Politizálhatnak a papok?

Ezen a héten arra, voltunk kíváncsiak, hogy milyen szabályok vonatkoznak a szent életet választó és a vallásuk tanításait hirdető emberekre, a politikai megnyilvánulások terén.

A konkrét kérdésünk így hangzott:               

Foglalkozhatnak-e politikával, illetve belefolyhatnak-e a politikába az ön vallásának szerzetesei, papjai, tanítói?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Farkas Pál
buddhista tanító

Amennyiben komolyan veszik a Buddha szavait, kerülniük kell a politikai fellépéseket és állásfoglalásokat. Egyik alapvető szútrájában a Buddha azt mondja, hogy ha csak a legalapvetőbb szempontokat, az erkölcsi meggondolásokat vesszük figyelembe, a szellemi életet élő ember részére már akkor is az életvitel helytelen módja, ha olyan dolgokba ártja magát, ami nem kerüli az érdektelen dolgokról folyó haszontalan fecsegést, a megosztó, elleplező és hamis beszédet, az ellentéteket elmélyítő perlekedéseket és vitákat, mivel nem lesz képes tudatát összeszedetté, tisztává és világossá tenni, és ezáltal megszabadulni attól, hogy saját véleményét túlértékelve helytelen nézetekhez ragaszkodjék. Arról már nem is beszélve, ami e hamis beszédből következik, és amit minden áron kerülnie kell, mint az élet kioltása, mások nyomorúságba taszítása, javainak elvétele, a tisztességtelen, szemérmetlen és mértéktelen viselkedés.

A Buddha tökéletesen átlátta a létezés alapvető jellegzetességeit, legmeghatározóbb törvényszerűségeit, ezért azután nem dédelgetett nézeteket, nem alapozott énképet semmiféle szemléletre, és követőinek is ezt a mértéktartó viselkedést ajánlotta. A Buddha nem a szenvedést, hanem a szenvedéstől való megszabadulást kereste és találta meg, és az odavezető utat mutatta meg követőinek. Ez az út pedig egy 2.500 éves egyetemes értékrendet képviselő vallás emelkedett és széles távlatokat nyitó útja, nem pedig egy pártérdekeket, azaz parciális érdekeket képviselő, négy évre megválasztott politikusé.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy egy politikus számára ne lennének követendők és a lehetőségek szerint alkalmazandók a Megvilágosodott tanításai.

Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész

A keresztyén gondolkodás szerint Isten uralma teljes. Mindenre kiterjed ezen a világon. Nem csupán az élet kis részeire, hanem a teljes Életre.

Ebben a teljességben azonban az embernek is nagy szerepe van.  Isten a földi élet őrizőjévé tette. Ez azt jelenti, hogy felelős a környezetéért, szűkebb és tágabb értelemben egyaránt, felelős a másik emberért. Ilyen értelemben a keresztyén vallás nem aszketikus, nem a világból való kivonulást hirdeti, hanem a hit megélését a hétköznapokban, az emberi közösségben, a mindennapokban.

Jézus éppen erre adott példát – jelen volt a világban, annak minden „hétköznapiságát” magára véve. A legszentebb és a legprofánabb találkozása volt ez. Sőt tudta, hirdette, hogy az embernek van feladata, szerepe, kötelességei abban a társadalmi közegben, világban, amibe született.  Ezért mondja: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené.”(Mk12,17)

A politikai állásfoglalástól, a hatalmi harcoktól azonban mereven elzárkózott. Pedig még a tanítványai is úgy gondolták, hogy majd politikai messiásként lép fel a rómaiakkal szemben. Ő azonban nyilvánvalóvá tette: „Az én országom nem e világból való.”(Jn 18,36)

A mindenkori Krisztus –hívők számára is megadatott e kettős „állampolgárság”. Ennek értelmében felelősek mindenért, ami a környezetükben történik. Észre kell venniük az igazságtalanságokat, a törvénytelenségeket, és ki kell állniuk az elnyomottakért, a bántalmazottakért. Nem feladatuk azonban, hogy hatalmi, politikai küzdelmek, propagandák élére álljanak – különösen nem az igehirdetésben.

