz rendelkezésére áll.

Első diplomáját a Széchenyi István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán, mint művelődésszervező szerezte meg, ahol kétéves non-profit menedzsment szakirányú képzést is kapott. Később a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán teológia szakon szerezte másoddiplomáját.

Non-profit területen szerzett tudását 1999-től, az egyházuk által alapított, a rászorulók ingyen étellel történő megsegítésével foglalkozó Ételt az Életért Közhasznú Alapítványnál kamatoztatja. Részese lehetett egy frissen bejegyzett, szinte nulláról induló, ám jelenleg már napi 2000 ember étkeztetését ellátó szervezet fejlődésének, bővülésének. Ezzel párhuzamosan mély betekintést nyert nemcsak a civil szektor, hanem a szociális ellátórendszer működésébe is, valamint a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok nehézségeibe, és testközelből érzékelhette mindennapos küzdelmeiket.

Az Alapítvány a növekedés során több specifikus területre tagozódott, melynek ő a kommunikációs képviselője.

Élete felét elkötelezett Krisna-hívőként élte le, ez is tükrözi abbéli meggyőződését, hogy vallása az élet bármely területén felmerülő nehézségekre és kérdésekre alternatívákat és válaszokat tud kínálni. Szívesen részt vesz ezért bármilyen társadalmi, közösségi kommunikációban, ahol megoszthatja gondolatait, tapasztalatait, és tudását.

Gandharviká Préma déví dászí válaszai »

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.