Conchita másképp, avagy homoszexualitás vallási szemmel

A szakállas nőimitátor – Conchita Wurst – Eurovíziós győzelmének köszönhető médiahullámot meglovagolva, kérdeztük a világvallások képviselőit, ezúttal a homoszexualitásról.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Miként vélekedik az Ön vallása homoszexualitásról?

(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)

Farkas Pál
buddhista tanító

A Buddha tanítása szerint mindaz az elégtelenség, nehézség, gondokkal terheltség, szenvedés, amit a létforgatagban megélünk, alapjaiban véve a tudatlanság eredménye, ami vak sóvárgást és indokolatlan önhittséget szülve újra meg újra megteremti a kizökkentség bizonytalan és félelmekkel teli érzetét. Így sem a dolgokat, sem önmagunkat nem látjuk a valóságnak megfelelően, csak a vágy által átszínezett és az önhittség által eltorzított tükörben. A tudatlanság egyik sajátos megjelenési formája az ízléstelenség.

A buddhizmus a szexualitást mint egységes jelenséget vizsgálja, egy személy vágyát egy másik személy testére. Szerzetesi vallásról lévén szó, először a szerzeteseknek ad útmutatást, és a szexualitástól való legteljesebb tartózkodást írja elő, a szexuális vágyat mint a legerősebb kizökkentő erőt jelölve meg. Természetesen nem várja el azt, hogy a szerzetes ne forduljon szeretettel embertársai felé, csak azt, hogy szeretete ne lépjen túl olyan határokat, amelyek az egyik embert a másik elé helyeznék.

A világi emberre vonatkoztatva az öt legfontosabb erkölcsi fogadalom közt is szereplő szabály azt mondja: fogadom, hogy tartózkodom a vágyból eredő helytelen cselekedetektől. Azaz ha van feleségem, jegyesem, párom, akinek elköteleződtem, akkor szexuális kapcsolatot csak vele tartok fönn, ha pedig nincs, akkor körültekintően és felelősséggel bocsátkozom ilyen kapcsolatba, előzetesen teljesen elnyerve a másik fél tiszta tudattal és minden befolyás nélkül adott beleegyezését.

Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész

Az ember nem „sterilen” születik erre a világra, hiszen vannak olyan külső-belső adottságok, körülmények, amelyek meghatározzák azt – már kezdettől fogva -, hogy milyenek vagyunk. Persze valódi sorsunkat ekkor még nem láthatjuk, hiszen még rejtve van előttünk az a sok-sok döntés, tapasztalat, amivel életutunk során szembesülünk. Egyvalami azonban biztos: mindannyiunkban ott a vágy, hogy kiteljesedhessünk, azzá legyünk, akik valójában vagyunk.

„Adjatok egy szilárd pontot, hol lábamat megvethetem és kimozdítom helyéből a Földet!„ (Arkhimédész). Ez a bennünk lévő erős vágy valóban újra és újra képes megmozdítani a világot, jó értelemben felemelni. Ma azonban azt látjuk, hogy a vágy megmaradt, de az ember elvesztette az egyensúlyát.  Nincs szilárd kapaszkodó, kibillentünk a rendből. Olyan korban élünk, amikor az ember önmagát teszi meg mértéknek és kapaszkodónak, ami azt jelenti, hogy minden lehetséges és elfogadott, amit tesz és gondol.

„ Iszonyú veszélye van annak – mondja Hamvas Béla – ha az ember a láthatatlant megtagadja, és azt hiszi, mert a láthatatlan nem érzékelhető, nincs.  Veszélye van, mert ebben a világban a tájékozódását elveszti és így a világ legfélelmetesebb erőinek önmagát kiszolgáltatja.”  Mindezt egy jelszó alatt tesszük: tolerancia. Eredeti értelmét tekintve azonban ez nem a mindent megengedés jelszava, hanem éppen a jézusi értelemben vett felebaráti szeretetet jelenti. Számára nem az általános „igazságok” voltak fontosak, hanem mindig az az ember, akivel találkozott, vagy akit éppen odacitáltak elé megkövezésre (Jn8,1-11). Igen, toleráns volt, mert az embert látta, hiányosságaival, ferdeségeivel, terheivel és javaival együtt. Kész volt bárkit megmenteni, de nem felmenteni a felelősség alól, és szabaddá tenni, de nem szabadossá.

