A halálközeli élmények titkai

Honnan jönnek a halálközeli élmények? Vajon tényleg bepillantást nyer a túlvilágba az, aki halálközeli állapotba kerül? Az elme játéka látható, vagy egy másik világ?

Egy tinédzser fiú halálközeli élményeiről szóló történet kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a halálközeli élmények hátteréről.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Mivel magyarázhatóak a halálközeli élmények, tapasztalatok?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Cser Zoltán
buddhista tanító

A buddhizmus szerint egyáltalán nem meglepő, hogy léteznek halálközeli élmények, hiszen az egyén tapasztalása nem szűnik meg a halállal, léteznek úgynevezett köztes létek a halál és a következő születés között. Abban minden vallás egyetért, hogy a halállal nem szűnik meg a létezés, a keleti hagyományok szerint azonban a tudat folytonossága további testetöltések soraként zajlik. A zsidóság egyes vonalai, valamint a misztikus kereszténység is a feltámadást újabb és újabb fizikai testetöltésként értelmezi. Hasonló ez ahhoz, ahogy elalszunk, először geometrikus formák jelennek meg, majd egy sötét mélyalvás periódus kezdődik, utána pedig megjelennek az álmaink. Ezek a fázisok mind köztes létek, hiszen a két ébrenléti állapot között húzódnak. Az alvást “kishalálnak” nevezik, mert teljes mértékben analóg a halállal és egy későbbi új testeöltéssel. A halálközeli élmények nem csak a klinikai halállal tapasztalhatók meg, hanem a magas szintű meditációkkal is még ebben az életben. A halálközeli élmények jellegzetessége, hogy az illető visszatér, tehát valójában nem halt meg, ezért elemzésükkor a halál folyamatának leírását az álmodással érdemes összevetni, egyes elemek, alagút, fénylény a köznapi, azaz a nem megvilágosodott halál tapasztalatai, egyes élmények pedig az álomvilágunk tapasztalásai.

Darvas István
rabbi

Van egy olyan, a zsidóság által bizonyos értelemben halálközeli élménynek tekintett tevékenység, amely első hallásra nem tűnik annak, és ez nem más, mint az alvás. Alvásból felkelve kötelező kezet mosni, mert A háláhá (törvény) szerint az alvás egy kurtov-nyi halál (nagyon pici űrmérték): “az alvás a halál egy hatvanad része.” Az élettelen testre tapadó tisztátlanságtól meg kell tisztulnunk, ezért a kézöblítés”. Az alvás közben eltávolodott lélek megújulva tér vissza, ezért a következőkkel kezdjük a napot: “Hálálkodom színed előtt, élő és létező Király, amiért könyörületből visszahoztad hozzám lelkem, nagy a Te bizalmad.”

A halálközeli élmények kapcsán írja Rabbi Dovid Gottlieb (fordította: Németh Zoltán): „Sokan tapasztalnak halálközeli élményt, vagy kerülnek a klinikai halál állapotába. Alagutat vagy fényt látnak, és hangokat hallanak. Ezen túlmenően, miután felépülnek, megváltozik az élet iránti tiszteletük. Arról beszélnek milyen értékes az élet, milyen nagyszerű ajándék…Nos, a halálközeli élmény vagy a klinikai halál állapota tele van fájdalommal. Mindazonáltal ami ebből az élményből származik, az nagyszerű dolog”.

Tulajdonképpen a Talmudban olvasható elbeszélés is hasonlót állít: “Rabbi Joszef, Rabbi Jehosua fia megbetegedett és a lelke elhagyta őt. Amikor felépült, apja feltette neki a kérdést: mit láttál? Így válaszolt: Fordított világot láttam. Akik itt a csúcson voltak (státuszukat tekintve), azok ott lekerültek, és akik itt lent voltak, azok ott a csúcson. Az apja így válaszolt: “Fiam, egy tiszta világot láttál”.

Rabbi Joszef alapvetően pozitív élményekkel tér vissza az élők közé, és talán tapasztalatai alapján könnyebben tudja elviselni az evilági megpróbáltatásokat, így az is elképzelhető, hogy halálközeli élmények emiatt érnek embereket.

Kép forrása: Thinkstock

Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A lelki tudás alapja, hogy megértsük: nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lélek vagyunk, amelynek a test olyan, mint a ruha, vagy egy jármű. A lélek alaptermészetét tekintve éppen ellentétes tulajdonságokkal rendelkezik, mint a test: a lélek, hasonlóan Istenhez – örök, tudással és boldogsággal teljes, míg a test halandó; a tudatlanság sötétségében botorkál és boldogtalan, hiszen szenvednie (át kell élnie a betegséget és az öregséget) kell, meg kell halnia és újra meg kell születnie kínok közepette.

Krisna mondja a Bhagavad-gítában: „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” [BG 2. 13. ] A hétköznapi életben erről nem veszünk tudomást, pedig az álmok is arról tanúskodnak, hogy a lélek elhagyhatja a testet és a megszokott környezettől eltérő közegben élményeket szerezhet.