D. Bonhoeffer, a második világháborúban mártírhalált halt protestáns teológus nagyon sokat foglalkozott e témakörrel, különösen az 1941-ben írt Etika című művében. Felteszi a kérdést: „Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra?”

Válaszai ma is relevánsak: „Az egyház világnak szóló igehirdetése csakis Jézus Krisztus lehet, a törvényben és az evangéliumban… csak ott lesz igazán világ a világ és ember az ember, ahol minden Jézus Krisztusra irányul…” (Bonhoeffer)

Fotó: Thinkstock

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám egy átfogó rendszer, amely az élet minden szféráját magában foglalja. Ebből kifolyólag a politika azon oldalával foglalkozik, amely oly módon rendezi a társadalmat, amely nem ellenkezik a vallás alapelveivel, és amely a társadalom összetartását és a békés együttélést valósítja meg. Az állam dolga az iszlámban nem kizárólag a politika irányítása, sem pedig egy bizonyos embercsoport kollektív akaratának érvényesítése. Az iszlám sokkal magasabb célt tűz ki az állam elé, amelynek eléréséhez minden rendelkezésre álló eszközt alkalmaznia kell. Ez a cél abban áll, hogy a jó, Istennek tetsző jellemzők – mint a tisztaság, szépség, jóság, erények, pozitív eredmények és jólét – létrejöjjenek és kibontakozzanak, s elűzze és kiküszöbölje a kizsákmányolás, az igazságtalanság és a rendetlenség minden formáját – amelyek Isten szemében rossznak és károsnak számítanak a világ teremtményei számára.

Az iszlám tanításai szerint az ember helytartónak rendeltetett a földre. Ez azt jelenti, hogy Isten birodalmában, Isten útmutatása alapján kell tevékenykednie, s minden tettével el kell majd számolnia Isten előtt az Ítélet Napján. Ezért az ember nem vonulhat el a világ dolgaitól, nem foglalkozhat kizárólag a saját ügyeivel, hiszen – mint helytartónak – felelőssége van a közösség, s az egész világ iránt.

Az az ember, aki nagyobb tudással rendelkezik, jobban tudja szolgálni a közösséget. Ugyanakkor fontos, hogy az ember ne csak a tudással rendelkezzen, hanem aszerint is cselekedjen, ahogy Allah mondta: „Fölöttébb gyűlöletes Allah előtt az, hogy azt mondjátok, amit nem tesztek.” (Korán 61:3) Továbbá az iszlám nézete szerint egy közösségben nem lehet akárki a vezető. Két feltételnek kell megfelelnie: legyen alkalmas a vezetésre és a közösség fogadja el őt vezetőnek. A vezető azonban nem csinálhat bármit, amit szeretne – hiszen ő is csak Isten helytartója a földön, akinek Isten adott hatalmat, s aki szintén Isten előtt fog állni az Ítélet Napján –, ezért kötelessége a rá bízott dolgokat az egész közösség javát szolgálva intézni.

Ezért az iszlám véleménye szerint nem tilos, hogy vallásilag képzett, illetve világi tudással, nemes erkölccsel, istenfélelemmel rendelkező emberek foglalkozzanak politikával és a közösség vezetésével, akik nem felejtik el, hogy Isten emelte őket a hatalomba és Őhozzá térnek majd vissza.

Tornóczky Gusztáv József – Góvardhana Dásza
vaisnava (Krisna-hívő) tanító

A vaisnava hagyományban a szerzetesek és tanítók elsődlegesen az Istennel való közvetlen kapcsolatuk ápolásával foglalkoznak és erre inspirálnak másokat is. Fontos a dharma, az örök vallásos elvek követése az istenszeretet eléréséhez, ennek gyakorlása, fenntartása és továbbadása a feladatuk.

