Engedi Isten a háborúzást?

A háború Isten ellen való, vagy van olyan eset, amikor elfogadható megoldás lehet? Mit mond az öt világvallás a háborúzás témakörében? Az erőszak megoldás lehet bármilyen problémára? Foghat fegyvert az ember a vallások szerint, és ha igen milyen indokok alapján teheti ezt meg?

Az Ukrajnában kialakult helyzet kapcsán, a sorozás elrendelésének apropóján kérdeztük a világvallások képviselőit.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Van olyan eset, amikor a vallása támogatja bizonyos kérdések háborús eldöntését, vagy egy fegyveres konfliktus valamelyik résztvevőjét?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Dobosy Antal
zen buddhista tanító

A buddhista vallásokban, és ilyen a zen buddhizmus is, az élet tisztelete, védelme és a nem ártás – sem embernek, sem állatnak – alapvető erkölcsi szabály. Egy buddhista-hívő ezeket igyekszik is betartani élete folyamán. Világosan kell látni, hogy ezekből a szabályokból nem következik semmilyen erőszakos, agresszív megoldás, különösen nem fegyveres vagy háborús megoldás. Nincs olyan vitás kérdés vagy cél, amely elfogadhatóvá, vagy jogossá tenne olyan cselekedeteket, amelyek ártanak bárkinek, vagy netán életet veszélyeztetnek.

Egy konfliktus vagy vitás helyzet legtöbbször az emberi tudat hibájából, hibás látásmód következményeként jön létre. Nem elég körültekintő, vagy nem elég széleskörű a tudásunk, így a levont következtetések sem lehetnek helyesek. Maga a konfliktus létrejötte igazolja, hogy jelen van a hibás látásmód. Márpedig hibás szemléletet nem lehet erőszakkal vagy parancsra megváltoztatni. A buddhizmus szerint csak a megértésre támaszkodó meggyőzés, az elfogadásból következő átlátás az, amivel sikerrel vehetjük fel a „harcot” a nem-tudás, a hibás értékrend, a szűklátókörű szemlélet, hibás látásmód ellen.

A buddhizmus az emberi tudat tudománya, nem csak vallás. Az emberi tudatból vezeti le értékrendünket, a világhoz és másokhoz való viszonyunkat. Ennek pedig konzekvenciális jelentősége is van. Ha ugyanis konfliktus keletkezik, akkor annak okát a saját tudatunkban is kell keresni. Nem lehet, hogy csak rajtunk kívül álló okok miatt kerültünk ilyen helyzetbe. Fel kell tételezni, hogy mi is hibásak vagyunk, legalább részben. De akkor nekünk magunknak is dolgunk van a saját hibás értékrendünkkel, szemléletünkkel. Van mit átlátni, megoldani magunkban. Ezzel pedig legalább a magunk részéről hozzájárulhatunk a konfliktus megoldásához.

Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Általánosságban elmondható, hogy a viták, problémák megoldására a háború nem alkalmas, sőt inkább további káros visszahatásokat szül. Fennállhatnak olyan élethelyzetek, amikor a háború az egyetlen lehetséges megoldás. Ilyen pl. a Bhagavad-gítá által bemutatott kuruksétrai csata, amely mintegy 5300 évvel ezelőtt zajlott. Az összecsapás oka akkor a jogtalan trónbitorlás és a vallástalan elvek követése volt, amely évtizedekkel később háborúba torkollott. A kép ma azonban nem fekete-fehér.

A mostani korszakot, a Kali-kort a védikus írások a zavarodottság és viszály koraként jellemzik. A Föld sok pontján ma dúló fegyveres konfliktusok mögött gyakran önző személyes vagy gazdasági érdekek állnak, vagy valamely ideológia, eszme túlkapása húzódik meg. Az emberek, a nép és a politikai vezetők nem gyakorolják az igazmondás, lemondás, tisztaság és kegyesség elveit és annak az illúziónak foglyai, hogy azonosak az anyagi testükkel. Ami pillanatnyi kényelmet vagy szenvedést átélnek, azt az egyetlen hiteles valóságként fogadják el.

Általában mindkét félnek vannak méltányolható szempontjai, ám mégsem lehet velük teljesen egyetérteni, éppen azért, mert ezen konfliktusok szereplői nem ismerik saját valódi helyzetüket, azt, hogy valamennyien örök lelkek, és sérelmeik a saját múltbeli tetteik visszahatásai. A legnehezebb elfogadni, hogy saját karmánktól szenvedünk, jóval könnyebb egy külső forrást ellenségként megjelölni.

A fegyverekhez folyamodás ugyanakkor szorosan összefügg a modern nyugati társadalmakban eluralkodott húsfogyasztással – alapvető etikai probléma. Ez ugyanis olyan súlyos agresszió, amely legitimálja az erőszakot és a gyilkosságot a hétköznapokban. A vágóhidak fenntartása így közvetve „normálissá” teszi a konfliktusok véres-háborús megoldását. A háborúk elkerüléséhez lehetséges egyetlen út az erőszakmentes életvitel kitartó követése lenne.

Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész

„ A háború… nem keresztyén lehetőség” –mondja J. M. Lochman. Azt jelenti ez, hogy a keresztyén egyházak nem állhatnak háborús kezdeményezések mögé, illetve mellé és sohasem a politikai, világi hatalmat kell támogatniuk, hanem minden eszközzel az élet védelmét. Nincs tehát olyan ideológia és eszme, ami legitimálhatna egy keresztyén indíttatású, támogatottságú háborút.

