Korunk egyik legnagyobb tudósa, Stephen Hawking egy nemrégiben megtartott konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberiségnek a túléléshez és ahhoz, hogy ne pusztítsa el önmagát, hogy elkerüljön egy hatalmas katasztrófát, mindenképpen meg kell hódítania a világűrt és kolóniákat kell létrehoznia más bolygókon. Az Isten tudja sorozatban adott hát a kérdés, hogy az emberrel oly szorosan összefüggő vallások, vajon milyen szerepet kapnak egy ilyen helyzetben. Vajon a Földön jelenlévő nagyobb vallások a világegyetem más pontjain is felbukkannak majd? És ha igen, milyen szereppel?
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A buddhista vallás rólunk szól, emberekről. Az ember viszonyáról a világhoz, az emberi tudat megismeréséről, és az emberi tudat műveléséről. Mindig ott és akkor van szükség ezek tudására, ahol vagyunk. A Megvilágosodott annak idején arról tanított, hogy miként lehet megoldani azokat a problémákat, szenvedéssel teli helyzeteket, melyekkel életünk folyamán mindenképpen találkozunk. Amikor egy másik országba költözünk, ezek a problémák ott is megjelennek – sőt helyesebb inkább úgy mondani –, oda is elvisszük magunkkal. A gondjaink, a szenvedéseink, a vágyaink bennünk vannak, bárhová megyünk, visszük magunkkal. Természetesen a körülmények változásával megváltoznak az életünk fenntartásához szükséges tevékenységek, megváltozhatnak a minket érő hatások, azonban belső életünk, értékrendünk, megítélő képességünk, tudati természetünk a körülmények változásával még nem feltétlenül változik meg.
A mindenkori környezetünkhöz, a jelen világunkhoz való viszonyunk megismerésének módszerei a buddhista vallás tárgya. Az emberi tudat, és első sorban a saját tudatunk megismerése és művelése a legfontosabb feladatunk, és könnyen belátható, hogy ezek a feladatok nem függnek attól, hogy hol élünk, sem attól, hogy hová költözünk. Mint ahogy attól sem, hogy milyen korban élünk. A modern korban élő ember ugyanúgy tele van gondokkal, mint a kétezer évvel ezelőtt élő, vagy a kétezer év múlva élő ember. A velünk kapcsolatos kérdésekkel mindig és mindenhol – most is, a jövőben is, itt a Földön is és egy másik bolygón is – ugyanúgy foglalkoznunk kell, és ugyanúgy fognak minket érdekelni a lét nagy kérdései. Fel fogjuk tenni azt a kérdést, hogy mi az életünk értelme, mint ahogy azt is, hogy mennyire vagyunk szabadok, hogyan látunk, és fel fogjuk tenni azt a kérdést is, hogy „Ki vagyok én?”.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
Az emberiség sok tekintetben önpusztító „fejlődést”, „haladást” mutatott föl, különösen a nagy ipari forradalom óta eltelt néhány évszázadban. E változássorozat adott esetben a bolygó elpusztításával is fenyegethet, akár az éghajlatváltozásra, akár a teremtésszennyezésre, akár a túlfegyverkezésre gondolunk.
A keresztény teológia istenközpontú, a teremtett világ pedig emberközpontú; így a Föld nevű bolygónak e vallás szerint kiemelt helye és szerepe van a világegyetemben. A jelen elképzelésünk szerint a Mennyei Jeruzsálem, az új ég és új Föld e bolygón fog ránk köszönteni.
Gondolatkísérletként föltehetjük azonban, hogy más bolygókat is benépesít majd az ember. A vallás ekkor is tökéletesen ugyanazon szerepet fogja betölteni, mint itt a Földön: segít Istenre figyelni, összefogja Istenhez fordulásunkat, közösséget épít; végső értelemben pedig boldogságot és üdvösséget ápol.