Azt gondolom, hogy keresztyénként csak ezt a mintát követhetjük: nem „dobálni” okkal, ok nélkül, farizeusi módra köveket, az úton szembejövő felebaráttal szemben nyitottnak lenni, de „a világosság kezét nem elereszteni… Nem engedni a csábításnak, se fel, se le, embernek maradni…

Jó dolog embernek lenni. Amíg emberek vagyunk, nincs mitől félnünk. „ ( Hamvas Béla)

Sulok Zoltán Szabolcs
muszlim hitoktató

Az iszlám vallás szerint az ember teremtett lény, nem fokozatos fejlődés „terméke”. Ezért az ember természete, feladata ma is ugyanaz, mint ami teremtésekor volt. Ugyanazok a dolgok teszik boldoggá, emelik fel a lelkét, s ugyanazok a dolgok teszik szomorúvá, szerencsétlenné az evilágon és a túlvilágon. Az erkölcsi normák, amelyeket az emberiség Istentől kapott, s amelyek újra és újra kinyilatkoztatásra kerültek, lényegüket tekintve mindig ugyanazok voltak: egy Isten van, és kizárólag őhozzá kell fordulni tetteinkkel.

A leszármazás, az utódok és a becsület azon dolgok közé tartozik, amelyeket a Saria (iszlám vallásjog) általános jogként garantál minden ember számára. E dolgok védelmében az iszlám megtiltotta a házasságon kívüli szexuális kapcsolatokat, ébreszti a hitet és az istenfélelmet az emberek szívében, bezárja a kísértések kapuit és a jó emberek társaságának keresésére szólítja hívet.

Ennek értelmében az iszlám szigorúan tiltja a homoszexualitást, mivel az ellenkezik a teremtés természetével, elpusztítja az embert, tönkreteszi a család intézményét, illetve nem valósítja meg a párok rendszerét. Isten emlékezteti az emberiséget a Koránban, hogy a nem azonos párok minden létező esetében Isten jelei: „Mindent párosával teremtettünk. Hátha elgondolkodtok.” (Korán 51:49). Isten e törvényének tudatos megsértését a vallásjog a legsúlyosabb bűnök között tartja számon, amit ember elkövethet. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta erről: „Allah átka van azon az emberen, aki Lót népének a cselekedeteit (vagyis a homoszexualitást) műveli!” és ezt háromszor megismételte.

Lót népének pusztulása általánosan ismert történet, hiszen arról már korábbi kinyilatkoztatásban is intést kapott az emberiség. Felelőtlen dolog emberi jognak vagy szabadságjognak tekinteni azt, ami korábban már pusztuláshoz és katasztrófához vezetett. Tudatlanság azt gondolni Isten intéséről, hogy azok cél és tanulság nélküli „régi mesés történetek”, illetve azt hinni, hogy Isten a mai világban büntetés nélkül fogja hagyni azt, amit korábban iszonyatos szigorral büntetett meg. Mohamed Próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Ha elterjed az erkölcstelenség egy nép körében olyannyira, hogy nyilvánosságra is hozzák azt, akkor terjed (büntetésül) közöttük a pestis és olyan betegségek, amelyek nem voltak elődeiknél.”

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Páterné)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

A történelem során mindig is létezett a homoszexualitás jelensége. A magánélet e területe azonban még néhány évszázada sem kerülhetett a nyilvánosság elé, így nem is keltett zavart. A nyugati világban ez a kérdés az elmúlt másfél évszázadban került csak olyan mértékben előtérbe, hogy azt törvényi szinten kelljen kezelni.

