A Párizsban történt merényletekkel kapcsolatban kérdeztük meg a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Darvas István
rabbi
A párizsi tragédia kapcsán az első megfogalmazandó mondatnak a részvétről kell szólnia, mert az eseményekre gondolva mindig azt jut eszembe elsőként, hogy együttérzek minden áldozat hozzátartozójával, akiknek a merényletek megcsonkították családjaikat, elvették szeretteiket. A másodiknak pedig arról, hogy sokkal többet erről elmondani nem lehet.
Nem lehet, mert a reakciókból egyértelműen kiderült, hogy nincs ember, aki érdemben értené a történteket. Nem értjük pontosan, miért kell provokatív rajzokat készíteni, hogy miként jut eszébe bárkinek is ilyen rajzokat komolyan venni, hogy mi generál annyira heves indulatot, ami elvezet a döntésig, hogy el kell indulni és ki kell végezni akár csak egy embertársunkat is. Fogalmunk sincs arról a gondolatkörről, ahol az ilyen cselekedet hőstetté magasztosulhat, de arról sem, amely szerint az elkövetők vallása a probléma forrása. Nem is lehet, mert ezek nem nevezhetőek gondolatnak.
Vallási vezetőként van néhány kötelességünk. Elsősorban azt kell elmondanunk a közösségünk tagjainak és mindenkinek, aki meghallgat, hogy nagyon óvatosan fogalmazzanak az ügy tanulságai kapcsán. Kerüljenek minden megnyilvánulást, amely a a világban erőteljesen tapasztalható gyűlölködést tovább erősítheti, és ez a kötelességünk nem csak a nyilvánosság előtti megnyilatkozásokra érvényes, hanem a kötetlen, baráti beszélgetések alkalmával is.
A tűz természetéből adódik, hogy fényt és melegséget biztosít, de ha nem bánunk vele körültekintően, akkor megéget és felperzsel mindent, ami az útjába kerül. Eljött az idő, hogy olyan tüzeket gyújtsunk, ahova melegedni járhatnak az emberek, ehhez nem árt szem előtt tartani a talmudi tanítást: “először javítsd meg magadat, utána javíts másokon”! (Bává Bátrá 60a)
Farkas Pál
buddhista tanító
Amikor a párizsi gyilkosságokhoz hasonló esetek megtörténnek, az első és legfontosabb, hogy mielőtt véleményt nyilvánítanánk, megnyugodjunk és elcsöndesedjünk. Így tudjuk csak részrehajlásmentesen megvizsgálni a történteket. És ha így teszünk, azt látjuk, hogy nem történt semmi más, csak érvényesült a karma, a szándékos cselekedetek mindkét oldalon meghozták gyümölcsüket.
A Buddha tanítása szerint az, aki nem veszi észre, hogy tetteinek van eredménye, vagy nem képes összekötni a cselekedetet annak következményével, tökéletes tudatlanságban él. Ennek a tudatlanságnak pedig nem lehet jó eredménye, a szenvedés felé visz. A nyilvánvaló tanulság igen sokrétű, az okok igen messzire nyúlnak, és a távoli következmények ma még beláthatatlanok. Azt viszont azonnal kijelenthetjük, hogy nem helyes más emberek érzékenységét, mindazt, ami nekik szent, durván és kritikátlanul megsérteni, és azt is, hogy ha ez megtörténik, erre nem adható olyan válasz, amely más emberek életét veszélyezteti vagy elveszi.
A Buddha azt tanácsolta követőinek, ha valaki szapulja vagy dicséri őket, szívükben ne engedjenek teret se a haragnak és sértődöttségnek, se a lelkendezésnek és elbizakodottságnak. Vizsgálják meg, igaz-e a szidalom vagy dicséret, és ha igaz, javítsák ki a hibát, amire a másik rámutatott, ha nem, nyugtázzák örömmel, hogy helyesen cselekedtek.
Fotó: MTI/EPA/Malte Christians)
Az államokat és azok politikusait társadalmi szinten mindez az okok őszinte feltárásához és a következmények körültekintő mérlegeléséhez kéne vezetnie. De egy ilyen történetnek az egyénre nézve is vannak tanulságai: önvizsgálatot tarthatunk, vajon mi hogyan is állunk ezzel a kérdéssel. Hányszor veszítjük el józan eszünket és mértéktartásunkat, könnyű szavakkal megbántva vagy akár durván megsértve másokat. És hányszor reagálunk aránytalanul és kíméletlenül a másoktól érkező hasonló támadásokra.
A szabadság nem tévesztendő össze a szabadossággal, sem egyik, sem másik oldalon. Mert az szóbeli és tettekben megnyilvánuló önbíráskodáshoz vezet, és tovább, a szenvedés kiterjedéséhez. Azaz érezzünk határtalan együttérzést, de semmi esetre se azonosuljunk, se a tettesekkel, se az áldozatokkal.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
Megrendüléssel értesültem a Charlie Hebdo magazin munkatársai elleni és a párizsi kóserboltban történt terrortámadás híre előtt. Az Istentől eredő élet kioltása borzalmas, barbár tett, amelyre semmilyen érzelmi sérelem sem adhat indokot.
