Válaszadóink életrajz

Dobosy Antal

zen buddhista tanító
Dobosy Antal
Dobosy Antal

Ózdon született, 1941-ben. Műszeripari technikusként érettségizett 1959-ben a Kandó Kálmán technikumban, és 1969-ben matematika tanárként végzett az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Természettudományi Karán.

Érettségi után műszerész technikusként dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Műszerügyi Szolgálatánál. A matematika tanári diploma megszerzése után, 1969-től 1985-ig, matematikusként és informatikusként dolgozott operáció kutatási területen az akkori legjelentősebb számítástechnikai intézetekben, a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági Üzemszervezési Intézetében, majd az INFELOR-ban és a SZÁMALK-nál.

A buddhizmus tanításaival 1960-ban ismerkedett meg a Buddhista Misszió révén. Először 1975-ben találkozott a zen buddhizmus tanításaival, az óta foglalkozik mélyebben a buddhizmussal, elsősorban a zen buddhizmussal. 1980 óta buddhista, ekkor vett menedéket a Buddhista Misszióban az Árja Maitréja Mandala buddhista közösségben. A Kőrösi Csoma Sándor Buddhológaiai Intézet munkájában 1976 óta vett részt eleinte tanársegédként, majd 1984-től 1990-ig tanárként és a tanfolyamok vezetőjeként. 1983-tól már a buddhista gyakorlás is fontos része volt életének. 1985-től 4 évig élt elvonulásban A Kőrösi Csoma Sándor Alkotóházban, Uszón, ami akkor buddhista visszavonulási helyként működött. Ez idő alatt annak vezetője volt.

1989-ban az ő vezetésével jött létre az első magyarországi zen közösség, aminek azóta is az apátja. A Szung Szán zen mester alapította Kvan Um Zen Iskola magyarországi közösségének is az alapítója, és apátja volt 2001-ig. Alapító tagként részt vett A Tan Kapuja Buddhista Egyház megalapításában és az Egyház által alapított Főiskola létrehozásában 1991-ben. A Főiskolának azóta is tanára. 1991–1993 között ő volt a Főiskola első rektora, ez után tíz évig ő a rektor helyettese. 2017-ben megalapította az Egyházon belül a zen buddhizmus kutatóbázisát, a Zen Akadémiát.

Jelenleg A Tan Kapuja Buddhista Egyház Egyházi Tanácsának és az Egyház Igazgató Tanácsának tagja. A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára, a zen buddhizmussal kapcsolatos előadásokat, szemináriumokat, gyakorlatokat és foglalkozásokat tartja. Vezeti a Tan Kapuja Zen Közösséget, annak apátja, rangidős dharma tanítója. A közösség szertatásain heti rendszerességgel vesz részt. Meditációt, gyakorlatokat és Dharma-beszélgetést tart. A Tan Kapuja Zen Közösség magazinjának, a Zen Tükörnek a főszerkesztője. A Zen Akadémia tagja és vezetője.

Dobosy Antal válaszai »

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.