Idős kora miatt felmentették a hibázó orvost. Helyes ez? Isten tudja

Egy hír szerint a korára való tekintettel nem vonnak felelősségre a bíróságon egy idős orvost az általa elkövetett és bizonyított, súlyos következményekkel járó műhiba miatt. Elvileg ez egy jogi kérdés, de van morális oldala is, így megkérdeztük a vallások tanítóit:

Ön szerint felmenthető valaki a felelősségvállalás és a büntetés alól csak azért, mert „túl idős”?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Dobosy Antal

zen buddhista tanító

A buddhizmus azt tanítja, hogy minden érző lény képes elérni a megvilágosodást. Az ember, mint érző lény, legyen  fiatal vagy öreg, rendelkezik ezzel a képességgel. Ha a megvilágosodás szempontjából nincs különbség öreg és fiatal között, akkor a cselekedetekért való felelősségvállalás között sincs.

Öreg és fiatal, gyenge és erős, nő és férfi egyaránt tudattal rendelkezik, így tetteiért felelős,

és tudnia kell, hogy a tetteknek következményei vannak. Ha jót teszünk, remélhetjük, hogy jobbra fordulnak a dolgok, ha rosszat, akkor rosszabbra.

A zen buddhizmus tanítói és mesterei sokszor igen magas kort értek el. És éppen a hosszú élet által nyújtott hosszú és tartós tanulás révén lettek sokak által tisztelt bölcsekké, akiknek a véleményére érdemes volt hallgatni, és akiknek a tapasztalatát a társadalom is hasznosítani tudta. Maga a hosszú élet sem nem árt, sem nem használ szellemi képességeinknek, azonban lehetőséget biztosít arra, hogy szellemi képességeinket kiteljesíthessük! Ha valaki nem használja ki ezt a lehetőséget, annak nem az illető kora az oka, sokkal inkább valami betegség, ami lehet testi, lelki vagy szellemi.

A kor nem akadály, de a kór akadály lehet.

És sajnálhatja az idős ember, ha ezzel a hosszú élet által adott lehetőséggel nem akart vagy nem tudott élni, és nem sikerült bölcs és felelősséggel cselekvő emberré válnia. Pedig az idő neki akart dolgozni.

Egy fiatalabb ember részéről elkövetett hiba könnyebben érthető, akár elnézőbbek is lehetünk vele szemben, tudván, hogy hiányzanak még a gazdag tapasztalatok, ismeretek. A kor előrehaladtával azonban sokkal kevésbé bocsájtható meg egy hibás ítélet, egy elhibázott cselekedet.

Sőt elvárható, hogy egy öreg ember – nagyobb tapasztalatának, szélesebb körű tudásának és bölcsességének megfelelően – sokkal nagyobb felelősséggel végezze a munkáját.

Ha nincs így, annak más oka van, nem a hosszú élet.

Fodor Kata

vaisnava (Krisna-hívő) teológus

A válasz természetesen nem. Azért mert valaki elért egy bizonyos életkort, ugyanúgy felelnie kell tetteiért, mint fiatalabb korában. A védikus szentírások szerint egy gyermek tetteiért a karmát (a tettekért járó természetes visszahatásokat) ötéves koráig az édesanya, majd később az édesapa kapja meg.

Felnőttkorba lépve azonban egészen a halál pillanatáig minden tettéért maga a személy felel.

Természetesen létezik az az állapot, hogy valaki magatehetetlenné válik és mentálisan beszámíthatatlan lesz, ebben az esetben azonban az illetőért családtagjai vállalnak felelősséget, vagy egy gondozó ad számára védelmet. De ha valaki felelősségteljes állást tölt be, munkáltatója is alkalmasnak találja erre, akkor a tevékenységgel járó döntésekért neki kell viselnie a felelősséget. Az, hogy a fenti esetben egy orvosnő, korára való hivatkozással, átmenetileg nem kerül felelősségvonásra, csak az ügy pontos kivizsgálásáig elfogadható.

