Isten tudja...

Más vallása is lehet jó?

Egy vallásos ember találhat más vallásokban is neki tetsző tanításokat? Nem csak egy igazság létezik? Mitől lehet jó más vallása?

Arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy a saját vallásuk tanításain kívül, vajon ők melyik másik vallás tanításait kedvelik, melyeket érzik magukhoz közelállónak.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Melyik vallás tanításai állnak önhöz legközelebb a saját vallása mellett, és miért?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Cser Zoltán
buddhista tanító

A vallás kifejezés a hitvallásra utal, amikor valamilyen nézetet a világról magunkévá teszünk, azt hisszük, azt valljuk. A buddhizmusban nem kifejezetten fontos a hit megvallása, ezért sokan az értelem vallásának, vagy belátáson alapuló vallásnak nevezik. Őszentsége a Dalai Láma is úgy fogalmaz, hogy a buddhizmus egyfajta tudás, melynek tanításai a logikán és a tapasztalaton alapulnak, de természetesen vannak olyan elemi is, melyek meghaladják a jelenlegi felfogásunkat, megértésünket, ilyenkor fordulunk a szentszövegek, a Buddha tanításai, vagy a nagy mesterek kommentárjai felé. Itt már nyilván szükség van a hitre, de a hit meggyőződésen kell, hogy alapuljon. A vallásoknak vannak közös jellemvonásaik, a transzcendensben való hit, ontológia, üdvtan, annak tudása, hogy a létezés nem ér véget a halállal vagy említhetnék a vallásalapító kiindulópontnak tekinthető valamely világon túli élményét is, liturgiát, az önzetlen szeretet fontosságát, a természet szent voltát stb. Ezen elemekkel rendelkezik a buddhizmus is, ezért nevezhető tehát tudásnak is, vallásnak is. De mi vajon minden vallás célja? Létezésünkből valami hiányzik, valamit nem lelünk, olyan kötöttségekkel találkozunk, melyek szenvedést okoznak és nem értjük ezen elemek, a szenvedés eredetét. Tehát hiányzik a szabadság, a boldogság és a világ értése, az élet értelmének bírása. Ha egy vallás a fenti három célt tűzi ki célul, azaz az ember életében a szenvedés feloldását, a nem múló boldogságot, a kényszereken való túllépést, valamint a világ természetének megértését, a bölcsességet, mely úgy látja a dolgokat, ahogy azok vannak, és ehhez módszereket is ad, akkor azt a vallást szívesen gyakorolnám.


Fotó: Europress/ Lobsang Wangyal

Köves Slomó
rabbi

A nyugati civilizáció és a Tóra értékei:

Egyistenhit és az „ábrahámi vallások”. Míg a kereszténység és az iszlám, a Tórára és a Tóra időszakát követő próféták tanításaira, valamint az azokhoz való eltérő értelmező viszonyra alapozzák vallási tanításaikat, addig a zsidó vallás egy a korábbit teljes mértékben elvető paradigmát hirdetett: egyistenhit a több-istenhittel szemben. Nem véletlen, hogy az ezen elvet elfogadó korábban említett hitek előszeretettel hivatkoznak magukra „ábrahámi vallások”-ként.

Az abszolút egység. Ha jobban belegondolunk az egyistenhit nem egyszerűen egy „matematikai kérdés”, hanem magának az istenfogalomnak a teljesen eltérő értelmezése. Idézzük Maimonidész tömör, de annál velősebb megfogalmazását (Misné Torá, A Tóra alapjainak szabályai 1:1-3.):

„Minden alapok alapja és a bölcsesség tartóoszlopa a tudat, hogy létezik egy Elsődleges Lény, és ő hoz létre mindent. Az ég s a föld minden lényei, és amik a kettő között vannak, egyedül az Ő lényének igazságából jöttek létre. Ha pedig azt képzelnénk, hogy Ő nem létezik, akkor semmilyen más lény sem létezhetne. Ha azt képzelnénk, hogy Rajta kívül nem létezik más dolog, Ő Egymaga továbbra is létezne, és a többi dolog nemlétezése nem tenné nem-létezővé az Ő létét, mert minden más dolognak szüksége van Rá, Neki viszont – áldott legyen ő! – nincs szüksége egyikre sem.”

