Megállíthatják az egyházak a háborúkat?

Ferenc pápa háborúellenes, az egyházak közös fellépését szorgalmazó felhívása kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Mit tehetnek az egyházak a háborúk megakadályozásáért?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Dobosy Antal
zen buddhista tanító

Nagyon sokat tehetnek! Sőt eddig is nagyon sokat tettek, és a jelen pillanatban is nagyon sokat tesznek. A nagy vallásokat képviselő egyházak létezésének és működésének eredménye, hogy viszonylag kevés háború volt az utóbbi hetven évben. A második világháború óta a nyugati világ viszonylagos békében él. A civilizált világ vallásai és egyházai kivétel nélkül azt szeretnék elérni, hogy békében élhessünk, jelentős szerepük van a béke fenntartásában, és abban is, hogy a béke a gazdasági érdekek ellenére is megmaradjon.

A buddhizmus az élet védelmét értéknek tartja, és alapvető erkölcsi követelmény a vallás követői számára. Az élet tiszteletéből nem következik semmi olyan szándék vagy tett, amely bárkinek is árthatna, ráadásul a buddhizmus követőinek nemcsak az emberi világ megóvása fontos, de a természet és más élőlények megóvása is az.

Meg vagyunk győződve arról, hogy a meditáció, ami a zen buddhisták legfontosabb gyakorlata, nem vezet ellenségeskedésre, sem viszályra kisebb környezetünkben, de társadalmi méretekben sem. A belső megismerés ránk vonatkozik, a szellemi belső úton mi magunk járunk. Azt kívánjuk kikutatni és megérteni, hogy mi a szerepünk körülményeink létrehozásában, és azt, hogy tudatunk miként hozza létre azt a világot, amely körülvesz minket. Ha pedig erről sikerül tudást szereznünk vagy belső belátást átélnünk, akkor felelősségünket is meglátjuk. Így világossá válik az, hogy nekünk kell tennünk valamit azért – ha mégoly csekély hatása is van a politikára –, hogy a világ, amely körülvesz, élhető maradjon vagy élhetővé váljon. Ezzel a szemléletmóddal együtt járó felelősségvállalás nem vezet háborúra! Az egyházaknak, így a mi egyházunknak is, nem a már meglévő háborúk megakadályozásában van jelentős szerepük, hanem inkább keletkezésük megakadályozásában.

Fotó: Thinkstock

Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Az egyházak a lelki tudás terjesztésével segíthetnek egy erőszakmentes társadalom megformálásában. Ahimszá, azt jelenti, nem okozunk aggodalmat másoknak.

Az élőlények azért születnek meg újra és újra az anyagi világban, mert irányítóvá akarnak válni. Minden ember a boldogság érzésére vágyik, ám a különféle anyagi örömforrások véges megelégedést nyújtanak, így élvezőjük folyamatosan emeli a szintet, akár más élőlények kárára is. A legtöbb háború komoly anyagi hasznot termel a résztvevő és támogató feleknek, és óriási energiát képes elvonni az erőfölény éreztetése. Ezek mind az irányításból, kéjvágyból és mohóságból való hamis ízek.

A vaisnava álláspont szerint a húsfogyasztás elhagyása az első lépés a háborúk feloldásához, mert ez közvetlenül a tányérunkon legitimálja az erőszakot és borzalmas példa gyermekeinknek. De az erőszak megjelenik az abortuszban, értelmetlen küzdősportokban, de a versengésre késztetésben is. A fogyasztói társadalom, de pl. az oktatási rendszer által propagált evolúcióelmélet is azt sugallja, harcolj, mert az erősebb fog győzni!

A vallások rávilágítanak arra, hogy a tökéletes boldogságot csak Istennel kapcsolatba lépve érhetjük el. Tökéletes teremtésében minden élőlény ugyanolyan lélek – és vallási vagy bőrszín szerinti hovatartozástól függetlenül nincs jogunk elpusztítani egyetlen teremtményét sem! Az anyagi világban természetes félelemérzés, biztonságunk feletti aggodalom is csökken gondviselésében bízva. Világunkban az alapvető szükségletekből is mindenki számára van elegendő, ha beérjük a magunk számára elégségessel, tartózkodunk a felhalmozástól. Az egyházak karitatív tevékenysége is megelőzheti a véres küzdelmeket, hiszen kiegyenlíti az egyenlőtlenségeket a szeretet útján, így értelmetlenné válik a háború.

