Egy, a választási kampány során történt szélsőséges eset kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a politika, a választások, a kampány emberekre gyakorolt extrém hatásairól és azok okairól.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
Az első kérdés, hogy a közember, aki nem részesült politikai képzésben vajon mit is vár a politikától. A politika egy ország vezetésében, az ország életét meghatározó döntésekben ölt testet. Az emberek nagy része általában két aspektusból érzi magát érintettnek a politikai kérdésekben és ezt a két aspektust a buddhizmus a létszomj, vágy és a nemtudás kategóriái szerint tárgyalja. Az első természetesen a jólét kérdése (a jó élet vágya), azaz mit tett értem az aktuális politikai párt, mely éppen kormányoz, javult-e az életszínvonalam, azaz több fizetést kapok, van munkám, nagyobb a biztonság, kevesebb a rezsi, nagyobb szabadsággal rendelkezem stb.. Aztán, javult-e a környezetem színvonala, például városi közlekedés, szemétszállítás, parkosítás, épületek felújítása stb.. Ezek mind a jólét aspektusait képviselik, de az olyan kérdések, mint az egészségügy, oktatás, vallásgyakorlás már átvezet a következő témába, amely nem más, mint az adott politikai erő ideológiai háttere. Az ideológia lényege, hogy értelmet, célokat rendel a tevékenységekhez. Az emberben olyan erős ez a két aspektus, a szomj a jólétre, valamint értelmet találni a létezésben, hogy teljesen képesek vagyunk belelovalni magunkat a politikai életbe, nézetekbe, holott tulajdonképpen a belső döntésmechanizmusokról, vagy egy adott politikus életviteléről sokszor a legcsekélyebb tudással sem rendelkezünk, információink a médiából, valamint szóbeszédekből származnak.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (krisna-hívő) lelkész
A védikus társadalom, amelynek felbomlása a mostani ún. Kali-korszak kezdetén, 5000 éve indult meg, négy társadalmi osztályból áll. Szimbolikusan fogalmazva a társadalom fejét a bráhmanák (papok, tanítók) adják, karját a ksatriják (uralkodók, katonák, állami hivatalnokok), a gyomrát, azaz a gazdasági tevékenységet a vaisják (mezőgazdászok, tehénvédelemmel foglalkozók és kereskedők), valamint a lábát a súdrák, a kétkezi munkások adják, akik a további három osztály irányítása alatt dolgoznak. Az ideális társadalom államformája a monarchia, amelynek élén bölcs és szent király áll, akinek hatalma azonban nem abszolút, mivel köteles engedelmeskednie a bráhmanáknak, akik viszont soha nem foglalják el a hatalmi pozíciókat – az, hogy az uralkodó jól végzi-e a feladatát, egyértelműen mérhető a társadalom lelki elégedettségén és jólétén. Ez a hatalommegosztás sajátos, védikus elve.
A védikus szentírásokban több példa van arra, hogy azt az uralkodót, aki nem a fenti, Krisna, azaz Isten által felállított társadalmi rendszert követi, a bráhmanák azaz papok leváltják, de nem foglalják el helyét, hanem más, alkalmasabb vezetőt ültetnek a trónra. A mai korban ez az osztálytagozódás már nem létezik, a társadalmat nem szentek, hanem a köznépből kiemelkedett vezetők irányítják. Ebben a helyzetben a legjobb kompromisszum a demokrácia, amely azonban nem mentes a visszásságoktól. Ennek egyik jele a választási kampányidőszakban eluralkodó szenvedélyesség, amely időnként tettlegességgé fajul.
A politikai vezetők és az állam, a rendőrség felelőssége, hogy megelőzzék az erőszakot és a kényszer alkalmazását, mivel az ellentétes a demokrácia elveivel. Az embereknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy választásukat kényszer hatásától mentesen fejezzék ki. Ugyanakkor minden ember önmaga is sokat tehet azért, hogy életében megvalósuljon az erőszakmentesség és a türelem másképp gondolkodó embertársainkkal szemben.
Kép forrása: MTI
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
A politika egyrészt a város, az állam, a nemzet közügyeit jelenti, és minden közösségi ember (vagyis mindenki) felelősségvállalását jelenti önmagáért, a többiekért, és mindannyiunkért.
Korunkban és országunkban e törődés a szabadelvű népuralom keretei között zajlik, amelynek során időről időre választásokhoz járulunk, míg a véleményeink összefogását, összhangba hozását, rendszerbe illesztését és alakítását a pártok vállalják föl.
A politika tehát – másfelől – a pártpolitikát jelenti: a pártok versengését egymással az országgyűlésben; illetve – még inkább – a szavazópolgárok előtt, őket is bevonva és befolyásolva.
A foglalkozás a közügyekkel, a részvétel a közéletben, a szavazás a választásokon a világ legtermészetesebb dolga kellene, hogy legyen egy megszilárdult népuralomban.
Egy olyan országban viszont, amely az elmúlt századának felét parancsuralmi rendszerekben töltötte, és előtte még csak csírájában élvezhette e vezetési és döntéshozási kultúrát, az érzelmek, viselkedésformák, szóhasználatok sokszor gyermetegek, szélsőségesek. Rájátszik erre, ha az élmény friss, még csak negyedszázados, ráadásul az előző korszakoktól az elhatárolódás még viszonylag tisztázatlan.
