Farkas Pál

buddhista tanító (théraváda)
Farkas Pál

1946-ban született, így alkalma nyílt megélni különös időket, amelyek nem igazán kedveztek a vallások elmélyült megismerésének és gyakorlásának. Évtizedekkel maradtunk el attól a nyitástól is, amely Európa és Észak-Amerika figyelmét a Távol-Keletre, annak igen nyitott, befogadó és békés szellemiségére irányította. Tizenhat éves volt, amikor apja egyik barátjának könyvtárát nézegetve Jeszudian mester jóga könyve került a kezébe, a különös fényképek a legfontosabb jóga-testhelyzetekkel annyira fölkeltették az érdeklődését, hogy a könyvet kézzel lemásolta, selyempapírra átrajzolva a képeket, és belekezdett a gyakorlásba. Egy darabig minden rendben ment, de azután néhány sajátos élmény, ma már úgy mondaná, meditatív tapasztalás, megijesztette. Tanácsadó mester híján fölhagyott a gyakorlással, bár az alapvető légzőgyakorlatokat, a pránájámát, még sok-sok évig csinálta, és később is újra meg újra visszatért hozzá: nagy hasznára volt mindig.

Hosszú út, ezernyi kitérő vezetett innen – a Kertészeti Egyetemen és számtalan munkahelyen keresztül – 1991-ig, amikor néhány hasonlóan gondolkodó barátjával együtt megalapították A Tan Kapuja Buddhista Főiskolát, Közép-Európa egyetlen felsőfokú buddhista oktatási intézményét. Rengeteg olvasás, önképzés, a Magyarországon elérhető egyetlen megbízható tanulási lehetőség, a Buddhista Misszió Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézete előadásainak látogatása, részvétel a szórványosan hazánkba eljutó tanítók tanításain és beavatásain, tanulás egymástól a hazai kisközösségekben, a buddhizmus iránt érdeklődő orientalisták bekapcsolódásával a tanítást hordozó keleti nyelvek tanulmányozása, és sok-sok gyakorlás, elmélyült és szemlélődő meditáció vezette az úton.

1991-től-1993-ig a buddhista főiskola dékánjaként, 1993-2001 között rektoraként, majd főigazgatójaként az a megtisztelő feladat jutott osztályrészéül, hogy részt vehetett a hazai buddhista felsőoktatás megteremtésében, kiváló kollégákkal, társakkal és barátokkal, akikkel a munka – úttörő tevékenységről lévén szó – közel sem mindig volt zökkenőmentes, de mindig érdekes és tanulságos. Ezen idő alatt a főiskola tanrendje és szervezeti rendje kikristályosodott, a főiskola az akkreditációt elnyerve besorolt az államilag elismert intézmények közé, épülete saját kézbe került, kollégiuma és könyvtára kialakult, hétvégi képzése megkezdődött, saját kiadásban számos eredeti nyelvről fordított szentiratot és ismertető kiadványt jelentetett meg. Vezetői munkássága fáradalmait 2001-2003 között Angliában pihente ki, ahol az öregek tanítása szerinti thai hagyományvonal kolostorában volt „fiatal” szerzetes, a tanítóságot a tanítványságra cserélve, beavatást nyerve Ácsán Cshá mester hagyományvonalába, legkiválóbb utódainak egyike, Ácsán Szumédhó révén. Azóta újra a főiskolán tanítja a buddhizmus alaptanításait, a szentirat ismeretet, a Tan átadásának művészetét és az alapvető meditációkat. Két lánya és öt fiú unokája van, szerencsés esetben talán valamelyikükre továbbszáll majd mindez a tapasztalás.

Farkas Pál válaszai »