A génmanipuláció kérdése már önmagában véve is igen kényes téma, most azonban egy olyan eset kapcsán kérdeztük meg a vallások tanítóit, amely még az „egyszerű” génmanipulációnál is több. Kísérletek folynak ugyanis ember-, és disznógének keresztezésére, orvosi céllal – erről bővebben itt olvashat. Kíváncsiak voltunk hát, hogy miként állnak ehhez a kérdéshez a különböző vallások.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Köves Slomó
rabbi
Egy ilyen kérdés megválaszolásához nagyon lényeges a folyamat részleteinek alapos ismerete. Tekintettel arra, hogy egyelőre kevés információ érhető el a kísérletről ezért a témával csak általánosan felmerülő kérdésekre tudok válaszolni.
Szabad-e Istent játszani? Mindenek előtt a modern orvostudomány – különösen a genetika területén elért – egészen utópisztikus vívmányai kapcsán a „szabad-e Istent játszani?” kérdést szokták feltenni. Más szóval: vannak-e határai annak, hogy az ember tudományos eszközökkel a természet rendjét megváltoztatva, az életminőségét – akár az egészség, akár az élet más területén – javítsa? Nem megy-e ezzel szembe az Isten által teremett világ rendjével, és végső soron magával az isteni akarattal?
A zsidó vallásetika tanítása szerint az ember a tudomány minden eszközét alkalmazhatja, hiszen ha ebben korlátot szabnánk, akkor nem csak hogy hasonló okokból tartózkodnunk kellene az orvoslás bármilyen formájától, hanem – ahogy a középkori zsidó filozófus Maimonidész fogalmaz – lehetséges, hogy még az ekevasat sem használhatnánk a jobb termés reményében, hiszen azzal is szembe mennénk a természet adta korlátokkal. Sőt! A Judaizmus tanítása szerint egyenesen kötelességünk a tudomány által adta lehetőségekkel élnünk, és a világot ezáltal jobbá tennünk, hiszen Isten szándékosan egy tökéletlen világot teremtett, azzal a céllal, hogy „társai legyünk a teremtésben”.
Nyilván ez csak akkor igaz, ha a tudomány vívmányait az élet javítására használjuk nem pedig ártunk vele, és ez az a szempont amit mindvégig szem előtt kell tartanunk a legmodernebb genetikai kísérletezés esetében is. Amíg tehát a „disznóember hibridek” emberi testrészek, mint például a hasnyálmirigy, fejlesztését célozzák, ezzel emberi életeket mentve, addig – a mellékhatások kellően óvatos szem előtt tartásával – hasonlóan ítéljük meg, mint akár csak az antibiotikum használatát, ami természetesen megengedett.
A kísérletezés természetesen további elvi etikai kérdéseket vet fel, mint például, hogy ha az egymásba oltott embriót hagynánk kifejlődni, akkor mely ponttól tekintenék emberi magzatnak, és ennek megfelelően milyen körülmények között lenne megengedett az elvetésük stb. Alapvetően, a Judaizmus tanítása szerint, egy disznó méhében kifejlődött és abból a világra jött élőlényt disznónak tekintenénk. Ezek azonban, amennyire laikusként meg tudom ítélni, egyelőre távoli teoritikus kérdések.
Kóser-e a disznóból vett testrész? A zsidó vallást követők esetében még egy relevánsnak tűnhető kérdés merül fel, még pedig hogy egy disznóból vett testrész emberbe történő beültetését nem tiltják-e a kóser étkezés szabályai, amelyek tiltják a sertés fogyasztását. Ez azonban nem egy megalapozott kérdés, ugyanis a vallás a csakis a „szájon keresztül történő fogyasztást” tiltja, így tehát ez semmiképp nem esik a tilalom alá.
