A tetoválás története még a régi, animista vallások emberéig nyúlik vissza – vagy még régebbre –, és napjainkban is igen nagy népszerűségnek örvend. Természetesen óriási különbség van az akkori és a mai tetoválások, és azok megszületésének okai között. Nemrégiben megjelent egy hír, miszerint egy lányt a tetoválásai miatt nem vettek fel egy munkahelyre. Utánajártunk hát a kérdésnek, vajon a különböző vallások tilalmasnak tartják a tetoválásokat?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus
A Krisna-hívők számára nagyon fontos a tisztaság és a harmónia. Igyekeznek Istennek tetsző módon díszíteni magukat, a hölgyek a férjüknek kívánnak tetszeni az ékszerek viselésével és a test díszítésével. A vaisnavizmusban ugyanakkor a külső megjelenés a filozófia szimbolikus kivetülése, a kultúra tükre, minden díszítés értelemmel bír. A homlokra festett tilaka jeltől elkezdve (jelentése: Krisnát követő lélek) a szent Tulaszí növényből készült láncig (jelentése: Krisna alázatos szolgája) vagy az apró köves orrkarikáig, ami éppen egy, az elmét megnyugtató akupunktúrás pontot érint.
A Krisna-hívők nem tiltják, de nem is tartják hasznosnak az olyan tetoválások készíttetését, amelyek kizárólag valamilyen értelem nélküli ábrát jelenítenek meg. Tegyük hozzá, a vaisnava viselet a legtöbb bőrfelületet eleve elfedi. Érdemes figyelni arra, hogy az összkép egy Istennek tetsző és letisztult kép legyen. A védikus írások meghatározzák, hogy Krisna mit tart ideálisnak egy hitgyakorló esetében. Bár erről a szentírások rendkívül pazar képet festenek, az állandó tetoválások mégsem szerepelnek ezek között…
Azok számára, akik örök tetoválást szeretnének készíttetni, érdemes elgondolkodniuk azon, hogy Isten miért ezek nélkül, miért letisztult bőrfelülettel teremtett meg bennünket? El tudjuk-e fogadni azt, amilyennek Krisna megalkotott, s azt is, hogy a testünk az Ő tulajdonát képezi, vagy úgy gondoljuk, hogy ez a test a miénk és azt teszünk vele, amit csak szeretnénk?
A Krisna-hívő hölgyek ugyanakkor előszeretettel alkalmazzák a hennafestéket, a menyasszonyok kezét beborítják a gyönyörű minták a nagy napra. A henna előnye, hogy egészséges, bőrápoló hatású és 3-4 hét után teljesen eltűnik a bőrről, így használata nem jár együtt a testkép megváltoztatásával. A hívők a mindennapokban a tilaka jelét festik fel a testükre, újra és újra, szent mantrák kíséretében, a hölgyek piros bindivel jelzik, hogy egy férfi védelme alatt állnak, Indiában pedig a virágok pépével való testfestésnek is nagy hagyománya van.
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
Tudomásom szerint a keresztyén teológia, ezen belül a református teológia nem foglalkozik kifejezetten a tetoválásokkal. Nem ismerek olyan előírást, tiltást, vagy tanítást, ami erre a kérdésre vonatkozna.
Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódóan azonban releváns lehet a testről szóló keresztyén tanítás, amely szerint testünket Istentől kaptuk, és a bennünk levő Szentlélek temploma (1Kor6,19). Ebből következik, hogy testestől-lelkestől értékesek vagyunk Isten számára, ezért gondosan kell „bánnunk” testünkkel is. A modern pszichológia is tud arról, hogy külső és belső, test és lélek kölcsönhatásban állnak egymással, hatnak egymásra.
A testiséghez a külsőségek is hozzátartoznak. Azt, hogy ki milyen ruhát hord, milyen jeleket visel magán, meghatározza az adott kultúrközeg, a szocializáció, az egyéni ízlés, illetve az aktuális korszellem. Megjelenésünkben mindig tükröződik a személyiségünk is: van, aki ruházatával, hajviseletével, testjelekkel akar közölni valamit magáról, vagy éppen a világról, amiben él, más pedig éppen elrejtőzni szeretne, kerülve minden feltűnést.
Megítélni azonban nem lehet senkit a külsőségek alapján, hiszen a látszat sokszor elfedi a valóságot. Keresztyén emberként arra kell törekednünk, hogy a látszólagos mögött meglássuk a lényegest.
„Mert nem az a fontos, amit az ember lát. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám16,7)
Radnóti Zoltán
rabbi
Első pillantásra nincs nehéz dolgunk a kérdés megválaszolásában, hiszen a tetoválást a Tóra – mind a férfiaknak, mind a nőknek – egyértelműen tiltja (Mózes III. 19:28). Ettől a pillanattól nem lehet a tiltást felfüggeszteni, ám értelmezni lehet ezt a tilalmat, hiszen a tórai tilalom alapja, hogy a tetoválás egy bálványimádó gyász-szokás volt.
Azaz felmerül az első kérdés: mi van a kozmetikai vagy orvosi tetoválásokkal, a hennával, az arcfestéssel, vagy egyszerűen lehet-e tollal a testre rajzolni?
A második kérdés, ha a Tóra a gyász miatti bevágás-tilalmát vesszük elő, akkor ott egyértelműen a nonfiguratív ábrákról kell beszélni. Mi van akkor, ha valaki a szerelmese nevét tudatosan beleírja a testébe.
