Orosz tudósok által kifejlesztendő, öregedést elodázó, az élethosszt majd a duplájára növelő szerről szóló cikk kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
A buddhizmus szerint nem lehetséges az élethossz ilyen módon való befolyásolása, fixálása, mert az egyén szempontjából az élethossz ennél sokkal több faktor eredménye. Az egyik nyilván a külső körülmények kérdése, azaz hogy milyen tiszta környezeteben él az illető, milyen napi tevékenységekkel foglakozik, milyen a táplálkozása, azaz milyen életmódot folytat, de szerepel a külsődleges tényezők között az is, hogy a szüleitől milyen testi adottságokat örökölt. Ezen utolsó tényező már nem az adott személytől függ, hanem olyan feltételektől ami egyénenként más és más. A legfontosabb elem egy ember élethosszánál mégsem a fent említett tényezők egyike, hanem az egyén karmája. A karma, mint kifejezés cselekvést is jelent, de a cselekvés eredményét is. A buddhizmusban a karma működése egy késleltetésen alapul, azaz korábbi szándékainknak és cselekedeteinknek a következményeit most tapasztaljuk, mint történések, mint kényszerek és adottságok, és jelenlegi cselekvéseinknek, szándékainknak a következményét pedig a jövőben fogjuk tapasztalni. A karma tehát az okok és következményeinek a működése, és az élethosszról úgy mondják, hogy az teljes mértékben a korábbi erényeinktől függ. Az élethosszat egyébként a légzés mennyiségével mérték, ez azt is mutatja, hogy a légzőgyakorlatok révén sokkal nagyobb ráhatásunk lehet az életünk éveire, mint egy gyógyszer révén. A buddhizmus azonban a minőségi életet lényegesen értékesebbnek tartja, még ha az rövid is, mint a hosszú, de szenvedésekkel, kényszerekkel, szellemi tompasággal, erénytelen tettekkel töltött életet.
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
A látható világban mindennek megvan a maga rendje, ritmusa. A napok, napszakok, évszakok váltakozása megszabja a természet rendjét és egyúttal arra is utal, hogy ez a világ nem az örökkévaló időtlenségben létezik, hanem van kezdete és vége, azaz megszabott ideje. Ugyanez igaz az emberi életre is. A születéssel az ember belép ebbe a világba és a világ ritmusába.
„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt” (Préd3,1)- mondja a prédikátor és felsorolja azokat az ellentétpárokat, amelyek az ember életét kitöltik. Gyönyörű költeményként tárul elénk az a gondolat, hogy az élet és az életben történő dolgok ideje, alkalma felett egyedül Isten rendelkezik. Az ember kap egy sorsot lehetőségekkel, élethosszal, de ezeknek összefüggéseit csak Isten ismeri és csakis az Őáltala rendelt időben történnek meg az események.
Ha az ember, mint teremtmény maga akarja megszabni, kipótolni, vagy elvenni a neki adatott időt, túllép teremtményi voltán és beleavatkozik abba a rendbe, ritmusba, ami földi életünket meghatározza. A ritmus felbomlása pedig káoszhoz vezet.
„ Élni most annyit jelent- mondja Hamvas Béla, hogy minél többet. És minél gyorsabban. Prisa de vivir más- siess, hogy még többet élj.” A mai embernek ez a jelmondata ellentétben áll a valódi létezéssel, ami azt jelenti, hogy az ember mindig a jelen pillanatot fogadja el és éli meg. Mindent a maga idejében és ritmusában megtapasztalni –ez jelenti a valódi bölcsességet.
„Életünk ideje hetven, vagy, ha több nyolcvan esztendő,
és nagyobb részük hiábavaló fáradság,
olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk.…
Taníts minket úgy számlálni napjainkat,
hogy bölcs szívhez jussunk! „ (Zsolt90,10,12)
Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató
Az iszlám szerint az ember életének hossza Isten elrendelése. Ugyanakkor az élet hossza a rejtett dolgok közé tartozik, hiszen az embereknek nincs előzetes tudása Isten elrendeléséről. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Bizony, mindegyikőtök teremtése (megalkotása) során az anyja hasában negyven napig állítódik össze csepp alakjában, majd ugyanannyi ideig vérrög alakjában, majd ugyanannyi ideig falatnyi húsdarab alakjában. Azután elküldetik hozzá az angyal, s belefújja a lelket, és négy dolog megírására utasíttatik: ellátásának, élettartamának, cselekedetének, és boldogtalanságának vagy boldogságának megírására…”. Ezért az iszlám tanítása szerint az életet nem lehet meghosszabbítani. (Az egészséges és erényes életmóddal az életminőséget lehet javítani, illetve bizonyos szenvedéseket, betegségeket el lehet elkerülni.)
