A Koppenhágában megölt zsiráf, Marius története kapcsán kérdeztük a világvallások képviselőit:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Fotó: MTI/EPA/Kasper Palsnov
Dobosy Antal
zen buddhista tanító
A zen buddhizmus nem dogmatikán alapul, a gyakorlás és a közvetlen tapasztalás által törekszik a tudat igazi természetének megismerésére. A legfontosabb gyakorlata a meditáció, az elmélyedés. Ez belső út. A zen meditációnak nem célja a boldogság vagy a harmónia elérése, hanem csakis a megismerés. Ha igazi természetünket átlátjuk, abból természetesen következhet a harmónia és a boldogság, de nem ezek eléréséért gyakorol a zen úton járó.
Bármi is történik a világban az lehetőség arra, hogy ezt a belső megismerést gyakoroljuk, és különösen akkor, ha érint minket. Az élet néha nagyon nehéz helyzeteket teremt és nehéz döntések elé állít, melyek feldolgozása a szellemi út igazi megpróbáltatásai. Ezek a paradox és nehezen megoldható helyzetek a zen gyakorlatában a tanulás részei. Számtalan példát találunk erre a zen szentiratainak számító kóan gyűjteményekben is. A kóanok által felmutatott helyzetek a tudat megismerésének eszközei, melyeket a mesterek a tanítás folyamán is gyakran alkalmaznak.
De nem szokatlan az sem, hogy egy az életünkben előforduló eseményt kóanként, tanító történetként kezelünk. Azaz megpróbáljuk a segítségével megérteni és átlátni a világhoz való viszonyunkat, gondolkodásunk érzelmi és érvelési hátterét, világszemléletünk és értékrendünk érvényességét az adott helyzetre vonatkozólag. De késztetéseink és cselekvéseink tudati hátterét is meg akarjuk érteni.
A „Nincs kapu” kóangyűjteményben található a következő történet: „Nanszen zen mester látta, hogy a kolostor keleti és a nyugati szárnyában lakó szerzetesek egy macskán veszekednek. Felkapta a macskát, és így szólt: – Ha tudtok egy igaz választ adni, megmentitek a macskát. Ha nem, megölöm. Mivel senki sem tudott válaszolni, Nanszen kettévágta a macskát.”
Fináli Gábor
rabbi
Az emberiség hajnalán nem volt megengedett az állatok leölése, olvassuk a Könyvek Könyvében. Az ember a teremtés záróakkordjaként, utolsónak lett megteremtve, többek között azért, hogy tudja, minden érte, és az ő felelősségre lett alkotva! A húsevés az özönvízen átesett Föld lakóinak lett megengedve, akik saját kezükkel mentették meg az egész állatvilágot, de még így is csak komoly feltételekhez kötötten. Az állatok szenvedését, a felesleges pusztítást nem veszi könnyedén a Tóra, több előíráson keresztül szabályozza és szemlélteti, hogy még stresszt sem lehet okozni az állatoknak. Az állatok élete, teste egy magasztosabb célért elvehető és felhasználható, azonban a kulináris megfontolások, valamint a szépségipar állatkísérletei és egyéb élvezetek hajhászása nem sorolhatók ezek közé. Az éhség csillapítása vagy új gyógyszerek kikísérletezése érdekében megengedett az életük kioltása, de ez mindig a lehető legkisebb szenvedéssel kell, hogy járjon. Tiltott a kedvtelésből történő szenvedés okozása és a kedvtelésből való ölés! Így a vadászat, az állatviadal, az állatok versenyeztetése, rabságban tartása mind az egyértelműen tiltott kategóriákba esnek. Ide sorolhatók a modern kori állatkertek is, melyeknek intézménye és funkciója mára sokban módosultak, mert pont az ember mohóságának és pusztításának “köszönhetően” amolyan második Noé bárkájaként is funkcionálnak, hiszen számos fajnak csak ezen intézmények falai és rácsai mögött szavatolt a jövőbeni fennmaradása. Mindezeknek fényében Marius-szal, a dán zsiráfbikával való eljárás felesleges és kegyetlen volt. A beltenyészet elkerülése érdekében elég lett volna más populációval keverni őt, vagy egyéb módon, elkülönítve elkerülni hibásnak tartott génállománya továbbörökítését. Volt egyszer egy bölcs, aki nem tanúsított elegendő empátiát egy levágásra szánt kisborjúval. A büntetése évekig tartó betegség volt, majd évek múltával, amikor a házvezetője kártevőket készült agyoncsapni, közbeavatkozva megakadályozta őt ebben, csak ekkor hagytak alább betegsége okozta fájdalmai. Aki másokon könyörül, azon könyörül az Ég is.
