Isten tudja... isten tudja

Hétköznapi vallásosság?

Miként lehet a különböző vallásokat a mindennapokban is gyakorolni? Hogyan jelenik meg a hívők, gyakorlók hétköznapjaiban a saját vallásuk?

Sokszor éri a hívő embereket az a vád, hogy csak a templomban hívők igazán. Van persze, akire ez igaz is lehet, és van, akire nem. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy mit tehet, mit tesz egy vallását gyakorló ember a hétköznapokban azért, hogy a vallását a rohanó mindennapokban is megélhesse, gyakorolhassa.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Miként gyakorolható, hogyan jelenik meg az ön vallása a hívők, gyakorlók mindennapjaiban?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Dobosy Antal
zen buddhista tanító

A Zen irányzat a meditációt tartja a legfontosabb gyakorlatának, és bár a meditáció kezdettől fogva jelen van minden buddhista irányzatban, a különböző buddhista irányzatok sok más vallási gyakorlatot is ismernek és használnak elsősorban természetesen a kolostorokban és a templomokban, de a mindennapokban is. Azonban

azokat az irányzatokat összefoglaló nevén zen irányzatoknak nevezzük, amelyek vallási gyakorlatai szinte kizárólag a meditáción alapulnak.

Fotó:Thinkstock

A zen szót a japán nyelvből vették át, és eredetileg meditációt, elmélyedést jelent. Buddhista irányzat jelentésben a nyugati világ kezdte használni, miután megismerkedett a Japánban már nyolc évszázad óta jelenlévő, és az egész japán kultúrát is átszövő buddhista irányzattal. Azonban ma már itt Európában is jelen vannak a japán irányzatok mellett koreai, vietnami és kínai irányzatok is.

A meditációt a zen közösségekben egyaránt gyakorolják világi hívők és szerzetesek, és általában a hagyományt követve meditációs matracon és párnán ülve szoktunk meditálni. Ez a meditáció egy tudati elcsendesedést, egy befelé fordulást jelent, egy olyan tudati állapotot, melyben saját belső életünkkel foglalkozunk, és azt kívánjuk megismerni. A buddhizmusnak is mint világszemléletnek a tudat az alapja. A meditáció ennek a tudatnak a kutatása és művelése.

A zen meditáció eléggé sajátos, különbözik más meditációktól. Itt nincs konkrét feladat, melyet gyakorolnunk kellene. Ülünk, és hagyjuk, hogy a bennünk zajló tudati folyamatok végbe menjenek, nem kívánjuk ezeket erőszakosan megváltoztatni, de megszüntetni sem. Megismerni szeretnénk! Átlátni azt, hogyan működünk! Egy japán közmondás talán közelebb visz a zen meditáció megértéséhez, mely a tudatfolyamatokra is vonatkozik:

Ha meg akarod ismerni ökröd igazi természetét, engedd szabadon!

Természetesen a zen gyakorlat nem elégszik meg a tudat megismerésével, de hisszük, hogy ez a megismerés hozzásegít ahhoz, hogy változást idézzen elő bennünk, hogy legyen elképzelésünk arról, hogy milyen életet szeretnénk élni, hogy megtaláljuk életünk értelmét, és segít tudati módszereket kidolgozni, melyek elvezetnek az általunk kitűzött célokhoz. Végső soron elvezet a megvilágosodáshoz, melyet minden buddhista gyakorló igyekszik elérni.

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

A kereszténység többezer éves, a bolygó legnagyobb világvallása. Így jelentősen eltérhet az észrevehetősége a mindennapi életben, például attól függően, hogy a vallás életpályájának, elterjedésének melyik korszakában járunk.

Hasonlóképp sokszínűséggel találkozunk annak függvényében, hogy melyik földrészről s vidékről van szó; különös tekintettel arra, hogy a kereszténység többségi vagy kisebbségi helyzetben van-e, s mennyiben számít a kultúrát alapvetően megjellegző erőnek.

Fotó:Thinkstock

A kereszténység hallatlan rugalmasságot, alkalmazkodóképességet mutat a körülményekhez. Alakzatainak szivárványa egyrészt a világ hétköznapi életét teljesen megvető, attól elzárkózó sivatagba vonulástól ível: ezek a remeteség, szerzetesség kezdetei. A sokféleség változatai a mások előtt tanúságot tévő megkülönböztetett viseleten, jelképhasználaton át egészen a teljes észrevehetetlenségig, a tökéletes elrejtőzésig terjednek (pl. üldöztetés esetén).

A Diognétoszhoz írt levél (II. sz.) szerint a keresztényeknek nincs sajátos, rájuk jellemző életmódjuk; étkezés, öltözködés tekintetében alkalmazkodnak vidékük szokásaihoz. A hitet gyakorlók mindennapjaiban nem külsőségek – ruha, hajviselet, táplálék, mozdulatok – alakjában jelenik meg a vallás, hanem benső beállítottságként, irányultságként, hozzáállásként.