Oláh Miklós
görögkatolikus lelkész
A kísérletek, kutatások az emberiség fejlődésének fontos eszközei. De – mint minden más kérdésben, úgy itt is – meg kell látni, és el kell fogadni a határokat is. A száguldó autó-versenyek és a mindennapi közlekedés viszonya tanulságos lehet! Az autók fejlődését nagyban előmozdítják a versenyek tanulságai, tapasztalatai, – mégsem lehet az eszeveszett száguldást egy az egyben átvenni a mindennapokba. Így kell viselkednünk a biológiai kutatásokban is. Ahogy szükségesek a közlekedés-rendészet szabályai, úgy kellenek kutatási és kísérleti szabályok is. Az ember Isten munkatársa lehet – és kell is lennie – a teremtés művében, de ne akarjon önhatalmú teremtő lenni. A nagy kérdés ez: hol a határ?
A technika olyan bölcs használatára van szükség, amelyben egyértelmű, hogy a technika vívmányai vannak az emberért és a közösségért, nem pedig fordítva.
A probléma nem mai, már évezredekkel ezelőtt írta Biblia: „A fazekas azon fárad, hogy az agyagot gyúrással képlékennyé tegye, és sok mindent készít belőle használatunkra. De ugyanabból az agyagból olyan edényeket is formál, amelyek tisztes célra szolgálnak, és olyanokat is, amelyek az ellenkező célra valók, mind ugyanolyan módon. Ám hogy milyen célra szolgáljon, azt a fazekas dönti el.” (Bölcs 15.7)
1982-ben II. János Pál pápa kifejtette, hogy a teremtés keresztény szemlélete pozitív ítéletet foglal magában a természetbe való emberi beavatkozást illetően, ugyanakkor ehhez rögtön kapcsolva figyelmeztet a felelősség kérdésére.
Fontos kérdés, hogy minden, ami megvalósítható, az jó is? „Attól félek, hogy egyszer a technológia fontosabb lesz, mint az emberi kapcsolatok. Lesz a világon egy generációnyi idióta.” (Albert Einstein)
Mi értelme egyáltalán ennek a nagy erővel folyó kutatásnak? Nem lenne fontosabb a szegénység, éhezés, háborús pusztítások megszüntetésének lehetőségeit kutatni?
Ísvara Krisna Dásza (Tasi István)
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
Az ilyen kísérletek célja az, hogy olyan szerveket hozzanak létre, amelyek gyógyító céllal emberek testébe ültethetők. Az ősi indiai szentírások megközelítése szerint azonban tudnunk kellene arról is, hogy tudományos bűvészkedéssel nem tudunk legyőzni minden betegséget. Az elmúlt évszázadok során, ahogy egy betegséget (járványt stb.) megfékezett az emberiség, mindig felütötte a fejét egy másik. Betegségeink, szenvedéseink mértékét ugyanis végső soron tetteink erkölcsi súlya (a karmánk) határozza meg.
Az állatfajok csupán testi szükségleteikkel foglalkoznak: az evéssel, a védekezéssel, alvással és a szaporodással. Az emberi lény különlegessége végső soron abban áll, hogy mindezeken túlmenően képes az élet végső célja után tudakozódni, továbbá saját maga és Isten szellemi természetének megértésére törekedni. Ha az ember elmulasztja ezt a lehetőséget, akkor a védikus írások szerint tudatállapota alapján alig tekinthető többnek egy két lábon járó állati lénynél – még akkor is, ha testébe nincsenek állati sejtek keverve.
A reinkarnáció tanítása szerint örökkévaló lelkek vagyunk, és tetteink minőségétől függően különböző testekben születünk meg. Akik kegyetlenül viselkednek az állatokkal szemben, azokkal akár az is előfordulhat, hogy állati testben születnek újjá; vagy éppen kucu-ember kiméraként, egy játékos kedvű genetikus laboratóriumában. Azonban azok az emberi testben lakó lelkek, akik erőszakmentességre és minden élőlény iránti szeretetre törekszenek, életük végén visszatérhetnek egy örökkévaló isteni birodalomba. Ahol már nincs kockázat.
