A csodagyerekek Isten adományai?

Minek köszönhetik képességüket és tudásukat? Van a létezésükre bármilyen magyarázata a vallásoknak? Tehetségük isteni adomány, vagy más oka van?

Egy hihetetlenül tehetséges, mindössze négy éves dobos fiúról szóló hír apropóján kérdeztük meg a világvallások képviselőit arról, hogy vajon mi lehet a magyarázata csodagyerekek létezésének?

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Van-e bármilyen magyarázata az ön vallásának a “csodagyerekek” létezésére (pl.: Mozart, Liszt, Neumann, Marie Curie, vagy épp a cikkben említett 4 éves dobos fiú)?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Darvas István
rabbi

A Talmudban (Megilla 6) olvassuk Rabbi Jichák véleményét: “ha valaki azt mondja neked: fáradoztam a Tóra tanulással, de nem lettem sikeres – ne higgy neki! Ha azt mondja: nem fáradoztam, de sikeres lettem – ne higgy neki! Ha azt mondja: fáradoztam és sikeres lettem – higgy neki! Ez igaz a Tóra-tanulással kapcsolatban, de az üzleti siker az ég segítségétől függ. És még a Tóra-tanulás kapcsán is csak a megértés vonatkozásában mondható így, de a tanultak fejben tartásához az ég segítsége kell”. A csodagyerekek rendkívüli képességei talán ugyancsak az “ég segítségével” magyarázhatóak, persze hozzá kell tenni rögtön, hogy e gyerekek szülei nem feltétlenül égi ajándékként tekintenek utódjaik különleges adottságaira, tehetségére, hiszen az ilyen gyermek nevelése, iskoláztatása komoly terhet, hatalmas kihívást jelent.

Bizonyos értelemben minden gyerek csodagyerek, vagy legalábbis annak indul a zsidó gondolkodás szerint, persze ez a kijelentés természetesen magyarázatra szorul. A talmudi elbeszélés (Nidda 30) szerint az anyaméhben fejlődő gyermek tudja az egész Tórát, a zsidó bölcsesség minden betűjét ismeri, de születése pillanatában egy angyal a szájára csap, melynek hatására elfelejti “tudományát”.

A tradicionális zsidó oktatás helyszíne a jesiva, ahol évszázadok óta tudatos tehetséggondozás zajlik. Az átlagosnál sokkal jobb értelmi képességgel rendelkező gyerekek külön tanulnak, azért hogy a lehető legtöbbet profitálhassanak – ők és a közösség egyaránt – az Isten által rájuk bízott szellemi javakból. Az ilyen gyerekeket illuj-nak (kiváló), vagy mátmid (igyekvő tanítvány)-nak nevezik.

Minden gyerek egy csoda hordozója, egyeseknek a képességei csodásak, másoknak a mosolya, vagy egyszerűen csak a jelenléte, ahogy a Talmud mondja: “a gyermekkor rózsák füzére”.

Dobosy Antal
zen buddhista tanító

Mi emberek, mint minden más lény is, sokszor jelentősen különbözünk egymástól. Egyikünk az egyik tulajdonságban, másikunk egy másikban rendelkezik átlagon felüli képességekkel. Ezek a képességek az átlagostól akár jelentősen is elérhetnek. Ez természetes, és ezt nem tarjuk csodának. Egy ilyen rendkívüli képesség megléte önmagában nem érték, mindössze egy lehetőség. Nem tulajdonítunk fontosságot természetfeletti létrehozó erőknek, de a sorsszerűségnek sem. Nagyságrendekkel fontosabb kérdés az, hogy mit kezd az illető egy ilyen képességgel. Mire használja? Mire fordítja? Vagy az, hogy minek az érdekében fejleszti magát?

Ha a rendkívüli képességeket mások érdekében használjuk, ha a társadalmat szolgálják, akkor tulajdonosa megbecsült lesz. Ha csak öncélú magamutogatásba torkollik, akkor nem lesz több egy elpazarolt lehetőségnél. Hogy ezek a kimagasló képességek hasznosulnak-e, azon fog múlni, hogy milyen további képességekkel, egyéb emberi tulajdonságokkal rendelkezünk. Így a fontos kérdés inkább az, hogyan tanulunk meg gazdálkodni lehetőségeinkkel, hogyan ismerjük meg belső energiaforrásainkat, hogyan uraljuk azokat az erőket, melyek mozdítanak, mozgatnak és sodornak az élet folyamán. Mire fordítjuk életünket, és hogyan tesszük azt értékessé?

A buddhizmus ezt a belső utat tartja igazán fontosnak. A meditáció a magunk megismerésének egy útja, tudatunk és emberi természetünk kutatása, melynek az eredménye lehet az, hogy képességeinket helyesen fogjuk tudni felhasználni. Helyesen, azaz úgy, hogy másoknak is használunk, és ez teheti igazán értékessé képességeinket, legyenek azok átlagosak vagy rendkívüliek.

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

Minden ember csoda – így minden egyes (megfogant) gyermek csodagyerek. A csoda abban áll, hogy Isten nemcsak megteremtette (majd esetleg magára hagyta) a világot, hanem gondviselése útján minden egyes pillanatban létben is tartja, akarja, igent mond rá, vár tőle valami fontosat és lényegeset.

Isten e szeretetteli kapcsolata a világgal pedig akkor válik valóban személyessé, amikor embert teremt: és Ő nemcsak hajdanán, az Édenkertben teremt embert, hanem minden egyes fogantatáskor – Téged, engem – ma is. Isten képe ilyenkor személyesen is fölragyog a világban, mert hiszen mindenki Hozzá hasonló.