Sőt, a Héber Biblia többször is említ zsidó Isten-név tetoválásra is érthető mondatokat. (pl: Jesája 44:5, 49:16, Jób 37:7), ám ebből nem szabad túlzott következtetéseket levonni.
Az általános válasz, hogy a klasszikus – értsd el nem távolítható tetoválás – a tilalmas, azaz amikor tűvel festéket juttattunk be a bőr alá és az ott marad életünk végéig. Szinte minden rabbi engedékeny a kozmetikai, vagy orvosi tetoválások tekintetében.
Példaként említhető, hogy egy szemöldökét vesztett embernek az ortodox rabbinátus engedélyezte a tetoválást, azzal indokolva, hogy szemöldökének hiányában az emberek esetlegesen furcsán néznének rá, és ez fájó lenne neki.
Napjainkban, amikor a tetoválások már se nem gyászt, se nem bálványimádást nem szimbolizálnak, a bölcseink azzal értelmezik a tilalom fenntartását, hogy ez egy nem zsidó szokás majmolása, illetve az emberi test Isten tökéletes teremtése, éppen ezért mi nem változtathatjuk meg.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám tanítása szerint a maradandó tetoválások Isten teremtésének a megváltoztatására tett kísérletnek számítanak. Ez pedig olyan tett, amitől tartózkodni kell. Abdullah ibn Maszúd, a Próféta (béke legyen vele) egyik társa azt mondta a tetoválásról, hogy „Allah Küldötte megtiltotta ezeket.” (al-Bukhári, Muszlim)
Ennek értelmében a maradandó tetoválás az iszlámban tilos. A vallásjog a tetoválásnak három fajtáját különbözteti meg: 1. a bőrfelszín megsértésével festékanyagot juttatnak be, ami maradandó elszíneződést okoz, 2. vegyszerekkel vagy sebészeti beavatkozással megváltoztatják a bőr színét, 3. a festékanyagot juttatnak a bőrbe, amely hosszabb ideig, maximum egy évig okoz átmeneti elváltozást.
Ugyanakkor Allah megengedte az embereknek (elsősorban a nőknek), hogy nem maradandó díszítést (pl. henna-festést vagy ahhoz hasonlót) alkalmazzanak a testfelületen az alábbi feltételek betartásával:
A festés nem maradandó, magától hamar eltűnik.
A festés nem ábrázol lélekkel rendelkező teremtményt (embert, állatot vagy ezekhez hasonló fantázia rajzot).
A színezék és a festékanyag nem károsítja az egészséget.
A díszítés nem használhatja más vallások jelképeit vagy motívumait.
Ha nem saját maga készíti a díszítést, akkor csak azonos nemű személy csinálhatja, s csak a test olyan részén, amelyet az azonos nemű előtt nem kell eltakarni. (Ezért a köldök és a térd közötti részen csak saját magának vagy a házastársának készíthet díszítést valaki).
Az iszlám a középúton áll a díszítést illetően: nem tiltja meg, hanem keretet ad neki.
Végh József
buddhista tanító
Buddha hagyománya sok különböző kultúrában gyökerezett már meg. Ezek között vannak olyanok, mint Thaiföld is, ahol buddhizmus előtti szokások is élnek még. Ezek közöl egyesekre hatást gyakorolt a buddhizmus is. Így ismerünk egy sak yant nevű tetoválást is, amelyről úgy tartják, hogy megvédi viselőjét a negatív hatásoktól. Ez azonban inkább thai népszokás, mint sem buddhista hiedelem. A védelmi célokat szolgáló minták eredetileg meditációs ábrák voltak, amelyek gyakorlatában magának az ábrának nem tulajdonítottak nagy jelentőséget, a vele való belső munka, a rá való koncentrálás volt a fontos.
A Japánban inkább szövegek jelentek meg a testre festve, mert ott a tetoválás a japán társadalom alvilági rétegéhez kötődött. Olyan esetről viszont éppen Thaiföldről hallottam, hogy egy turistát megbüntették a buddhista szokásokat figyelmen kívül hagyó tetoválása miatt. De ez a kulturális félreértés sem csak a tetováláshoz vagy csak a buddhizmushoz kapcsolódik. Egyszerűen a tisztelet és az udvariasság normáit sérti, hogy vallási tiszteletnek örvendő jelképeket tisztátalannak tartott testrészeinken viseljünk. Ahogyan nálunk sem szokás nyilvános helyen vallási- vagy nemzeti jelképekre ülni.
Tehát a tetoválásokra is a tisztelet és a vélemény-nyilvánítás általános normái vonatkoznak. E szerint az uralkodói- vagy buddhista jelképeknek mindig meg kell adni a megfelelő tiszteletet. Ez a mi számunkra furcsa viselkedésekhez vezethet, pl. ha egy vallási tanító „trónja” nem elég magas, a hallgatóság tagjai, ha el akarják hagyni a termet, szinte négykézláb kell, hogy elhaladjanak előtte, mert szívük nem lehet magasabban a mester szívénél. Aki szintén nem magasodhat a Buddha szíve fölé. E logika szerint testünkön sem kerülhetnek a buddhista vallásgyakorlás adott szimbólumai a szívünk alá.
