A történelem során hitek, hitrendszerek, vallások, egyházak jöttek létre. Aztán voltak másként gondolkodók, vagy egyéb más okok és egy-egy adott vallásban, vagy esetleg már intézményesült egyházban szakadás jött létre. Nem csak a kereszténységben történt ilyen, de minden vallásnak vannak különböző vonulatai, irányzatai. Ferenc pápa és Kirill pátriárka személyében hosszú idő után ült ismét egy asztalhoz egy vallási irányzat két vezetője. Kíváncsiak voltunk, hogy mi erről a véleménye az érintett vallások tanítóinak, illetve az egyéb vallások képviselőinek. Arra is rákérdeztünk, hogy vajon más vallásokban van-e hasonló jelenség.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
A pápa és a pátriárka találkozóját semleges megfigyelőként is fontosnak tartom, egyszerűen azért, mert jó azt látni, ha helyrehozhatatlannak tűnő kapcsolatok a javulás irányába indulnak el. Ahogyan a zsoltár (133:1) mondja: “íme, milyen jó és szép, ha a testvérek együtt ülnek”. Hogy vannak e hasonló ellentétek a zsidó irányzatok között? Talán mindennél többet mond a kérdés kapcsán a vicc, amelyik egy lakatlan szigetre tévedt zsidóról szól, aki rögtön két zsinagógát is épít. Miért kettőt? Egyet azért, hogy bemenjen imádkozni, egyet meg azért, hogy be se tegye oda a lábát. Ez így persze túlzás, de nem lehet azt mondani, hogy teljesen távol van a valóságtól, mint ahogy az a kijelentés is mély igazságot tartalmaz, miszerint ahol két zsidó van, ott legalább három különféle vélemény fogalmazódik meg, az esetek nagy részében egyszerre. Terjedelmi okból most nem foglalkoznék a világban található zsidó közösségek ellentéteivel, ideológiai különbségeinek mélyebb magyarázatával. Magyarországon négy irányzat rendelkezik annyi követővel, hogy említésük esetén értelme legyen a “jelenlét” kifejezésnek: a neológia, az ortodoxia, a Chábád-mozgalom, illetve a reform közösség. Bíró Tamást idézve és vele teljesen egyetértve kijelenthető, hogy “a legtöbb esetben nem lehet rámutatni bizonyos fundamentális teológiai különbségekre az irányzatok közt”. Ez ad reményt arra, hogy az ellentétek előbb-utóbb elsimulnak és a konfliktusok gerjesztői minden oldalon belátják, hogy csak egymást tisztelve tudják az istenszolgálatot a megfelelő módon végezni.
Farkas Pál
buddhista tanító
A pátriárka és a pápa megerősítette, hogy egyházaik az egység felé haladnak, ez pedig biztató hír a jelenleg esztelenül individualizálódó, az embereket egymástól elszakító és szembefordító világban. Örömteli, hogy nyomatékosan fölhívták a figyelmet a gátlástalan termelés és fogyasztás veszélyeire, a szegények és gazdagok közötti különbségek enyhítésének szükségességére, a családnak mint a közösségi lét fundamentumának megbecsülésére, az egyházak felelősségére a konfliktusok enyhítésében, többek közt az egyházak közti párbeszéd megerősítésével és a vallásszabadság pártolásával.
A Buddha ugyanakkor nem valamiféle egyházat, hanem a szenvedéstől szabadulni igyekvő embert bízta meg sorsa irányításával, méghozzá a természet törvényeit pontosan leíró Tanítás, a Dharma, ismerete, követése, megértése és gyakorlása által, melyhez a kulcsot az adja, hogy képes szándékos tetteit kedvező irányba terelni.
Ahogyan a Gópakamógallána szuttában a Buddha nagy tanítványa, Ánanda magyarázza, az emberek felett nem emberek, hanem a Tanításban megnyilvánuló Törvény mond ítéletet, és azok érdemelnek tiszteletet és megbecsülést, akik ezt követik – mivel a Mester által lefektetett jó úton járnak, amely megszabadít a szenvedéstől. Erényeikben szilárdan megalapozottak; mértéktartók és körültekintők; elégedettek azzal, amijük van; kiegyensúlyozott tudatuk derűsen nyugodt és összeszedett; saját tetteiket és azok indítékait nem feledve, tisztánlátásuk segítségével, képesek megérteni mások tetteit és azok motivációit; tudatukat így bölcsesség által megszabadítva másokat is képesek kivezetni tanításukkal és példájukkal a szenvedésből.