Szintén gondolatkísérletként ennél eggyel vadabb gondolat, hogy mi a helyzet, ha földönkívüli, ráadásul értelmes fajokkal találkozik majd az ember. Egy ehhez némileg hasonló kihívással egyszer már szembenézett a kereszténység: mégpedig Amerika fölfedezésekor. Itt olyan teremtményekkel találkozott az európai ember, akiknek az emberi fajhoz tartozását sokáig kényelmesebbnek tűnt eltagadni.
Amennyiben tehát életre, ráadásul értelmes lényre lelünk a világűrben, annak a létrendi alá-fölérendeltségben elfoglalt helyéről teológiai döntéseket kell majd hozni: növény? állat? értelmes lény? van lelke? ő is föltámad? érte is meghalt a Megváltó? vagy érte Isten egy másik megváltástörténetben avatkozott be?
Mindez persze majd a jövő teológusainak lesz a gondja, ha egyáltalán ilyen helyzet előadódik; amire azonban nagy figyelmet kell fordítaniuk, az az, hogy ne népirtással, faji megkülönböztetéssel, rabszolgasággal, háborúval fecséreljék el az emberek a harmadik fajtájú találkozás idejét, kultúraközi párbeszéd helyett.
Radnóti Zoltán
rabbi
A „vallás szerepe” – ez egy elég tág fogalom, én inkább arról írok, hogy ha én lennék a mars bolygó zsidó közösségének a rabbija, mit tennék.
Ha letelepedne egy amerikai ember a Marson, ő, ott nem tudná újjáteremteni az amerikai hagyományt, ám ha egy vallásos zsidó telepedne le, akkor ő képes volna újra felépíteni a judaizmust.
Mi az oka ennek? Maguk a héber kifejezések mesélnek. A zsidóság alapkönyve: a Tóra. A szó jelentése: tanítás, törvény. Azaz alapelvek. A zsidó gyakorlati vallásjog neve héberül: „háláhá”. A szó jelentése: az út, amin járni kell. Azaz, ha egy zsidó ember ismeri a „Törvény”-t és az „Út”-at, akkor jó eséllyel tudja a közösségét a Tóra útján vezetni.
Ezzel párhuzamosan egy hagyományőrző zsidó közösség erkölcsi és etikai elvei – a tórai 3500 esztendős alapokra fog épülni. Majd megtanítanám, hogy a zsidóság tudatos megélése nem más, mint a vallási, identitásbeli, történelmi sorsközösség vállalása. Ez a nép egységét és a nép jövőjét jelenti. A közösség szellemi középpontban a megbánás, azaz az újrakezdés lehetősége áll. Egyértelmű különbséget kell tenni jó és rossz között, és ez tanulható lehetőség.
Elmondanám, hogy nem vagyunk versenyben senkivel, csakis önmagunkkal, és reméljük, hogy mindenki hasonlóan éli meg.
Istennel szép viszonyt kell kialakítani, hiszen Ő-t az érdekli, hogy vajon őszinték-e az erőfeszítéseink.
Isten nem kéri, hogy a lehetetlen dolgokat tegyünk, és parancsolatokat kaptuk, hogy emberi lények legyünk, nem pedig angyalok.
Engedtessék meg egy személyes példa…
Emlékszem, amikor a lányaim az első lépéseiket megtették. Talpra álltak, tettek néhány lépést, majd arccal a földre estek. Tapsoltunk. Örültünk… Együtt mondtuk: „hajrá Miri!”, majd „hajrá Liza!” De ha jobban szemügyre vesszük, mi is történt? A gyerek elesett… Nem kellene inkább szomorkodnunk vagy sírnunk? A válasz nyilvánvaló! A szülő nem azt nézi abban a pillanatban, hogy a gyermek elesik-e, vagy sem. Mert elesik… Hanem, hogy tett egy pár lépést – a jó irányba.
Ha egy új bolygón elkezdeném felépíteni a zsidó kolóniát, akkor ez vezetne. Tudom az irányt. Tudom az utat. Tudom a tanítást. Azaz képes vagyok rekonstruálni a hitéhez és történelméhez hű zsidó közösséget – bárhol is a világban.
