Világvége, jelek, körforgás

Időről időre felbukkannak izgalmasabbnál izgalmasabb teóriák arról, hogy miként is lesz vége világunknak. Üstökös, globális felmelegedés, jégkorszak, tűzvész, árvíz és a többi. Nemrégiben a Fehér Ház épp egy gigantikus napkitörésre készült, amely megbénítja az elektromos hálózatokat és így veszélybe sodorja civilizációnkat. Kíváncsiak voltunk hát, hogy miként vélekednek a különböző vallások a világvégéről.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Foglalkozik-e az ön vallása a világ végével? Miként teszi ezt?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Cser Zoltán
buddhista tanító

Az időről a különböző vallások és filozófiák különféleképpen vélekednek. Ma már a fizikában is több időelképzelés létezik. Alapvetően háromfajta időelképzeléssel találkozunk a nagy kultúrákban, az első a lineáris idő, ahol egy kezdeti teremtés pontjától halad az idő, vagy a történet egy végső pontig, vagy “világvégéig”. A másik gyakori elképzelés a ciklikus idő képzete, ahol egy kezdőpont nélküli időről beszélünk, sokszor kezdet-nélküli időnek is nevezik, itt a történések vissza-vissza térnek, azaz ciklikusan zajlik az adott világ eseményeinek zajlása. Létezik aztán a lineáris és a ciklikus idő kombinációja is, hétköznapi szinten, például amikor a születésnapokat ünnepeljük, akkor számoljuk az egyéves ciklusokat, tehát visszatérő időről is beszélünk, de egy előrehaladó időről is, ugyanis számoljuk az éveket. A lineáris időképzethez természetesen az egy és megismételhetetlen élet képzete társul, míg a ciklikus időhöz a visszaszületések, a reinkarnáció képzete. A buddhizmus a ciklikus időképzetet vallja, tehát sosem kezdődött a világ és sosem fog véget érni. Ilyen értelemben nem beszélhetünk világvégéről, de a kis ciklusban, saját életünkben egy világ véget érhet a halállal, ha nem vagyunk kellőképpen tudatosak, és a nagyobb ciklusokban is beszélnek víz és tűz általi világvégekről, ahol egy világ feloldódik, beleoldódik egy magasabb létsíkba, majd ahogy a légzés, újra megjelenik később. A tanítások szerint tőlünk függ, hogy világvégét élünk-e meg, vagy sem.

Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus

A védikus írások az anyagi világban tapasztalható periodikussággal foglalkoznak, mivel a védikus világkép túlmutat a lineáris gondolkodáson: teremtés-lét-világvége. Világosan leszögezik, hogy a lelki világ, melynek elmosódott, torz tükörképe az anyagi, jóval nagyobb a fizikailag mérhető univerzumunknál, létezése pedig örök. Az anyagi teremtés a fizikai elemek megnyilvánulásával és keveredésével létrejön és végül megszűnik, azonban ennek időtartama emberi léptékkel szinte felfoghatatlan. Az anyagi univerzumban léteznek részleges megsemmisülések, ilyen, amikor a másodlagos teremtő szerepét felvevő Úr Brahmá aludni tér és a legtöbb mitológiából is ismert özönvíz árasztja el az univerzumot.

Az emberi gondolattal felmérhető leghosszabb periódus a csatur-júga, vagyis 4 történeti korszak egymás után folytonosan ismétlődő sora, ahogy nyárra ősz jön, őszre tél… Ezek teljes hossza 4.320.000 év. Vége a Kali-kor, amely sokszor háborúkkal tarkítottan, pusztító savas esőkkel, majd teljes elsivatagosodással zárul, s melyet a Srímad-Bhágavatam szerint csak a hegyekbe menekülő, egyszerű életet élő, jámbor személyek képesek átvészelni. Tehát létezik több részleges és teljes pusztulás, de ezt mindig újrateremtés követi.

Ha bármilyen ember alkotta tárgyat évtizedekig érintetlenül hagyunk, enyészetnek indul – ez az anyagi világ természete. Bizonyos természeti csapások az emberiségre veszélyesek lehetnek, de a bolygót magát közben nem fenyegeti pusztulás. Ezért is fontos, hogy óvjuk a természeti környezetet, hiszen a Föld, köszöni, meglesz nélkülünk, a kérdés, hogy az emberiséggel mi lesz?! Az olyan jelenségekre, mint a napkitörések, nem érdemes a világ pusztulásaként tekinteni, mert rendkívül messze vagyunk bármiféle megsemmisüléstől, de súlyos katasztrófákat okozhatnak. Az egyszerű életmód és az önfenntartó életvitel gyakorlásával egy biztonságos, minden körülmények között élhető jövőt biztosíthatunk magunknak az ilyen esetekre is.

Mézes Zsolt László
evangélikus lelkész

A keresztény vallás három jól elkülöníthető létállapotról beszél az ember vonatkozásában. Ezek a paradicsomi egység állapota, az ettől való eltávolodás állapota, vagyis a „bűnösség” állapota, és az üdvösség állapota. Amiben ma a világ és az ember is létezik az a bűnös, más szavakkal: Istennel szembefordult, tőle távoli állapot. Tehát a világ vége ennek az állapotnak a viszonylatában értelmezendő.

Ezen belül van még további két fontos szempont. A világ vége a külső világ befejeződéseként és a belső világ, vagyis a saját élet végeként is értelmezhető. Mindkettő szorosan összefügg egymással, mert a külső világ befejeződésével saját életem is véget ér, és ha véget ér az életem, a külső világ is befejeződik számomra. Tehát a leginkább fontos ebben a kérdésben a saját élet, és a halál kérdése.

