Sokan annyit érzékelnek a pünkösdből, hogy ismét van egy hétfő, ami szabadnap. Picit kevesebben azt is tudják, hogy keresztény kultúránkban ez bizony egy vallási ünnep. De ki tudja, hogy mit ünneplünk ilyenkor? Mi az a Szentlélek? És mi az a kiáradás? Valószínűleg azok vannak a legkevesebben, akik azt is tudják, hogy vajon a többi vallásban is létezik-e ez, vagy egy ehhez hasonló ünnep. Akik ezt a cikket elolvassák, ezzel is tisztában lehetnek.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Galgóczi István
muszlim hitoktató, arabista, politológus
Az arab nyelvben a képes valamit megtenni, meg tud valamit tenni igének két alakja van. Az „isztatáa” igével megtett cselekvés a cselekvő sorsán nem nagyon változtat, nem befolyásolja. Ha a „qadara”-val csinálok valamit, akkor annak már sorsfordító következményei lesznek. Május 27.-ével kezdődött az iszlám szent böjti hónapja a Ramadán, aminek a legfontosabb időszaka, a „Lejlat-ul-qadr” az Eleve Elrendelés Éjszakája. „Bizony mi elküldtük az első kinyilatkoztatást az Eleve Elrendelés Éjszakáján(1) És mit tudsz az Eleve Elrendelés Éjszakájáról?(2) Az Eleve Elrendelés Éjszakája jobb mint ezer hónap(3) Akkor leszállnak az angyalok és lélek az Uruk engedélyével minden dolog felől(4) És békésség honol egészen napkeltéig(5).(Korán 97.fejezet)
Azon az estén az angyalok és a Lélek (Rúh) leszálltak az égből, és Gábriel arkangyal átadta Mohamednek Isten első üzenetét. „Recitálj Urad nevében, aki megteremtett(1) Megteremtette az embert egy vérrögből(2) Recitálj, a te Urad a Legnagylelkűbb(3)Aki a írótollal tanított,(4) megtanította az embert arra, amit nem tudott. (Korán 96:1-5)
A Szent Lélekkel, a Rúh al-Qudusszal többször is találkozunk a Koránban, általában, mint Jézus patrónusa, de a Korán 16:102 szerint a Szent Lélek szállt alá az Eleve Elrendelés Éjszakáján.
A böjti hónap során ezen az éjszakán a muszlimok elmennek a mecsetbe, és közösen imádkoznak. Ez a közösségi együttlét nem vallási ünnep, inkább egy szép megemlékezés arról az éjszakáról, amikor Mohamedből próféta lett.
A „Lejlat-ul-qadr” természetesen nem hasonlítható a Pünkösdhöz, mert nem ünnep, és nem emberekről, hanem Mohamedről szól.
Köves Slomó
rabbi
A keresztény pünkösd ünnepe a zsidó Sávuotból, a kinyilatkoztatás ünnepéből ered. A Sávuot szó hetek-et jelent, ugyanis ezt az ünnepet pontosan hét héttel, 50 nappal a kivonulás ünnepe, a Pészách után tartjuk meg. A két ünnepet pedig 49 napon át a napok számlálásával, az úgynevezett ómer-számlálással kötjük össze.
A két ünnep (Pészách és Sávuot) történetileg úgy kapcsolódik, hogy a Biblia leírása szerint 50 nappal az egyiptomi kivonulás (Pészách) után részesült a zsidó nép az isteni kinyilatkoztatásban, amely tulajdonképpen a tízparancsolat kollektív próféciája volt.
A Tóra beszámolója szerint (2Mózes 19-20.) az Egyiptomból szabadult héberek a sínai hegy lábánál állva hallhatták, amint az isteni hang elsorolja azt a 10 igét, amely a mai napig az emberi civilizáció morális fundamentumait alkotja. A történet folytatásában Mózes, felment a hegyre, hogy a tíz parancsolatot írásban is lehozza a népnek, de mire 40 nap múlva lejött a hegyről, a népet máris az egyik legfontosabb tilalom, a bálványimádás bűnében találta. A zsidók ugyanis, Mózes késlekedését látva, egy aranyborjút készítettek maguknak. Mózes összetörte a kőtáblákat és miután megrótta a népet, ismét felment a hegyre. Összesen 80 nap múlva megint lehozott a két kőtáblát, amelyen (változtatás nélkül) ott volt a tíz parancsolat. A két pár kőtáblát a zsidók másfél ezer éven át a szentély legbelsőbb termében, a Szentek szentjében őrizték a frigyládában, egészen az első jeruzsálemi szentély pusztulásáig (i.e. 586) amikor is nyoma veszett.
A zsidók ezen az ünnepnapon felolvassák a tízparancsolatot a Tórából, virággal díszítik fel a zsinagógákat és szokás továbbá az ünnep reggelén tejes ételeket enni.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A kereszténység és a Krisna-tudat teológiája között számos párhuzam vonható. Ezek egy része csak formai, más analógiák azonban ugyanannak a spirituális valóságnak különböző megközelítései.
A kereszténység fősodrának fontos tétele a Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége. A Krisna-tudat teológiája szerint Isten három fő aspektusban nyilvánul meg: személytelen ragyogásként (Brahman), a helyben megnyilvánuló személyes Felsőlélekként (Paramátmá), valamint Krisnaként, aki az Istenség Legfelsőbb Személyisége (Bhagaván). A hármasság ezen párhuzama inkább formainak tekinthető, viszont a Szentlélek és a Felsőlélek között tartalmi átfedés is van.
