Elhunyt hozzátartozóinkra, barátainkra emlékezünk ezekben a napokban. Most mindenkit egy kicsit megérinthet az elmúlás érzése. Jelen korunk, jelen társadalmunk sajnos nem foglalkozik igazán jól és segítő módon a halállal. Úgy is mondhatnánk, hogy tabuként kezeli a halált és így sokakat váratlanul ér, nem tudja mi is történik ilyenkor valójában. Ez tovább növeli a veszteséggel járó fájdalom mértékét. Az Isten tudja rovat legújabb cikkének a halál lett a témája, erről kérdeztük a különböző vallások tanítóit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
Három dolog van, amire a Buddha tanítása szerint, ha figyelnénk, a tudatunk felszabadulna.
Ebből az első a kibillentség. Ezt a gyakorlásban leginkább a testhelyzeten keresztül tudatosítjuk. Természetesen amikor kibillentségről beszélünk nem csak arra gondolunk, hogy baj van a tartásunkkal, hanem arra is, hogy sem érzelmileg nem vagyunk az egyensúly állapotában, sem pedig a tudatunk nincs középen, a gondolataink kötődnek külsődleges célokhoz, elképzelésekhez. Ha tudatába kerülünk a kibillentségnek folyamatos törekvéssé válik a tengely megtalálása.
A másik tényező az úgynevezett éntelenség, mely arról szól, hogy az ego valójában más, mint aminek mutatja magát. A ragaszkodás öt tárgyának nevezik, és valójában sosincs egyensúlyban, sosem elégedett. Ennek folyamatos tudatosítása is felszabaduláshoz vezet.
A harmadik lakkana, vagy jellegzetesség a mulandóság. Ennek tudatosítása révén felismerjük, hogy minden jelenség változik, a halál nem az élet, hanem a születés párja, következménye. Ma tabu téma a halál, nincsen vele kapcsolatban oktatás, hogyan távozzunk jól, holott mindenkinek szembesülni kell egyszer a kilépő kapuval, a létezésünk természetes része. Úgy mondják, hogy a halál ténye biztos, de az ideje bizonytalan. Rengeteg körülmény vezethet a halálhoz, ezért érdemes azon szemlélődni, hogy mit viszünk magunkkal, márha elfogadjuk az összes vallás által osztott közös véleményt, hogy a halállal a létezés nem ér véget, a tudati tapasztalás folytatódik.
Végül egy utolsó javallat a nagy Mesterektől: törekedjünk arra, hogy ülve és ne fekve, belégzéssel és ne kilégzéssel lépjünk át a felszabadulás nagy kauján, mert így megtapasztalhatjuk lényünk, tudatunk forrását, mely ragyogó fény, bölcsesség és szeretet.
Galgóczi István
muszlim hitoktató, arabista, politológus
A halál az élet beteljesedése. Egy folyamat, amiről sokat tudunk, de mégsem eleget. Talán az ember nem is a haláltól fél, hanem annak következményeitől, amit élőként megtapasztal a halállal kapcsolatban. Mindenkinek más az élete, mások a halála előtti utolsó pillanatok, de maga a halál folyamata, az élet eltávozása, mindenkinél ugyanaz.
A halál, és a temető mindig elgondolkodtatja az embert. Elgondolkozik azon, hogy mi az, ami fontos az életben, minek van értelme, minek nincs. A halál megmagyarázza az életet. Az iszlám vallás az, amit magunkkal viszünk.
Természetesen az iszlám is sokat foglalkozik a halállal, hiszen az élet része. És ezek közül a tanítások közül mi legfontosabb? Nem tudom. Azt hiszem, ezt embere válogatja. Az egyik ember vigyáz az egészségére, a másik mindent megtesz, hogy közelebb hozza a véget. Számomra mindig a legtartalmasabb a Korán azon sora, mely szerint: „Kullu nafszin dzáikatu al-maut” – Minden lélek megízleli a halált! (3:185)
A másik fontos bölcsesség, semmit sem viszünk magunkkal, csak önmagunkat, azaz az élettelen testet. Minden itt marad. Miből áll az emberi test, amit eltemetnek? (Jobb esetben.) A megevett ételből, a megivott folyadékból, és az emlékekből. Szóval, Istennek megfelelve egyél, igyál úgy, hogy megőrizd az egészséged, meghosszabbítsd az életed, és közben tanulj, és legyél minél több időt a szeretteiddel, élj az álmaidnak, gyűjtsd az emlékeket, mert ezeket viszed magaddal, és ezeket hagyod itt. Ahogy az emlékeidet senki sem veszi el tőled, és magaddal viszed, ugyanúgy a Te emlékedet se veszi már el senki sem másoktól, és ezeket a szép emlékeket bármikor, bárhová magukkal vihetik az élők. És amíg az emberre van ki gondoljon, addig halottként már nem is olyan unalmas a Végítélet Napjának várása.
Köves Slomó
rabbi
Nehéz lenne pár bekezdésben összefoglalni a judaizmus tanításait ebben a kérdésben. Így például azt, hogy mit mond a zsidó vallás a halál utáni életről, az emberi lélek minőségéről, az élet kezdetének és végének vallásjogi kérdéséről és a lélekvándorlás vallásfilozófiai jelentéséről.
