Megoszlanak a vélemények arról, hogy valóban bűnösnek kell e tekintenie magát az embernek, avagy sem. Mi célt szolgálhat például a bűn tudatának jelenléte, vagy a bűn tudatának gyakori felidézése? Ezek pusztán erkölcsi szabályokra korlátozódnak, vagy annál sokkal többről van szó? Utánajártunk hát, hogy mi egyáltalán a bűn maga, illetve, hogy a különböző vallásokban egyaránt jelen van-e a bűn fogalma.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Farkas Pál
buddhista tanító
A Buddha úgy kezdi első beszédét, hogy kijelenti: a közép útját követi. Így aztán a cselekedetek megítélésekor is csak aszerint minősít, hogy az adott cselekedetnek pozitív vagy negatív lehet-e az eredménye. Etikai értelemben ezért az érdemteli és érdemtelen kifejezéseket használja egyes tettek minősítésére, filozófiai értelemben pedig kedvezőnek vagy kedvezőtlennek nevezi azokat, várható eredményük szerint.
Fel kell itt idéznünk a karma sokak által félreértett fogalmát. A Buddha a szándékos tettet nevezi karmának, amelynek eredménye azután megjelenik az élet korábbi vagy későbbi szakaszában (vagy egy rákövetkező életben), és ez az eredmény hasonló jellegű lesz, mint az elkövetett cselekedet.
„Minden lény tettei birtokosa, tettei örököse, tettei öléből születik, tetteihez kötődik, tettei a menedéke” – mondja a Mester.
Így akkor, amikor valaki elvéti a célt, és ahelyett, hogy szabadulna az élet nehézségeitől, inkább a szenvedés irányába halad, a vétek szót használja.
Vannak ugyanakkor igen súlyos vétkek, amelyek különösen pusztító következményekkel járnak. Egy szerzetes esetében négy ilyen cselekedet van, amelynek következményeképpen kiutasítják a Rendből: az élet elvétele, idegen tulajdon elvétele, a cölibátus megszegése, és az el nem ért szellemi megvalósítással kérkedés. A világiak esetében egy életen belül jóvátehetetlen vétek az anya vagy apa elpusztítása, egy szent ember életének elvétele, egy szerzetesnő megbecstelenítése, és egy megvilágosodott megsebzése.
A szellemi megvalósítás egyik mércéje, hogy valaki mennyire képes követni az erény útját. Aki a tanítványság útjára lépett, már nem képes megtörni a legalapvetőbb öt fogadalmat (ne ölj, lopj, paráználkodj, hazudj, használj tudatodat módosító szereket!), aki beérkezett, nem képes olyan cselekedetre, ami neki magának vagy másnak ártalmára van, mert tisztán átlátja tettei következményeit.
Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus
Isten, s teremtménye, az ember kapcsolatát kezdetben az összhang jellemezte. A teremtett világ központi alakja, az ember Isten képére s hasonlatosságára lett a semmiből létrehozva; a nő és a férfi egymást kölcsönösen kiegészítő és gazdagító nemi egymásra irányultságában.
Az istenképmásisága pedig olyasféle dolgokban áll, mint a képessége a szeretetre, a szabadsága a jóra, vagy épp lelkiismeretének az isteni érzékszerve. A szabadságnak azonban nemcsak ezen előremutató oldala létezik, hanem a tagadás lehetőségét is magában foglalja: a „szabadságot” a jótól.
Az embert hamarosan rabul is ejtette az önfejűség, az öntörvényűség, a természet rendjére tekintettel nem lévő önmegvalósítás csábítása, megkísértette őt a mindentudás káprázata, és ezáltal „létrehozta” a világban az addig csak lehetőségként benne rejlő rosszat.
A döntésének, amelyet ősbűnnek nevezünk, két borzalmas következménye lett. Az egyik, hogy az akarata – az isteni elrendezettséget kibontakoztató Édenkert támogató bősége és biztonsága híján – már az életpályájának igen korai szakaszától kezdve rosszra hajló lett:
előbb gondol magára, mint másokra vagy Istenre; úgy véli, belőle áramlik a passzátszél.
A másik következmény pedig az, hogy az ember nemzedékről nemzedékre már egy olyan világba fogamzódik, majd születik bele, amelyet alapvetően megjellegeznek a bűn szerkezetei, intézményei és hálózata. Nem tiszta lappal indul, hanem egy megromlott, és romlásában tobzódó Föld örvénylése ragadja magával.