Amikor két testvér-egyház feje gesztusával megerősíti, hogy felismerte az emberi létezés mindenek felett való összefonódottságát, és ennek értelmében kívánja vezetni a rábízott híveket, az minden egyház minden követője részére örömteli és megnyugtató esemény.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
A kereszténység már a legkorábbi időktől kezdve két tüdővel lélegzett: más hagyomány alakult ki keleten, mint nyugaton. A XI. század közepéig azonban ennek nem volt egyházmegosztó ereje, és még akkor, 1054-ben sem teológiai okokból szakított egymással a két ág, hanem egyházfegyelmi, valamint hatalmi és közéleti okokból.
A keleti ortodoxia történelmi emlékezetébe égett, hogy 1204-ben, a negyedik keresztes hadjárat során a nyugat-európai hadak kifosztották Konstantinápolyt, és leváltották a pátriárkát. Noha a második lyoni zsinat (1274) és a bázel-ferrara-firenzei zsinat (1439) újraegyesítette a kereszténységet, a befogadástörténet során az ortodoxia oldaláról e döntések várt hatása elmaradt.
1484-ben az ortodoxia egyértelművé tette a nagy egyházszakadást, ráadásul 1517-től kezdve a nyugati kereszténység is római katolikus s protestáns egyházcsaládokra, ez utóbbi pedig számtalan felekezetre vált szélt. A kölcsönös kiátkozások visszavonására csak fél évezred múlva, 1965-ben került sor, mikor a pápa s a konstantinápolyi pátriárka átölelte egymást.
A keleti ortodoxia jelképes vezetője a ma Isztambulnak nevezett törökországi városban élő görögajkú pátriárka, de a 14 általánosan elismert független, önjogú ortodox egyház közül messze a legjelentősebb az orosz ortodoxia, amely a felét adja a világ ortodox keresztényeinek.
A XV. és a XX. sz. közt eltelt öt évszázad is döbbenetesen hosszú idő, de az is megrázó, hogy a II. vatikáni zsinat óta 50 évnek kellett eltelnie, hogy a kereszténységnek a hívők száma tekintetében két legjelentősebb egyházi vezetője végre találkozni tudjon egymással.
Jelképes az is, hogy az elvallástalanodó és sok ökumenikus sérelmet őrző Európa helyett az újvilágban, Kubában jött létre végül a személyes találkozás. A 2016-os összortodox zsinat az első ilyen összejövetel lesz a IV. konstantinápolyi zsinat (870) óta, úgyhogy mindenféleképp történelmi időket élünk.
Oláh Miklós
görögkatolikus lelkész
Mindannyian nagyon örülünk ennek a találkozásnak. Nem egyszerű összejövetel, vagy éppen csak véletlen egybeesése a két egyházi vezető utazásának, hanem történelmi jelentőségű találkozás volt. Kifejezése és első lépése a majdnem ezer éves szakadás, a kereszténység súlyos sebe gyógyulásának. Jól kifejezi ezt a két legfelsőbb vezető nyilatkozata. Ferenc pápa örömmel állapította meg, hogy megismerhették egymás álláspontját, és félszavakból is értették egymást. Számos kezdeményezést vitattak meg, amelyeket idővel meg lehet valósítani. Kirill pátriárka szerint a beszélgetés során bizonyossá vált, hogy a két egyház képes együttműködni a kereszténység védelmében, a háború elkerüléséért és azért, hogy az emberi életet megbecsüljék az egész világon.
Találkozásuk jelentőségét így fejezték ki: „Örömmel találtunk újra egymásra, mint testvérek a keresztény hitben, akik azért találkoznak egymással, hogy „élőszóban beszéljenek” (2. Jn 12), szívtől szívig, és megvitassák az egyházak közötti kapcsolatokat, híveik lényegi problémáit és az emberiség fejlődésének távlatait… Az a feladatunk, hogy kedvesen és tisztelettel számot adjunk a világnak a bennünk élő reményről (vö. 1Pét 3,15)… Fájlaljuk az egység elvesztését, ami az emberi gyengeség és a bűn következménye… Keresztény lelkiismeretünk és lelkipásztori felelősségünk nem hatalmaz fel minket arra, hogy tétlenek maradjunk a közös választ igénylő kihívásokkal szemben… Ebben a nyugtalanító korban a vallásközi párbeszéd nélkülözhetetlen.”
Az egység nem monoton egyformaságot jelent, hanem a különbözőségek harmóniáját. Ennek ragyogó példája az igazi család: férfi – nő és gyermekek: különbözőségek egysége!