Ha bebizonyosodik a felelőssége, akkor az életkora sem mentesíthetné tettei súlya alól.

Mindez a karma törvényén alapszik, amely alapján minden cselekedetünkért visszahatást kapunk a jelenben vagy a jövőben. Bár fájó lehet, de a büntetést mielőbb meg kell kapnunk, hogy ezt a rossz karmát ne görgessük tovább egy későbbi életbe, mivel

a létrejött karma, mint egyfajta adósság, az anyagi világhoz láncolja az embert.

A jó dolgok ehhez hasonlóan pozitív karmánk eredményeként jönnek létre, ám ha kedvező anyagi helyzetbe kerülünk, vagy ha nagyon szép külsővel születünk meg, azt valamiért nem szoktuk felhánytorgatni a sorsnak…
A visszahatásokat kétféleképpen egyengethetjük életünkben. A már meglévő karmánkat a Haré Krisna mahámantra éneklése tudja a leghatékonyabban oldani. A másik oldalról pedig érdemes megelőzni az újabb visszahatások kialakulását, ezt például erőszakmentes és tudatos, személyes kötelességeinknek, dharmánknak megfelelő életmód kialakításával érhetjük el.

Nagypál Szabolcs

római katolikus teológus

Az embernek szabad akarata van, s pontosan ez teszi lehetővé, hogy felelős lehessen cselekedeteiért. A jó hír az, hogy nemcsak rossz tetteinkért vagyunk felelősek, hanem jó cselekedeteinkért is.

Épp a felelősség fölvállalásának esélye teszi lehetővé, hogy az ember büntetést viselhessen el, ugyanakkor azt is, hogy az érdemeiért – akár bőségesen is – megjutalmazzák.

A büntetés s jutalom azonban nem csupán külső, kívülről érkező lehet – vagyis olyan következmény, melyet más személyek (emberek, vagy épp Maga Isten) mérnek ránk. A megbüntetés s megjutalmazás lehet benső is: ilyenkor az ember a lelkiismeretének, bűntudatának, szégyenérzetének ítélőszéke előtt áll (vagy épp görcsök közt fetreng). A felelősségnek ekképp különböző fajtái vannak: beszélhetünk erkölcsi, vallási, jogi vagy közéleti felelősségről, s ezek nagyon más dolgot jelentenek minden egyes esetben.

Ugyanakkor, a felelősség nem mindig teljes, sőt érvelhetünk amellett is, hogy

a felelősség tulajdonképpen sosem teljes, valamilyen okból mindig korlátozott, illetve részleges.

Az ember beszámíthatóságát csökkenthetik, akár teljesen meg is szüntethetik a legkülönbözőbb okok: befolyásoltság alatt állt, nem jutott el kellő érettségre, nem látta át tettei lehetséges következményeinek teljességét, és így tovább.

A beszámíthatóság mértékét, ezáltal a felelősségvállalás fokát döntő módon csökkentheti az életkor is:

nemcsak a túlságos fiatalság, hanem éppúgy az öregedés túl nagy mértéke is.

Az emberi élet, a keveseknek, kik számára megadatik, hogy teljes pályaívet írjanak le, sajátos tükröződést mutat: a vég a kezdethez hasonló; a testi, szellemi leépülés során néha az újszülött állapotához kerülünk közelebb.

Ám elfogadhatatlan ellentmondásban áll, ha valakit alkalmasnak találnak ugyan egy hivatás vagy föladat betöltésére, de ha hibát követ el, a túlságosan előrehaladott életkorára hivatkoznak felelősségének megállapítása során.