Beállítottságuk szerint a keresztények ápolják magukban az istenképmásiságot, rendezettségben tartják maguk, mint a Szentlélek templomát. Irányultságuk szerint szüntelen imádságban Isten elé emelik a mindennapi élet ügyes-bajos dolgait.

A hozzáállásuk szerint pedig a teremtett világot létrehozó és létben tartó erőt, az Istentől kapott szeretetet keringetik az embertársaikkal, felebarátaikkal fönnálló kapcsolataikban.

Már Tertullianus (II. sz.) is leszögezi, hogy az emberek arra figyeltek föl a keresztényekkel kapcsolatban, ahogy közösségükben egymáshoz viszonyultak:

Nézzétek, mennyire szeretik egymást!

Radnóti Zoltán
rabbi

A kérdésre van praktikus és természetesen van vallásjogi válasz is.

A mai, XXI. századi világban a zsidó vallásban hívők elsősorban a közösségekben, a zsinagógákban (héberül: bét kneszet, a gyülekezés háza) gyakorolják a hitüket, a vallásukat, amiről bárki meggyőződhet, hiszen Magyarországon, a Mazsihisz zsinagógái nyitottak és szívesen látjuk a zsidókat, nem zsidókat, a híveket, a nem hívőket.

Rabbiként hiszem és tanítom, hogy az első lépés a zsidó hit gyakorlása és megismerése felé: a közösség.

A közösség nem helyettesíthető könyvekkel vagy Youtube-bal. Ma olyan zsidó generációkról beszélünk, akik a 20. század történelmi kataklizmái miatt – általánosságban szólva – nem hoztak „otthon”-ról zsidó életet, zsidó ismereteket, mert sokszor még vallásukat és származásukat is eltagadták a gyermekektől.

Éppen ezért – napjainkban – elsősorban a közösség adja meg a közeledőknek és a híveknek az erőt egy komolyabb lépéshez. Ha ez megvan, akkor lehet a mindennapokban is megélni a zsidóságot. És lépésről lépésre kialakulhat egy pozitív zsidó identitás, ami azt jelenti, hogy egy politikusi bonmot-t átalakítsak: nem elég zsidónak lenni, annak is kell látszani. Tettekben, értékrendben és mindennapi döntésekben.

Fotó:Thinkstock

Ez többek között azt jelenti, hogy egy vallását gyakorló zsidó ember kóser módon étkezik, szombaton nem dolgozik, és a zsidó férfi fedetlen fejjel sehol nem jelenik meg, azaz már a megjelenésén is látszik, zsidó emberről van szó. Szerencsére ma ezt Magyarországon megtehetjük, még ha nem is könnyű, mert – sajnos tudjuk –, érhetik és érik is az embert verbális inzultusok.

Ami a kóser életmódot illeti, az nem olyan egyszerű, mint egy sapka, ám határozott véleményem, hogy kis odafigyeléssel, szervezéssel ez is megoldható. Egyszerűen dönteni kell, hogy ezt vagy azt nem eszem meg. Mint egy zsidó diéta, a lélek egészségéért. Ha ez sikerül, akkor a mindennapok már tapinthatóan is zsidó mindennapokká válnak. És persze a szombat. Amikor a zsidó családok elutaznak a „Sábát bolygóra”. Kikapcsolják telefonjaikat, a televíziót és egymással illetve a Jóistennel vannak elfoglalva. A vallását gyakorló zsidó ember így él, és ami a talán legfontosabb, így is neveli a gyermekeit.

Vallásjog szerint az számít zsidónak, akinek (legalább) az édesanyja zsidó vagy áttért a zsidó vallásra és ezáltal magára nézve kötelezőnek tartja a vallási előírásokat. Ám a huszadik században elhangzott egy csodaszép mondás: „nem az számít zsidónak, akinek az édesanyja zsidó, hanem az, akinek még az unokája is az.”

Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató

Az iszlám szerint a hit élő dolog, amely – természeténél fogva – jócselekedetekkel gyarapszik és engedetlenséggel csökken. Ha nem gyakorolják, akkor rövid időn belül elveszti életét és motiváló erejét. Tehát ha valaki félti a hitét a veszteségtől, akkor kerülnie kell az engedetlenséget, a bűnöket. Valahányszor engedetlenséget követ el, mindig valamennyivel csökken a hite, és lehet, hogy csak kevés marad belőle. Sőt az is lehet, hogy az egész teljesen eltűnik. Ezért a hívő embernek időnként ellenőriznie kell a hitét, és el kell számolnia magával, valamint tanulmányoznia kell azokat a dolgokat, amelyek gyarapítják a hitet, illetve gyengítik azt. Abu ad-Dardaá (Allah legyen elégedett vele) azt mondta:

A szolga értelméhez hozzátartozik, hogy időnként ellenőrzi a hitét és azt, ami hiányzott belőle. Hozzátartozik továbbá annak megállapítása is, hogy vajon gyarapszik-e a hite vagy csökken.

