Hogy is volt a szűzen fogantatás?

Mit mondanak a nagy világvallások Jézus születéséről?
Kapcsolódó cikkek

A rend kedvéért: Mária volt, aki szeplőtelenül fogant, és ő volt az, aki szűz maradt még Jézus születése után is. Tehát Jézus „szűzen fogantatott”. Mondják. Isten tudja.

Így karácsonykor adja magát a vallások tanítóinak feltett mostani kérdésünk Jézusról, és az ő születéséről:

Ön szerint mit jelent a szűzen fogantatás? Van hasonló történet az ön vallásában?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

A római katolikus máriatan szerint a mindenkori szűz Mária szűzen fogant a Szentlélektől, majd a szülés előtt, alatt és után is megőrizte a szüzességét. Mindez nem elsősorban tudományos vagy történeti tényként érdekes, hanem a jelképes és a teológiai jelentősége miatt.

A csodás születés teológiai igazságának ugyanis gazdag és épületes jelképrendszere van; éppen ezért a valódiságára vonatkozó kérdések a legtöbbször elvétik a lényeget, mert a lelki élet felől nézve a test logikája értelmetlennek bizonyul.

A szűztől születés valójában azt jelenti, hogy az édesanya a szülés után egész életében teljesen a fiának szenteli magát; ezáltal pedig a maga tekintetében elutasítja azt is, hogy további gyermekeknek legyen a szülője.

Noha a Szentírásban olvasunk Jézus Krisztus „testvéreiről”, de a kifejezés a korban egyaránt jelenthetett unokatestvéreket, vagy épp még távolabbi, azonos nemzedékhez tartozó rokonokat.

A fogantatással és a születéssel kapcsolatos teológiai elbeszélés arra hívja föl a figyelmünket, hogy az eredeti teremtéshez képest

Jézus Krisztus valami egészen új módon és közvetlenséggel az Isten Fia.

Fotó: Thinkstock

Egy olyasfajta különleges eseményt kísérel meg kifejezni ezzel a szent hagyomány, mely ábrázolhatatlan, hiszen a lehető legsajátosabban is isteni cselekvés.

Jézus Krisztus istenfiúsága korántsem az emberi édesapa hiányán alapul, és

a szűzi fogantatás a szülés előtt is inkább az isteni Ige megtestesüléséről, testet öltéséről, az anyagi világban megnyilvánulásáról ad jelet.

Vagyis, a szűzen fogantatás tulajdonképp a megtestesülés titkának a hátoldala. Amelyből az is következik, hogy mindenfajta örökbefogadási elméletet vissza kell utasítanunk. Nem pusztán emberi szaporodásról van itt szó, hanem valódi isteni teremtésről, amely által Jézus Krisztus személye és születése a szentírási teremtéstörténettel kerül párhuzamba, mint új teremtés.

Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató

Az iszlám azt tanítja, hogy ne tegyünk nyilatkozatot arról, amiről nincs tudásunk, ahogy Allah mondta a Koránban: „Ne kövesd hát azt, amiről nincsen tudásod! A hallásról, a látásról és a szívről – minderről számot kell majd adni!” (17:36). Arról, hogy Mária (béke legyen vele) Jézust (béke legyen vele) szűzen foganta és szülte, a Korán így nyilatkozik „És említsd meg [ó Mohamed] az Írásban Máriát, amikor elvonult a családjától egy keleti helyen.

És elfüggönyözte magát előlük, mi pedig elküldtük hozzá a lelkünket (Gábriel angyalt), aki tökéletes emberként jelent meg előtte.

Azt mondta [Mária]: Bizony, én a Könyörületestől kérek menedéket ellened! [Maradj hát távol tőlem,] ha istenfélő vagy! Azt mondta [az angyal]: Én csupán a te Urad küldötte vagyok, [azért], hogy tiszta ifjú gyermeket ajándékozzak neked. Azt mondta [Mária]: Hogyan is lehetne nekem ifjú gyermekem, holott nem érintett engem ember és nem vagyok céda.” Azt mondta [az angyal]: „Így lesz. Urad azt mondta: ‘Könnyű ez nekem. És jellé tesszük őt az emberek számára és kegyelemmé tőlünk. És [Allah által] elrendelt dolog ez.’” (Korán 19:16-21)

A muszlimok hisznek abban, hogy Mária Jézust szűzen szülte,

és a Korán úgy említi Jézust, mint Isten szavát (hiszen Isten azt mondta „Legyél!”, és ő megfogant).

