Kötelesség-e a gyerekszülés? Isten tudja…

A nyugati társadalmakban fogy a népesség, itt-ott stagnál. Előkerült hát a téma, hogy minél több gyermeknek kellene születnie. A nemzettek kérdése nemzeteket érint, de mi azért megkérdeztük a különböző vallások tanítóit is, mert sokan hivatkoznak az ügyben hitre és értékrendekre. Lássuk, hogyan válaszoltak a saját vallásuk tanításaiban jártas emberek

a feltett kérdésünkre:

Az ön vallása szerint kötelessége-e a nőknek gyereket szülniük?

Dobosy Antal, zen buddhista tanító

A mi vallásunk a szellemi útról szól, arról, hogy miként érjük el azt a bölcsességet, amellyel átláthatjuk saját magunk és a világ működését, valamint viszonyunkat ehhez a világhoz. Vallásunk a buddhizmus, és szűkebben a zen buddhizmus, azon alapul, hogy ha megértettük, átláttuk helyzetünket világban, akkor ebből a meglátásból következzék a cselekvésünk is. Helyes meglátásból, helyes tettek következnek. Így a buddhizmus erkölcsi szabályai is a helyes átlátásból következnek. Nincsenek ettől az átlátástól független helyes és helytelen cselekedetek. Ha a belátás az alapja egy tevékenységnek, akkor nem kötelességet teljesítünk, és nem elvárásnak felelünk meg, mégis fontos és értékes lesz, amit csinálunk.
Az első és legfontosabb erkölcsi szabályunk az élet tisztelete is belátáson alapul. Ebből a belátásból nemcsak az következik, hogy igyekszünk nem ártani más élőlénynek, hanem az is, sőt talán ez fontosabb is, hogy igyekszünk hozzájárulni az élet minden formájának fennmaradásához. És ez nemcsak kimondottan női, de nem is férfi, hanem közös emberi szempont. Mi emberek csak együtt vagyunk képesek ezt megvalósítani.
Vallásunk a fentiek szerint nem teszi kötelezővé sem a nőknek a gyermekszülést, sem a férfiaknak a megtermékenyítést. Ha így tennénk, az az emberi szellemnek és az emberi képességeknek hihetetlen mértékű – az ember szerepének a biológiai szintre, vagy ami még rosszabb,a gazdasági érdekek szintjére való – lealacsonyítása lenne.

Életet adni szent dolog! Tegyük ezt tiszteletből és örömből, de ne azért, hogy egy külső elvárásnak megfeleljünk, és ne azért, mert anyagilag előnyös,vagy, mert ezáltal nagyobb társadalmi megbecsülést érhetünk el. Érdekek alapján dönteni egy leendő életről, nem méltó az emberhez!

Az életet szolgálni sokféleképpen lehet. Nem szabad, hogy kevesebbnek érezzék magukat azok, akiknek nincs, vagy nem is lehet gyermekük, hiszen más módon is – akár sokkal nagyobb mértékben – szolgálhatják az emberi társadalmat, és tehetnek azért, hogy az élet itt a Földön még hosszú ideig fennmaradjon!

Fodor Kata, vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Nem kötelessége a nőnek a gyermek szülése, ugyanakkor erősen javasolt számára. Ennek oka a női nem pszichológiai jellemzőiben keresendő. A nők többsége rendelkezik egyfajta gondoskodó, tápláló attitűddel, a szülők szerint pedig az anyaság élménye a legszebb és legnagyobb ajándék. A gyermekek születése nagyon szépen kielégíti a „szükségeltségi szükségletet” is, vagyis azt, hogy a nő mindig hasznosnak és fontosnak érezze magát.
A védikus írások szerint a családos élet (grihaszta ásrama) célja, hogy olyan utódok szülessenek, akik továbbviszik a vallási és kulturális hagyományokat, és akik idős korukban védelmet nyújtanak a szülőknek. A békés időskor pedig megalapozza a minőségi lelki életet az utolsó évtizedekben.

Ha  egy férfi és egy nő megházasodik, akkor javasolt számukra, hogy gyermekeket vállaljanak. A védikus kultúrában csak a tanulók és a lemondottak rendjében élők nem vállalnak gyermeket, ám ők pont ezért meg sem házasodnak.

Olykor előfordul az is, hogy egy-egy hölgy a férjével végül a szerzetesi életpályát és Isten szolgálatát választja. Úgy döntenek, hogy egymás mellett, a vallásfilozófia tanulmányozásával, Isten szolgálatában elmerülve, és egymást segítve élnek. Egyedül ezek a párok nem vállalnak gyermeket, mivel idejüket és életüket a misszió építésének szentelik.
A családos életrend a társadalom biztos alapját képezi. Ha a nők elfordulnak ettől a belső igénytől, az fakadhat bizonyos kulturális és neveltetési mintákból, de az is lehetséges, hogy a nők biztonságérzetét nem elégíti ki egy-egy társadalmi berendezkedési forma. Ilyen lehet például az egekbe szökő lakás- vagy albérletárak, ha nincs meg az egzisztenciájuk védelme, ha a családfők nem keresnek megfelelően vagy az édesanya könnyedén és bármikor magára hagyható, tehát ha a nők nem kapnak megfelelő védelmet, akkor természetes, hogy félelem alakul ki bennük. A védikus kultúra ezért helyezi a hangsúlyt a családok és a nők védelmére.