A dharmának két része van: 1. elsődleges és 2. másodlagos. Az elsődleges dharma, az Istenközelség megélése az odaadó szeretet által, ide tartozik az imádkozás, a szentírások tanulmányozása, Krisna dicsőítése énekkel, zarándoklatok megtétele, oltári imádat, önzetlen szolgálat Isten felé stb. A másodlagos dharma szabályozza az emberek együttélését, házassági szokásokat, politikát stb. A másodlagos dharma megfelelő végzése teszi lehetővé a társadalom rendjét egy olyan módon, ami nem ellenséges a vallásos elvekkel, hanem támogatja azokat – mintegy kedvező lehetőséget biztosít a társadalom tagjai számára ahhoz, hogy békésen gyakorolják az elsődleges vallási elveket mindennapjaik során.

A szerzetesek és tanítók tehát az istenszeretetre törekednek és ezt adják tovább embertársaiknak. E mellett a másodlagos vallási elvek fenntartásában is segítenek, pl. ha egy társadalmi vezető tanácsot kért tőlük, akkor szívesen megteszik azt, hiszen ezzel a társadalom javát szolgálják az élet végső célját is tekintetbe véve.

A védikus irodalom megemlíti, hogy jelen korszakunk félreértésekkel, viszályokkal és háborúkkal teli, a vallásos elvek (dharma) négy alappillére közül három már szinte teljesen elveszett (lemondás, kegyesség, tisztaság) a társadalom életében és a tisztességtelenség válik uralkodóvá. A dharma negyedik elve az igazságosság / igazmondás még áll, de egyre jobban hanyatlóban van. Ha a vallási szervezetek és azok tagjai a korszakra jellemző tisztességtelenségbe esnek, akkor elveszítik tisztaságukat és lelki erejüket, így az emberiség felemelése helyett egyfajta vallásosnak tűnő tetszelgés hibájába esnek.

Verő Tamás
rabbi

A zsidó hagyományok szerint nincs semmiféle előírás, azaz nem kényszerítenek rá a közösség vezetőire semmiféle politikai tevékenységben való pozitív vagy negatív részvételt. Nem található olyan utasítás törvénykezésünkben, amelyben körül írható a viselkedési norma a vallási életben betöltött hitéleti élenjárókra vonatkozóan, amely ebben az esetben nagy felelősséget ró az oktatóinkra.

A zsidóságban nincs kiemelve egy vallási vezetői pozíció, nincs olyan személy, aki nyilatkozataival, cselekedeteivel, irányt mutatna, követendő példaként jelenne meg a közéletben. A magyarországi főrabbik, rabbik, nagy szabadságot élveznek, ugyanakkor mindenki a saját lelkiismerete által diktált cselekedeteket viszi véghez.

Természetesen a társadalomban lévő viselkedési normák elfogadásában és követésében léteznek utalások, megvannak azok a helyes és követendő alapok, amelyeket minden egyes zsidó ember is betart élete folyamán.

Közösségünk vallási vezetőinek személyes szabadsága mellett, a hívek elvárnak tőlünk reagálást, véleményt, egyes esetekben, ügyekben, történésekben.

Nincs ugyan tilalom a politika irányában, de amennyiben egy rabbi a politikai véleményformálás útjára lép, az meg kell, maradjon a hitéleti és vallási életen kívül, a zsinagógákban nem szabad beszivárognia a politikai meggyőződésnek, mert a közösségi létben a hit és vallás kap kiemelt és különleges hangsúlyt.

Összefoglalva, nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy véleményalkotó szerepe a rabbiknak a politikai életre kihathatnak, de ez csakis személyes megnyilatkozás, nem lehet levonni semminemű következtetést az egész zsidó közösségre vonatkozóan. Szét kell választani a rabbinikus tevékenységet, és a rabbik politikai szerepvállalását.

A vallási és világi vezetés szétválasztása erre a kérdésre is választ ad. A rabbi tanítson, oktasson, a hitközségi világi elöljáróknak és vezetőknek adott a lehetőség, hogy politikai kérdésekben nyilatkozatokat tegyenek, és esetleg hangsúlyos szerepet vállaljanak.