Madhupati Dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A Krisna-tudat tanítása szerint valamennyi élőlény testében ugyanolyan örök lélek lakik, aki személyiséggel rendelkezik és Isten elválaszthatatlan, de örökké egyéni része. A különböző életformák között a fő különbség, hogy a lélek tudata az adott testben mennyire van befedve. Ezek szerint a földi létformák közül a tudatosság szempontjából a növények, a vízi élőlények alacsonyabb, az állatok magasabb létformát képviselnek, és a legmagasabb szinten az ember áll.
Tény, hogy minden élőlény más élőlények rovására tartja fenn magát. Ez az állatvilágban a legszembetűnőbb, ám ők ezért nem felelősek, tetteiket nem követi visszahatás, hisz ösztönök irányítják őket. Az ember ezzel szemben éppen magasabb tudatszintje miatt felelősséggel tartozik tetteiért, és érvényes rá a kegyesség parancsa: kerülni kell az erőszakot és csak a legszükségesebb mértékig szabad alkalmazni, a túlélés érdekében. Ebből következik, hogy az embernek nem szabad az állatokat elpusztítania. Táplálékát a legkisebb erőszak elvét követve, növényekből és erőszakmentesen szerzett tejből kell fedeznie.
Az a jogszabály, amely az emberi életre nem veszélyes, védtelen állat elpusztítását írja elő, tudatlanságon alapul és hibás. Még az a jogrend is helytelen, amely megengedi az állatok megölését, egyenként vagy tömegesen, mint a vágóhidakon. A természet törvénye az, hogy ha beengedjük életünkbe, a társadalmunkba az intézményesített erőszakot, amit a vágóhidak jelentenek, azzal legitimáljuk az emberek elleni erőszakot is. Ne csodálkozzunk tehát a világban dúló háborúkon, az utcákon tomboló erőszakon, a családon belüli gonosztetteken. Mindaddig nem csitul az erőszak az emberi társadalomban, amíg az élet valódi természetét megértve az emberiség nem mond le a húsevésről, nem szünteti meg a mindennapos erőszakot.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
A tízparancsolatban szereplő „ne ölj” szigorú és erkölcsi értelemben véve nem vonatkozik az állatok elpusztítására, hanem kizárólag az emberre, és ott is inkább a szándékos emberölés bűntettére.
E parancsok azonban egyben iránymutatások is, vagyis erkölcsi és lelkiségi értelemben kijelölik a cselekedeteink kívánatos irányát, irányultságát is. Azaz, útjelzőként szolgálhatnak például a halálbüntetésről vagy éppen az igazságos háborúról folytatott vitákban.
Személyes lelkiségi értelemben pedig ezen előírások akár az erőszakmentességig vagy a nem-ártásig tágíthatók: vagyis, a „ne ölj” gondolatmenetét követve fölvehetjük a harcot az indokolatlan haragunk ellen, vagy éppen elkötelezhetjük magunkat a növényevés mellett.
Az édenkertben, sőt egészen az özönvízig, az ember kizárólag növényevő volt, és az állatok megevését csakis a gyöngeségünkre tekintettel engedte meg a Jóisten. Az eljövendő új Földön pedig együtt legelészik majd bárány és farkas, borjú és oroszlán.
A gondozásunkra bízott Földön az emberközpontú környezettudatosságba és a természetvédelembe a növények és az állatok megóvása is beletartozik, ugyanakkor szükség esetén vadászattal a populáció irtása is, amely már egy szakmai kérdés és felelősség.