Dr. Tóth Csilla
muszlim hitoktató
A napokban közölt hírek szerint amerikai kutatók emberi őssejtek sertés embrióba juttatásával olyan kimérát hoztak létre, melyben 0,0001 százalékban voltak jelen emberi sejtek. A 2075 beültetésből 186 érte meg a 28. napot. A kimérákat a 28. nap után megsemmisítették etikai dilemmák miatt, mondván: „A társadalomnak kell eldöntenie, mi az, amit megtehetünk.” A kutatások végső célja „emberi szervek” létrehozása transzplantáció céljából, mivel még mindig sok száz transzplantációra váró ember hal meg évente a fejlett országokban is.
Mindebből következik, hogy egy új, igen összetett etikai kérdés vetődött fel, ami alapos, multidiszciplináris vizsgálat nélkül nem válaszolható meg hitelesen. Tudomásom szerint, az iszlám tudósai még nem foglaltak állást a kérdésben, ezért konkrét választ én sem tudok adni.
A kutatási eredmények jelenleg nagyon távol állnak attól, hogy „sertésben növesztett emberi szervek” álljanak a transzplantációs osztályok rendelkezésre, de sertés szívbillentyűt, illetve sertés bőrt korábban is felhasználtak a sebészek különböző műtéteknél.
Ezzel kapcsolatban az iszlám etikai megítélése a következő: amennyiben nem áll rendelkezésre más kezelési alternatíva, amitől ugyanolyan jó eredmény várható és a beteg életet veszélyeztető állapot áll fenn vagy valamely szervének, végtagjának elvesztése illetve működési elégtelensége fenyeget, ami így elkerülhető, akkor engedélyezett a sertésből származó szerv beültetése az emberi élet megmentése céljából:
„Aki életben tart valakit, olyan az, mintha az összes embert életben tartotta volna.” (Korán 5:32)
Végh József
buddhista tanító
Buddha tanítása, azzal, hogy a hitet szigorúan a tapasztalással együtt kezeli, a nyugati felfogáshoz képest már-már túlzó pontosságra neveli az embert. A tetteinkkel és a következményeikkel kapcsolatban is fontos ez a szélsőséges konkrétság. Ha nem tudjuk jól megragadni az adott, aktuális eseményt, nem tudjuk kibogozni, minek a következtében, hogyan jött létre, és a belőle következő lehetőségeket sem láthatjuk tisztán. Ezen a téren Buddha gondolkodása nagyon hasonlít a tudósokéra.
Így most, ennek a fényében számomra nem elegendő az információ arról, hogy pontosan mire is vonatkozik ez a kérdés. Látni kellene, hogy mit tettek a sertésekkel, mit az emberekkel. Ez mögött milyen szándékok húzódtak meg? Mindig tiszta volt-e mindenki előtt, hogy mi miért történik?
Nem járunk-e úgy majd, mint a hormontartalmú szerekkel, amelyek hormonjai végül a vizeinkben kötöttek ki, előre nem látható elváltozásokat okozva a halakban és a hüllőkben? Annak idején ezek hatását nem tesztelték hidegvérű állatokon. Úgy gondolom, hogy a génmódosítások olyan lavinákat indíthatnak el, amelyeknek lehet, hogy nagyon kicsi a valószínűsége, de ha bekövetkeznek, akkor ott van a pusztító erejük, és már csak az okozott károkkal tudunk foglalkozni.
Az ilyen kérdések kezeléséhez mindig egész konkrétan kell látnunk az adott problémát. Ez esetben, például a buddhista gondolkodásban számítanak a disznók átélte szenvedések is. A végső összkép szempontjából nyilvánvalóan az ember a legfontosabb. A tettek oldaláról pedig az, hogy szándékosan, még másoknak hasznot és boldogságot teremtve se okozzunk szenvedést. A tudatos döntés nagyon fontos tényező. A test ennek a tudatnak az otthona, amelyet korábban élt lények tettei formáltak ilyenné. Nem mindegy, hogy kinek és milyen otthont teremtünk!