Ez a csodás születés egyszer fordult elő és nem ismétlődhet meg soha többet.

Ez a csodás születés, ha bizonyít valamit, akkor bizonyítja Isten nagyságát, hiszen a Mindenható Isten Ádámot is szülők nélkül teremtette korábban. Allah azt mondta: „Jézus példázata olyan Allahnál, mint Ádámé, porból teremtette őt, majd így szólt: „Legyél! És lett.” (Korán 3: 59)

Gandharviká Préma déví dászí
vasinava (Krisna-hívő) teológus

A Puránák telis-tele vannak hihetetlenebbnél hihetetlenebb születéssel kapcsolatos történetekkel, amik

Isten emberfeletti hatalmának, vagy a szentek különleges képességeinek ékes bizonyítékai kívánnak lenni az olvasó számára.

Fotó: Thinkstock

Találkozunk oszlopból kilépő inkarnációval, tűzből előlépő, vagy lótuszvirágból születő gyermekekkel, félistenektől emberi lények méhében fogant, vagy szentek által megáldott innivaló által fogant csecsemőkkel. És persze szűzen fogantatással is.

Az egyik ilyen történet az emberfeletti erejű majom,

Hanumán születésének története, akit Vájú, a szélisten helyezett szűz édesanyja, Anydzsalí méhébe,

mivel az ifjú hölgy azért imádkozott Sivához, hogy hadd szülessen fiúgyermeke. A megtermékenyített petesejt, ami a méhébe került, épp Sivától fogant, csak mivel majomteste volt, Siva felesége nem szerette volna megtartani, ezért a szélre bízta őt. A hölgy így közvetlenül kapta meg az imádott félisten áldását.

A másik, 5000 évvel ezelőtt megesett történet Krisna bátyjáról, Balarámáról szól. Krisna szüleit, Vaszudévát és Dévakít a gonosz király börtönbe záratta, mivel az égi jóslat azt súgta neki, hogy Dévakí nyolcadik gyermeke pusztítja majd el őt. A börtönben meg is született Dévakí hat gyermeke, a hetedikként pedig Balaráma fogant meg a méhében.

Dévakí érezte, hogy gyermeke különleges lesz, teste ragyogott az isteni energiától.

Még a haláltól rettegő király is érezte a magzat hatalmát, és elgondolkodott azon, hogy talán nem a nyolcadik, hanem a hetedik gyermek okozza majd a vesztét. Ekkor, az Úr elrendezéséből a magzat Dévakí méhéből Rohiní méhébe került át. Rohiní Vaszudéva másik felesége volt, aki Gokulában rejtőzött el a börtön elől, és gyermeke sem volt még. Dévakí álmában látta, hogy méhéből eltűnt a magzat. A gyermek születése után a családi pap felfedte Rohinínek, hogy gyermeke valójában férjétől, Vaszudévától való. Így Balarámának két édesanyja is volt.

Végh József
buddhista tanító

A test és a tudat tisztaságára, a tiszta, erkölcsös életre vonatkozóan sokféle történetet ismer a buddhizmus hagyománya. De a kereszténységből ismerteknek konkrétan megfelelő nincs.

Buddha születése is csodás körülmények között történt.

Anyja fogantatásakor egy elefántot látott, amely jelezte, tudatosította, hogy áldott állapotban van.
Mivel

a buddhista kultúrkörben a test és a tudat viszonylatában a tisztaságot, a folttalanságot elsősorban a tudatra vonatkoztatják,

ezért sem számít, nem olyan fontos, hogy a testünk milyen, hiszen ezekben a civilizációkban a tudat folyamatosan újabb és újabb testet ölt fel.