Ezért aztán nem is ezeket a témákat emelném ki, hanem magát a tényt, hogy maga a Tóra, Mózes öt könyve, a judaizmus és a monoteista vallások alapműve, érdekes módon egyetlen helyen sem említi a halál utáni élet kérdését. Nem beszél sehol – Ádám és Éva egészen más jellegű kontextusán kívül – az Éden és a Pokol témaköreiről, vagy a halál utáni, túlvilági jutalom és büntetés kérdéseiről.
Erre feltehetően az a legkézenfekvőbb magyarázat, hogy a Tóra, az Élet könyve – héberül így is nevezzük: Torát cháim, azaz az „Élet Tórája”. A Tóra, csak úgy mint maga a Judaizmus az evilági életre, és az evilági életünk során adott isteni feladatokra koncentrál. Mélyen azt tanítja, hogy bizonyos értelemben ez a világ, a fizikai valóság a szellemi világoknál is fontosabb, itt valósul meg ugyanis az egész mindenség teremtésének célja, mégpedig, hogy az ember a saját szabad akaratából, a jó és a rossz közül a jót a válassza. Az „isteni rejtőzködés” világát istenesebbé, jobbá és szebbé tegye.
„Jobb egy megtéréssel és jócselekedetekkel kitöltött óra ezen a világon, mint az egész túlvilági élet.” (Atyák 4:17.)
Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész
A halállal kapcsolatos legfontosabb keresztény tanítás a halhatatlanság tanítása. Vagyis az élet elveszíthetetlen birtoklásának reménye. Más szavakkal az örök élet tanítása ez, amely szoros összefüggésben van a feltámadás tanításával.
Erre példa az evangélium szó értelme. Ugyanis a kereszténységben a központi gondolat: az evangélium, a szó szerinti örömhír – a jó hír. Mégpedig annak a jónak a híre, hogy a végesség ellenére van végtelenség, a halál ellenére van feltámadás, halhatatlanság, örök élet.
A feltámadás – helyreállás. A feltámadottságban való egyetemes üdvözültség állapota. Minden meggyógyul, minden helyreáll. Mert a salus, az üdvösség, gyógyult állapotot jelent. Egészséget.
Ebből ered egyébként minden üdvözlési formánk. A köszöntésünk is – mert minden köszöntéssel az üdvödet szeretném kívánni. Azt, hogy teljes és egészséges légy! Hogy ez a véges lét végtelenbe táguljon.
Az evangéliumban Jézus Krisztus feltámadása az üdvösség emberi reményét támasztja alá. Meggyógyul a lét. Élet és halál maghaladása történik. Mert van valami nagyobb, amely e kettő fölött áll. Ahogy kezdetben is volt valami nagyobb, amit paradicsomi állapotként ír le a kereszténység – amikor a teremtésben nem volt halál.
És ennek a nagyobbnak az elérése lehetséges a mai ember számára is. Mert ebben az alászállt teremtettségben jelent meg az örömhír. Ebben a világban, ahol minden élet a halállal egy fonálra van felfűzve. Ebben, amelyben nincs semmi állandó. Ebben a világban a halhatatlanság tanítása az, ami minden mögött ott fénylik. És Jézus Krisztus feltámadásával az állandóság lehetőségét és bizonyságát mutatja fel számunkra.
Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava oktató, jóga oktató
A Krisna-hívő szentírások szerint több fontos tanítás is kapcsolatos a halállal és mindegyiket könnyen megérthetjük a Bhagavad-gítá alapján: mi lelkek halhatatlanok vagyunk, a halál azon állomása örök létünknek, amikor jelen életünk cselekedeteinek végén elhagyjuk mulandó testünket. A halál tehát nem a véget jelenti, hanem az élet egy állomása, ami után van folytatás (ahogy megszületésünknek is volt előzménye). Mivel a halál biztos, ezért az a fő kérdés, hogy mi történik velünk a halálunk után?
Tetteink és Isten kegyelme / igazságossága alapján két fő irány lehetséges: 1. visszatérünk Teremtőnkhöz vagy 2. itt maradunk tovább az anyagi világban folytatni önközpontú létünket (hátat fordítunk Istennek). A Védák felhívják figyelmünket, hogy az emberi életben lehetőségünk van újjáéleszteni és helyrehozni kapcsolatunkat Krisnával, hogy halálunk után visszatérhessünk Hozzá – ez egyben a lélek számára a beteljesedés.
Lelkünk mélyén mindannyian szeretjük Istent, de amikor elfordulunk Tőle, akkor az átmeneti anyagi világhoz ragaszkodunk és világias életcélokat dédelgetve törekszünk beteljesíteni vágyainkat életről életre – hol kedvező, hol kedvezőtlen körülmények között. Ha egy ember őszintén úgy dönt, hogy Isten akaratát helyezi szívébe és így teljesen átadja magát Neki, akkor befejezi e világbeli létét, nincs többé halál, hanem örök élet Istennel.