Manapság egy sok tekintetben kifinomult érzékenységű társadalomban élünk, ahol számos ember vállal közösséget fenyegetett vagy peremre szorított csoportokkal. Így az állatkínzás (gerinces állat bántalmazása) hazánkban is bűncselekmény.
Egy ártatlan állat eléggé fölöslegesnek látszó elpusztítása, például az érte jelentkező állatkertekbe átszállítás helyett, mindenképpen ostobának és kegyetlennek minősíthető.
Amire figyelnünk érdemes e kérdés mérlegelésénél, az a dolog tényleges erkölcsi súlya és jelentősége: hiszen olyan világban élünk, ahol naponta milliószámra vágnak le más állatfajokat (hogy a magzati korban fenyegetett emberi életről már ne is beszéljünk)
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
Az állatok védelme kötelesség. A Koránból tudjuk, hogy három szerepe van az embernek: az istenszolgálat, a helytartóság és a Föld benépesítése, felvirágoztatása. A helytartóság azzal teljesül, ha az ember az igazságot követi és igazságot szolgáltat, valamint a jót és a javulást terjeszti, ahogy Allah mondta Dávidnak (béke legyen vele): „Dávid! Helytartóvá tettünk meg téged a földön. Ítélj hát igazsággal az emberek között! És ne kövesd az önkény[ede]t, [ne]hogy tévelygésbe vigyen téged Allah útjától!” (Korán 38: 26). Tehát felelősséggel tartozunk mindenért, ami körülöttünk van. Megölni egy nem ártalmas állatot csupán azért, mert jogszabályba ütközik a létezése, nem engedett a Sariában (vallási jogban). Nincs jogunk indokolatlanul és jogtalanul bántalmazni a Magasságos Allah teremtményeit. Allah azt mondta: „Nincs állat a földön, sem szárnyaival repülő madár, amelyek ne alkotnának hozzátok hasonló közösségeket. Nem kerülte el a figyelmünket semmi sem az Írásban. [Majdan] Allahnál lesz az ő gyülekezésük.” (Korán, 6:38)
Mohamed Prófétáról (béke legyen vele) feljegyezték azt a történetet, amikor egy meggyújtott hangyaboly mellett ment el, s erélyesen a társaira szólt, hogy ehhez nincs joguk. Egyszer hírül is adta, hogy egy nő Allah haragját vívta ki, mert bezárta a macskáját, amíg az éhen nem halt. (al-Bukhári). Könyörülettel kell bánnunk az állatokkal, hiszen Allah nap mint nap megmutatja bennük könyörületességét. Allah táplálja őket, és menedéket nyújt számukra. Ezért ha látjuk, hogy valamelyik állatnak szüksége van arra, hogy megetessük, vagy megitassuk, akkor ne tartson vissza minket semmi táplálásától. A Próféta (béke legyen vele) egy másik alkalommal azt is mesélte, hogy egyszer egy férfi nagyon szomjas lett, miközben sétált. Elért egy kúthoz, leereszkedett és addig ivott, amíg el nem múlott a szomjúsága. Amikor feljött a kútból meglátott egy lihegő kutyát, amint a sarat nyalva próbálta oltani a szomját. A férfi azt mondta: „Ezt a kutyát ugyanolyan szomjúság gyötri, mint amilyen engem gyötört.” Visszament a kútba, teletöltötte a cipőjét és inni adott a kutyának. Isten megkönyörült a férfin és megbocsátotta a bűneit. (al-Bukhári). Az iszlám arra tanít minket, hogy szépen bánjunk minden élőlénnyel, valamint arra utasít, hogy bánjunk jól az állatokkal. Egyszer egy férfi megkérdezte a Prófétát (béke legyen vele): „Kapunk jutalmat az állatok iránt tanúsított jóságunkért?” A Próféta (béke legyen vele) ezt válaszolta: „Minden élőlény etetéséért jár jutalom.” (al-Bukhári, Muszlim)