De legyen szó külső, vagy belső világról, ezek vége a szentírás szerint nagy megpróbáltatásokon keresztül történik.

A Jelenések könyve, amely meglehetősen részletesen beszél minderről olyan nyelvezetet, képeket és szimbolikát használ, amely leginkább a lélekhez szól, ahhoz az emberi lélekhez, amely a fenti értelemben vett bűnös, Istentől távoli állapotban létezik. Megértése ezért nem könnyű. Viszont minden elriasztó képe ellenére a hangsúlyt itt a Jelenések könyvének bevezetésére kell tennünk, amely szerint: „Boldog, aki olvassa, és hallja ezeket az igéket…”

Ebből a szempontból nézve pedig nem a világ mint olyan szűnik meg, hanem annak bűnös – Istentől eltávolodott – állapota, amelynek eredménye egy egészséges, gyógyult (salus), üdvözült, boldog állapot.

Csatlakozzon az Isten tudja facebook oldalához, hogy mindig az elsők között értesüljön a frissen megjelenő cikkekről! Kattintson ide és kedvelje az Isten tudja facebook oldalát!

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám szerint az emberi létezés három pillérre épül: 1. egyistenhit (azaz a világegyetemnek egyetlen teremtője és ura van, az Egyetlen Isten); 2. helytartóság (vagyis Isten az embert helytartónak rendelte a földre, ahol Isten törvényei szerint kell élnie); 3. túlvilág (azaz ennek a világnak egyszer vége lesz – ez az Ítélet Napja –, s Isten ítélkezi fog az emberek felett, igazság tétetik minden dologban és az emberek tetteik szerint a Paradicsomba vagy a Pokolba kerülnek). Az Ítélet Napjába vetett hit az iszlámban a hit 6 pillérének egyike, amely nélkül senki sem nevezheti magát muszlimnak. A Korán nagyon sok helyen emlékezteti az embereket a Végső Napra és annak félelmetes voltára és próbatételeire, s arra ösztönzi a hívőket, hogy készüljenek rá jótettekkel, istenszolgálattal és bűnbánattal. Tehát a világ végének eljövetele az iszlámban tény.

Az iszlám tanításai szerint a Végső Nap eljövetelének idejét senki sem tudja, csak maga Isten. A Koránban az áll: „Kérdeznek téged az Óráról: Mikor van annak az elrendelt ideje? Mit említhetnél meg arról?! Az Uradnál van annak az elrendelt ideje. Te csak intheted (attól), aki féli.” (79:42-45). Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt felelte, amikor az Ítélet Napjáról kérdezték, hogy: „akit megkérdeztek erről, nem tud többet, mint aki feltette a kérdést!” Majd ezt követően hírt adott a Végső Nap eljövetelét megelőző néhány jelről.

E tanítások alapján, ha valaki konkrét időpontot határoz meg a világ végére, azt a muszlimok hazugnak tartják, hiszen csak Isten tudja a végső nap idejét. Ugyanakkor hiszünk a végső nap jeleiben, amelyek közül sok már eljött, soknak magunk is a tanúi vagyunk, mások még nem következtek be.

Egyszer egy ember megkérdezte a Prófétát (béke legyen vele), hogy mikor lesz az Ítélet Nap. A Próféta (béke legyen vele) azt kérdezte tőle, hogy „mivel készültél rá” (al-Bukhári, Muszlim). Mivel az iszlám felfogása szerint az egyén számára a világ vége akkor kezdődik, amikor meghal, hiszen a halál az Ítélet Nap első állomása. Ezért ebben az életben kell felkészülni rá jó tettekkel.

Verő Tamás
rabbi

A vég, a létünk lezárása mindannyiunkban újra és újra kérdéseket vet fel, mint minden gondolkodó emberben, ez érvényes a zsidó hagyományok és tanok tanulmányozása közepette is. Tradícióink, egy olyan különleges korszak eljövetelét vetíti elénk, amit mi a messiási kornak nevezünk. A zsidóság várja a megváltást. A megváltó időszaka olyan pillanatokat hoz el számunkra, amit pontosan csak kevesen tudnak körülírni, de vannak erre vonatkozó utalások könyveinkben. Ezekben találhatunk leírásokat, amikor az egymást vadászó állatok, békességben élnek egymás mellett, amikor harci eszközeink átalakulnak hasznos szerszámokká, és ezek mellett szokatlan, számunkra egyedülálló, és szinte elképzelhetetlen jelenségek leírását is olvashatjuk. Egy olyan korszak köszönt majd ránk, amelyre különleges – soha nem tapasztalt – jelek fognak figyelmeztetni. A péntek esti szombat fogadó istentiszteleteinken a megváltóról is megemlékezünk, például az énekelt Lechá Dodi.. kezdetű imában azt mondjuk, hogy Dávid leszármazottja lesz a Messiás. Mi várjuk és vágyjuk ennek a különleges korszaknak eljövetelét, és figyeljük azokat a külső és különleges jelenségeket. Ezek a jelek támpontot adhatnak számunkra, hogy észrevegyük, elérkezett-e már a messiási korszak.

Az evilági lét lezárása, mindenképpen egy más “dimenziót”, egy ismeretlen világot varázsol elénk. Ettől az eljövendő ismeretlentől nem szabad félnünk, nem kell aggódva gondolnunk rá. A békességet, a nyugalmat, és azt a felfoghatatlan másságot kell észrevennünk, ami az ismert evilági lét után, az Isten teremtményeire vár.