Sajnos a világtörténelem nem ezt igazolja, hiszen számtalan háborút indítottak (és indítanak ma is) Isten, a Szeretet, a Szabadság és az Igazság nevében. „ Alig volt a Nyugat történelmében olyan háború, amit nem „bellum iustum” gyanánt deklaráltak volna! „ ( J. M. Lochman).

Ezekről azonban kiderült, hogy semmi közük nincs az igazságossághoz, különösen nem az isteni igazsághoz. Sokkal inkább a diabolosi (szétdobáló, romboló) lelkülethez.

A 20. században megtapasztalt pusztítás mértéke után nem lehet többé kérdés a keresztyénség számára, hogy elhatárolódik mindenféle háború-indító kezdeményezéstől.

Az egyházak egy módon lehetnek „részesei” egy háborúnak: a kialakult konfliktusban, határhelyzetekben minden módon védeniük kell az emberi életet, méltóságot.

„ Az én országom nem e világból való” (Jn18,36) – mondja Jézus és ezzel megtagad minden földi hatalomátvételre irányuló törekvést.

Az általa „képviselt” Ország nem háborúk, öldöklés és fegyveres leigázás útján jön el, hanem a Hegyi beszédben meghirdetett szeretet-és béketörvény által. Ennek legradikálisabb üzenete az ellenség szeretete és imádságban való hordozása.

Ez az Ország elsősorban bennünk kell, hogy megvalósuljon, érte belső csatáinkat meg kell vívnunk -akkor lehet világ-változtató ereje. Ezért imádkozunk így: „Jöjjön el a te országod!” (Mt6,10)

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az emberi élet, a vagyon és a vallás védelme azon dolgok közé tartozik, amelyeket a Saria (iszlám vallásjog) általános jogként garantál minden ember számára. Ezért e dolgokat minden eszközzel védeni kell, s fel kell lépni azokkal szemben, akik nem hajlandók tiszteletben tartani ezeket. Ha e dolgok védelmében az összes lehetséges békés eszköz eredménytelennek bizonyul, akkor az iszlám megengedi a harcot. Allah azt mondja: „Akik harcolnak, azok engedélyt kaptak [arra], mivel jogtalanság érte őket. Allahnak megvan a hatalma arra, hogy megsegítse őket.” (Korán, 22:39)

A Korán kijelenti, hogy akit vallása miatt üldöznek, életétől, vagyonától vagy lakóhelyétől akarnak megfosztani, jogosan bocsátkozik ellenállásba és harcol jogaiért, és ez a harc tulajdonképpen az elnyomás és az igazságtalanság megszüntetése érdekében zajlik: „Mi lelt hát titeket, hogy nem harcoltok Allah Útján, és az elnyomottakért a férfiak, a nők és a gyermekek közül, akik azt mondják: Urunk! Vigyél ki minket ebből a településből, melynek lakói igazságtalanok! Adj nekünk Tőled való támogatót, s adj nekünk Tőled való segítőt!”(Korán, 4:75)

Ugyanakkor az iszlám nem tolerálja az agressziót sem a saját, sem pedig a másik oldal részéről. A muszlimok ezért nem kezdeményezhetnek háborúkat, nem sérthetik meg mások jogait, s a harc során sem követhetnek el igazságtalanságot. „És harcoljatok Allah útján (Allahért) azok ellen, akik harcolnak ellenetek! Ám ne kövessetek el túlkapást (a harcolókkal és fegyvertelenekkel szemben). Allah bizony nem szereti az túlkapást elkövetőket [akik megengedetté teszik azt, amit Allah megtiltott].” (Korán 2:190)

Ha a harc során az ellenfél hajlik a békekötésre, akkor az iszlám szerint kötelező békét kötni vele az igazság és a méltányosság alapján. (Korán 4:90 és 49:9)

Verő Tamás
rabbi

Ezen a héten, a mostani cikk kapcsán, összetett és nehéz kérdésre kell választ találjunk, amire a zsidó hagyományok mégis nagyon egyértelmű választ adnak.

Háborút, csak és kizárólag védelmi célokkal lehetett viselni, csak és kizárólag a honvédelmet szolgálhatja az emberek háborúba szólítása.

A háború egyik feltétele, a hadsereg, az élőerő. A tórában szó esik róla, hogy fél sékelt kellett gyűjtenie őseinknek. A közös „kalapba” beadott fél pénzérme, amit minden felnőtt hadba szólítható férfinak kötelező volt beszolgáltatni, azt a célt is szolgálta, hogy a sékelek összeszámolásával kialakult egy végső szám, ami megadta a sereg létszámát.

A háború lebonyolítására, körülményeire is világos utasítást ad az előírások gyűjteménye.

A zsidó nép vándorlása során a 12 törzs olyan módon osztotta fel önmagát, hogy a Dávid csillag szögeit formázva vették körül a gyülekezés sátrát és azon belül a frigyládát. Dávid király pajzsán is szerepel a Dávid csillag.

Kiemelendő szabály még, hogy gyümölcsfákat nem volt szabad kivágni hadi célokra, mert gondolni kellett a háborút követő békés időszakra, és a fákat a termésük miatt meg kellett kímélni.

A családi állapotokra is figyelemmel voltak a bölcseink szent írásaink alapján. Azok a férfiak, akik friss házasok, fel vannak mentve a bevonulás alól – ennek a döntésnek magyarázatához nem kell semmit hozzá fűzni.

A hagyományok és ősi szabályok jó része él a mai Izraelben is. Érdekességként kiemelném, hogy Izraelben kötelező férfiak és nőknek is bevonulni a hadseregbe, de azok a fiúk és lányok, akik egyedüli gyermekei szüleiknek, nem vethetőek be frontvonalban, egyéb feladatokat kapnak a hadseregben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.