Az ősbűn e két rendkívül súlyos következményét nevezzük összefoglalóan eredendő vagy áteredő bűnnek, amely azonnal ráháramlik a világba belépő megtestesült lélekre, átlelkesült testre.
Ilyen összefüggésrendszerekbe ágyazódva az ember a tapasztalatok szerint újra és újra belesodródik a személyes bűn mocsarába: vagyis, újra és újra belerondít ember és Isten, ember és ember, ember és teremtett világ kapcsolatába, párbeszédébe.
Dr. Shubail Mohamed Eisa
muszlim hitoktató
Az iszlám a bűnöket és az alantas dolgokat bilincseknek és láncoknak tekinti, melyek gúzsba kötik az emberiséget, s melyek ránehezednek és a sárba, a mocsárba taszítják. E kötelékek és ezen lealacsonyító hajlamok elhagyását pedig felszabadulásnak tekinti, s egész erkölcsisége erre az alapra épül. Ugyanakkor az iszlám szerint Allah úgy teremtette az embert, hogy képes jót és rosszat csinálni, adott neki eszet, hogy különbséget tudjon tenni közöttük.
Az iszlám szerint tehát a bűn elkövetése egyéni választás. A bűnbocsánat keresése egyéni felelősség.
Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ádám minden gyermeke hibázik, de a hibázók közül azok a legjobbak, akik megbánják bűneiket” (Szahihul-dzsámi 4515).
Az iszlám bűnnek nevezi Isten törvényének áthágását, mindenfajta rossz cselekedetet vagy erkölcstelenséget. Az iszlám továbbá különbséget tesz Istennel szemben, illetve az emberekkel szemben elkövetett bűnök között is. Az emberek ellen elkövetett bűnök esetében belép a helyreállítás törvénye. Az Istennel szemben elkövetett bűnökről Mohamed Próféta azt mondta: „Aki a bűntől bűnbánattal válik el olyan, mint az, akinek nincs bűne.” (Ibn Mázsa, at-Tabaráni)
A bűnök rossz hatással vannak a szívünkre, az erkölcsi ítélőképességünkre, ezért Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt is mondta: „Óvakodjatok a jelentéktelennek vélt bűnöktől! Bizony, ezek addig gyűlnek az emberre, amíg elpusztítják.” (Ahmed)
Az iszlám arra ösztönzi az embereket, hogy tartsák távol magukat a kísértésektől, amelyek bűnökhöz vezetnek. Ugyanakkor egy bűn elkövetése után az ember soha ne adja fel a reményt Allah kegyelmében. Nem szabad átadnia magát a bűnöknek, hanem bánja meg, kérje Allah bocsánatát, és tegyen jót, hiszen Allah azt mondta: „Mondd: Ti szolgáim, akik önmagatok ellen vétkeztetek! Ne veszítsétek el a reményt Allah irgalmában! Allah minden bűnt megbocsát. Ő a Megbocsátó és a Könyörületes.” (Korán, 39:53). Nincs az iszlámban eredendő bűn, az iszlám szerint Ádám és felesége, Éva bűnt követtek el azzal, hogy ettek a tiltott fáról. Azonban megbánták bűnüket és Allahtól kérték a megbocsátást, aki elfogadta a bűnbánatukat. A bűnt nem lehet örökölni, minden ember saját tettéért felelős.
Allah azt mondja: „És nem tesz szert [a rosszra] egy ember sem, csakis a maga kárára. És egyetlen terhet hordó sem hordozza egy másiknak a terhét. Majd Uratok elé lesz a visszatérésetek, és Ő tudatni fogja veletek azt, amiben összekülönböztetek.” (Korán, 6:164)
Gandharviká Prémá déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész
A hindu-vaisnava tanítások szerint is létezik bűn, mégpedig azokat a cselekedeteket foglalja magában, amik ellenkeznek Isten törvényeivel. A Bhagavad-gítában Krisna Maga mondja el, mi számít bűnnek:
“Aki emberi élete során nem követi a Védákban előírt áldozatkört, az minden bizonnyal bűnös életet él.” (Bg.3.16)
De milyen áldozatról van itt szó és hogyan tudunk megszabadulni a bűnös tettektől? Ha valaki tanulmányozza a védikus írásokat, arra következtethet, hogy a lényeg, hogy minden tettünket ajánljuk fel Istennek áldozatként. Cselekedjünk úgy, hogy Rá gondolunk, nem vágyunk tetteink eredményére és feladjuk az élvezetre való hajlamot. Krisna szerint ugyanis utóbbi minden rossznak a forrása.