A mesterek és a tanítványaik viszonylatában beszélünk arról, hogy a tanítványok a mesterek tudatától ihletetten érik el a megvilágosodást, fedezik fel önmagukban is a mestert, és válnak tanítókká. Ezt a tibeti buddhizmusban úgy hívják, hogy „tuksze”, vagyis a „szívbéli gyermek”.

A szív a tudat székhelye, minden belső aktivitásunk középpontja.

Fotó: Thinkstock

Itt kapcsolódik össze a tanítvány a mesterével, és innen születik meg az ő tudatában, az ő szívében is a megvalósítás, a Buddha-Dharma valóra váltása. Ezt a legbelső középen való megérintettséget szokták élettörténetükben is kiemelt formában megemlíteni, hiszen sokan ez előtt a találkozás előtt évekig keresték mesterüket.

Dógen zen mester 1224-ben ezt írta naplójába: „Először füstölőt gyújtottam és leborultam, ahogyan kell, néhai nagy mesterem, a Tientung hegy öreg Buddhája előtt, az ő kolostorvezetői szobájában, az 5. hónap 1. napján, a Szung birodalom Baoqing korszakának 1. évében. Ő is először látott engem. Ez alkalomból átadta nekem a Dharmát, kéz a kézbe, lélektől lélekig, és azt mondta: „A Dharmát tudattól tudatig, buddhától buddháig, (megvilágosodott) őseinktől (megvilágosodott) őseinkre szálló kapu nyitva áll!”

Verő Tamás
rabbi

A legtöbb zsidó tudós elfogadja a feltételezést, hogy létezett az első században egy zsidó tanító, akit Jesuának, vagyis Jézusnak hívtak. A mai Izrael területén, a Római Birodalom idején élt.

Jézus létezését elfogadja a zsidóság, azt viszont nem, hogy ő lett volna a messiás.

A zsidó szent iratokban, melyek Jézus kora előtt születtek, leírták, hogy milyen lesz a világ a Messiás eljövetele után. Az első és az azt követő évszázadok azonban kicsit sem hasonlítanak arra a békés világra, amilyennek a messiási korszakot jövendölték (és a halottak sem támadtak fel).

Gyakori tévhit Jézussal kapcsolatban, hogy a zsidók feszítették keresztre (holott a rómaiak ölték meg), valamint, hogy ő alapította a keresztény vallást

(Jézus csak változásokat akart bevezetni a zsidó vallásban, ő maga egy zsidó vezető volt, zsidó ünnepeket tartott).
Későbbi követői voltak azok, akik alapvető változásokat hoztak, és új vallást alapítottak.

Jézus a Bibliában szereplő nagy zsidó vezető, Józsué után kapta nevét. A név eredeti héber formája יֵשׁוּעַ (Jesua), mely az arámi nyelvben is használt rövidebb változata volt az Ószövetségben található יְהוֹשֻׁעַ (Jehosua) formának. A név jelentése „Jahveh a szabadító”. A Jesua a zsidók között akkoriban igen gyakori személynév volt.

Jézus apai neve „ben Joszef” azaz „József fia” lehetett. Jézust teljes arámi nevén tehát Jesua ben Joszefként ismerhették. A zsidó Mária és József fia volt. Máté evangéliuma azt mondja, „de nem ismerte meg őt addig, amíg meg nem szülte első fiát – akit Jézusnak nevezett el”. Az „ismerte meg” kifejezés a héberben a szexuális egyesülésre is vonatkozik, és a görög is megtartotta ezt a kifejezésmódot. Hiszen nyilvánvaló, hogy nem arra vonatkozik, hogy nem mutatkozott be a feleségének Jézus születéséig. Az „addig, amíg” a görögben is pontosan azt jelenti, hogy egészen addig. Valószínűleg tehát voltak testvérei Jézusnak. Így anyja sem volt szűz halálakor.

A vélemények arra utalnak, hogy a szűzen fogantatás a tisztaságra, a kicsapongó élet ellentétére vonatkozhat.

Kiemelt kép: Thinkstock