Tehát az egyetlen módja a hit életben tartásának az, ha állandóan gyakorolják. A gyakorlás táplálja, életben tartja, és valóssá teszi a hitet. Ez azért van így, mert a hit és a gyakorlat között szoros kapcsolat van, és összefüggésük érthető.

Fotó:Thinkstock

Az iszlám pillérei – az imádkozás, a böjt, az alamizsna adása és a zarándoklat – egyben a hit nagy feladatai is. Van ezek között naponta végzendő; van, amit évente kell megtenni; és van olyan, amit az élet során legalább egyszer. Tehát magába foglalja a hét minden napját, a hónap minden hetét, az év minden hónapját, az élet minden évét, és ezek által ajánljuk egész életünket Istennek. „Mondd: bizony az imádkozásom, az áldozásom (áldozati állatom), az életem és a halálom, mind Allahot illetik meg, a Teremtmények Urát.” (Korán 6:162)

A hit cselekedet nélkül halott szó csupán. Magában nem elegendő, ha nem nyilvánul meg tettekben. A Korán az alábbi módon szólította meg azokat a hívőket és nem hívőket, akik az ima irányáról vitatkoznak:

Nem az a jámborság, hogyha arcotokat napkelet és napnyugat felé fordítjátok, hanem [az igazi] jámborság [annak a jámborsága], aki hisz Allahban, az Utolsó Napban, az angyalokban, az Írásban, a prófétákban és aki odaadja a vagyonát – bármily kedves is az neki – a rokonainak, az árváknak, a szegényeknek, az úton lévőknek, azoknak, akik kérnek és a rabszolgák [kiváltására]; és aki megtartja az imádkozást, megadja az alamizsnát, és [azoké] akik betartják egyezségüket, ha egyezséget kötöttek, s akik türelmesek a nyomorúságban, a bajban és a harci csapás idején. Ők azok, akik igazak és ők az istenfélők. (Korán 2:177)

Tehát az istenszolgálat az iszlámban egy nagyon átfogó fogalom, amely egész életünket és minden tettünket magában foglalja, amíg azok Isten törvényeivel összhangban vannak, szívünk az Ő tiszteletével van eltöltve, és amíg végcélunk Isten tetszésének elnyerése marad.

Csatlakozzon az Isten tudja Facebook oldalához, hogy mindig az elsők között értesüljön a frissen megjelenő cikkekről! Kattintson ide és kedvelje az Isten tudja facebook oldalát!

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)

vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A hinduizmus tipikus otthoni vallás. A szentírás szerint az Úr iránti szeretetünket úgy fejleszthetjük, hogy odaadó szolgálatot végzünk Neki. Ennek 64 ága közül az 5 legfontosabb:

1) keressük más hívők társaságát, 2) énekeljük az Úr szent neveit, 3) olvassuk a szentírást, 4) éljünk szent helyen, és 5) imádjuk az Úr formáját.(CC.Ml.22.128)

A hívőkkel töltött idő akkor erősíti a mindennapi vallásos életünket, ha az Úrral kapcsolatos témák megvitatásával töltjük. Naponta legalább egy vallásos emberrel beszélgetni Istenről már bearanyozhatja a napunkat. Az Úr szent nevének éneklése bárhol, bármikor gyakorolható, bár az egyéni meditációra az írások a csendes hajnali órákat javasolják. A Haré Krisna mantra éneklése megtisztítja a tudatunkat, gondolatainkat, amik tetteink alapját képezik.

Fotó:Thinkstock

A szentírások tanulmányozása, vagy az arról szóló előadások hallgatása egy hindu számára mindennapos tevékenység. A Bhagavad-gítá Krisna saját szavait tartalmazza, a Puránák pedig Róla szóló történetektől hemzsegnek. Ezek olvasása egy hívő ember számára napi lelki táplálék, mely segít emlékezni az Úrra, így mélyíti a többi lelki gyakorlatunkat is.

De hogyan éljünk szent helyen, ha épp egy bizonyos országhoz, városhoz köt az életünk? Egyszerű: varázsoljuk szent hellyé az otthonunkat. Egy hely attól lesz szent, hogy ott az 5 lelki gyakorlatot végzik és tisztán élnek. A legegyszerűbb lakást is megszenteli a jó tudat, ahogyan az ott élők gondolkodnak.

Az Úr formájának imádata a hinduizmusban több ezer éves múltra tekint vissza. Az Istent hitelesen ábrázoló, beavatott ‘múrtik’ nemcsak a templomok, hanem az otthonok középpontját is képezik. A házioltár múrtiját családtagként kezelik, minden tulajdonukat az Ő tulajdonaként kezelik, még magukat is az Ő szolgájukként azonosítják. Így ha bármit kapnak, vagy elvesztenek, nem örülnek és nem bánkódnak, hiszen Isten a kedve szerint adhat, vagy megvonhat bármit.

Így válik az Úr a mindennapok szerves részévé, az élet fő középpontjává, irányítójává és az ember legközelebbi, bizalmas társává.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.