Azok a dogmák pedig, amelyek valamely teremtett élőlény felsőbbrendűségét hangoztatják, nem felelnek meg Isten, vallásokon átívelő egyetemes tanításainak, s valójában nem tekinthetők vallásnak, hanem puszta tévképzetek.

Fotó: Thinkstock 

Nagypál Szabolcs
római katolikus teológus

Szigorú értelemben a vallások semmit sem tehetnek a háborúk megakadályozásáért. A Gonosznak megvannak a maga útjai a világban. A háborúk megelőzéséért, a tompításáért, a károk és a szenvedések enyhítéséért, valamint a kiengesztelődésért, a megbékélésért, az emlékezet megtisztításáért viszont hatalmas az elkötelezett emberek felelőssége.

A vallások néha az okok között szerepelnek a vérontásban, máskor viszont csak ürügyként, hivatkozásként használják föl őket. Ez utóbbi esetben nem vallási, hanem nemzetközi vagy közéleti viszályról beszélünk.

A megelőzésben a vallásközi párbeszéd játssza a legfőbb szerepet: különböző vallású, elkötelezett emberek rendszeresen összejönnek, különböző szinteken, hogy a bizalom kötelékeit építsék ki egymás között. E bizalomnyalábok jelentenek majd fölmérhetetlen segítséget a viszály elmérgesedése esetén.

Amikor már kirobban, és emberéleteket követel a viszály, a vallásoknak a béketeremtő, a közvetítő erejüket kell fölvonultatniuk, hiszen boldogok a békességszerzők. Ha több vallás eleve egyszerre lép föl békéltetőként, a hatás még sokkal nagyobb lehet.

A kárenyhítésben, az embermentésben, a segélyszolgálatban a vallások a békeidőkben már kellően kiépített és bejáratott szervezeteiket és együttműködéseiket kell, hogy mozgósítsák, természetesen mindegyik oldal kárvallottjainak javára.

A békekötés tető alá hozása után pedig sajátos föladataik támadnak az emlékezet- és az önazonosságpolitika terén. A múltra ugyanis emlékezni lehet és kell; e tevékenység pedig közösségileg alakítható. Ráadásul, a történelemről alkotott képünktől függ a viselkedésünk a jelenben és a terveink a jövőben.

Végezetül, a békéért folytatott imádság és szemlélődés könnyen lehet, hogy az összes eddig fölsorolt dolognál hatékonyabban alakítja át az imádkozó és nem imádkozó embereket, és – Isten beengedésével a világba – az egész teremtett világot.

Fotó: Thinkstock 

Radnóti Zoltán
rabbi

Az „egyház” szó ebben nehezen értelmezhető, mivel minden egyház másképpen áll a háborúhoz és annak céljához.

Én a zsidó oldalt tudom elmondani.

A judaizmus egyik alapgondolata a „tikun olám”, a világ jobbá tétele, ami nem más, mint Isten megismerése és megismertetése.

Egyházi emberként ezt tanítom és ezt élem meg és ebben van segítségemre a Héber Biblia, az Ószövetség, aminek legfontosabb tanítása: az élet értékének megbecsülése. Bölcseink értelmezése szerint egy élet megmentése annyira fontos, hogy a Héber Biblia majd’ minden parancsát hatálytalanítja, azaz a Tóra bármelyik szabályát kötelességünk (sic!) megszegni, ha ezáltal életet menthetünk.

Nézzük meg, a Héber Biblia a teremtés csodás művével kezdődik, majd Éva gyermekeket szült. Éva (héberül Chává) nevének jelentése is magáért beszél: „Az életet adó.”

Van-e ennél szebb üzenet az Örökkévaló és az általa adott parancsolatok életigenlésére?