Sulok Zoltán Szabolcs

muszlim hitoktató

Az iszlám tanítása szerint minden ember felelős a tetteiért. Allah azt mondta a Koránban: „Mindenki a maga számlájára tesz szert valamire. És senki nem cipeli a másiknak a terhét. Majd Uratok elé lesz a visszatérésetek, és Ő tudatni fogja veletek, azt, amiben összekülönböztetek.” (Korán 6:164). Ennek alapján az iszlám vallásjog (Saria) szerint

más emberek vagy teremtmények ellen elkövetett bűnökért az elkövetőt mindig felelősségre lehet/kell vonni, amennyiben

az elkövető (1) épeszű (azaz tisztában van tetteinek súlyával és következményeivel), (2) a serdülőkort elérte (nőknél ez a menzesz kezdete, férfiaknál a szőrzet megjelenése, a hang mutálása, illetve az első magömlés, de legkésőbb a 15. életév betöltése).

A kérdést ihlető cikkben orvosi műhibáról volt szó. A műhiba – annak ellenére, hogy nem szándékosan történt – az iszlám szerint is abba a kategóriába tartozik, amelyért

az orvosnak vállalnia kell a felelősséget, amelynek mértékét, módját a lefolytatott jogi eljárás határozza meg.

Az orvos előrehaladott életkora az iszlám szerint nem számít, hiszen az iszlám vallásjog a büntethetőségi korhatárnak csak az alját rögzíti. A büntethetőség másik feltételének,

az épeszűségnek pedig nyilvánvalóan teljesülnie kell az idős orvos esetében, hiszen ennek hiányában nem is praktizálhatott volna.

Verő Tamás

rabbi

Szeretném ideemelni a Sulchán Áruch (egy 16. századi zsidó törvény-, és szertartásgyűjtemény) erről szóló szavait, mondatait.

„A Tóra megengedi az orvosnak a gyógyítást, sőt, mi több, az ilyen cselekedet vallási kötelesség és az életmentés kategóriájába tartozik. Ezért ha az orvos visszautasítja a segítséget, akkor olybá vétetik, mintha embertársa vérét ontotta volna. Ezzel együtt az ember csak akkor foglalkozzon a gyógyítással, ha kiváló szakember és nincs rajta kívül nagyobb tudású és a Bíróság engedélyével gyógyít. Ha a Bíróság engedélye nélkül gyógyított, akkor kötelezve van kártérítés fizetésére. Sőt még akkor is, ha szakértő, és a Bíróság engedélyével gyógyított, de tévedést követett el, és kárt okozott, akkor a földi bíróság kötelezése alól fel van mentve, de az égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve. Ha pedig tévedéséből kifolyólag halált okozott, akkor a száműzetés kötelező rá.”

Tehát az olyan szakértő orvos, aki a megfelelő engedélyek birtokában akaratán kívül hibát követ el,

a mai gyakorlatban büntetéssel nem sújtható, ugyanakkor az „égi bíróság fenyítése kötelező rá nézve”.

Ezt a felállást a kommentárok úgy magyarázzák, hogy földi kötelezettséget „a világ fennmaradása” miatt nem rovunk ki rá, mivel nem akarjuk, hogy az orvosok féljenek hivatásukat űzni a felelősségre vonástól rettegve. Ugyanakkor a törvénymagyarázók arra is rámutatnak, hogy bizonyos égi felelősséggel mégis jár az ilyen cselekedet.

Ezt azzal magyarázzák, hogy a Sulchán Áruch olyan, akaratán kívül hibás orvos esetéről szól, aki valamilyen szinten mégis felelőtlenül járt el. Például, ha egy gyakori betegségnek tűnő esetnél nem volt eléggé elővigyázatos, és úgy írt elő páciensének hibásan egy szokásos kezelést, hogy külön megvizsgálta volna annak speciális esetét és tüneteit, amivel elkerülhette volna a hibás diagnózist. Összetett a címben szereplő kérdés, és

minden esetben egyedi vizsgálódásra van szükség, és véleményem szerinte a kor nem tartozik a mentesítő okok közé,

sőt,

ha egy orvos idős, és nem tudja ellátni maradéktalanul feladatait, akkor nem szabad vállaljon gyógyítást.

Kiemelt kép: Thinkstock