Manapság divat a húsevés, a korlátlan nemi élet, a különféle mámorítószerek által való megkönnyebbülés, és sikk csalással vagyonhoz jutni. Ezek jelenleg a legfőbb bűnös tettek, melyek súlyos terhet jelentenek a lelki utat járó embernek. Mindezek forrása a kéjvágy, mely úgy fedi be az értelmünket, az elménket és az érzékeinket, mint “tüzet a füst, mint tükröt a por vagy mint magzatot az anyja méhe” – ahogy Krisna mondja. (Bg.3.38) Az élvezetek utáni sóvárgás az oka, hogy az ember Isten helyett önmagát helyezi a középpontba, és megfeledkezik eredeti helyzetéről, Istennel való szeretetteljes kapcsolatáról, mely valójában képes ugyanazt az örömöt megadni, amit az érzékeinken keresztül tapasztalhatunk, csak éppen lelki, tiszta szinten. De van-e remény, ha egyszer bűnöztünk? Hát persze, sose lehetünk örök kárhozatra ítélve, hiszen Krisna nem kegyetlen, csak korrekt.
Megadja a játékszabályokat, nekünk pedig csak be kell tartani, hogy boldogok lehessünk. Személyesen biztosít bennünket: “Még ha valaki a legszörnyűbb tettet követi is el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert eltökéltsége a helyes irányba vezeti. Hamarosan tisztességessé válik és maradandó békét ér el. Ó, Kuntí fia, hirdesd ezt bátran: az Én hívem nem vész el soha!” (Bg.9.30-31)
Verő Tamás
rabbi
Az Örökkévaló hat nap alatt teremtette az eget és a földet, és a hetedik napon megpihent. A teljes tökéletességben, az éden kertjében történt meg az első bűn. A kígyó rávette Évát, az első nőt, hogy szakítson a tiltott fának gyümölcséből. Ő vétkezett, evett a gyümölcsből, és adott Ádámnak az első embernek is.
A bűn ezek alapján mindenkiben ott van eredettől kezdve. Ez csak egyetlen dolgot jelent: szabad akaratot adott Isten az embernek.
Nekünk kell döntenünk, hogy a jót vagy a rosszat választjuk, nekünk magunknak kell küzdenünk a bűnbeesés ellen. A vallásos zsidóság úgy véli, hogy az Örökkévaló a mindenkiben benne lévő gonoszt egyfajta hajlamnak teremtette. Az emberek ugyanakkor a jóságra is hajlamosak és tudatában vannak a jónak is. Isten így szabad akaratot adott mindenkinek, hogy engedelmességüket és hitüket megpróbálhassák.
A kevésbé hithű zsidók a rosszt, a gonoszt, a bűnt legtöbbször a mindenkiben lévő önző vágyak jelképes képviseletének tekintik. Ők is úgy vélik, hogy Isten szabad akaratot adott mindenkinek, és az emberek felelősek cselekedeteikért.
A hagyományos zsidóság szerint a bűn elleni harc, a megváltás, a hit, az Istenhez való folytonos imádkozás és az isteni parancsolatok szigorú betartásán keresztül történik. Az Örökkévaló parancsolatainak és törvényeinek be nem tartását különböző súlyú bűnnek tekinti hagyományunk. Az ember dönthet arról, hogy megtesz, vagy nem tesz meg valamit, ami a tradícióinkban megtalálható.
Az ember esendő, és az Örökkévaló könyörületes, ezért van lehetőség a bűntől eltávolodni, visszafordulni. Héberül a bűnre használt szavunk az Ávérá, melynek jelentése: áthágás. Három fő csoportot emelhetünk ki: szándékos bűnbe esés: ez a cselekedet a legszigorúbb elbírálás alá esik, második: véletlen bűnbe esés, amely enyhébb elbírálást von maga után, és egy olyan csoport, akik vétlenek, mert nem ismerik a tilalmakat, mert olyan neveltetésben részesültek… őket felmenti életútjuk az elkövetett bűnük alól.
Mivel senki nem tökéletes, ezért az Örökkévaló a fentiekben leírtak alapján mérlegeli az emberek tetteit, ennek tudatában ítélkezik fellettünk.