A Bhagavad-gítában Krisna mondja: „Én vagyok a Felsőlélek, aki ott lakozik minden élőlény szívében. Én vagyok minden lény kezdete, közepe és vége. (10.20).
Az Újszövetségben (Ap. Csel. 2, Károli ford.) ez áll a tanítványokkal kapcsolatban: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.” Eszerint a felfogás szerint Isten mint Szentlélek külön esemény során kerül kapcsolatba a hívével, nincs eleve ott a szívében.
Ezt az ellentmondást úgy oldhatjuk fel, ha figyelembe vesszük, hogy a megtestesült élőlény illúzióban van: azonosítja magát testével, noha valójában lélek, szellemi természetű. A Felsőlélek jelenlétét akkor lehet megtapasztalni, ha szakítunk ezzel a téves önazonosítással és Isten felé fordulva megpróbáljuk kapcsolatunkat rendezni Vele. Megértésem szerint az Apostolok Cselekedetiben leírt esemény azt a katartikus pillanatot írja le, amikor a Jézus társasága révén megtisztult apostolok felismerik lelki természetüket és meglátják a szívükben Felsőlélekként lakozó Urat. A Krisna-hívők esetében ez az átitatódás, a tudásátadásnak a képessége (nyelveken szólnak), felszenteltté válás a különféle lelki avatások, tűzceremóniák végzésével történik, de a Felsőlélek akkor is jelen van az élőlények szívében, ha nem vagyunk róla tudatosak. Ez Isten végtelen kegye.
Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész
A kereszténység három nagy ünnepe: a Karácsony, Húsvét és a Pünkösd. Ezek közül bizonyos értelemben, mégpedig Jézus Krisztus műve beteljesítése értelmében a legnagyobb a Pünkösd ünnepe. Ugyanis a megváltás ünneplése Húsvétkor kezdődik, és nem csak hét napon keresztül tart, hanem hétszer hét napon át, amely számbeli teljességnek is betetőzése az ötvenedik nap – latinul Pentecoste – vagyis a Pünkösd ünnepe. Amit Jézus Krisztus halálával és feltámadásával véghezvitt, annak elérhetőségét most osztja ki a Szentlélek Úr Isten a hívők számára.
Mit jelent ez valójában? Az Emberfia feltámadt a halálból, ezzel Szövetség köttetett újra. Korábban Nóéval, Ábrahámmal és Mózessel is szövetséget kötött Isten, de Krisztus által a Szövetség tökéletessé vált. Vagyis az Atya-Fiú-Szentlélek Isten, az ember szempontjából helyreállította a teremtménnyel való kapcsolatát. Olyan „helyreállás” tehát ez, amelynek jelentősége csak a Teremtéssel mérhető össze. E helyreállítás egy olyan súlyú időbeli és idő feletti esemény, hogy e köré alapozódott maga a keresztény vallás. És ennek az eseménynek a földi betetőzése a Pünkösd ünnepe, amikor a Szentlélek-Isten, az Isteni hármasság egyik megtestesítője kiárad a keresztényekre, vagyis megnyílik a lehetőség isten szeretet-szövetségének beteljesítésére. A kiáradás azt jelenti, hogy a Szentlélek a hívő keresztények lelkébe elülteti ezt a magot, ezt a lehetőséget, amelyet Krisztus műve megnyilvánított.
Keresztény az, aki Krisztust követi. És aki Krisztust követi, annak életébe a Szentlélek kiárad, és annak élete nem saját élete lesz immár, hanem Isten élete és Isten rendje elevenedik meg őbenne. Ez a Pünkösd végső értelme és betetőzése.
Végh József
buddhista tanító
A buddhista hagyományok közös ünnepe esik arra az időszakra: a Vészakh, Buddha születésének, megvilágosodásának, és testéből való távozásának az emléknapja.
Idejét az európai hagyományhoz hasonlóan a hold és a nap járásának az összeegyeztetésével határozzák meg: az a telihold, amikor a nap a Bika csillagképben kel. Ez az ünnep már így volt Buddha előtt is, a védikus időkben, és szép párhuzamait találhatjuk az antik Európa a szarvak közt a napot, vagy a teliholdat mutató bikaábrázolásaiban is.
Ezért a buddhista hagyományok számára nyilvánvaló, hogy az időpont, hogy Buddha ezen a teliholdas napon született, világosodott meg, és távozott el az ikerszálafák alatt, az éggel és a földdel összhangban leélt élet következménye. A megvilágosodott Sákjamuni testét világkirályhoz hasonlóan temették el, és osztották szét földi maradványait egész India területén különböző emlékhalmokban (sztúpák).
Érdekes párhuzam az is, hogy később elterjed a 49 napos halotti megemlékezés szertartása, amely végét ugyanúgy az ötvenedik napnak mondhatjuk, mint a Pünkösdöt.
Idén a tibeti holdnaptárban esik egybe pontosan az európai ünnep a buddhistával. 20 évvel ezelőtt mindegyik buddhista hagyomány egy időben ünnepelt a keresztényekkel. (Ennek az eltérésnek az oka, hogy eltérő módon egyeztetik össze holdnaptáraikat a nap járásával.)