Az ősi védikus írások szerint Isten a különböző korokban újra és újra gondoskodik arról, hogy személyesen vagy lelki tanítókon keresztül átadja a Róla szóló tudást az emberiségnek, mely különféle szentírások formájában marad hátra az utókornak. E szent iratokban fellelhetőek a különféle tanítások közötti párhuzamok, és világosan körvonalazódik, hogy Isten minden esetben az egymás iránti elfogadásra, alázatra, szolgálatra és szeretetre tanítja az emberiséget, és óva int az erőszak minden formájától. A terrorcselekmények viszont szembeszegülnek Isten akaratával, és látszólag bármilyen vallás nevében is követik el, azok vallástalan, sőt istentelen cselekmények. Az elkövetés módja is arra utal, hogy nem vallási indíttatásból, hanem valamilyen, számomra ismeretlen politikai, hatalmi érdekből, a professzionális bérgyilkosok szakszerűségével követték el.
Az efféle rémtettek megelőzésében jó segítséget adhat, ha minél többen, minél alaposabban megismerjük a más vallások, más etnikumot kultúráit. Amit nem ismerünk, attól félünk, az érthetetlent taszítónak találjuk. Egymás vallásának, kultúrájának ismerete azonban kölcsönös tiszteletre, megértésre nevel.
Oláh Miklós
görögkatolikus lelkész
Az én véleményem nem csak az enyém, hanem egyházam, a kereszténység véleménye is, sőt még annál is nagyobb közösségé. Ezt igazolják a Biblia első szövetségében megnyilvánuló mondatok is: „Istenünk, halld meg, hogy csúfolnak minket! Gúnyolódásuk hulljon vissza fejükre…” (Neh 3.36) „A gúnyolódó kipusztul…”(Iz 29.20) „A bölcsek csöndben meghúzódnak a tudásukkal, de a balga szája kész veszedelem.” (Péld 10.14)
Ami történt, a szólásszabadságra hivatkozva történt, de be kell látni, hogy nincs korlátlan szabadság, minthogy sokan élünk a globális közösségben. A gúnyolás súlyos megalázása másoknak, a többieknek. Hol van itt a sokat emlegetett „másság elfogadása”? Ez a stílus nem más, mint szellemi terrorizmus. „A Szó: a láthatatlan lobogó!” (Wass Albert) „A beszéd jellemkérdés.” (Illyés Gyula) Akik sokakat sértően gúnyolnak, azok láthatóan nincsenek tudatában a felelősségüknek, tetteik következményeinek. Vagy a „szólás-szabadság” ez alól is felmenti őket? Íme ide vezet a szólásszabadság istenitése!
Akik ebben élik ki magukat, azok szomorú bizonyítványt állítanak ki magukról. Maga Krisztus mondta: „A szív bőségéből szól a száj.” (Luk. 6. 43)
„A leghatalmasabb fegyver a gondolat és a szó. A történelem: gondolatok csatái.” (Babits Mihály) A mai roppantul feszült helyzetben az újság gyakorlata öngyilkos merényletnek nevezhető, ráadásul egy üres, értelmetlen, sőt ártalmas cél érdekében. Az iszlám fanatikusoknak tettek ezzel nagy szívességet! A régi népi bölcsesség is hangoztatta már, hogy ne húzogassuk az alvó oroszlán bajszát. Ne adjunk okot és igazolást a terrorizmus fokozására, ami akár egy világháború kitöréséhez is vezethet. Tisztában voltak ezzel az elkövetők?
Szívből fájlalom az áldozatok halálát, de legalább annyira a meggyőződésüket is, hiszen nem csak Mohameden gúnyolódtak! Milyen emberiesség ez?
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám elítéli az erőszakot és a terrort, és megengedhetetlennek tartja a béke, a jog és a törvényes rend megsértését, bárki is legyen az elkövető. A párizsi támadás, illetve túszejtés olyan terrorakciók voltak, amelyekre nincs magyarázat, s ezek nem köthetők az iszlámhoz, ahogy egyetlen nemzetiséghez sem vagy származáshoz. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „A muszlim az, akinek a rossz beszédétől (nyelvétől) és a rossz tetteitől (kezétől) biztonságban vannak az emberek. És az igazhívő az, aki mellett az emberek biztonságban érzik magukat és vagyonukat.” (an-Naszái)
Az iszlám elveiből kiindulva a világ meghatározó muszlim vallástudósai tudósai, illetve az iszlám szervezetek egyhangúan elítélték a támadásokat, a világban élő muszlimok döntő többségével egyetértésben. Szintén az iszlám elveiből adódóan a muszlim tudósok és az iszlám szervezetek elítélik azt a provokációt is, amit a francia vicclap már évek óta folytatott Mohamed Próféta (béke legyen vele) ellen. Az iszlám szerint a vélemény-nyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság nem egyenlő a sértegetés és a gyalázkodás szabadságával.
Ugyanakkor a párizsi támadások ürügyén sokan az iszlámot és a muszlimokat tették/teszik felelőssé, pedig a mészárlásnak muszlim áldozata is volt: az utcán lelőtt francia rendőr muszlim volt. És szintén kevés figyelmet kapott az a tény, hogy a kóser boltban végrehajtott túszejtés alatt, a bolt muszlim alkalmazottja több embert is megmentett, illetve információval szolgált a hatóságok számára.