Szinte minden felmerülő kérdésre választ ad az a legfontosabb, krisnás berkekben axiómaként emlegetett kijelentés, hogy “nem a test az éned”. A homoszexualitás nyilvánossága arra enged következtetni, hogy a modern civilizációban sajnálatos módon az ember egyre inkább azonosítja magát a testével, abban keresi az identitását, holott a valódi önazonosságunk szerint lelkek, szellemi lények vagyunk. Lelki szinten tehát mi nem teszünk különbséget az élőlények között. Fő célunk, hogy Isten szolgálatára buzdítsunk mindenkit, s erre szexuális orientációtól függetlenül mindenkinek joga és lehetősége van, hiszen az felette áll az olyan anyagi megjelöléseknek, mint hogy hetero- vagy homoszexuális.

Ahhoz, hogy felébresszük szunnyadó istenszeretetünket – amit a védikus írások az emberi élet fő céljaként jelölnek meg -, szükséges, hogy kövessük azokat a szabályozó elveket, amelyek ezt elősegítik, s egyidejűleg tartózkodjunk az ezt akadályozó cselekedetektől. A nemi élet a legerőteljesebb anyagi élvezet, ami rendkívül megnehezíti a lelki tökéletességre törekvőt az előrehaladásban. Az ősi hindu szentírások azt javasolják, hogy legyen akár heteroszexualis, akár egyéb szexuális orientációjú, az embernek – lévén az állatnál magasabb rendű élőlény – korlátoznia kell nemi ösztöneit.

Lelki szempontból tehát minden élőlényt egyenlőnek látunk, ugyanakkor szükségesnek tartjuk, hogy a nemi identitást mindenki magánjellegű kérdésként kezelje és a fő hangsúlyt az élet magasztosabb céljaira helyezze.

Verő Tamás
rabbi

Vallásunk, mint szinte valamennyi esetben, megadja a vita és a több vélemény meglétének lehetőségét. A különböző emberek más és más lelki és szellemi reakciókat, reagálásokat adhatnak a különböző felmerülő kérdésekre.

Itt ugyanígy egy megosztó esettel találkozunk. A zsidó hagyományok alapjai megtalálhatók írásban (Tóra), és ezek kibontása, terjedelmesebb leirata is olvasható (Talmud), de ezekben is fellelhető a különböző magyarázatok ütköztetései, meglétei.

Ugyanígy, hitünk szerint egy férfi és egy nő között lehet csak házasságot kötni. És csak és kizárólag a házasság szent köteléke keretei biztosíthatnak szexuális együttlétet egy férfi és egy nő számára. Házasságon kívüli együttlét tiltott, és a házasságon belüli szexualitás is a gyermeknemzés körül kell mozogjon.

Az utódlás, a következő generáció biztosítása prioritást élvez az „élettársi viszonyban”.

Mi történik, ha hasonló nemű emberek hasonló nemű emberekhez vonzódnak, és bennük találják meg számukra mindennél fontosabb társat, életük párját?

Abból a szempontból kiindulva, hogy hasonló nemű emberek gyermeknemzése nehézségekbe ütközik, akkor tilalom alá kell essen ez az eset, de itt is találtak kiskaput a liberálisabb irányzat követői, elfogadói. A teremtett embert az Örökkévaló saját képmására készítette, és ha ezt elfogadjuk kinyilatkoztatásnak, akkor el kell fogadjuk az embert úgy ahogy van, még akkor is, ha az átlagtól eltérő, önmagához hasonló nemű, identitású emberekhez vonzódik is. Tisztelnünk kell, tisztelettel és elfogadással kell feléjük fordulni. Férfi és férfi, valamint nő és nő közötti szeretet, és lelki-testi kapcsolat a történelem során egyáltalán nem volt elfogadott. Nem volt megtűrt sem legtöbb esetben, de ha valaki hívő, és elfogadja az ember teremtésének történetének leírását, akkor a homoszexuális emberek életét is tiszteletben kell tartani. Ők is Isten teremtményei, és az ő életük is – még hogyha a szociális neveltetésünk gátakat emel ez ellen – nem szabad, hogy támadások, és üldöztetések kereszttüzébe kerüljön.