Isten egysége tehát nem csak a „több-isten” tagadását jelenti, hanem Isten abszolút létének a fogalmát is.

Mindennapi erkölcsi értékek. Jobban végiggondolva azonban, nem csak ezt a mélyen filozófiai gondolatot tették sokan magukévá. A mai nyugati civilizációban nem egy olyan gyakorlati, vagy mindennapi erkölcsi érték van, amely a Judaizmus tanításában gyökerezik. Vegyünk néhány példát:

– Az egyes ember egyedi értéke („isteni képmásra teremtette” 1Mózes 1:27.)

– A szabad választás és az ebből következő személyes felelősség kérdése („eléd tettem a … jót … és a rosszat” 5Mózes 30:15.)

– A munka értéke („az ember munkára született” Jób 5:7.)

– A magán tulajdonhoz való jog („ne lopj” 2Mózes 20:13.)

– A heti egy pihenőnap („emlékezz a pihenés napjáról” 2Mózes 20:8.)


Fotó: Thinkstock

Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A világi vallástörténészek szeretik úgy beállítani a vallásokat, mint történeti jelenségeket, az emberi társadalom fejlődésének termékeit. Az én megértésem szerint azonban a hiteles vallások isteni kinyilatkoztatáson alapulnak. Minthogy Isten örök, tudással és boldogsággal teljes, ezért a legjobban ismeri mindannyiunk egyéni természetét és azt a társadalmat, amelyben élünk, és ezt kinyilatkoztatásaiban figyelembe is veszi. A helyre, az időre és a körülményekre tekintettel ugyanazt az örök igazságot a hallgatóságához igazítva fogalmazza meg.

Ebből következően mindegyik vallás közel áll hozzánk, mert mindegyik Istentől ered és ezért egyik sem kevésbé kedves, mint egy másik. Isten szavai szentek és tiszteletet érdemelnek – bármilyen vallás köntösében jelentkezzenek is, Isten egy. Ezért is szeretünk mi, Krisna-hívők dialógust kezdeményezni más vallásokkal, mert mi a közös hangot és gondolatokat keressük másokkal, nem a különbségeket. Személy szerint például nagyra értékelem a zsidó vallásban a hétköznapi élet lelki megélését, a kereszténységben Isten szeretetére való buzdítást, az iszlámban a napi öt imával Istenre való emlékezést, a buddhizmusban az erőszak kerülését.

Ehelyütt érdemes felhívni a figyelmet a hitelesség egyik fontos elemére, a tanítványi láncolathoz való hűség fontosságára. Krisna mondja a Bhagavad Gitában: „E legfelsőbb tudomány ily módon, a tanítványi láncon keresztül szállt alá, s a szent királyok így értették meg azt. Idővel azonban megszakadt e lánc, ezért tűnik az eredeti tudomány elveszettnek.” Más szóval, addig marad meg egy vallás hitelesnek, amíg az eredeti tanítást a tanítók egymást követő nemzedékei úgy adják tovább, hogy ahhoz semmit sem tesznek hozzá, és el sem vesznek belőle semmit. Amikor ez az elv sérül, Isten személyesen vagy felhatalmazott küldötte útján eljön és helyreállítja a tanítások hitelességét.


Fotó: Europress / AFP / Fethi Belaid

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

A keresztény teológia a hagymamodellel írja le a nagy vallások viszonyát az Egyházhoz: azok a zsidóság, iszlám, hinduizmus, buddhizmus sorrendjében követik egymást, s a nagypénteki szertartáson is ilyen egymásutánban imádkozunk követőikért.

Személyesen hozzám a zsidóság áll a legközelebb, és üdvös volna, ha ez lenne az általános hozzáállás a kereszténységben is. A vallásalapítónk, Jézus Krisztus ugyanis e vallásnak volt tagja egész életében, és soha nem is hagyta ott. Nem eltörölni jött azt, hanem beteljesíteni. A római katolikus egyház annyira komolyan veszi zsidóság és kereszténység összetartozását, hogy e kétoldalú párbeszédet nem a vallásközi, hanem az ökumenikus (felekezetközi) kapcsolatok között kezeli.

