Hol az igazság a szent szövegekben?

Lehet, hogy a szent szövegek csupán mítoszok, szimbólumok, vagy mégis valósak, igazak lehetnek? A különböző szentírások, telis tele vannak csodákkal, különös eseményekkel, de mennyire kell valóságosnak vennünk az ott leírtakat? Miként lehetséges, hogy valaki úgy érzi magáról, erős a hite és mégsem történnek vele olyan dolgok, mint amiket a szent szövegekben találhatunk?

Egy kígyómarás miatt szerencsétlenül járt, kizárólag a hitére támaszkodó, amerikai lelkipásztor esete kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit:

Mennyire lehet, vagy kell szó szerint venni a szent szövegekben található történeteket?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Farkas Pál
buddhista tanító

A hírről először az jutott eszembe, hogy a Buddha nem véletlenül nevezte meg a tudatlanságot a szenvedésteli létforgatag egyik alapvető mozgatórugójaként. Ahogyan a Középhosszú beszédek gyűjteményének 2. szútrája írja: „Szerzetesek, a szerzetes bölcs megfontolásból elkerüli a dühöngő elefántot, a megbokrosodott lovat, a megvadult bikát, az elszabadult kutyát, a farönköt, a kígyót, a töviseket, a szakadékot, a kiásott gödröt, a faluszéli víztárolót.” Hozzátéve, hogy mindehhez elég a józan ész.


Fotók: Thinkstock

Néha persze nem lehet elkerülni a találkozást. A Buddha hagyományát követő ázsiai országok többségének területén – különösen a magányos erdei remeteségek környékén – nem ritka, hogy az alamizsnaútjára hajnalban elinduló mezítlábas szerzetes útját kígyó vagy más méreggel támadó vagy védekező állat keresztezi. A hagyomány úgy tartja, ha valaki eléggé képzett a szeretet gyakorlása terén, és szeretetteljes tudatállapotát képes lankadatlanul fenntartani és kiárasztani környezetére, akkor sem állat, sem ember nem viselkedik vele szemben ellenségesen. E tudatállapot kialakítását és fenntartását pontosan leírt és rendszeresen végzett meditációs gyakorlatokkal és védelmező recitációkkal érik el. A kígyók jóindulatát kérő védelmező recitáció először a kígyókat biztosítja a recitáló jóindulatáról, csak azután kéri a kígyók jóindulatát a saját számára. Hogy ez az elképzelés mennyire lehet eredményes, az az anyagon nehezen túltekintő modern ember számára talán kétségesnek tűnik, de hogy mégse legyen annyira idegen, gondoljunk az európai kultúrkörből csak Assisi Szent Ferenc történetére.

Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész

Az évezredek során sok szélsőséges tanítás, téves gondolat indult ki a Szentírás szó szerint való értelmezéséből, sokszor használták ítélkezésre, téveszmék igazolására.

Protestánsként, reformátusként különösen fontos tisztán látni ebben a kérdésben, hiszen a Szentírás magyarázata hitünk alapját képezi. Istentiszteletünk középpontjában az írott és a hirdetett Ige áll.

A „Sola Scriptura”, azaz „Egyedül (vagy mindenek fölött) a Szentírás” elve volt a legelső tantétel, amelyet a reformátorok megfogalmaztak, és amelyhez mai napig igazodunk. Azt jelenti ez, hogy a Biblia olyan „zsinórmérték”, amelyhez igazodnunk lehet és kell, ami hiteles Isten-és emberképet közvetít számunkra. Tanulmányozása során az ember megismerheti önmagát, Teremtőjét, létének „miértjét és hogyanját”. A hamvasi (ld.Hamvas Béla) értelemben vett „normális” emberi élethez szükséges egyetemes tanítások, útmutatók gyűjteménye. Igék, a szó legnemesebb értelmében, azaz ható, cselekvő, élő szavak. A benne szereplő emberek példáján, sorsán, imádságain keresztül lehetőségünk van életünket, kapcsolatainkat, döntéseinket felülvizsgálni, változni és változtatni.

A Szentírás tehát tükör és igazodási pont, de semmiképpen sem olyan „törvény –és szabálygyűjtemény”, amivel másoknak és önmagunknak árthatunk.

Tudnunk kell ugyanis, hogy ami benne foglaltatik nem diktátum, hanem a Szentlélek általi ihletettségből született bizonyságtétel. A szentírók saját koruk ismereteinek szintjén fogalmazták meg a közvetlenül, vagy közvetetten megtapasztalt isteni kijelentéseket.  Ilyen értelemben tehát a Biblia nem tudományos mű, nem a valóság hű megjelenítése, hanem annak megfogalmazódása, hogy Isten jelen van ebben a világban, kapcsolatban áll az emberrel.

Ez az üzenet ma is érvényes, de nem a „holt betűk „miatt, hanem a „megelevenítő Lélek” által (2 Kor3,6).

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

A Korán az iszlám alapforrása, amely Isten kinyilatkoztatott szava. Allah azt mondja a Koránban: „Ezek a könyv jelei. Az, ami leküldetett neked az Uradtól, az igazság, de a legtöbb ember nem hisz.” (13:1) Tehát az iszlám hit szerint a Korán minden szava, minden közlése igaz.

A Koránban három fő témakör jelenik meg: a hittételek, a törvények és a történetek. A történetek között vannak a korábbi prófétákról szóló beszámolók, Mohamed próféta életében megtörtént eseményekkel kapcsolatos útmutatások, korábbi népek, illetve emberek történetei.