E csoda érzékelése és az annak megfelelő cselekvés egyáltalán nem adódik magától: éppen ellenkezőleg, tudatosítást, tudatosságot igényel, amikor látom Juditot és Gábort, Gusztávot és Henit, Zsombort és Zsolnát. Mindenkinek – az emberi léptékkel mérve „fogyatékkal élőknek” is – hivatása, küldetése, tehetsége van: senki sincs itt véletlenül, mindenki szerethető és mindenki képes is a szeretetre – vagyis, röviden: isteni.

A tehetség sokféle alakot és arcot ölthet, és különböző életkorokban mutatkozik meg: bizonyos területeken akár már gyermekként, másokon inkább csak a jézusi harmincas vagy a platóni negyvenes években, hiszen az utóbbi jellegű tehetségek fölkészülést igényelnek, és alaposan meg kell érniük és érlelődniük.

A „csodagyerekek” esetén természetesen különös felelősség hárul a közvetlen környezetre, hogy a kis tehetség ne kallódjék el, ne forduljon mások vagy önmaga ellen, ki ne hamvadjon. A tehetség ugyanis nem valami önérték: inkább (csak) egy esély, egy lehetőség, amelyet felelősen használva a világban Isten országa tovább növelhető és elmélyíthető. A tehetséget tehát ki kell bontani, érzékenyíteni kell, alakot kell öltenie, vagyis: a segítségével engedni kell hatni, érvényesülni a világban Istent.

Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató

Isten legnagyobb adományai közé tartozik a gyermekáldás, hiszen a gyermekek nem a mi „termékeink”, hanem Isten ajándékai. Allah azt mondja: „Allahé az egek és a föld királysága. Azt teremt, amit akar. Leány[utódokat] ajándékoz annak, akinek akar, és fiúkat ajándékoz annak, akinek akar, vagy úgy párosítja őket, hogy fiú- és leánygyermekeket [együtt ajándékoz] és meddővé teszi azt, akit akar. Bizony Ő [Mindent] tud, [mindenek fölött] hatalma van” (Korán 42:49-50).

A gyermekek az iszlám szerint az evilági élet díszei, olyanok ők a házban, mint a virágok a kertben, pihen a szem, amikor meglátja őket és örömmel telik meg a lélek, amikor beszél velük. Allah azt mondta: „A vagyon és a gyermekek az evilági élet ékességei.” (Korán 18:46)

A gyermekek ugyanakkor felelősséget is jelentenek. Allah Küldötte (béke legyen vele) azt mondta: „Mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért. A vezető is pásztor, a férfi is pásztor házanépe számára, az asszony is pásztor férjének háza és gyermekei számára. Így mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért!” (al-Bukhári, Muszlim). A gyermekekért viselt felelősség legfontosabb elemei a jó bánásmód, a jóra nevelés és az oktatás. Ezek által lehet segíteni a gyermeket, hogy Istentől kapott képességeit kibontakoztassa, boldog és elégedett felnőtté váljon saját maga, embertársai és társadalma hasznára.

Az iszlám szerint a különleges képességgel született gyerekek nem rendkívüliek abban az értelemben, hogy Isten olyan gyermeket teremt, amilyet akar, s olyan képességekkel ruházza fel őket, amilyennel akarja, s abba a családba helyezi őket, ahová akarja. A lényeg az, hogy e képességeket mire használja a gyermek/az ember. Kezdetben ez elsősorban a szülők, később –attól a kortól kezdve, hogy különbséget tud tenni a jó és a rossz között – már az ő felelőssége.

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

Természetesen a csodagyerekek létezésének is van magyarázata: a lélekvándorlás.

Mielőtt megismertem a Krisna-tudat védikus írásokon alapuló tanításait, engem is erősen gyötörtek a világ igazságtalanságaira, az emberek közötti egyenlőtlenségekre irányuló kérdések. Megkönnyebbülve hallgattam a lélekvándorlásról szóló előadásokat, leírásokat, hiszen ez – a karma törvényének működésével együtt – teljesen logikussá teszi mindazokat az ellentmondásokat, amiket olyan frusztráló élmény végignézni, megélni ésszerű magyarázat híján.

A lélekvándorlás annyit jelent, hogy a lélek újra és újra egyik testből a másikba költözik. A vándorló lélek jelenlegi teste és tettei (karma) alapozzák meg a következő testét, melyet idővel szintén el kell hagyjon. Az 5000 éves Bhagavad-gítá részletesen kifejti a lélek tudományát, ennek egy fontos részletét idézem: „Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja az illatot. Felvesz egy testet, majd kilép belőle, hogy egy újat fogadjon el.” Elkövetkező testünket jelenlegi életfelfogásunk fejleszti ki. E földi létünk tehát nem feltétlenül ér véget a halál pillanatában, hiszen ha nem sikerült eljutnunk a tiszta Istenszeretet szintjére – mely az öröklét birodalmába szóló belépő ára – akkor újabb esélyt kapunk, hogy tökélyre fejleszthessük életünket. Mivel minden egyes életünk egy fejlődési folyamat része, az újabb születésnek nem lenne értelme, ha nem onnan folytatnánk a folyamatot, ahová előző életünk végén eljutottunk.

A lélek magával viszi előző életében szerzett tudását, mely gyakran megnyilvánulhat gyermekkorban, amikor még élénkebben élnek a múlt életbeli emlékek. A csodagyerekek kitűnő példái annak, hogy az új testbe költözött lélek őrzi előző életében megszerzett tudását.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.