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám szerint Isten teremtette a világegyetemet és mindent, ami abban található, ahogy a Koránban áll: „Allahé [mind]az, ami az egekben és a földön van és [mind]az, aki közöttük van. Megteremti, amit akar. Allah mindenek fölött hatalmas.” (5:17). Továbbá Isten azt is mondta a Koránban: „És olyasmit [is] teremt, amiről nem tudtok.” (16:8). Az idézetek alapján egyáltalán nem kizárt, hogy az élethez szükséges feltételek az univerzum más bolygóin is megtalálhatók vagy létrehozhatók. Mivel a Korán nem foglalkozott a kérdéssel, az ember túlvilági boldogulása szempontjából ez a téma közömbös.
Az iszlám ösztönözte az embereket a teremtés kutatására: „Megmutatjuk nekik a jeleinket az univerzumban és saját magukban, amíg nyilvánvalóvá válik nekik, hogy ez (a Korán) az igazság.” (Korán 41:53). Így az univerzum felfedezése, csodáinak megismerése és kutatása, illetve az abban található dolgok felhasználása az igazságosság, a méltányosság, a megőrzés és a felvirágoztatás jegyében egyáltalán nem tilos. Ugyanakkor az iszlám kifejezetten hangsúlyozza, hogy az ember helytartónak teremtetett a földre. Ezért nem lehetséges az, hogy a földön kialakult problémákat megoldatlanul hagyva új lakhely után nézzen, hiszen a föld az ember felelőssége, amiről számot fog adni Isten előtt.
Továbbá az iszlám hit egyik pillére az Ítélet Napjába (vagyis a világ végébe) vetett hit. Ennek értelmében a jelenlegi világnak egyszer eljön a vége ugyanúgy, ahogy minden ember evilági élete is véget ér. A világegyetem más bolygóinak a meghódítása a világ végét nem tudja sem megakadályozni, sem pedig késleltetni. Így az iszlám szerint a világ vége elkerülhetetlen, eljövetelének ideje sem igazán fontos (hiszen ezt csak Isten tudja), a lényeg az, hogy az ember mivel készül erre a napra, azaz hogyan él és milyen tettekkel várja a találkozást Istennel.
Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava oktató
Az emberiség nem hódította meg a világűrt és kolóniákat sem tud létrehozni rajtuk. Nagy előrelépés lenne, ha összhangban tudnánk élni itt a Földön az anyatermészettel és egymással.
A vaisnava szentírások részletes információt adnak univerzumunk felépítéséről és a különböző bolygókon található életről. Szép leírást olvashatunk a Srímad-Bhágavatam 5. Énekében erről a témáról. A tanítások szerint az univerzumunk 3 fő részből áll: 1. felső vagy mennyei bolygók, ahol jámborok élnek; 2. középső bolygók, amelyek közé a Föld is tartozik; és 3. alsó bolygók, ahol a szenvedés az uralkodó. Hogy egy élőlény melyik bolygórendszerben él, azt jámborsága és Istenhez fűződő kapcsolata dönti el. A legjámborabbak élnek a legjobb lehetőségek között, a legkevésbé jámborak pedig a legkorlátozottabb bolygókon. A Földön jámbor és kevésbé jámbor jellemzőket egyaránt találunk az emberekben, ezért ez a középső bolygók egyike. Technikai eszközök segítségével nem lehetséges a bolygóközi utazás, hiszen Isten terve alapján az Ő jóváhagyása kell ahhoz, hogy valaki egy adott bolygóra eljusson és ott éljen a korábban említett jámborsága alapján és ezt “kitrükkölni” nem lehet. A vallásos emberek célja az istenközelség megélése és ezért nincs semmi jelentősége, hogy hol vannak a világban – hiszen Istennel élnek elégedetten már most. Az anyagi teremtésen túl létezik Isten hajléka, a lelki világ, ahová a hívő halála után el szeretne jutni, hogy ismét örökké Vele élhessen.