A súlyosan beteg ember a külső szemlélő számára úgy tűnhet, hogy tudatát vesztette, de a lélek eközben éppolyan tudatos, mint máskor és tapasztal, amiről kivételes esetekben be is tud számolni azután, hogy a test ismét „üzemképessé” válik.

A halálközeli élményekhez hasonlóak azok az esetek, amikor egészen kicsi gyermekek előző életük történéseiről számolnak be. Pl. egy távoli város utcaképét képesek meghökkentő pontossággal lefesteni vagy olyan nyelvet beszélnek folyékonyan, amelyet ebben az életükben, korábban még csak soha nem is hallottak. Ugyanarról a csodálatos jelenségről van szó, amely kiváló bizonyítéka annak, hogy valódi önvalónk a lélek, amely mint egyfajta ruhát életről életre korábbi karmájának megfelelően fogadja el és cseréli a testét.

Lehet-e elégedetten meghalni?
Miért van az, hogy sokan a halálos ágyukon arról beszélnek, hogy mit kellett volna máshogy csinálniuk? Törvényszerű, hogy így kelljen távoznunk ebből a világból?

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

A halál egy élettani, embertani tény: a közösség számára a végesség és az elmúlás tapasztalata (hisz a kortársakon kívül mindenki meghalt már), egyéni szempontból a bizonyosan elkövetkezővel szembenéző várakozás. Ha már mindenképp meg kell halnunk, akkor érdemes életünket ennek szempontjából súlyoznunk, és odaadottságával akár a halálunknak is értelmet adnunk.

A halál közeli tapasztalatokban keveredik mindaz, amit a személy az élete során a vallási képzelete és hitrendszere segítségével kialakított és belátott, illetve ami a halálunk után ténylegesen ránk vár. Az élettani, idegtani vagy lélektani magyarázatkísérleteket érdemes a versengő föltevések és elméletek nyomán állandóan továbbfejlődő szaktudományokra hagyni.

A keresztény tanításban létezik mennyország és pokol: ezek nem valami alapvetően eltérő dolgok a földi élethez képest, hanem csírájukban már most köztünk vannak, már itt elkezdünk bennük élni, és előérzetet, előízt szerezhetünk és szerzünk is róluk. A pokol és földi élet között nincsen átjárás, mert annak lényege pont a szeretetkapcsolatok elszáradása.

A mennyország lényege viszont a teremtett világ megdicsőülése a szeretetkapcsolatok földúsulása által, márpedig a szeretet néha túlcsordul önmagán és a határain: az egyháztörténetben tudunk kapcsolatba lépésről a két létmód (a földi és mennybéli élet) közt. Ez megvalósulhat akár úgy, hogy valami fölvillan a mennyből például egy látomás, színeváltozás segítségével; akár pedig úgy, hogy a már az üdvösség (isteni boldogság és egészség) állapotában élő szent emberek valamilyen okból kapcsolatba lépnek velünk.

A halálközeli élményeknél is az a döntő, hogy az egyén és a tágabb közösség milyen lelkiségi gyümölcseit szüreteli le a tapasztalatnak: mennyiben készteti a kapott meglátás a személyt az élethangsúlyai újrarendezésére, illetve a hitelessége milyen mértékben sugárzik át mások életébe.

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám szerint az ember lélek és test együttese. Az ember élete során a fizikai teste és a lelke különböző kapcsolatban állnak egymással. Halálkor a lélek eltávozik és a test működése végérvényesen leáll, nem „indítható” újra. (Akit újra lehet éleszteni, annak még nem távozott el a lelke véglegesen.) Így az iszlám szerint öntudatlan állapotban átélt gondolatokról és élményekről csak olyan ember tud beszámolni, akinek az élete nem ért véget, a lelke nem távozott el véglegesen a fizikai testéből, magához térése nem a halálból való visszatérés, hanem csak az öntudat visszanyerése Isten akaratából.

Öntudatlan állapotban vagy alvás közben a gondolatoknak, élményeknek három forrása lehet: Isten, az agy korábbi élményeinek és tapasztalatainak különböző megjelenései, illetve a sátán. Az Istentől származó igaz álom nem ellenkezhet a vallás hittételeivel vagy szabályaival, mivel ezeket a dolgokat Isten a prófétákon keresztül közölte az emberiséggel. A korábbi élmények és tapasztalatok kivetülései okozzák a közönséges vagy a zavaros, összefüggéstelen álmokat. A sátántól származó látomások – amelyek első ránézésre nem feltétlenül tűnnek rossznak – veszélyesek, mert ezek az embert tévútra vihetik azzal, hogy Isten helyett más dolgokban kezd hinni és reménykedni, illetve félelmek, lehangoltság, reménytelenség lesz úrrá rajta.

Azt, hogy a Mennyország létezik, a próféták – Mohamed Prófétát (béke legyen vele) is beleértve – hirdették. Ugyanakkor Mohamed Próféta azt is mondta, hogy „Aki belép a Paradicsomba, boldog lesz, soha nem esik kétségbe, ruhái soha nem mennek tönkre, és fiatalsága sosem múlik el. A Paradicsomban olyan dolgok vannak, amelyeket szem nem látott, fül nem hallott, halandó szív sohasem érzett.” (Muszlim)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.