És amikor Káin megöli Ábelt, a „bűne égbe kiált”, ismét mutatván, hogy Isten üzenete egyértelmű: „a világ legszentebb értéke: az élet”.

Nem sokkal később az Örökkévaló a saját maga mondta el a világnak a tízparancsolatban: „ne ölj!”.

És sorolhatnánk a Héber Biblia életigenlő parancsolatait és passzusait.

Mindemellett a Tóra ismeri a háború törvényét is, ám „megdöbbentő” parancsot ad a hadba induló népnek:

„Ha közeledsz egy városhoz, hogy harcolj ellene, szólítsd föl azt békére. És lesz, ha békével felel neked és kaput nyit neked, akkor legyen mind a nép, mely találtatik benne – legyenek neked adófizetővé és szolgáljanak neked. De ha nem köt békét veled, hanem háborút visel veled, akkor ostromold azt” (MV. 20/10-12)

Azaz a háború előtt békeüzenettel kell menni még az ellenséghez is.

Ez a háború etikája, amit egy 4000 éves tórai törvény szabályoz.

Ennek nyomán az izraeli hadseregnek is létezik etikai kódexe, ami honlapján is megtalálható:

A kódex – többek között – ezt írja:

„Az Izraeli Hadsereg katonái… az emberi tartásukat még a bevetés ideje alatt is megtartják.

Az Izraeli Hadsereg katonái nem használják fegyvereiket civilek, vagy fogságba került katonák ellen… stb.”

Végezetül ismét a Tóra szavait idézem:

„Nagyon vigyázz magadra és nagyon őrizzed a lelkedet” (MV 4/9).

Azaz a béke útja, ha lelkészek megtanítják, és az emberek megértik, hogy a bennünk lévő tiszta és isteni lélek milyen értékes, és senkinek nincs joga bántani egy másik ember lelkét, azaz életét.

Fotó: Thinkstock

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám vallási jog (Saria) öt alapelve az élet, a vagyon, a származás, az értelem és a vallás védelme. Ezek olyan általános jogok, amelyet egyetlen embertől sem lehet elvenni, ezeket minden eszközzel védeni kell, s fel kell lépni azokkal szemben, akik nem hajlandók tiszteletben tartani ezeket. Ha e dolgok védelmében az összes lehetséges békés eszköz eredménytelennek bizonyul, akkor az iszlám megengedi az erélyes fellépést (végső esetben a háborút is) a sérült jogok helyreállítása érdekében.

Ennek alapján egy háború célja lehet jogtalan előny megszerzése (pl. mások leigázása, vagyonuk elrablása), de lehet az igazság, a jog helyreállítása (pl. zsarnokság megdöntése vagy egy leigázott nép felszabadítása).

Az iszlám szerint a háborúkat a leghatékonyabban az egyén nevelésével, javításával lehet megelőzni, ahogy Allah mondja a Koránban: „Jámborságra akarjátok fölszólítani az embereket, s [ugyanakkor] elfeledkeztek magatokról, holott olvassátok az Írást? Vajon elment az eszetek?” (2:44). Az embernek tudnia kell, hogy a földi élet nem a végső cél, hanem az élet egy állomása, amely után Isten ítélkezni fog mindenki felett a tettei alapján, s útja vagy a Paradicsomba vagy a Pokolba fog vezetni.

Az egyén javítása út a társadalom jobbítása, helyreállítása felé, ami mindenki felelőssége, hiszen a jóra való felszólítás, és a megvetendőtől való eltiltás a megmenekülés az egész társadalom számára. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt tanította: „Annak a példázata, aki megtiltja az engedetlenséget, és aki engedetlenséget cselekszik olyan, mint egy embercsoport, akik egy hajón osztoztak; voltak, akik fent laktak, és voltak, akik lent laktak. A lent lakóknak a vízért fel kellett menniük, ezért azt mondták: Mi lenne, ha lyukat vágnánk a mi részünkben (a hajó alján) és így nem kellene felmennünk. Ha megengedik nekik, amit akarnak, akkor mindannyian elpusztulnak, de ha megtiltják nekik, akkor mindannyian megmenekülnek.” (al-Bukhári).

Fotó: Thinkstock