Az Egyház különböző emberekből és népekből áll. Egység nélkül sorvad és hanyatlik, – együtt viszont életet és jövőt ad az emberiségnek.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Allah azt mondta a Koránban: „Ti emberek! Férfitől és nőtől teremtettünk benneteket s [törzs]szövetségekké és törzsekké tettünk benneteket, hogy [leszármazásotok alapján] ismerjétek meg egymást! Allah előtt [azonban] az a legnemesebb közületek, aki a legistenfélőbb. Allah [mindent] tud és [mindenről] tudomása van.” (49:13) Így az iszlám szerint az emberi kapcsolatok alapja a párbeszéd és a békés együttélés, az emberi nemesség mértéke pedig a hit, a jó erkölcs és szép viselkedés. Az iszlám tanításaiban a párbeszéd különleges jelentőségére az is rávilágít, hogy Isten beszélt teremtményeivel (a sátánnal is), kérdezett tőlük és hagyta őket válaszolni és magyarázni a tetteiket – pedig Ő ismeri a legjobban minden teremtménye összes rejtett és nyilvánvaló dolgát. Ezért a párbeszéd az emberek (mint teremtmények) között – amellett, hogy hatalmas lehetőség a motivációk, indokok, célok, félreértések stb. tisztázására – olyan kötelesség, amelyre minden körülmények között törekedni kell.
A vallások közötti párbeszéd ugyanebbe a kategóriába tartozik. A vallási párbeszédben a vallási vezetőknek kell élen járniuk, példát mutatva a hívők tömegei számára (elvek, témaválasztás, módszertan). Nagyon figyelni kell arra, hogy a párbeszéd ne legyen valamilyen rejtett cél megvalósításának eszköze, ne legyen lejáratása a másik félnek, az igazság követését tűzze ki célul, de ne legyen híján a méltányosságnak. Valós probléma megoldása, a javítás és a helyreállítás érdekében gyakorlati lépéseket eredményezzen. Allah azt mondta a Koránban: „Nincs semmi jó a legtöbb titkos beszédükben, kivéve annak [a beszédében], aki adakozásra, a helyénvalóra, vagy az emberek közötti békítésre szólít fel. Aki ezt megteszi Allah tetszését keresve, annak hatalmas jutalmat adunk.” (4:114)
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Mi úgy látjuk, hogy ez a találkozó példaértékű lehet a jövőre nézve és nem csodálkozunk azon sem, hogy ezt a lépést épp Ferenc pápa tette meg. Sok esetben láttuk már, hogy munkássága során olyan kérdésekkel foglalkozik, amiket régóta bizonytalanság vagy ellentmondás övez. Mindazonáltal nem ő az első pápa, aki nagy hangsúlyt helyez a párbeszédre, már II. János Pál pápa is nyilatkozott hasonló nézetéről: “Amikor megnyitjuk magunkat a párbeszéd felé, egyúttal Isten felé is megnyílunk.”
Mi magunk is nagyon fontosnak tartjuk a vallások közötti párbeszédet, melyet egyenesen a béke zálogának tekintünk. A vallás az ember legbensőbb hitét, éltető bizalmát jelenti, éppen ezért mindig nagy jelentőséggel bír, hogy egy-egy befolyásos, karizmatikus vallási vezető milyen irányt szab meg, tetteivel milyen értékeket közvetít, hiszen az emberek nagy tömege követni fogja őt. Erről a jelenségről maga Krisna is beszél a Bhagavad-gítában: “Bármit tegyen egy nagy egyéniség, a közönséges emberek a nyomdokába lépnek, és bármilyen irányadó mértéket szabjon meg saját példájával, az egész világ követi őt.” (Bg.3.21)
A Krisna-tudatú hívők világszerte igyekeznek vallásközi kapcsolatokat építeni és ápolni, hiszen ezáltal meghallgathatunk másokat és megérthetjük, ők miben hisznek. A dialógus lehetőséget ad arra, hogy kölcsönös megértést és bizalmat fejlesszünk ki egymás iránt úgy, hogy közben tiszteletben tartjuk egymás elkötelezettségét, hitét. Úgy gondoljuk, a társadalom egészére nézve is nagy jelentősége van annak, hogy felismerjük a vallásközi együttműködés szükségességét. Ezt példázza az évente megrendezett vallásközi ételosztásunk, ahol egymással karöltve nyújtunk kézzelfogható segítséget nehéz sorsú embertársainknak.