A történetek között nagyon gyakran találkozunk csodákkal, azaz olyan dolgokkal, amelyek nem a világ tapasztalható törvényei szerint játszódtak le. Az iszlám szerint Isten, az univerzum teremtője, képes egyedül a világ törvényeit felülírni, isteni bölcsességéből fakadóan. E csodák történtek prófétákkal azért, hogy bizonyítsa igaz küldetésüket, illetve egyszerű emberekkel is megerősítésként. De ez nem jelenti azt, hogy ezek a csodák megismétlődnek, s azt sem, hogy ezek egyes emberek akaratára, vagy valamilyen tettük következményeként ismétlődnek meg. Az ember részesülhet csodában, de az nem az ő tetteinek következménye, hanem Isten kegyéből és bölcsességéből fakad. Ezért az ember nem hozhatja magát olyan helyzetbe, hogy csak az isteni csoda mentheti meg. Azaz önként ne bújjon a cethal gyomrába, mert nem tudhatja, hogy részesül-e olyan csodában, mint Jónás (béke legyen vele), aki Isten akaratából megmenekült onnan.

Tornóczky Gusztáv József
hindu/vaisnava (Krisna-hívő) oktató, jógaoktató

A rövid válasz: igen is és nem is.

A részletesebb válasz: a védikus irodalomban található szövegek képezik a hinduizmus és ezen belül a vaisnavizmus (Krisna-hit) alapjait. Eredetileg szanszkrit nyelven, dévanágari írással lettek pálmalevelekre lejegyezve, amit aztán időről-időre átmásoltak. A védikus irodalom egy jelentős részének szerkesztője és lejegyzője Vjászadéva (teljes nevén: Krisna Dvaipájana Vjásza), aki egyben Isten egyik inkarnációja (földi megjelenése) azzal a küldetéssel, hogy átadja a teljes lelki tudást az emberiségnek, ezért Védavjászának is hívják. Ő az eredeti 4 Véda, a Mahábhárata c. eposz, a Védánta-szútra és a Srímad-Bhágavatam szerzője – írásait teljes kinyilatkoztatásként fogadjuk el. A hinduk fő szentírása a Bhagavad-gítá is általa maradt ránk, a mű önálló alkotásként Krisna és Ardzsúna szent párbeszédét tartalmazza. Ezen kívül minden olyan későbbi írást, amelyet megvilágosodott / már életében üdvözült szentek írtak, szintén tökéletesnek és igaznak tekinti a hindu hagyomány.

Mindezek fényében a hindu szentírásokban található tanítások és történetek nagy részét szó szerinti értelmezésben fogadjuk el a megbízhatóságuk miatt. Megbízható a forrásuk és a legtisztább a céljuk: az embert a lelkiség síkjára emelni, hogy újra megtapasztaljuk az Istennel fennálló meghitt és szeretetteli kapcsolatot. Ugyanakkor a példázatként használt képzeletbeli vagy feltételes módban elmondottak lényegi tartalma fontos, de elemeiket nem kell szó szerinti igazságnak elfogadni.

A fő vezérelv az Istennel való közelség és szeretet elérése, amit Krisna kegyének elfogadása / elnyerése által személyiségünk átalakulása követ, ahogy pl. egyre szerényebbé, türelmesebbé, megbocsátóbbá és szeretettel telivé válunk…

Verő Tamás
rabbi

A zsidó hagyomány szerint a szent szövegek minden egyes mondata, szava, betűje kiemelt fontosságú, sem elvenni, sem hozzátenni – akár egyetlenegy vesszőről is legyen szó – nem szabad. Vannak olyan közösségek, személyek, akik a törvényekben foglaltak szerint élnek, és azokat olyannak fogadják el amelyektől se jobbra se balra nem lehet eltérni semmi esetben sem.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a zsidóság minden egyes generációjában, mindenkinek kötelessége tanulni, tanulmányozni, olvasni rendszeresen a szövegeket, a történeteket. Ezzel a leírt szövegeket megőrizzük, a hagyományok örökítését is szolgáljuk.

Ennek a tettnek más hozama is van, hiszen minden egyes kis részlet, mindenki számára más és más tanulságot, mondanivalót hordoz magában, az újra és újra történő olvasással.

A Tóra, Mózes Öt Könyve az istentiszteleteken – heti szakaszonként – történő felolvasása is azt szolgálja, hogy átolvasva, átismételve új és új értelmezést fedezhessünk fel a szövegben elrejtve.  A hatalmas irodalom, rengeteg magyarázó – értelmező könyv fektette le a tóra magyarázatok alapját, melyet bölcs, nagy tudású rabbik fogalmaztak meg.

A Talmudban is az írók, magyarázók a leírt szövegeket boncolgatják, ugyanannak a szónak más és más értelmét találják. Az olvasó minél gyakrabban olvassa el a szöveget – ahogy idősödik – más és más tanulságot vonhat le ugyanabból a témából.

Egy régi elbeszélés szerint Mózes visszament Rabbi Akiva tanházába, ott részt vett egy tanórán, melyen Rabbi Akiva a Tóráról beszélt. Mózes a hátsó padban ülve kapkodta a fejét, és szinte semmit nem értett meg az elhangzottakból. Az óra végeztével Mózes odament, Rabbi Akivához, és azt kérdezte: hogyan lehetséges az, azokat a történeteket, amelyek rólam is szólnak, úgy mondod el, hogy én egy szót sem értek belőlük? A válasz így hangzott: minden úgy igaz, ahogyan a szövegben le van írva. Viszont elolvasva, mindenki sajátjának érezheti a szöveget, és több féle képen magyarázhatja.

Tanulság: a Tóra az alap, a szövege mindig azonos, de mi emberek különbözőek vagyunk.

Különböző élettapasztalattal és tudással újabb és újabb oldaláról magyarázhatjuk és értelmezhetjük a leírt szöveget.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.