Ezért az iszlám szerint nem az a fontos, hogy meddig él az ember, hanem az, hogy milyenek a tettei, hiszen ezekről kell majd számot adnia Allah előtt a Feltámadás Napján, s ezek alapján kap jutalmat (Paradicsom) vagy büntetést (Pokol). Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Az emberek közül a legjobbak azok, akik hosszú életűek és jók a cselekedeteik; míg a legrosszabb emberek azok, akik hosszú életűek és gonoszak a tetteik.”
Az iszlám szerint így az embernek nem az a dolga, hogy élete meghosszabbításán fáradozzon hiába (hiszen azt Allah rendelte el még az anyaméhben), hanem az, hogy az Istentől kapott időt a lehető legjobban kihasználja jótettekkel és Istennek való engedelmességgel és a bűnök elkerülésével. Az ember soha ne tévessze szem elől az élet valóságát, amire a Korán a következő szavakkal emlékeztet minket: „bizony mi Allahé vagyunk, és bizony mi Hozzá térünk vissza.” (Korán 2:156)
Fotó: Thinkstock
Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava tanító
Lelki szempontból nincs semmilyen jelentősége tablettával növelni az élet hosszát. Isten teremtése tökéletesen működik, érdemes Őreá hangolódni és Vele összhangban, Benne bízva vezetni életünket – ennek részeként tudjuk, hogy a halál egy állomás, amit nem akarunk elkerülni. Hosszú és egészséges életre törekedni helyes mentalitás azzal a céllal, hogy az embernek több ideje legyen a lelkiséget gyakorolni, Istent szolgálni és egymásért tenni. A lelkiség nélküli hosszú élet még “varázspirulával” sem oldja meg a szív vágyakozásait és elégedetlenségét, amit oly sok módon igyekszünk meg kiteljesíteni vagy éppen kompenzálni életünkben. A védikus tanítások szerint vissza kell térni lelkünk eredeti, önmagára talált állapotához, ami Krisna szerető szolgálata. Lássunk minden élőlényt az Ő teremtményeként és megtapasztalhatjuk azt a lelki boldogságot, amit lehetetlen pótolni bármi mással, például az élethossz megnövelésével.
Az emberben egy állandó vágy él az örök életre. Ez természetes és Istentől ered, mert lelki alkatunk szerint Isten örökkévaló teremtményei vagyunk. Átmeneti, anyagi testünk mulandó, míg lelkünk örök. A Bhagavad-gítában Krisna azt tanácsolja, hogy az ember vigyázzon testére a mértékletesség elvét figyelembe véve és ezzel párhuzamosan adja át saját magát (lelkét) Őneki – így hosszú életet lehet megélni békében és szeretettel, és életünk végén visszatérhetünk Hozzá.
Verő Tamás
rabbi
Élj százhúsz esztendeig! Ad mea veeszrim! Bis hundert und zwanzig!
Mózes tanítómesterünkhöz köthető ez a kívánság, amelyet sok esetben szoktunk mondani egymásnak. Ez a fent olvasott magyar, héber és jiddis nyelven is idézett szöveg ugyanarról szól, éspedig, a Tóra említi Mózes élete kapcsán, hogy a születése napján, amikor a százhúszadik évet betöltötte, eltávozott az élők sorából. Halálának napja megegyezett a születésének napjával, és a teljességet, egy egészet, egy körbeérő életet mutat. Ezzel a kívánsággal mi is egy tökéletesen befejeződő életet kívánunk egymásnak.
Százhúsz évet, százhúsz esztendőt. A Tóra első könyvében több száz évet megélt emberekről olvasunk. De előtte, az édenkertben két fáról tesz említést az írás. A tudás és az örök élet fájának gyümölcséből tilalmas volt fogyasztani. Miután megkóstolták a tudás fájának gyümölcsét, az első emberpár száműzve lett a tökéletesség kertjéből, és már nem volt lehetőségük az örök élet fájának gyümölcséből is szakítani. A történet szerint mégis létezik örök élet, létezik örök életre alkalmassá tévő anyag. Elvileg az örök élet lehetősége ott lebeghet lelki szemeink előtt. Addig is, amíg az örök életet elnyerhetjük, kívánok mindenkinek Ad mea veeszrim, bis hundert und zwanzig, éljünk/éljenek százhúsz esztendeig! Ez a kívánság, az emberi életbe való direkt emberi beavatkozás kérdését veti fel. A tudomány, az élet elviselhetőbb, egészségesebb eltöltésére tett erőfeszítések határait nem szabhatjuk meg, de a végső döntést egy hívő ember mindig az Örökkévalóra hagyja.