A ma ismert rabbinikus zsidóság nem a kereszténység ószövetségi anyavallása, inkább egy másik, azzal folytonosságban álló leányvallás, némileg hasonlóképpen a kereszténységhez. Amikor tehát a mai zsidó vallási hagyományban gyönyörködünk, akkor nem a Tóra, a próféták és az írások ókori népével találkozunk, hanem egy olyan lelkiekben gazdag mai közösséggel, amely nagyrészt az elválásunk után fejlesztette ki a gyakorlatait és a szokásait – benne az emberiség egyetemes lelkiségi kincsének az egyik csúcsteljesítményét, a közép- és kelet-európai haszid hagyományt.

De hogy egy valóban más vallást is mondjak, a buddhizmus személyesen hozzám igen közel áll, és talán pont azért, mert olyannyira távoli. A buddhizmus és a kereszténység alapvetően más dolgokról beszél, így rendkívül kevés az ütközés, ellentét közöttük. Buddha kitartó figyelme az emberi személyre és annak belső világára teljesen páratlan, a szemita valláscsaládban tulajdonképpen ismeretlen. Éppen ezért, az érzésem és a meglátásom szerint a négy nemes igazság és a nemes nyolcrétű ösvény embertani gyakorlata nagyon komoly gazdagodást, elmélyedést hoz az istenkapcsolatában már fölvirágzó keresztény hívő életébe.


Fotó: Thinkstock

Dr. Shubail Mohamed Eisha
muszlim hitoktató

Az iszlám szerint a küldöttek és próféták mind ugyanazt a vallást hirdették, azt, amit ma Iszlámnak nevezünk, vagyis annak a megvallását, hogy egy Isten létezik, és neki kell alávetni magunkat. „Vagy talán szemtanúk voltatok, amikor Jákob a halálán volt? [Akkor], amikor azt mondta fiainak: „Mit fogtok imádni, ha én már nem leszek?” Azok [azt] mondták: „A te istenedet és atyáid: Ábrahám, Iszmáel és Izsák Istenét, mint egyistent, és Néki vetjük alá magunkat.” (Korán 2: 133) Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Nekünk Prófétáknak egy a vallásunk, és a Próféták testvérek ezen ok miatt”. Az a sokrétűség, amit a törvénykezésben látunk, nem azt jelenti, hogy összekülönbözött volna vallásuk, mert Allah a bölcsessége folytán elrendelhet valamit, ezután rendelhet mást, más időben egy másik bölcsesség folytán, és igaz, hogy kicsiny különbség mutatkozik a különböző próféták ténykedésének módja között, ahogy a saját népükre jellemző tudatlanságot igyekeztek felszámolni, s ahogyan a hibás gondolatok megjavításán fáradoztak.

A Próféták törvénykezésével kapcsolatban a kiindulópont, hogy minden Próféta küldetése csak addig érvényes, amíg új küldött nem érkezik, új küldetéssel, vagyis a később érkező eltörli az előtte lévőt. Mivel Mohamed Próféta (béke legyen vele) volt az utolsó küldött, minden embernek őt kell követnie, és az törvénykezés, ami leküldetett hozzá eltörölte az előző törvényeket, valamint minden könyv, amely a Korán előtt érkezett, a Korán által eltöröltetett. Ennek oka folytán a létező vallások közül az iszlám az időben legközelebbieket, az un. „könyv birtokosait” vagyis a keresztényeket és a zsidókat részesíti előnyben. Házasodni lehet velük és az ételeiket is lehet fogyasztani. A könyv birtokosain belül a keresztényekről az mondja a Korán: „És bizony a szeretetben legközelebbinek azokhoz, akik hisznek, azokat találod, akik azt mondják: „Mi keresztények vagyunk.” Ez azért van így, mert közöttük papok és szerzetesek vannak, és ők nem fennhéjáznak. És ha meghallják azt, ami lebocsátatott a Küldöttnek, látod, amint könnybe lábad a szemük amiatt, amit már ismertek az igazságból. Azt mondják: „Urunk! Hiszünk! Írj hát minket azok közé, akik tanúsítják (az igazságot)!” „És miért ne hinnénk Allahban, és abban, ami eljött hozzánk az igazságból? És arra vágyunk, hogy Urunk bebocsásson minket [a Paradicsomba] a jó néppel együtt” (Korán 5: 82-84)


Fotó: Thinkstock

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.