Gimesi Zsuzsanna, református lelkész

A címben föltett kérdésre, hogy kötelessége-e a nőknek gyermeket szülni, a református válasz: nem.

A református vallást gyakorlók életvitelének fő tájékozódási forrása a Biblia, ezért ezt a rövid választ is érdemes Bibliával a kézben kibontani. Bár a teremtéstörténetben Isten arra buzdítja az embert, hogy szaporodjon és sokasodjon, ez azonban nem parancs, hanem áldott lehetőség arra, hogy teremtett világunknak mindig legyen gazdája, aki azt óvja és műveli. A zsoltáríró pedig a gyermeket egyenesen az anyaméh jutalmának tartja. „ Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zsolt127,3). Annak, hogy Isten szereti az embert, egyik fokmérője – a „bibliás időkben” – éppen a bőséges gyermekáldás volt, hiszen ebben látták a család fennmaradását, a folytatást, a munkáskezeket és nem utolsó sorban a védelmet – ki merne megtámadni egy nagycsaládot – de biztonság a nagycsalád a megözvegyült, beteg családtagok számára is. Az Ószövetség több helyen ír asszonyok gyermekáldásért való könyörgéséről, így könyörgött gyermekért Sámuel próféta édesanyja Anna, vagy Ábrahám felesége Sára, Jákob felesége Ráchel. Ezek az asszonyok Isten kitüntető szeretetének jeleként fogadták gyermekeiket. Attól érezték igazán asszonynak, nőnek, feleségnek magukat, ha életet adhattak gyermekeiknek. Jézus a házasságokat próbálta védelmezni azzal, hogy a fölszaporodott válásokat csak házasságtörés esetén tartotta elfogadhatónak, a gyermekeket pedig példának állította a felnőttek elé – mert ilyeneké az Isten országa.
Összességében, a bibliai kor tehát Isten áldásaként tekintett a gyermekre „Feleséged olyan házad belsejében, mint a termő szőlőtő, gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték” (Zsolt128,3). Ezt a szemléletet lenne gyümölcsöző visszahozni a párkapcsolatokba ma is. Mélyebben kell tehát a „népszaporulat” kérdését vizsgálni, hogy az ne kötelesség, hanem áldás kérdése lehessen.

Köves Slomó, rabbi

A zsidó vallás tanítása szerint az első parancsolat, amelyet az ember Istentől kapott az volt, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet” (1Mózes 1:28.). A zsidó biblia kommentárok felhívják rá a figyelmet, hogy bár – első ránézésre – az élővilág teremtését is hasonló intelemmel fejezi be a Teremtő (Uo. 22.), az ő esetükben azonban kicsit másképp van fogalmazva a szöveg. Ott ugyanis egy áldásról, és nem pedig egy parancsolatról van szó. A parancsolat csakis az emberre vonatkozik.
Ennek értelmében tehát

az ember számára kiemelt erkölcsi kötelesség a gyermeknemzés, az utódok biztosítása. Sőt! Úgy tűnik az ember esetében a fenti értelmezés szerint ez egy különleges hangsúlyt kap, hiszen egy parancsolat formájában fogalmazódik meg.

Talán azért, mert az állatokkal ellentétben, az emberben természetellenes módon kialudhat a fajfenntartás ösztöne, és ezért kap külön figyelmeztetést erre.
A Talmud tanítása szerint a „szaporodjatok és sokasodjatok” parancsolata teljesítésének minimuma az „egy fiú egy lány”, ugyanakkor érdekes módon a kötelesség tevőlegesen a férfiakra és nem a nőkre vonatkozik (így például ha egy házaspárnak nem születik 10 éven át gyermeke, akkor ez a férfi oldaláról lehet váló ok). A zsidó nép, amely annyi üldöztetésen ment keresztül az elmúlt 3000 éve során, és csupán 70 éve, hogy a történelem legborzasztóbb népirtásában elvesztette egyharmadát lélekszámának, mindig tudta mekkora jelentősége van nem csak fizikai, hanem metafizikai értelemben is, a család és a gyermeknemzés értékének. Jelenleg a nyugati társadalmak közül egyedül Izraelbe haladja meg a – nemzeti fennmaradáshoz szükséges – kritikus 2,1 (születendő gyermek per anya) demográfiai mutatót a született gyermekszám.

Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus

Az erkölcstanban többféleképp megfogalmazhatjuk a követendőnek tartott értékeket. A kortárs ember ódzkodik (majdnem) mindentől, ami kötelességként van megfogalmazva. Semmit sem von le a mondanivalónk erejéből, ha a „nemes”, „érdemes”, „méltó”, „értékes”, „dicséretes” jelzők segítségével adjuk elő erkölcsi, illetve az élet tartalmasságával kapcsolatos mondanivalónkat.
A kereszténységen belül a római katolikus vonal kétféle életpályát tartott mindig nagy becsben. Az egyik egyénként igyekszik Istenre és a közösség, az embertársak szolgálatára összpontosítani; és hogy ezt minél teljesebben megtehesse, nem alapít saját családot.
A másik életpálya szintén Isten középpontba helyezését tekinti életfeladatának. Ezt nem általában a közösség szolgálatában képzeli el, hanem jóval kézzelfoghatóbban, egész életre elköteleződik egy házastárs mellett, és kinyitja kettőjük kapcsolatát a felelős gyermekvállalás felé, hogy így – ha Isten is úgy akarja – egy új család virágozzék föl közös életadásuk nyomán.
A két életút egymáshoz viszonyított megítélése, „rangsora” változott a történelem folyamán, de jelenleg a római katolikus megértésben már egyenrangú élethivatásoknak tekintjük ezeket. A családalapítás hatalmas kalandjába vágó nők és férfiak egymás és Isten iránti szeretete különböző gyümölcsöket terem:  a házaspárból lehetségesen megérő gyümölcsök közé tartoznak a gyermekek is.

Kik megtalálták életük párját, és el is köteleződtek mellette, azok számára természetes a gyermekvállalás. A nemzés (és a születés) idejét, a gyermekek számát a szülők igyekeznek felelősen megtervezni és fölvállalni, közösségi szempontokat is figyelembe véve.

De természetesen az életben nem alakul mindig minden úgy, ahogy megálmodjuk: néha előbb vagy később érkezik a gyermek, néha pedig kevesebb vagy több érkezik terveinknél.
A lényeges minden esetben az, hogy az ember rugalmasan alkalmazkodjék, és működjék együtt Istennek a dolgokat nálunk jobban tudó akaratával, szeretetének túlcsordulásával, ajándékként fogadva azt.

Dr. Tóth Csilla, muszlim hitoktató

A muszlimok számára a gyermekek az evilági élet díszei, Isten ajándékai. „A vagyon és a gyermekek az evilági élet ékességei.” (Korán 18:46) Ezért a muszlim házaspárok – ha csak tehetik – örömmel vállalják több gyermek felnevelését is. A muszlimok általában nagycsaládban élnek. A családi, rokoni kapcsolatok szorosak, ezek ápolása vallási előírás.
Azonban a gyermekvállalás természetesen nem kötelesség, hiszen a gyermekeket Isten adja, annak, akinek akarja, még másokat meddővé tesz, ahogy a Korán is tudósít bennünket: „Allahé az egek és a föld országlása. Azt teremt, amit akar. Leány(utódokat) ajándékoz annak, akinek akar, és fiúkat ajándékoz annak, akinek akar, vagy úgy párosítja őket, hogy fiú- és lánygyermekeket (együtt ajándékoz), és meddővé teszi azt, akit akar. (Mindent) tud és (mindenek fölött) hatalmas.” (42:49-50)

Tehát a házasság és gyermekvállalás a muszlimok számára kiemelten fontos – Mohamed próféta (béke legyen vele) mindkettő fontosságát kihangsúlyozta –, de nem kötelező.

A gyermekek az evilági életünkbe sok örömet hoznak, bár elvitathatatlan, hogy nagy felelősséggel és sok fáradozással jár a nevelésük. Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért. A vezető is pásztor, a férfi is pásztor házanépe számára, az asszony is pásztor férjének háza és gyermekei számára. Így mindannyian pásztorok vagytok, és mindannyian felelősek vagytok nyájatokért.” (Al-Bukhári, Muszlim)
A muszlim vállalja ezt a felelősséget és fáradságot, hiszen saját evilági életén túlmutatóan gondolkodik, és önmaga jobbítása mellett a jövő generáció, ezáltal a világ jobbításán is dolgozik. Ezért egy jó és felelősségteljes gyermek áldás a világ számára, továbbá a jó, igazságos és istenfélő gyermek Isten bocsánatát, illetve a Paradicsomba való bejutást is jelentheti szülei számára, ahogy Mohamed Próféta (béke legyen vele) mondta: „Ha meghal Ádám fia (gyermeke), megszakad a cselekedete, csak három dologban nem (amit hátrahagy maga után): a folyamatos adomány, a hasznos tudás, és a jó gyermek, aki érte fohászkodik.”

Kiemelt kép: Thinkstock