Néhány általános vallási és keresztény erényre azért előbb-utóbb szükség lesz, ha érett közéleti kultúrát szeretnénk: a fejüket közéleti pályára adók részéről felelősségtudatra és tisztességre, a polgárok részéről pedig tiszteletre egymás iránt, minőségi párbeszédre, műveltségre, humorra, nagylelkűségre és megbocsátási készségre.
Régebben a vallási részletkérdések, finomságok hozták lázba és késztették – enyhe esetben – lökdösődésre és fenyegetődzésre földrészünk lakóit. Az államnak és közéleti környezetnek jelentős szerepe volt akkor – állam és vallás szétválasztásával, a vallásszabadság biztosításával –, hogy lenyugodjanak a kedélyek. Lehetséges, hogy manapság fordított irányú csillapításra van szükség.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
Az iszlám a legmagasabb erkölcsi normák betartására szólítja híveit és elrendeli a másokkal való legelőnyösebb bánásmódot. A Koránban az áll: „Bizony, Allah megparancsolja az igazságosságot, a szép bánásmódot, s a rokonoknak való adakozást, s eltilt attól, ami förtelem és elvetendő, és a jogtalan erőszaktól. Talán hallgattok az intő szóra!” (16:90)
Az embernek Isten szabad akaratot adott, s ezért mindenkinek joga van kifejezni a véleményét. A véleménynyilvánítás szabadsága óriási felelősség is egyben, hiszen az ember feladata a felvirágoztatás, a javítás, a helyreállítás és a jóság terjesztése a földön. Allah azt mondja a Koránban: „A hívők – férfiak és nők egyaránt – egymás pártfogói. Azt parancsolják meg, ami helyénvaló, és azt tiltják meg, ami elvetendő. Elvégzik az imádkozást, adakoznak és engedelmeskednek Allahnak és a küldöttének. Allah irgalmas lesz hozzájuk. Allah bizony Hatalmas és Bölcs.” (Korán 9: 71). A véleménynyilvánításnak is ezeket a célokat kell szolgálnia. Ebből következik az is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjed ki mások lenézésére, becsmérelésére, gúnyolására, bántalmazására vagy valótlan vádak hangoztatására. Allah azt mondta: „És ne indítson titeket bizonyos emberek iránti gyűlöletetek arra, hogy igazságtalanok legyetek! Legyetek hát igazságosak, ez közelebb áll az istenfélelemhez.” (Korán 5: 8). Tehát el kell fogadni és el kell ismerni a jót akármilyen távoli embertől is jön és el kell utasítani a rosszat akármilyen közeli embertől is jön. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Segíts a testvéreden, ha igazságtalanságot követ el, vagy ha igazságtalanságot szenved!” Erre egy férfi azt kérdezte: Ó, Allah Küldötte! Segítek neki, ha igazságtalanságot szenved, de ha igazságtalanságot követ el, hogy segítsek rajta? Azt felelte: „Ha megakadályozod őt az igazságtalanság elkövetésében, ez a segítség neki.” (al-Bukhári).
Verő Tamás
rabbi
Számmisztika egyik alapja, a héber ÁBC betűinek számértéke. Ezek alapján egy szót írok ide TÁRJÁG, ennek a szónak a számértékét összeadva a 613-as számot kapjuk meg.
A zsidó hagyományok 613 előírást, úgynevezett micvét/micvát követnek. Ennek egy része tiltó (365-napjaink száma), ne tedd, és másik része előíró (248-testrészeink száma), tevőleges parancsolat.
A Tízparancsolat is e között, a 613 parancsolat között található. Sok előírás a szent földhöz köthető, és csak aki ott él, az tudja teljesíteni.
Létezik egy olyan parancsolatunk, ami a következőt írja elő számunkra: Dina d’malhuta dina – törvény az ország törvénye. A világon szétszórattatásban élő zsidók, a diaszpóra tagjai, lakhelyük törvényeit be kell tartsák. Ezeket a bevezető mondatokat azért írtam ide, mert a politika megjelenését a zsidó közösségi életben nem tartom nélkülözhetetlennek, de mégis foglalkozni kell vele, mert lakhelyünk minden tagját érinti, így tehát minket is, és erre törvényeink is felszólítanak bennünket.
Teljesen természetes esemény, hogy a közösségünk tagjai átbeszélik, megvitatják a társadalom, a politika eseményeit, történéseit. Arra nincs előírás vagy felszólítás, hogy melyik oldalt kell támogatni, melyik irányt követő pártot kell elfogadottabbnak tekinteni. Érzések, megnyilatkozások azok, amikre támaszkodunk, de van egy határ. A szélsőséges, a másokra ráerőltető, fenyegetésekkel, vagy más külső kényszerrel, valamelyik politikai párt szimpátiáját kivívni vágyó személyt, nem tartjuk elfogadhatónak. Ilyen esetekben is a Salom, a béke követése, keresése a mérvadó, és a béke, a Sálom szó másik értelmezését nyerhetjük el, ha sikerül ezen az úton járnunk, és ez annyit jelent teljesség. A béke nélkül nem vagyunk egészek, nem vagyunk teljes tökéletes egészek.
